Megvalósult balatoni kaland (3)

A mélytorkozás nem nagyon ment nekik, de végül is elélveztem. Közben láttam Ők is már keményednek, de még szerintem nem eléggé. Azon gondolkodtam, hogyan folytassam, mikor a „járőrparancsnok” engedély nélkül megszólalt:
- Uram, már bocsánat a kérdésemért, de honnan, miből jött rá, hogy álrendőrök vagyunk?
- Kuss, akkor kérdezhetsz, szólhatsz, ha arra felszólítalak! Megértetted? – üvöltöttem rá.
- Igenis Uram! – jött a megszeppent válasza erre s várta a büntetését, ami nem késett.
Richárdhoz fordultam, utasítottam, hogy tegyen rá csuklóbilincseket, majd csatolja fel a plafonról lelógó kötélre. Kissé ügyetlenül, de megtette. Akkor még külön szólni kellett, hogy húzza is meg a kötelet. Azt is megtette, de csak addig, míg a srác végül már lábujjhegyen állt. Itt megállt Richárd, mert a srác sziszegett, mert vágják a csuklóit a meghúzott bőrbilincsek. Richárd megsajnálhatta, mert rám nézett. Én meg rá. Szigorúan. Egy ideig nem történt semmi, majd elfogyott a türelmem és ráordítottam Richárdra is:
- Mondtam, hogy már megállhatsz? Azt mondtam húzd fel. Ha sajnálod, akkor engedd le és lépj a helyére! Meglátod Ő nem fog sajnálni téged, hanem felránt a kötéllel.
Richárd tétovázott, a még térdeplő járőrtárs is csodálkozva nézett rám, várta beváltom-e a fenyegetésemet. A felhúzott srác is végül rám nézett s megszólalt, bár tudta, hogy ezzel nehezíti helyzetét:
- Uram, kérem, büntessen engem! Ne ezt a szegény gyereket az én vétkeimért, bűneimért. – nyögte ki két sziszegés között, majd Richárdra nézett és rászólt: - Húzd még azt a kötelet! Arra figyelj s mikor hallod, hogy elég az Úrtól, akkor hagyd abba!
Richárd tétovázott, bár összerezzent a srác utasítását hallva. Állt még, majd vállat vont, mégis leengedte a kötelet. Odalépett hozzá, lecsatolta a kötélről s odébb lökte. Majd a falhoz ment, felvett, felcsatolta magának a csuklóbilincseket, azt rá a kötél végére és a csüngő kötél végét az ámultan bámuló srác kezébe adta: - Tedd, amit nekem parancsoltál! – szólt és felnyújtotta a kezeit a feje fölé, várva a kötél rántását, húzását. Azt is láttam nem csak összeszorítja a száját, de be is harapta ajkát, hogy a várt fájdalomtól ne sziszegjen. - Ez igen, ez derék dolog volt Richárdtól. – nyugtáztam magamban, de nem oldódott meg a problémám még. A srác tétován állt a markába nyomott kötélvéggel s nem merte megtenni sem, amit Richárd akart, de láthatóan akkor még nem tudta mit tegyen helyette. Várt és óvatosan rám nézett közben. Richárd rákiáltott:
- Húzd már!
- Nyugi. Meg ne próbáld tenni! – kiáltottam a srácra, aki közben már mozdult, de nem húzta, hanem elengedte a kötél végét. Elém vetette magát, újra kérlelve engemet:
- Uram, kérem, büntessen engem! Ne ezt a szegény gyereket az én vétkeimért, bűneimért. – nyögte ki újfent. A másik társ még mindig térdelné nézett, mikor Richárd mozdult, leengedte a kezét, megfogta a kötél végét és hozzám lépve a kezembe adta ezekkel a szavakkal:
- Ha Ő nem, akkor Te tedd meg! Legyen bátorságod nem csak ígérni, mással megtetetni, de ha az nem meri, teszi, tedd meg Te! – sisteregte felém s megfordult, visszament, ahol előbb volt és újra felnyújtotta a csuklóit.
Ennek a fele sem tréfa! – gondoltam. Csapdába kerültem, a saját hülyeségem miatt. Eldöntöttem, hogy megteszem. Fogtam a kötél végét. Húztam míg laza volt, majd lassabban mikor már Richárd súlyát is éreztem. Figyeltem, ahogy Richárd lassan lábujjhegyre áll s akkor egy gyors mozdulattal megrántottam a kötelet, de mintha ügyetlenül fogtam volna, ki is engedtem a markomból. Richárd teste felrántódott a földről, de már zuhant is le, mert erre Ő sem számított. Nem tudott megállni a lábán az esés végén, elesett a padlóra. Biztosan megütötte magát, de nem mutatta, egy szó sem hagyta el a száját.
