A romlottság élvezhető

2016.március.14.
Bár megvolt minden kapcsolatod a túléléshez, ezzel nem volt mindenki tisztában. Valaki beléd mert kötni. Nem igen akart békén hagyni. Kompromisszum kész és jókedvű voltál épp, de mit sem törődött az illető azzal hogy te vagy a főnök fia. Velem voltál. Ez sem igazán hatotta meg őt. Valami pénzt követelt. Nem volt kedved idegeneknek fizetni. Nem gondoltuk hogy lényegesen többen vannak, mint mi. Annyira szétesettnek tűnt. Teli volt nyomva cuccal, látszott rajta.
Éreztem hogy valaki a hátam mögé lép, de mire szólni tudtam volna le voltam fogva és be volt fogva a szám. Hát nem mondom, hogy különösebben nedves lettem volna erre a mozzanatra, pedig máskor igazán jól esik az ilyesmi. Mire figyelmeztettelek volna, hogy hékás, addigra már mindegy volt neked is. Elég profik voltak, és elég hamar elérték hogy eszméleted veszd.
Nem volt kellemes az ébredés. Valami fehérgalléros nagykutya üldögélt egy íróasztal mögött, és szivarozott. Csak én voltam megkötözve, te szabadon voltál. Bízott benned a „kedves” idegen, ő tudta ki vagy. Te is tudtad ki ő. Egyenlő ellenfeleknek tűntetek, határozottan kulturált beszélgetést folytattatok. Mivel be volt ragasztó-szalagozva a szám, nyüszítettem egyet jelezvén, hogy felkeltem. Épp csak egy pillantást vetett rám a kedves idegen, egyébként nem törődött velem. Nem folytattam. Nem igen figyeltem a beszélgetésetekre. Az utolsó 1-2 mondatnál amikor engem is megemlítettetek, felfigyeltem. Tárgyként beszéltetek rólam. Te is. Ez meglepett. A téma épp az volt, hogy döntsd el helyettem hogyan fogok meghalni.
Felvont szemöldökkel, kérdőre vonó tekintettel néztem rád. Némileg sértődötten is, de ezt leszámítva nem hatott meg, hogy meg kell halnom. Nem ellenkeztél, hogy te dönts helyettem. Ekkor már iszonyatosan dühös voltam rád. Sajnos komolyan nem figyeltem a beszélgetésetekre, pedig már ezerszer elmondtad hogy csak előnyöm származik belőle, ha figyelek a körülöttem elhangzó beszélgetésekre. A válaszod végül a rám vonatkozó kérdésre a következővolt: „Azt akarom hogy úgy haljon meg, ahogy én”.
Elképzelésem se volt, mi fog most történni. Felkapartak a földről, majd karon ragadva kivittek egy elhagyatott vidékre. Te jöttél magadtól. Hátranéztem volna, hogy mi lesz, de addigra már késő volt. Nagy durranás és tarkómat érte a golyó.
Kicsit furcsa volt. Tudtam, hogy ezt nem fogom túlélni, elhomályosult a világ, de még hallottam. Hallottam a második lövést is. Ezután sötétség. Időérzékem elvesztettem a térérzékemmel egyetemben.
Hűvös, hideg. Aztán valami. Egy téglalap. Nem is… Inkább egy ajtó. Egyedül megyek oda. Senki nincs. Nincs hangom, emlékem se nagyon. A nevemet tudom, és felismerem a dolgokat. Ez minden. Odamegyek az ajtóhoz. Semmi nincs ráírva. Nem kopogok. Benyitok és belépek. Furcsa szoba.
Majd rájövök, miért furcsa. Nem is szoba ez. Tárgyaló terem. Leülök egy helyre. Van elég üres hely. Tudom, hogy nem fog senki sem jönni. Csak egy hangot hallok.
„Megbántad bármely tetted előző életedben?”
Nem gondolkodom. Minden előző cselekedetemre hirtelen tisztán emlékszem. Mindre egyszerre. Nincs mit megbánnom.
„Nem!”
