Szép új Világ ?! 15.

Már csak arra eszmélsz, hogy langyos víz mossa le sajgó tested és alattatok a padlót. Lábad szabaddá válik, a lánc leereszt. Nem érdekel ki mit szól, terpeszben állsz meg. Társaid is hasonló mód állnak.
- Egy rakás szerencsétlenség! – csattan a MyLady hangja.
- Hol van a férfiúi önbecsülés, a büszkeség, az alázatos szolgálatteljesítés öröme? – jár körbe benneteket. Legszívesebben a lényeged köré gömbölyödve szűkölnél, miután levetetted parázsló bőröd, de így csak gyűlölködő pillantásokat lövellsz a nő felé. Ő rád néz és elismerően bólint.

Tizenötös és Kilences lehajtott fejjel, ökölbe szorított kezekkel állnak megsemmisülten.
- Takarodjatok a szemem elől! Holnap reggel hatkor pontosan megjelentek ugyanitt! A mai feladatok elmaradnak! Köszönjétek meg a szabadnapot! – néz rátok fejcsóválva.
Tizenötös és Kilences nyögve nyekkeni a „Köszönöm”-öt, te a fogaid közt szűrőd elszántan a szót.
A MyLady újabb kis mosolyát csalva elő az elszántságoddal.
Majd hirtelen fordít nektek hátat és kemény koppanó léptekkel a szekrényhez megy, elrakja a paskolót. Megfordul és a hangja pattan.
- Azt mondtam takarodjatok! – lép felétek fenyegetően.

Kilences gépiesen indul meg. Minden mozdulata láthatóan fájdalmat közvetít, ám menekül innen, menekül az Úrnő közeléből.
Harry csak a kijáratig jut és kimerülten zuhan el. A segédek szedik össze és támogatják kifelé.
Indulsz és úgy érzed magad mint egy zombi. Haladsz … ajtók..folyosók.. Hihetetlen messzire került a szobád, ami tegnap még csak pár percnyire volt.
Ám végre belépsz. Sok minden jut eszedbe. Zuhanyozni kéne tán, de nem, hiszen a víz érintése is riaszt. Eldőlni lefeküdni? Na azt végképp nem, mert minden porcikád fáj.

Eredménytelen töprengésedbe az étellift csilingel bele.
Enni? Étvágyad sincs a mai kiképzés után. Az előtér közepén állongsz tehetetlen. Mögötted nyílik az ajtó. William lép be és sóhajtva néz rajtad végig.
- Látom ma különösen kemény volt veletek..- mondja nemtetszőn.
- Gyere be! – hív a szoba felé. Belépve némi változásra figyelsz fel. A plafonból két lánc lóg le és a szőnyeg is felgöngyölve pihen a fal mellett.
- Ne! – lépsz hátra kettőt rémülten.
- De igen! – mosolyodik el Wiliam.
- Nincs jobb megoldás majd meglátod! – próbál megpuhítani.
Ám nem mozdulsz.
- Adam! Kérlek! – hallasz tőle olyat, ami itt szinte a hihetetlen számba megy.
- Segíteni akarok! – bólint feléd biztatóan.

A most már úgyis mindegy alapján odalépsz. A két csuklópántod a láncokhoz rögzíti, majd a lábaid is terpeszben kiköti a padló karikáihoz.
- Ne! Elég volt mára! Kérem Uram! – könyörögsz halkan rábeszélősen.
William felnevet.
- Még sosem bántottalak, és nem is foglak, hacsak nem feszíted túl a húrt nálam. – közli nyugodt hangon. Semmit sem értesz.
- Előbb utóbb vakon meg kell bíznod bennem! – folytatja. Aztán magadra hagy és a fürdődbe megy. Vízcsobogást hallasz. Visszatér kezében egy kis doboz. Gyanakodva figyeled.

Kinyitja és kirak egy sor ampullát. Vagy ötnek letörögeti a nyakát. Rémületed növekszik, ahogy megfontoltan magabiztosan cselekszik. Az egyik ampullát a tenyerébe önti és szétkeni. Aztán hozzád lép és módszeresen, az irdatlan fájó bőrödbe dörzsöli a szert. Ordítasz a kíntól. Mire az egész testeddel végez láthatóan kimerül kissé. Arcodon könnyek folynak és most meg tudnád ölni, azért amiért ezt tette veled. Szinte kedvesen néz rád. Tehát még élvezte is! Forr benned a düh.

Kimegy a fürdőbe és lehet épp kezet mos. Aztán a már ismert tubussal tér vissza.
- Ne! Ne merészelje! – üvöltöd a láncokat tépve. Ám nem törődik veled és egy széket húzva eléd leül és kezére nyom némi krémet. Meggyötört zacsid veszi kézbe és odafigyelősen, finom mozdulatokkal simogatja, masszírozza bele a krémet. Kínüvöltve vergődsz a kezei közt. Nem szól, nem nyugtat és nem is parancsol csendet. Mire befejezi berekedsz. Zihálva nézel rá.
Feláll magadra hagy. Újabb kézmosás, ám nem azonnal jön vissza. A konyhába megy és a hűtőből kivesz valamit. Behoz két üveg gyümölcslevet.
Kinyitja őket és az asztalra teszi. Hozzád lépve leoldja a lábaid és a két kezed. Nincs erőd megütni.

