Sorozási után katonai kiképzés fantázia (6)

Visszatértünk a sráccal a szobába, Ő is gyorsan beállt a rajához. Mivel 6-6 fő van egy rajban, az első raj parancsnoka a lengyel tiszt lett, a másiké maradt az eddigi. Mi a főtörzzsel, mint segédtiszttel, mellettük, vagy előttük álltunk. Vezényeltem:
- Vigyázz! Rajparancsnokok élre állnak! – következett. Végig mentem a sorok között, alaposan végig nézve a katonákat. Újabb vezénylés következett:
- Pihenj, oszolj! Mindenki felöltözik és úgy újra sorakozó itt! – szólt az utasításom. Még hozzátettem: Rajparancsnokok felöltözve hozzám!
Igen gyors volt az öltözés, bár a konyha helye szűk lett a sok egyszerre mozgó srácnak és csajnak, de megoldották. A rajparancsnokok siettek öltözni, majd szinte egyszerre léptek be a szobába és jelentkeztek előttem. Kíváncsian várták mit akarok közölni velük.
- Ha felsorakoztak a rajok, akkor irány az Árpád híd pesti hídfője. Ott jegyet vesznek Piliscsabáig s felszállnak az első buszra. Piliscsabán várlak Titeket a buszmegállóban. Megértve?
- Igen Uram. – hangzott egyszerre.
- Te is tudod, hova, merre kell menni? – kérdeztem meg a lengyel srácot. Bólintott a fejével.
Akkor nincs gond, viszont tanácsoltam még a rajparancsnokaimnak, hogy az autóbusz állomáson vegyenek és vetessenek a többiekkel is, szendvicset és literes vizet. Mivel már kérdés nem volt, így megvártuk, míg felsorakoznak, kimasíroznak a lakásból, amit bezártunk utánuk és mi is indultunk a kocsinkhoz, mert mi azzal mentünk Piliscsabára. Közben persze még a ház kulcsait is magunkhoz vettük Dorogon, de így is mi értünk hamarabb a buszmegállóhoz. Hamarosan megjött a busz is, s leszállva katonáink, nem kis feltűnést keltettek a község lakóiban. Különösen a nemek és fajok keveredése volt feltűnő.
Felsorakoztak és a rajparancsnokok megkapták a térképüket, amin két külön útvonal volt bejelölve a célig. Nem kellett rohanniuk, de sétálni sem értek rá. Mi a főtörzzsel még jó darabig kocsival mentünk, majd leparkoltunk és onnan már gyalog az alsó tisztásig, azon is a végén lévő házig. Kinyitottuk és elbújtunk. Bár siettünk, de mégis nem sokkal hamarabb érkeztünk, mint a lengyel által vezetett raj. Láttuk kibukkanni őket a tisztás túlsó szélén, ahol megálltak az árnyékban. A lengyel a térképet tanulmányozta, majd észrevette a házat. Szétosztotta az embereit s legyező alakban jöttek a fák takarásában két oldalról, míg maga keresztülvágott a tisztáson nyílegyenesen. Hamarabb is ért így oda, benézett, de nem látott különöset. Megvárta az embereit s akkor körbefogták a házat s csak ekkor próbálta meg a kilincset, ami kinyílt. Kissé visszahőkölt, de mutatta, hogy fedezzék és már be is ugrott, majd nyomában a többiek. Az utolsó szerencsére betette az ajtót, mert így az éppen kibukkanó másik raj nem látott semmit. Mi pedig a házban csendre intettük a bejötteket. Mindent lepakoltattunk velük és elhelyezkedtek búvó állásokba, nem láthatóan. Most megint megfigyelhettem a másik raj mozgását, akik szinte másolták az elsőt s mikor a kilincset lenyomták s kinyílt, nem csak a rajparancsnok, de egy másik csoki is ugrott be s úgy a többiek. Lett kalamajka, mert a bentiek is előjőve rájuk támadtak s hamarosan páros birkózás alakult ki, majd eldőltek a meccsek. A győztesek a vesztesek mellén ültek. Ekkor magunk is előjőve megállapítottuk, hogy a három párból kettőnél a lengyel rajbeli nyert, míg a harmadik nyertes maga a törzsőrmester volt.
Vigyázzt vezényeltem, így mindenki talpra ugrott. Egymás mellett felsorakoztattam őket egy vonalban, majd kiléptettem a győzteseket. A törzsőrmester mellett a szenegáli néger srác és az egyik csaj lépett ki. Elém álltak s ezt hallották tőlem:
- Becsületes küzdelemben nyertetek. Tiétek a jog a továbbiakban, hogy a veszteseket megcsicskáztassátok. De – emeltem fel az ujjamat s tettem hozzá – úgy, hogy egyszerre csak egy vezényli a parádét, ami viszont minden vesztest érint. Megértve?
