Álom II.

Nem sok időd marad a gondolkodásra, mert az ajtó nyikorogva, mintegy kéretve magát, lassan kitárul. Embert nem látsz, egy géphang – szintetizátor – szól hozzád.

• Lépj be!

Lassan bemész. Lépcső vezet lefelé, dohszag árad. Megborzongsz – nemcsak a hűvöstől.
Az ajtó bezárul mögötted anélkül, hogy bárkit is láttál volna.

A tér lassan szobányi méretűvé nyílik, a mennyezetről láncokon gerenda lóg, rajta bilincsek. A padlón a párja, lábbilincsekkel. A falnál szekrény.

• Bilincseld meg Magad! – szól a géphang

Engedelmesen felcsatolod a lábbilincseket, szinte kényelmetlenül nagy terpeszbe kell állnod, jobb kezeddel felteszed a bal bilincset is, aztán a jobbot egy ügyes csuklómozdulattal kattintod be.

Síri csend ölel körül, állsz tehetetlenül, kiszolgáltatva. Lábaid megbilincselve, terpeszben, karod felemelve, kitárva, a gerendához bilincselve.
Megfordul a fejedben, hogy ha senki nem jön Érted, itt pusztulhatsz éhen, bilincsbe verve – a segélykiáltásaidat elnyeli a mélység … de nem, kintről hangokat hallasz… Idegen férfiak hangja – és nem is egy.

Úristen, mi készül itt???!!!

Ebben a pillanatban a fény pislákolni kezd, majd teljesen kialszik. A sötétség olyan hirtelen tör Rád, mintha a szemedbe ütöttek volna. Szó szerint vak sötét vesz körül.

Aztán semmi sem történik – már-már pánikba esnél, de ebben a pillanatban megérzed – nincs rá más szó – valakinek a jelenlétét.
És valóban, neszeket hallasz, valaki matat. A falnál álló szekrény felől jönnek a bizonytalan hangok.
Aztán ráismersz egy ismerős hangra, valaki pálcát suhogtat – próbálgatja. Majd egy szíjkorbács kibontásának és megsuhogtatásának leszel fültanúja …

Rémülettel vegyes izgalom fog el, tágulni, nedvesedni kezd a puncid …

Lábad között egy kéz kipattintja a body patentjét és felfedező útra indul a puncidon. Persze rögtön felfedezi, hogy felizgultál – és ebben a pillanatban a lábad szivaccsá változik és csak a bilincsek tartanak állva:

- Te lotyó, ennyire várod, hogy valaki más basszon meg?! – igen, az én hangomat hallod.

Az öröm, a megkönnyebbülés és – igen, kicsit a szégyen – hullámai árasztanak el, legszívesebben a nyakamba ugranál és össze-vissza csókolnál, de a hangom kemény, haragos, szigorú.

• Ezért olyan büntetést kapsz, amilyet még nem kaptál tőlem, ribanc!
• Óh, Uram, tégy velem bármit, amit csak kívánsz!
• Az fog történni! Ebben biztos kehetsz! Csak meg ne bánd – ugye, emlékszel a safe word-re?!

Levetkőztetlek, a szandál híján meztelenre, majd kutató ujjaim végig tapogatják meztelen testedet. Semmi sem kerüli el a figyelmemet, sem a megkeményedett mellbimbóid, sem a hátad-hasad bőrének érzékenysége – és persze izgalmad immár combodon csordogáló jele sem marad észrevétlen.
Ujjam becsúszik a combjaid közé és érzed, amint simogatni kezdem a puncikádat. Hamarosan nyögdécselni kezdesz, ujjam a csiklódat kényezteti, ha tehetnéd, még széjjelebb tárnád a lábadat és csípőd ritmikus táncba kezd. A nyögdécselés folyamatossá válik, a csípőd egyre hevesebben mozog … már-már eléred a csúcsot, amikor …

…minden előjel nélkül izzó fájdalom hasít a popódba. A pálca sajgó nyomot hagy a bal féltekén. Szinte fel sem veszed az ütést, annyira várná puncid a folytatást, ám ahelyett – most már a suhogást is hallod – egyik ütés a másik után zuhan a popsidra és ráadásul a gyönyört adó kéz is távozott – most fájdalmat osztogat.

Szinte látod Magad előtt a popsidat, amint a sötétvörös csíkok alig centire egymástól egyre jobban beterítik. Kimondhatatlanul csíp és sajog minden következő ütés, mivel csaknem az előző által már felmart bőrre érkezik. Eleinte számolod Magadban, de húsz után már csak a fájdalommal tudsz törődni, aztán hamarosan – bár megfogadtad, hogy nem teszed – hangosan könyörögni kezdesz, hagyjam már abba.