Létra fantázia (1)

Egyik nap hívott mester-társam, hogy másnap ráérek-e, mert az egyik áruház-láncban kiárusítás lesz s olcsóbban adják azt a spéci létrát, amit már régen szeretne megvenni. Megegyeztünk, hogy igen, így másnap sikeresen meg is vettük s hazavittük.
Hét végén jöttek hozzánk Subok kezelésre, játékra, szeánszra, így nem csak a szokott eszközöket használtuk annak során, hanem már az új szerzeményt, a létrát is használatba vettük a bdsm eszközök sorában. Kezdetben fejtörést okozott, hogyan is használható a szeánsz során, de alapos ötletelés után - szombat reggelre - készen lett a terv, vagyis a fantáziánk összeállt azzal kapcsolatosan.
Mikor a Subok megérkeztek, csodálkozva látták, hogy az eddigieken túl egy új eszköz is állt a szoba közepén, egy kétágú létra. Nézték, de nem mertek kérdezni arról, sejtették, hogy mint a színdarabokban a fegyver az asztalon, valamikor elsül, azaz használni fogjuk. A két Sub közül a magasabb (184 cm) ugyan nehezen tudta elképzelni, hogy fér be, alá a létrának, de a kisebb Sub (165 cm) megnyugtatta, hogy: - A Mestereink mindenre, így erre is gondoltak.
A szeánsz a szokások szerint kezdődött, azaz a Subok hamarosan mezítelenül álltak előttünk a szoba közepén és egyenként sorolták az elmúlt találkozás óta eltelt időszaki vétkeiket. (Mi úgy ültünk, hogy a szoba közepén állókhoz képest a szoba két végében, így aki éppen beszélt, arra az egyikünk biztosan ráordíthatott: - Felém fordulj, ha hozzám beszélsz! A Subok pedig forgolódtak közöttünk és gyűjtötték az újabb büntetéseiket.) Mikor már sok összegyűlt, sort kerítettünk a büntetések kiszabására is. Két oldalról kellett a létrához állniuk, kezeikkel felül átkulcsolva megfogni, a legfelső (vagy elért) létrafokot; lábaikkal kis terpeszbe állni és a létrához „nyomódni”. Mi pedig elfoglalva helyeinket egy-egy hosszú szíjakból álló ostorral csapkodtuk meg alaposan Subjainkat bevezetésül, de felváltva ütve, így sohasem tudták honnan, melyikünktől éri Őket a büntetés. Volt fogszívás, ajakbeharapás, de később nyöszörgés is. A méltó büntetések megkapása után még meghallgattuk a megköszönésüket is, majd az első gyakorlatra került sor.
Az alacsonyabb Subot oda állítottuk a létra ágai közé és kiderült, hogy lábujjhegyen állva a legalsó létrafokokon a legfelső két létrafokban meg tud kapaszkodni úgy, hogy függve éppen csak leér a lábujja a padlóig. Örültünk ennek, mert azonnal visszaállíttattuk a legalsó létrafokokra, majd pontosan kalibrálva a farkára kötött köteleket kikötöttük egy másik létrafokokhoz s most utasítottuk, hogy függjön. Ha csak függött, akkor nagyon bevágott a kötél vége és szorította a farkát, de ha lábujjhegyen „pipiskedett”, akkor az előbbi érzés csökkent ugyan, de sokáig nem tudta tartania magát pipiskedve. Jó ideig próbálkozott, míg belátta, hogy kegyelemért kell folyamodnia:
- Uraim, kérem, engedjenek le, mert nem bírom tartani magamat. – kérlelt minket.
- Csak úgy, no, nem! Tartsd Magadat! Nem vagy Te olyan anyámasszony katonája, hogy ne bírd ki egy rövid ideig. – incselkedtünk vele. Megpróbálkozott újra, de végül újra megszólalt:
- Uraim, a büntetést is elfogadom és eltűröm, ha véget vetnek ennek. - szólt megkínzott hangon.
- Jól van, leveszünk. – nyugtattuk meg, de nem siettük el a dolgot, meg utasítottuk, hogy engedje el előbb a kezeivel fogott létrafokokat, így lehuppant a földre, de fel is kiáltott a farkába vágott, érzett kíntól.
- Ez volt a büntetés! – hallotta tőlünk, de akkor már kioldoztuk a farkát szorító köteleket és végre talpára állhatott a padlón. Persze odakapta a kezét a megkínzott farkához, amiért kapott párat a védtelen combjára, popójára.