- Igen Uram. – hangzott szinte egyszerre. Én még a japán tisztre néztem, de az lehajtotta a fejét és látszott nem akar tiltakozni. A lengyel tiszt is egykedvűen nézett maga elé.
- Ki akarja kezdeni? – kérdeztem meg a három nyertest. Azok vállukat vonogatták, majd a fiúk a csajra mutattak udvariasan. Annak fellángolt a szeme, dac vetült ki abból, szúróssá vált és előlépett.
- Uram, kezdhetem én? Van különleges kívánsága, hogy mit lehet, vagy mit nem? – kérdezte még meg.
- Nincs, tehetsz, amit akarsz! – válaszoltam neki. A két másik nyertest magam mellé intve, a főtörzzsel együtt kivonultunk a ház mellé, ahol asztal és padok voltak, ott leültünk. Vártunk.
Bent a házban vezényszó hangzott, majd mozgás zaja. Végül újra sorakozó és már trappoltak is a lábak ki az ajtón, egyenesen a nyílt mező felé. Sorban futottak a katonáink, elől a másik csaj, aki az ütemet is vezette, adta. Természetesen egy szál faszban, akarom mondani meztelenül!  Közben a csaj hozzám lépett és megkérdezte, hogy hoztunk-e valamilyen fegyelmező eszközt, vagy maga készítsen? Azt válaszoltam, hogy öntevékenyen tegye meg. Ezért magához rendelte az elől futó csajt, valamit mondott neki, míg a többiek köröztek tovább, majd magas térdemeléses futást rendelt. Mikor elé értek, akkor fekvőtámaszokat csináltatott velük, de spéci egykezeseket is, amit nem mindenki bírt. Aki kiesett, azt az erdőszéli fákhoz küldte, míg végül mindenki oda került. Közben a másik visszaért a hosszú bottal, de nem volt kivételezés, mert vele is megcsináltatta a fekvőtámaszokat, majd ő is az egyik fához került.
A fiúkkal átkaroltatta a fáikat, majd melléjük állva spécin úgy paskolta meg őket, hogy mindig a popójuk alatti domborulat vége és a lábszár kezdete közé ütött. Ez nagyon fájdalmas ütés, amit a fiúk is és a csaj is visszaigazolt, mert mind erősen sziszegett közben.
Ezt látva odaküldtem a szenegáli néger srácot, hogy most tegye ő tovább. A csaj leállt, visszatért hozzánk, de nem ült le a padra. Közben néztük a négert, aki újra megfuttatta a csapatot, de közben még elmenet előtt megkért minket, hogy mindenki törjön magának egy kb. egy méteres botot. Mikor látta mindenkinek van, akkor két sorba állított minket, majd közöttünk kellett elfutniuk a csapatnak és mindenki kapott mindenkitől. (Ravasz megoldás. Nem Ő ütött, hanem mi! Furfangos.)
Utolsónak a másik rajparancsnok következett a büntetés véghezvitelével. Ő nem futtatta, hanem békaugrásra és békaügetésre utasította a csapatot, majd kettesével kellett állniuk és egymás hátán átgurulni. Közben, aki tudta, az éppen „tartót” meg is üthette, vagy belemarkolhatott az „ékszerébe”. Volt is sikongatás, sziszegés. Igaz a csaj, mert páratlanul voltak, így kimaradt. Ott állt árván a többiek mellett. Dühében dobbantott, mire a rajparancsnokom elmosolyodott és most azt rendelte el, hogy Ő tartson derékdöntéssel bakot, majd mindenki forduljon át rajta és szabad, amit lehet.
Még nagyobb lett a zsivaj, mert mindenki előrébb szeretett volna jutni, de végül is kialakult a sor és indulhatott a móka. Változatosan kezdtek a srácok, mert volt, aki csak paskolt egyet, de volt, aki földet érve térdre esett és „visszanyalt”egyet a csajnak. Míg az utolsó lengyel tiszt még többet is tett, hiszen nyalás közben az ujját is megnyalta, majd kicsit megujjazta a bakot tartó csajt. Az nem tudott védekezni, mert akkor összeomlott volna. Dühösen megrándult erre. Most a rajparancsnok cserét rendelt el, a lengyel tisztnek kellett bakot tartania s a többiek fordultak át rajta. Volt sziszegés, szorítás, jajgatás is, de végén a csaj következett. Mindenki kíváncsian várta mit tesz. Ő pedig odaérve belenyalt az ánuszába, majd visszalépve átgurult a hátán s szintén térdre esett előtte, de az ékszerét nem nyalta meg, hanem bekapta a farkát, majd a golyóit is, de azok bőrét már meg is harapta. Erre a lengyel kicsit felsikkantott, viccesen, mintha fájna neki. Kitört a röhej.
(folyt. köv.)