JÁTÉK

Nevem Raina Leelavati, Dzsamsedpur úrnője; szófámon heverve -mint egy jóllakott, életével elégedett nagyragadozó,- várom, hogy Girisha szolgám földig hajolva jelentsen:
- Minden készen áll.
Lemegyünk most a kínok termébe, ahol két foglyomat egymás mellett húzták csigára, talpuk a mozaik padló felett két inch-nyire, fénylő bőrükön veríték, ágyékukat tenyérnyi vászonka fedi.
Az ifjabbik szemében rémület, az idősebb tekintetében megtört szomorúság. A fiatal férfi elé állok:
- Úgy hallom, gyűlölsz, Yatin, mert szolgálatomból elbocsájtottalak.
- Gyűlöllek, Raina, mert jól szolgáltalak és amikor járandóságom kértem, nem mutattál készséget iránta.
- Kedveltem szolgálatodat, de magad mentél el, mert kevesellted jussodat: engem akartál javadalmadként látni naphosszat, hallani éjjelente, vágyaid rabnőjévé tenni. Gyűlölsz-e magad miatt, magam miatt, Yatin?
- Gyűlöllek, de nem nyugszom, amíg csellel és erővel magamévá nem teszlek!
- Csellel és erővel legyőzhetetlen vagyok. A szerelem erejével felveszem a harcot. Képes lennél-e szeretni, egykori szolgám?
- Gyűlöllek!
- Addig kínozlak majd, amíg azt nem mondod: szeretsz.

Idősebb foglyom elé állok: gyönyörű vagyok és fiatal, tekintetének szomorú partján rajongás hullámai fodrozódnak.
- Úgy hallom, Naukar, házi oltárodban Giita-Krishna képét az én portrémra cserélted és hozzám imádkozol napkeltekor, mosdás után és napszálltakor, munkádban elfáradva, megmosva kezeid. Szolgád, Sarovar mondta Anusha szolgaleányomnak, talán még többet is mondott, de én téged akarlak kivallatni.
- Leevalati úrnő, Isteneink között az első vagy te nekem. Giita-Krishna legnagyobb ajándéka volt, hogy megláthattalak itt, a palotádban, amikor Anukranjana húgod sebeit kezeltem: ujjaimba, kenőcseimbe varázserő költözött a te látványodtól, a te hangodtól, a pillantásodtól.
- Szolgálnád-e szeszélyeimet, hogy a közelemben légy?
- Így is téged szolgál minden gondolatom, minden álmom, mert rabszolgáddá tett a látványod, a hangod, a mozgásod, amely elbűvöl, mint a szitár zenéje finom női ujjak alatt, mint a csörgők csergése csuklón és bokán, diadém villanása homlokodon; csodás híred -pedig milyen fiatal vagy!- okos, józan döntéseidről uralkodásodban.
- Szeretsz majd akkor is, ha kegyetlen szeszélyeim kínpadjára feszítelek és nem láthatsz közben és nem hallhatsz közben és tudván tudod, hogy meg sem érinthetsz?
- Csak szeretni tudlak gyönyörű, fiatal Istennőm.
- Addig kínozlak majd, amíg azt nem hallom kínordításodban:gyűlölsz.

Madhubala rabnőm a sarokban térdel, fejét lehajtva nyújtja felém legkegyetlenebb korbácsomat; egy másik, hasonló korbács combjain hever: alattomos, pihenő kígyó aranybarna dombok izgató völgye felett.
Yatin mögé állok:
- Addig korbácsollak, amíg azt nem mondod: bocsássam meg a gyűlöleted, mert szeretsz.
Mielőtt elkezdeném, Naukarhoz szólok:
- Téged Madhubala korbácsol szemből, hogy lásd: kegyetlenül megalázlak, mert a rabnőmmel kínoztatlak téged mindaddig, amíg szerelmed gyűlöletté nem torzul.

- Bocsáss meg a gyűlöletért és könyörülj, mert szeretlek!- üvölti Yatin hatvanhat csapás után.
Naukar teste csupa vér, Madhubala körbesétálja és veri, veri, talán ezredszer csap le rá. Mögé állok és így szólok hozzá:
- Nem hallom a hangod, Naukar: csak egy szó és véget ér a kín. Mondd, hogy gyűlölsz!
- Szeretlek, Raina Leelavati,- könnyezik, szája szegletéből nyál csorog és vérével vegyül a mellkasán.

Leeresztetem a csigákat, eloldoztatom a köteleket. Yatin a szemembe néz, azt parancsolom villanásával: némán hagyja el palotámat. Naukar tekintete megfejthetetlen.
- Megtisztulok,- mondja,- így nem engedhetsz a lábaid elé.
Elmegy, palotám erkélyéről látom, ahogy a Gangeszben megmerítkezik.

Leheveredek a szófára, elégtek a gyertyák, elhamvadtak a füstölők.
Ízlett ez a játék, de mintha túl édes bort ittam volna, nyelvem, szám összetapadt.
- Gunadhya megérkezett,- mondja Girisha szolga és kihátrál.
Gunadhya felveszi a szőnyegről korbácsomat.
Lebontom magamról a fenséges szárit.