Esti séta

Éjjel volt és ő bolyongott a sötét ligetben, feszült volt és vad: zsákmányra várt akit üldözni lehet, bekeríteni és meg szelídíteni - gondoltam én - és úgy is volt, miközben arra gondolt, hogy ott vagyok mellette, ami nekem mint “zsákmány állatnak” hízelgő volt...oda képzelt engem aki csitítja éhségét, vadságát.
De igazából csak másnap éjjel jöttem rá mire is vágyik mindennél jobban....


PÓRÁZ

Este 10 óra körül járhatott az idő. Sétálni indultunk. A lépcsőházban rápillantottam.
- Mi ez az elborult tekintet? - kérdeztem. Félelmetes pillantást kaptam el, de nem tudtam, kinek minek szólt...bár már láttam hasonlót.
- Semmi! Csak elgondolkoztam.
- Miről? - és elkezdett hadoválni valami most megjelent könyvről. Tudtam, hogy másról van szó.
A buszon ült, Én az ölébe.
- Mikor szálunk le?
- Most! - mondta, és én jeleztem, de nem állt fel. Még mindig ott volt a tekintetébe az a félelmetes csillogás. Mentünk még egy megállót.
- Jelezzek? - biccentett, hogy igen.
Sétáltunk egymás mellett a liget szélén és én lopva lestem a tekintetét, még most is néha olyan elborult és merengő volt. Kicsit féltem, amit észre is vet rajtam. Ez nem tetszett mert a félelem gyengévé tesz és támadó felületet biztosít, de benne megbíztam.
Nem értettem az egészet.
Meg fogta a kezem és a fás, parkos rész felé vezetett. Nem az úton, hanem a füvön mentünk.
- Most elhagyjuk a járt utat a járatlanért. - szólt sejtelmesen.
Egy fához vezetett, megcsókolt. Kivette a szíjat a nadrágjából és finoman, óvatosan a vállam köré tette és lassan feljebb csúsztatta előbb az egyik, majd a másik vállam fölé míg nem a nyakamra került és meghúzta a végét úgy, hogy rá nézzek.
- Benne vagy egy kis játékba? - kérdezte. Én meg azt sem tudtam hogy viselkedjek és azt sem tudtam hogy most ez tetszik vagy sem.
- Gyere, sétálunk egy kicsit. - megfogta a szíj végét ami a nyakamon volt (nevezzük póráznak)...és elkezdett finoman húzni maga után. Értetlenül néztem rá, de szófogadóan követtem. Had élvezze, hogy sétáltathatja a szexi vadmacskáját. Úgyis sötét van, nem lát senki. - gondoltam. Világosabb rész felé vette az irányt, ahol páran mászkáltak a vár környékén...turisták, párocskák, fiatalok. Meg álltam, megfogtam a “pórázom” és lazítani akartam rajta.
- Oda nem megyek! - mondtam dacosan. Rám mosolygott és rántott egy finomat a “pórázon”, pont akkorát, hogy meg győzzön arról, hogy ő az úr de nem akkorát, hogy veszélyben érezzem magam. (egyébként szeretem ezt a dominanciát benne)
- Nem! - makacskodtam tovább.
- Gyere! Nincs semmi. Csak sétálunk... - nézett rám kedvesen,de határozottan.
Mentem félig mögötte, hogy senki ne vegye észre a “pórázt” a nyakamon és arra gondoltam, hogy ez kellemetlen és megalázó is kicsit. Szinte bújtam hozzá, hogy ne lásson senki. Közben ő folyamatosan mesélte a vár történetét.
- Dorombolj nekem! - kérte szigorúan de mégis kedvesen.
- Nem dorombolok! - szegtem fel a fejem és makacsul elfordultam mire húzott egy kicsit a “pórázon”. - Most maximum csak fújtatni fogok rád, ffffffff - vágtam a képébe, huncut szemtelenségel.