- Most Te jössz! – néztünk a másikra, de az csak állt, majd végre megszólalt:
- Én magasabb vagyok, így ez nem játszható el velem. – szólalt meg s volt a hangjában némi leereszkedő, lenéző hangsúly.
- No. majd meglátjuk! – feleltük szinte egyszerre. – Állj csak oda! - mutattuk hova gondoltuk. Elbizonytalanodott, mert mindketten egyszerre a padló felé mutattunk.
- Hova álljak Uraim? – kérdezett vissza értetlenül.
- Oda állj, azaz a padlón állj kézenállásba! – hangzott már egyikünktől. Kicsit még értetlenkedett, de pár csapás a popójára megértette vele, hogy mozdulnia kell, így megállt a létra előtt, kézállásba lendült és lábaival el is találta a létra oldalát. Jó erőben és edzettségben volt, mert erőlködés nélkül állt kézállásban ott.
- Akkor most vissza! – jött az újabb parancs, majd mikor újra a talpán állt, egyikünk egy pár bakancsra mutatott: - Ezt vedd fel, majd tedd fel a bokabilincseket is! – hallotta.
Mikor készen volt, akkor magától kézen állt, mint az előbb. Egyikünk megfogta a lábait a bokáinál, a másikunk átemelte a másik Subbal a létrát rajta és lábait külön-külön kinyújtotta a létra felső fokai mellett két irányban. Most már csak oda kellett rögzíteni a bokabilincseit a létrafokokhoz és jöhettek a kötelek a farkincára. Jó darabig bírta a kézenállást, de csak egyszer rogyadozni kezdett a keze, már függött a lábain, de ordított is, mert a farkát összeszorította a kötél. Gyorsan újra kinyújtotta a kezeit és kézenállásba állt, de most rövidebb ideig bírta csak. A harmadik összeomlásakor már a kiabálása közben a kötelet is megengedtük és Neki is, hogy fellendüljön, úgy kapaszkodjon, míg kioldoztuk a karabinereket, amik rögzítették a létrához. Mindkettőjüket kicsit megmozgattuk, pár tornamozdulattal, majd jöhetett a következő gyakorlat.
Most háttal kellett a létrához állniuk, majd felül az elért létrafokot megmarkolniuk, de nehezítésül a derekuk vonalában kaptak egy alátámasztást, így ott kiemelkedett a testük. A feladat az volt, hogy lendítsék fel a lábukat egyszerre, ameddig bírják erőből, majd lassan eresszék le. Ügyesen elsőre mindkettő meg is tette. Másodszorra már egy-egy pálcát tartottunk, amit el kellett érni a lendített lábakkal. Ha nem, akkor a pálca lecsapott a hasra, mellre, vagy combra. Jó ideig játszottuk ezt is, emelve, vagy süllyesztve a pálcát tartó kezeinket a szerint büntetni akartunk, vagy sem. Addig játszottuk ezt, míg csak ki nem fáradtak s már nem voltak képesek erre az erőmutatványra. Kaptak kis időt regenerálódni, pisilni, inni stb.
Ezt követően olyan gyakorlat következett, hogy a létrát oldalra döntöttük és a végéhez közel kellett ráhasalniuk. Így a combjaik és a hasuk meg volt támasztva, de közötte nem. Mielőtt ráfektettük Őket a létrára kaptak egy spéci bőr ernyőt a farkukon át a golyóikat is beletéve, majd a zipzárt behúzva egy kisebb súllyal megterhelve. Így feküdtek fel a létrára és érte a popójukat a korbács és a mogyorófa pálca váltakozó ütése. Ettől meglendült a testük, a lelógó súly is, és feszítette a farkukat, golyóikat. Sokszori ütem után kezdett kényelmetlen, majd már egyre fájdalmasabb lenni. Ekkor kicsit a létra vége felé kellett feküdniük, így nagyobb lett a megtámasztatlan testrészük, viszont leért néha már a földre a súly, azaz kiszámíthatatlanabb lett a súly rántása, hatása. S jött még egy csavar is, mert a létrafokok közé a padlóra pár égő gyertya került, aminek a lángja messziről nem, de közelről égetett. Most még jobban kellett figyelniük, hogy el ne engedjék magukat, tartsák a testüket, mert vészesen közel kerülhettek a gyertyalánghoz.
Érdekes, hogy előzetesen azt gondoltuk, hogy a magasabb Sub fogja nehezebben viselni ezt, de tévedtünk, mert az alacsonyabb nem volt eléggé edzett, így hamarabb ért közelebb a lángokhoz.
(folyt. köv.)