Pillantásodban csalódottság csillan. Nem törődik vele.
- Idd ki a két üveget, aztán zuhanyozz le! Reggelizz! Úgy két óra múlva visszajövök! Csésze kávé, két cukor, pici tej! – mosolyint feléd, leadva a rendelést. Mire észbekapsz már csukódik mögötte az ajtó.
A párás üvegekre nézve jössz rá, milyen mérhetetlenül szomjas is vagy. Az első üvegnyi egy az egyben tűnik el benned, a második már lassabban kortyonként.
Zuhanyozni? Lehetetlen gondolat. De tudod, le tudja ellenőrizni és ha engedetlen vagy, tán még jobban megbüntet.
A legrosszabbra készülve állsz a zuhany alá. Langyos víz, mert a hideg és a meleg is sokkoló lehet.
Óvatosan csorgatod magadra. Fura dolgot tapasztalsz. Nem kellemetlen.
A bőröd vöröse még lángol, a csíkok jól kivehetők, sőt itt ott hurkásnak is érzed, de nem fáj. Egyre bátrabban kezdesz fürdeni. Hökkeneted erőst növekszik, ahogy lelkiismeret furdalásod is.

Valóban segíteni akart és tette is. Vakon bízni…csengenek vissza a szavai. Hát ha vakon nem is, de bízni kezdesz benne. Letusolsz. Koronaékszereid azért érzékenyek, de ha óvatosan bánsz velük, akkor elviselhető a fájdalom.
A kádból kilépve nem állhatod meg és az egészalakos tükör előtt forgolódsz egy darabig. A csíkok mesterien helyezkednek el. Semmi összevisszaság. Kezeddel érinted a buckásodott felületet. Tekintetedbe visszatér az elszánt ellenállás, az akarat csillogása. Hirtelen felnevetsz, hiszen voltaképp büszkén parádézol a tükör előtt.
A konyhába lépve kiveszed a reggelid és éhesen fogyasztod el a jórészét.
A reggel lefőtt kávét melegíted meg és elkortyolod kis fintorral. Így már nem az igazi, de nem mersz pazarolni. Az órára nézel. Félóra és Willam visszatér. Zavartan gondolkodsz azon vajh mit is mondj neki, hiszen tévesen ítélted meg őt.
Lefőzöd a kávét. Mire az asztalra teszed nyílik az ajtó és belép a kísérőd. Elégedetten néz rajtad végig.

Leül és elveszi a csészét. Téged fürkészve kortyol bele és csak aprót bólint, jelezve így szereti. Még néhány korty és üresen teszi le a kávéscsészét.
- Látom használt az olaj – mosolyodik el.
- Én…- kezdenél bele de felemeli a kezét.
- Nem hiszem, hogy ebbe most bele kéne mennünk Adam – kér halkan.
- Viszont az olaj csak ideiglenesen hatott, mielőtt végleg múlik a csendesítő hatása bekenlek valami mással, persze ha hagyod..- cukkol kis mosollyal.
Zavarba jössz és mondanál valamit, de elakadsz.
-…megköszönném. – bököd ki végül.
- Jó, akkor menj be a szobába. – indul előre, ám a fürdőben kezet mos, még mielőtt utánad menne. A szobában az ágyhoz lép és leszedi a takarót. Int hogy heverj el.
- Semmi lánc meg béklyó? – kérdezed elhasalva.
- Le tudtál volna így feküdni? Hagytad volna, hogy hozzád érjek? – kérdezi komolyan.
- Nem…- vallod be halkan.

- Bizalom…- ismétli újra. Egy tégelyről csavarja le a tetőt és gondosan bekeni minden porcikád. Értőn, törődőn odafigyelve. Érintése furcsa, de nem kellemetlen. Hanyatt fordulsz és elől is végig masszírozgat. Majd szó nélkül veszi kezébe a tubust. Kivár. Benned újra aggodalom ébred, de mély levegőt veszel és beharapod a szád. Haloványan elmosolyodik és aprót elégedettet bólint. A tenyerébe nyom a krémből és terpeszbe hessegeti lábaid. Kezébe veszi lényeged. Óvatosan bánik vele, de így is a lepedőbe marva nyögsz fel. A fájdalom még él, bár egyre kevésbé.
Farkadra fogva szorít rá finoman. Hátrahúzva a bőrt ellenőrzi az épségét.

- Milyen érzés volt ahogy Tizenötös letisztogatott? – kérdezi csevegő stílusban. Közben érzékin érint, nem okozva fájdalmat.
Meglep. Mind a kérdés, mind az, hogy a kelleténél tán tovább időzik lábad között.
- Nem tudom..- vallod meg.
- Vagyis nem volt kellemetlen…- folytatja a szokatlan faggatózást.
- Nem vagyok buzi William! – figyelmezteted óvatosan.
- A lányokat szeretem! – erősíted meg.
Elenged kis mosollyal.
- Ez most kitart estig, akkor folytatjuk..- jegyzi meg sejtelmesen.