Mecseki móka (1)

Kora hajnalban indultam Pestről és haladtam jó ütemben az M6-os autópályán Szekszárdig, ahol letértem arról a régi 6-os útra. Alig hagytam el a Siófokra vezető út elágazását, már balra be is kanyarodtam az erdő fái közé, ahol egy kis tó-rendszer húzódott és annak partján lévő büfében szoktam reggelizni, s meginni a reggeli kávémat. Leparkoláskor láttam, hogy tőlem nem messze, a tó partján egy fiatal srác éppen pakolja össze a horgászszerszámait és indulni készül. Én leültem a büfé teraszán, ettem a frissen készült reggelimet, mikor a srác feltrappolt a lépcsőn és hamarosan megállt az asztalomnál:
- Jó reggelt és jó étvágyat! – köszönt rám.
- Viszont, Neked is, ha velem tartasz. – szólt a válaszom.
- Miért, lehetne? – kérdezte meg nem kis meglepetéssel. – Már, mint Önnel tartani?
- Kérj s ülj ide! Elférünk. – feleltem invitálva. – Gondolom még nem reggeliztél?
- Hát nem, de én nem csak erre gondoltam, már, mint az evésre, hanem arra is, hogy Önnel tarthatnék, ha Pécsre megy? Elnéztek az időt s már elment a reggeli buszom haza s a legközelebbi csak tizenegy felé jön. –folytatta reménykedve.
- Egyél, igyál! Megisszuk, a kávénkat s utána ráérünk elindulni Pécsre. Jöhetsz velem, oda tartok. – nyugtattam meg. Felsóhajtott, ezt hallva, majd elment rendelni, de hamarosan nem csak a reggelijét, de mindkettőnk kávéját is hozta a büfés.
Még indulás előtt pisilni is mentem, visszaérve beszálltunk a kocsiba és indítottam. A srác hátra tette a hátizsákját s előre, mellém ült. Beszélgetést kezdeményezve megkérdeztem tőle:
- Mint látom nem sokat fogtál egész éjszaka – mutattam a vékony hátizsákra hátra.
- Már, mint melyiket? – kérdezte meg huncut mosollyal és az ölére bökött, majd hátra a zsákra. Én is elcsodálkoztam.
- Nem csak azt fogtad? – fogtam viccesre én is a kérdésemet és hátraintettem.
- De, azt én fogtam egész éjszaka, de ezt nem. – nézett újra le az ölébe. – Erre volt jelentkező, aki foglalkozott szívesen ezzel.  - nevette el magát. – Alig értem ki a tópartra, telepedtem le és szereltem fel, már látom megcsillant a lebukó nap egy távolabbi távcső üvegén. Stírölnek. – gondoltam.
- Legyen mit látnia, nem csak a botot dobtam be a horoggal, de a másikat is ki”dobtam” horognak, azaz csalinak. Nem is kellett sok ideig várnom, már érkezett is a leskelődő és „rákapott” a csalira. Élvezettel szopogatta, de sajna én nem élveztem eléggé. Túl mohó volt. Alig ment el, már egy másik is érkezett a másik oldalról, nem sokat teketóriázott, hanem a már megszopogatott s ezért álló farkamat bekapta. Ő ügyesebb volt, kellemesebb és kéjesebb is volt a szopása, cumizása, így hamarosan nyelhette is a tartalmát. Nem elégedett meg ezzel, mert alaposan körbe is takarította, majd elment. Ekkor már sötétedett, hamarosan leszállt az éj. Jó holdvilág volt, így láttam az újabb settenkedőt. Neki azonban sokáig kellett dolgoznia, mire sikert ért el, hogy neki is jusson. Mivel ennyi elég is volt egy éjszakára, így a csalit eltettem, bár hallottam még neszeket később is, de nem reagáltam. – fejezte be a nyíltan elmesélt esti-éjszakai történetét.
Jót nevettünk ezen. Majd erről-arról mesélt még szabadon, nyíltan, szókimondóan. Szóba kerültek a régi esetei is más fiúkkal, néha leányokkal is, majd egy dominánál megtörtént esetéről is mesélt a pusztán. (Erről később!) Már elhagytuk a Kakasdot, Mecseknádasdot is, mikor felém fordult és megkérdezte:
- Látom, szívesen hallgatod ezeket a történeteket, így gondolom nem vagy outsider az ilyenekben?
- Nem egészen, mert magam is szívesen teszem meg, ha van kivel. Én Dom, Mester vagyok. Azt gondolom azonban, hogy Te inkább sub, vagy switch.
- Igen, igazad van. Jó a megfigyelésed. Inkább sub vagyok, mint switch. Szeretem, ha szolgálhatok valakit, főleg, ha az illető eléggé domináns velem szemben. Rákattanok.