Elérkeztünk a kedvenc szobrához. Meg akarta mutatni nekem, bár már láttam, de nem néztem meg alaposan. Nagy, robusztus szobor ez, és tekintélyt követelő, pont mint Ő! Szerintem ezért is szereti annyira ezt a szobrot...és most már én is.
A szobor elé egy színpadot állítottak abból a célból, hogy nyáron élő komolyzenei koncerteket adjanak ott.
- Gyere, másszunk fel.- Felsegített a lépcsőn de közben a “pórázt” egy pillanatra sem engedte el. A színpad másik felén leugrott a szoborhoz.
- Várj, leveszlek. - felnyúlt értem, meg fogta a derekam és finoman le emelt... így már mind a ketten a hatalmas szobor előtt álltunk.
- Csinálsz rólam képet? - kérdeztem
- Természetesen - felmásztam a szobor mellé és fényképezett párat.
- Most így. - és a szobor hatalmas karjaiba bújtam. Arra gondoltam plyan mintha hozzá bújnék.
- Olyan mintha hozzám bújnál. - mondta, mintha csak a gondolataimban olvasott volna. Látszott, hogy tetszett neki ahogy belesimultam a szobor ölébe.
Lemásztam a szoborról, a karjaiba vet és felrakott a színpadra, hogy újra a fő útra érjünk.
Tovább sétáltunk és azon kaptam magam, hogy már nem is zavar a “póráz”...sőt büszkén viseltem.
Egy másik szoborhoz értünk, ahol egy párocska fényképezkedett a reflektor fényben, a lány ült a szobor mellett a fiú meg fotózta.
- Itt is lefényképezel? - kérdeztem. A lány a szoborról néha-néha lopva ránk pillantott és a “pórázra”, de nem mert feltűnően nézni. Lejött a fiúhoz.
Engem a “póráz” végénél fogva udvariasan, előzékenyen, gyengéden fel segített a szoborhoz.
- Fogd meg a “pórázt” és csinálj úgy egy képet. Tudom, hogy szeretnéd. - mondtam mosolyogva.
Odajött, meghúzta a pórázt és fotózott.
- Ez nagyon jó! - mondta izgatottan.
Mikor lesegített a szoborol és elvezetett onnan, visszapillantottam a fiúra akivel találkozott a tekintetünk. Büszkén, mosolyogva néztem. A fiú szemei csillogtak, ahogy nézett, csodálat, féltékenység és némi irigység tükröződött benne, úgy nézett rám mint egy Isten nőre. Ami bevallom őszintén nagyon tetszett és abban a pillanatban úgy éreztem magam mint az a NŐ akit mindenki akar de csak egy FÉRFI-nek engedelmeskedik.
Ő meg büszkén és szigorúan vezetett tovább az ott ácsorgó turista csoport előtt, akik a látványoságok helyett minket néztek értetlenül.
Rám nézett. Elégedett volt és büszke, hogy ilyen “vad macskája” van és az ő kezei között szelíden és tartással tele vonult végig mellette...
Ismét be kell látnom, imádtam ezt a szituációt, nagyszerű érzés volt. Mondhatni katarzisként éltem meg.
Elértünk egy pingpong asztalhoz. Miközben én végig csacsogtam ő élvezte a dominanciát. Meg fogta a derekam és felültetett az asztalra, de olyan izgatóan hogy azt le írni nem lehet. Magához húzott a “póráznál” fogva és meg csókolt.
- Hogy rendbe raktad magad. A szobornál már büszkén viselted...mi történt? - kérdezte.
- Látod a különbséget ez... - fogtam magam, lehajtottam a fejem és hunyászkodva, szégyenkezve néztem rá.
- ...és ez között? - most kihúztam magam, felszegtem a fejem és büszkén néztem rá.
- Igen, látom. Ezt hívják tartásnak, ezt annyira szeretem benned és én is büszke voltam, hogy ilyen vad macska kis ribancom van. - mondta mosolyogva. Újra megcsókolt, hosszan és finoman.
