Álom I.

Idén korán jött a kánikula. Még csak június van, de máris hét ágra süt a nap, árnyékban sincs kevesebb 32 foknál - hát még délben a tűző napon, a Hősök terén, ahol a felforrósodott beton olyan intenzíven sugározza vissza a nap melegét, hogy vibrál tőle a levegő.

Már fél órája állsz a rekkenő hőségben, árnyék sehol. Lassan kis verejték patak indul meg a két melled között lefelé, apró foltokban átnedvesítve testhez álló pamut ruhádat. Magadban átkozol, amiért szigorú parancsommal ide kényszerítettelek, de vársz, mert érzed, fontos dolog készül - és különben sem mernéd megengedni Magadnak az engedetlenséget az Én egyértelmű utasításommal szemben.

Hirtelen egy biciklis futár kanyarodik melléd és szó nélkül egy borítékot nyom a kezedbe.
A Te neved van rajta.
Felbontod, egy rövid levélke van benne.

A levélke így szól: „Zöld limuzin a Szépművészeti előtt, szállj be és kövesd az utasításokat!”

A múzeum előtt – pechedre – három zöld limuzin is parkol (tudom, aljas dolog, de én rendeztem így) az elsőnél próbálsz szerencsét – először. Persze okos vagy és határozott, hamar feltalálod Magad.

- Maga vár rám?
- A sofőr bambán néz, majd így szól: Hááát, ha maga az a hidrogén-szőke 19 éves plázacica, akit a Rózsadombra kell vinnem, akkor igen.

A vér az arcodba szökik, legszívesebben képen törölnéd – majd rögtön utána engem is, még sokkal szívesebben – de nem tehetsz mást, a következő sofőrhöz fordulsz.

- Ön vár egy zöld ruhás (a kocsi megy a ruhádhoz!) harmincas hölgyet?
- A fickó kéjsóvár pillantással mér végig, majd így szól: igen tündérke, beszállás!

A „tündérkéért” – hangsúly és pillantás - legszívesebben, kikaparnád a szemét, de ebben a pillanatban tudatosul Benned, hogy a kánikulában álldogálás legfeljebb, ha bemelegítés volt, az igazi megpróbáltatások csak most kezdődnek – és ráadásul egész napos programot ígértem.
Végig fut a hideg a hátadon. Megfordul a fejedben, hogy megállítod az autót és kiszállsz – (de persze maradsz, egyrészt mert nem akarod elrontani a játékot, másrészt a méreg és zavarodottság elegyéből lassan kinő a dac: azért sem adom fel!)

A sofőr besorol a Dózsa György úti csúcsforgalomba, majd úgy fordítja a tükröt, hogy Téged lásson.

- Vetkőzz meztelenre tündérke, a ruhádat tedd ebbe a zsákba! – és egy szemetes nejlonzsákot nyújt hátra.

A megaláztatástól és a tehetetlen dühtől arcodba szökik a vér, alig bírsz feltörni készülő könnyeiddel, de aztán erőt veszel Magadon (nem mutatom ennek a kéjsóvár mocsoknak, hogy mennyire zavar, hogy előtte kell meztelenre vetkőznöm!) és mintha csak a nudista strandon lennél, természetes mozdulattal lehúzod a ruhádat Magadról, aztán a bugyit – szerencsére melltartó nincs Rajtad. A fickó persze nyálcsorgatva nézi meztelen testedet, de úgy döntesz, levegőnek nézed, de persze - természetesnek hatva - azért igyekszel minél kevesebbet mutatni Magadból.

Pár perc múlva – örökkévalóságnak tűnt – a sofőr egy másik zsákot nyújt hátra.

- Ezt vedd fel!

A zsákban egy undorító, fekete, csipkés, fűzős body, (a közép kategóriás kurvák munkaruhája lehet ilyen) egy combfix, egy magas sarkú piros(!) szandál és egy szobalány fityula van.
„Úristen, ha ebben lát meg valaki, az rosszabb, mintha meztelen lennék!”

Aztán lassan derengeni kezdenek az elmúlt napok apró eseményei, jelzései. Mintha sűrű ködben mozaik kockákból kellene egy képet összerakni … ahogy meséltem a barátomról, aki szintén mester, … a kis történetek a szerepjátékokról (kedvence a szobalány-háziúr jelenet)… a látszólag lényegtelen kérdések, hogy miket tennél meg a kedvemért … az odavetett megjegyzéseim, hogy milyen izgató lenne más férfiakkal látni … lassan összeáll a kép: kölcsönadtalak egy másik Mesternek.

Hirtelen kinézel a kocsi ablakán: már elhagyta a várost! Ismeretlen vidéken jár! Mire igazán megijednél, a kocsi befordul egy dűlőútra és egy sor pince között megáll az egyik előtt.

- Szállj ki!

Kiszállsz és magadban azon gondolkodsz, vajon milyen lehet az új gazdád, meddig kell szolgálnod – és egyáltalán miért tettem ezt Veled?!
Az autó elhajt, Te pedig ott állsz a pince zárt ajtaja előtt mint egy paradicsommadár a szántóföld kellős közepén – körülbelül ennyire is vagy feltűnő.

A pince ajtaján – szokatlan dolog – kukucskáló van, de hogy van-e bent valaki, azt semmilyen hang nem árulja el. Az forog a fejedben, vajon milyen ember lehet az, aki egy pincét használ találkahelynek?!