Hazudj! Hazudj még!!! 2.

- Úgy úgy..lehet már ideje lenne enni, hiszen lassan lemegy a nap. Szopizzad csak ki az egészet! – utasít kedves mosollyal. Ekkor jön meg a hangod és térsz észre teljesen.

Kiköpöd a cumit, kockáztatva hogy a tej a nyakadba folyik.
- Mi ez az egész! Ki maga és hol vagyok? Magyarázatot akarok! Azonnal engedjen felkelni! Adja vissza a ruhám és engedjen ki innen! – követeled már már vörös fejjel.
A nő megvárja, míg levegővételhez kinyitod a szád és szenvtelenül visszailleszti a cumit.

- Hisztisek vagyunk ma?! Netán csikar a poci a tegnapi hatalmas papi után? – találgat elmélázva. Közben te rázod a fejed és próbálod kiköpni a cumit. Ő azonban résen van és ez nem fog most sikerülni neked.
- Hajaj, látom, ma rossz kisfiú leszel! Csak annyit kértem, hogy idd ki a cumi tartalmát és aztán mesélek neked! – ígéri felcsillanó szemmel.
Lehunyod a szemed és megadod magad. Lehet ez csak Béla egyik buta tréfája. Ha belemégy és nem ellenkezel, akkor tán hamarabb szabadulsz és más kerül majd terítékre. Így mélyeket szívva, kiiszod a tejszerű folyadékot, az utolsó cseppig.
- No lám, mégis csak éhesek lehettünk már! – simít újra arcodra a kéz. Elteszi a cumit a közeledből.

- Vizelnem kell! – nézel rá könyörgőn. Ő elgondolkodva méreget. Majd elmosolyodik.
- Oh lehet tisztába is kéne tegyelek már? – gondolkodik fennhangon. Majd leveszi rólad a takarót. Térdhajlatodra fog és egyszerűen összehengerít, hogy alfeled az égnek mered. Odahajol és megszimatolja a feneked. Aztán kis mosollyal visszaenged.
- Oh még nem! Tiszta a pelus! – jelenti ki megnyugodva.
Ám a mozdulat nem tett jót a feszülő hólyagodnak. Az áradat megindul és arcodat szégyenpír vonja be. Az érzés mellé megrökönyödés is társul. A föléd hengerített lábaidon plüss rugdalózó feszül, mégpedig halványrózsaszínű. Halkan felszűkölsz a rád rohanó érzésektől.

A nő visszaül melléd.
- Szépen megittad a tejecskét, így mesélek neked. – mosolyodik el.
A rácsos ágy szélére támasztja két alkarját és állát a kezeire teszi. Így néz gyönyörködve két percig is tán. Nem mered említeni, hogy a pelenka már közel sem tiszta.
- Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy bácsi, akinek most messze messze lenne a helye innen. Vagyis az a bácsi nincs is idehaza! Igaz picim? – kérdezi kedvesen.
- Mert ha idehaza lenne, akkor azt tudnia kellene egy néninek, aki nagyon nagyon szereti a bácsit és hazavárja. Odakint hideg tél van. Ildikó néni szíve azonban vajból van és befogadta az elkóborolt, hazudós picikéjét. A picike most kimászik az ágyikóból és odarajzolja a jelét egy papírlap aljára, miszerint itt marad Ildikó nénivel, míg a bácsinak haza nem kell érnie! – néz rád kedves határozottsággal.
- Az én picikém pedig jó kisbaba lesz és mindent megtesz azért, hogy Ildikó nénit ne lássa szomorúnak, mert az azt jelentené, hogy haza kellett küldenem! – simít az arcodra.

Rémülten hallgatod a szavait, majd kínnal nevetsz fel.
- De hát nem is ismer engem! Azt sem tudja ki vagyok, hol lakom! Eresszen ki innen! – rántod meg a kezed dühösen.
- Oh oh látom nem elégszel meg a rövidke mesékkel. – nevet fel csilingelőn.
- Ildikó néni, Béla bácsi barátnője. Béla bácsi azt mondta a csúnya puskás bácsiknak, hogy haza kellett menned hirtelen, így ők nem aggódnak érted, vagyis nyugodtan Ildikó nénire bízhatod magad kicsim! – néz rád kedvesen.

Feláll és egy mi mást, mint egy rózsaszín nyakörvet csatol a nyakadra. Két, szintén rózsaszín csuklópántod közé, egy alig harminc centis lánc kerül. Ránézel a kezedre és rájössz, miért nem tudod kinyújtani az ujjaidat. Kis ujjatlan kesztyű került rád, mint a babákra, hogy ne karmolják össze magukat. Le sem tudod szedni, mert a plüss kezeslábassal egybe van tervezve. Ildikó leengedi a rácsos ágy oldalát és kihengerget az ágyból az ágy előtt heverő puha szőnyegre.

- No! Akkor a baba most ügyesen elmászik az asztalig! – mutatja az irányt. Az út az ágyon át vezet. Felmerül benned a gondolat mielőtt feltápászkodnál, hogy felállsz és úgy teszed meg a távot, ám zsibbadtan ez nehézkes kissé. Ildikó rájön a turpisságra és sarkadról lelógó kis szalagokkal a fenekedhez köti a lábad. Eltépni sem tudod, mert a bokád is körbefogja a szalag. A ruha csípőjén fut körbe a másik, amihez kötötte.
- Kérem, kérem engedjen el! – könyörögsz a földön felhemperedve.
Ildikó lehajol, de csak azért, hogy segítsen négykézlábra állnod.

folyt.köv.