Én közben sarkon fordultam, kimentem, majd jó pár perc múlva tértem vissza. Richárd akkor már állt, tanácstalanul a kínzókamra falánál, a két álrendőr meg térdelve maradt. Egyikük sem szólt semmit.
Visszaérve a „járőrparancsnok” elé léptem, aki rám nézett és két nagy maflást adtam neki jobbról-balról, csak úgy csattant. Tűrte, nem tiltakozott. Majd megszólaltam:
- Azt kérdezted miből jöttem rá, hogy álrendőrök vagytok. Többek között abból, hogy nem ismertétek a Szolgálati Szabályzat előírásait, nem is tartottátok így be; valamint még később abból is, hogy a fenyegetés, hogy bevisztek az őrsre, kicsit ügyetlenre sikerült. Végül pedig az ajánlatodat valódi nem teszi meg így. Elindulás után nem indul el velünk mezítelenül a mólón, mert nem tudhatta, hova megyünk onnan. Többszörös volt a baki. – fejeztem be.
- Igen, már értem, Uram! – szólt s nyugtázta a válaszomat a kérdező.
- Még csak annyit, hogy azt még a sötétben is lehetett látni, ahogyan Richárdot gusztáltátok mindketten, majd elcsöppent az érdeklődésetek ott és akkor  - nevettem el magamat. Mindhárman nevettek ezt hallva.
- Most takarodjatok a szemem elől! Menjetek! Richárd kikísér Titeket. Ma este grill- party lesz nálunk, többen lesznek fiatalok. Eljöhettek, de nem egyenruhában és a történésekről sírig hallgatás. Megértve vagyok? – fejeztem be.
Hallva a meghívást a két srác, de Richárd is elképedt.
- Tényleg jöhetünk este? Ezek után? – nyögte ki szinte egyszerre a két srác. Richárd is értetlenkedett kicsit, de csak annyit mondott:
- Én nem haragszom Reátok. Igen, gyertek! S most gyertek velem, menjetek! – tuszkolta ki őket fel, majd gondolom kiengedte a kapun is.
Hamarosan hallottam visszajönni, lefele a lépcsőn. Ekkor már morcos képre váltottam. Így látott meg.
- Valami gond van? – kérdezte meg azonnal, látva gondterhelt arcomat, majd hozzátette: - Nagyon kényes helyzetbe hoztalak előttük? – kérdezte meg.
- Az nem kifejezés. – szóltam.
- Hidd el, nem akarattal tettem. – kért bocsánatot.
- Nem is gondoltam ezt. Ha azt hittem volna, akkor most ott lógnál. – mutattam a plafon felé a kötélre. - De ne feledd, aki megdob kővel, azt dobd vissza kenyérrel, de nem baj, ha több hetes!  - nevettem el magamat már. Már Richárd is nevetett ezen. Hozzátette:
- Én ugyan egy kicsit másképpen ismerem, de így jobb! - jelentette ki. – Frappánsabb.
- Mehetünk akkor fel? – kérdeztem meg, de Ő nem mozdult. Tétovázott, majd megkérdezte:
- Megtennéd velem azt, amit tettél volna akkor velem, vagy a sráccal? – szólt és esdeklőn nézett rám. Kicsit elgondolkoztam s kis idő múlva bólintottam.
- Állj oda, látom le sem vetted a csuklóbilincseidet, így csak csatold fel a kötélre és kezdhetjük, ha kezdhetjük. Intett a fejével, s újra összeszorította a száját.
Most kicsit gyorsabban húztam meg a kötelet, mert már tudta mire számíthat Richárd. Lassabban húztam már mikor lógott a kötélen. Jó 30 cm-rel voltak a padló felett a lábujjai. Érdekesen himbálózott előttem. Rásegítettem, mert kicsit meglóbáztam, majd a kézbe vett lovaglópálcával ütöttem mindig a combjára, mikor felém lendült. A végét az jelezte, hogy nem a combjára, de a már mereven álló farkára ütöttem s rögvest le is engedtem. Most nem esett el, de a csuklóit megdörzsölte.
- Köszönöm Uram! – nyugtázta a leckét. Én meg magamhoz húztam és megcsókoltam.
- Szívesen, máskor is!
- Jó lenne, ha lenne – szólalt meg s folytatta – igen izgalmas ez a kaland Veled. Tényleg, tedd meg velem is, akár este a party után! – fejezte be s mondta ki vágyát.
(folyt. köv.)