- Egyszerűen imádlak! Gyönyörű vagy és izgató, megőrülök érted... - szólt zihálva.
Kigombolta a sort nacim, felhajtotta a trikóm, hogy a hasam szabadon legyen és elkezdte csókolgatni, nyalogatni. Hihetetlen átéléssel csinálta ezt. Félrepillantott a park egy sötétebb zugába. A pillantásában ez volt - “Ő az enyém! Szeretnétek belőle egy falatot mi?! Irigykedjetek csak...” - Követtem a pillantását és a közeli padon ültek páran. A sötétben nem láttam jól, de ők jól láthattak minket a lámpa fényében. Tovább folytatta a kényeztetést.
- Nicsak. Dorombol... - súgta mosolyogva. Majd megfogta a derekam fél kézzel, és hátra döntött picit.
- Annyira jó így tartani téged... - és a rövid nacim mellett benyúlt a puncimba és vadul elkezdett újazni...közben nagy élvezettel tartotta a “pórázt” ami meg - meg feszült, ahogy mozgott a keze...élveztem kis ideig aztán felültem.
- Hu...Menjünk! - mondtam levegő után kapkodva - Elég ennyi a műsorból. Tetszett, hogy néznek, mi?! - kérdeztem mosolyogva.
- Naná!...Had lássák, hogy ez a szexi kis dög az én ribancom.
Elsétáltunk a liget sötétebb részére és egy fának támaszkodott.
- Szopj! - mondta szigorúan és a “pórázzal” lefelé húzott. Kigomboltam a gatyáját és elkezdtem szopni azt a gyönyörű farkát...
- Otthon szexelünk. - mondtam.
- Még dugni akarlak kicsit!! - szólt, majd megfordított. Letolta a sortom és belém hatolt hevesen és vadul...felnyögtem az izgalomtól és beleremegett a testem.
- Ezt akartad te kis kurva?...hm?...így kell bánni veled, ez izgat, ugye?! Nyögj csak! Élvezd! - Ami azt illeti nagyon is élveztem. Imádtam amikor ilyen mocskos dolgokat súg a fülembe...felizgat vele.
Hirtelen kivette a farkát a puncimból.
- Na menjünk! - mondta. Levette a szíjat a nyakamról,az arcom elé tartotta és a szemembe nézve szigorúan parancsolta - Csókold meg! - néztem rá, hogy ezt most komolyan gondolja - e?! Hát komolyan gondolta. Elmosolyodtam és meg csókoltam a szíjat, mire elismerően bólintott.
Nem ment el és én sem...otthonra marad az orgazmus része, de kellemes előjáték volt ez, amolyan vágy fokozás.
Hazáig sétáltunk és közben átbeszéltük, hogy, hogy éltem meg lelki szinten és hogy ő mit érzett...a testiség másodlagos dolog volt!
- Nem hittem volna, hogy ilyen NŐ létezik. - szolt
- Milyen? - kérdeztem.
. Aki ennyire élvezi ezt!
- Miért? A többi nő? Nem hiszem, hogy nem volt olyan aki ennyire...
- Persze voltak nők, de ők nem izgultak be ennyire egy fenekeléstől vagy szigortól. Fantasztikus látni, hogy ennyire izgat a dolog.
- Ha nem izgatna, nem hagynám. - mondtam.

- Te csodálatosan élvezel, ha ezt a haverom meg látja, teljesen kész lesz. - mondta, miközben az elkészült képeket néztük a telefonban.
- Beszéltél vele azóta, hogy ott jártunk?
Nem, majd szeptemberben meglátogatom, hogy elköszönjek tőlük mielőtt elmegyek! - Elhallgattunk, Ilyenkor mindig elszomorodom, ha az elutazása szóba kerül. Magam sem tudom, hogy fogom túl élni a hiányát.