Kicsit elhallgatott, majd oldalról rám nézett huncut szemmel és végre kibökte:
- Szívesen Rád is kattannék, ha volna erre időd.
- Nincs akadálya, annyira azért nem sietek, hogy egy jó mókát, Mecseki mókát kihagyjak. Mi a fetished? – kérdeztem meg.
- Eléggé különleges, mert azt szeretem, ha gyötörnek, csíkoznak, megkarcolnak, de a hasamon. Az sem baj, ha vérzik, majd eláll. – felelte reménykedve. Kicsit hallgattam, hümmögtem, csóváltam a fejemet, mintha nem tetszene, majd mikor már egészen elkámpicsorodott, hogy ebből nem lesz semmi, akkor kinyögtem:
- Tetszik, csinálhatjuk! De hol? . fordultam felé.
- Tudok nem messze, még itt a hegyek között, a második völgyhíd után egy letérőt. Ott van parkírozó hely is az autónak. Onnan eltávozhatunk az úttól, be az erdőbe s ott találunk erre megfelelő helyet. A gond csak az, hogy nem hoztam semmit, mert erre nem számítottam. – szottyant el s mérgesen csapott maga elé. – Én ökör, mikor szabadna, akkor nem lehet, mert nincs mivel.
- Ne búslakodj, inkább készülj! Nálam mindig van felszerelés, eszköz a játékhoz. – nyugtattam meg. Hamarosan megálltunk a mutatott parkírozóban, kivettem a táskámat és elindultunk gyalog. Már jól bent jártunk az erdőben, ahol elég sűrű aljnövényzet is volt, mikor rászóltam:
- Állj meg! Fordulj felém! – utasítottam.
Megtorpant, gyorsan megfordult és majdnem elnevette magát, mikor meglátta a lovaglópálcát a kezemben. Elkomorodott, behúzta a nyakát és próbált vigyázzba állni. Végig mértem. Most láttam bermuda volt rajta, érdekes, színes mintázattal, felül póló, zokni és szandál, no meg az elmaradhatatlan slideres sapka.
- Nem mutatsz valami daliásan. – állapítottam meg. – Vetkőzz!
- Teljesen, itt? –rökönyödött meg a srác.
- Nem pofázol, hanem vetkőzöl! – dörrentem rá s csaptam is kettőt a csupasz lábszáraira. Megugrott az ütésektől, de lekapta a pólóját már. Ekkor ránéztem s láttam a hasa és környéke heges. - Állj, várj! Mik ezek,- kérdeztem s mutattam a hegekre.
- Mások is játszottak velem, nem mind volt kíméletes, így kaptam sebeket, melyek nehezen gyógyultak s hegek maradtak utánuk. – felelte flegmán. – Már észre sem veszem, megszoktam. – tette hozzá.
- Akkor fordulj azon fa felé, támaszkodj meg magasan a kezeiddel s bevezetőül kapsz párat a hátadra, látni akarom bőröd reakcióit. – jelentettem ki, majd ütöttem nem csak a lovaglópálcával, de egy letört, vékonyabb ággal is. Majd megnéztem a nyomokat.
- Uram, én a hasamon szeretem a gyötrést, a hátamon, combomon kevésbé. – nyögte ki.
- Kuss! Azt teszed, kapsz, amit megérdemelsz! – dörrentem újra rá.
Magamban elhatároztam, hogy óvatosan teszem, amit teszek. Elővettem a kézbilincseket, feladtam rá, majd összebilincseltem a kezeit és újra a fához állítottam, de most háttal. Felül a csuklóinál átkötöttem a fához s megkezdtem a módszeres verését a hasán lovaglópálcával, kötéllel, bottal, s pórázzal. Arra azért vigyáztam, hogy fokozatosan haladjak fel- és lefelé. Hamarosan egészen kipirosodott a hasán, mellén. – Szépen mutatsz! – állapítottam meg. Odalépve kihúztam a bermudájából a szíjat, mire az leesett róla. Ott állt egy szép, fehér slipben előttem. A slip eléggé elállt már, mert a benne feszült, dudorodó hímtagja majd kibökte az elejét. Most úgy ütöttem a rövidebb korbáccsal, hogy az ágyékait találjam el, majd a golyóit is. Kezdett sziszegni. Oldalra álltam és párat kapott a mereven álló farkára is. Ettől felkiáltott. Most a slipet is lehúztam róla és ott meredezett előttem a merev farka. Azon is láttam pár heget. Kicsit kézzel meggyötörtem, megszorongattam, megnyomorgattam, de mást nem tettem vele.
- Felöltözhetsz, mára ennyi volt. Legközelebb több lesz és vidám, Isten megáldjon pajtikám! – szóltam s hátra fordulva indultam el tőle.
(folyt. köv.)