Egy liftajtó van a jobb oldalamon. Kinyílik. Nem siettet senki. Magamtól vánszorgok el odáig. Rám vár a lift. Nem arra számítok, ami fogad. 2 felirat van csak a 2 nyíl mellett. Felfelé: Mennyország. Lefelé: Pokol. Dönthetek. Nem tudok dönteni. A Mennyország gombja kissé kopottabb. Sok a luxust kedvelő halott, gondolom. Pokol. Miért ne azt választanám? A realitások földjének képzelem. Megnyomom.
Az ajtó bevágódik és érzem liften belül is, hogy most a lifttel együtt szabadesek. Csodás érzés még így is. Majd akkora sebességet érek el, hogy kezd átforrósodni az egész. Mire nagyon melegem lenne, lassul, megáll. Rá kell jönnöm, ez a fajta meleg már örökké emészteni fog, úgyhogy igyekszem hozzászokni a gondolathoz. Bajban lennék, ha a liftajtót nekem kéne kinyitni, tényleg nagyon forró. Látni ahogy izzik. Kinyílik magától.
Egy édes kis teremtmény áll az ajtó előtt. Nincs rajta ruha. Rá kell jönnöm, rajtam sincs, mióta ezen az új helyen vagyok. Hatalmas, ágaskodó farka van a kedves kis teremtménynek. Mivel még az emlékeimmel küzdök, mert hol előjön minden egyszerre, hol csak egy része, hol semmi, ezért nagyon meglepődök amikor realizálom, hogy ki áll velem szemben. A farkát ismerem fel, csak ekkor ugrik be, hogy ez az arc is az övé. Exem. Elképedek. Édes vigyort dob felém. Azt mondtam, őt küldték nekem, örül hogy lát. Az a dolga hogy körbe vezessen. Megteszi. Végtelen nagy hely ez a pokol. Valóban nincsenek határai, mégis pár másodperc alatt ismerem majdnem minden zugát. Még a nem létező határait is. Végezetül exem jól megujjaz kérdés nélkül, és egy ajtóhoz vezet. Aztán se szó se beszéd, ott hagy. Bemegyek az ajtón.
3 csodás nagymellű bombázó ördöglány fogad. Körbecsókolgatják az egész testem, majd megkérdezik, hogy van-e bármi, amit szeretnék megváltoztatni magamon. Szép nagy, feszes, természetes melleket és edzett testet kérek magamnak. És szárnyakat. Olyat, mint amilyen a sárkányoknak volt, csak méreteimhez mérten. Megkapom. Majd elolvadnak gyönyörükben. Imádnak. Elmondják, hogy mivel a poklot választottam, itt minden rosszaság szabad. Mindent megtehetek, amit csak akarok. Minden kívánságom teljesül, kivéve egy. Másoknak nem tudok kárt okozni, maximum magamnak.
Ezután Lucifer elé vezetnek szemlesütve és alázattal. Én mint bátor újonc, aki nem tudom kivel van dolgom, oda szökdécselek. Luciferről tudni kell, úgy néz ki, ahogy elképzelik. Én az ideális férfit, az alfahímet, a tökéletest látom benne. Csalogatóan jó illata van.. Odalépkedek és homlokon csókolom. Erre bemutatkozik, cinkos mosollyal. Viszonzom ezt a mosolyt. Szövetkeztem az ördöggel.
Nincs sok kérdése. Azt akarja csak tudni, hogy magamtól választottam-e a poklot, vagy ide ítéltek-e el. Megmondom hogy magamtól választottam. Tudja ő az igazat, csak arra kíváncsi hazudok-e neki. Kegyeibe fogad. Elmondja hogy a pokolban csak azok szenvednek, akik nem maguktól jönnek, vagy hazudnak neki. Elmondja azt is, hogy a három ördöglány, akik kísérőim voltak, örök hűséggel és alázattal tartoznak neki, amiért hazudtak. Mindhárom lány gyűlölte életében a fájdalmat, de nagyon sokat hazudtak már akkor is. Emiatt minden nap pálcával veri el a mellüket, mert nekik ez a legnagyobb büntetés. Nedves leszek. Rá is kérdez Lucifer. Elpirulok, és lesütöm a szemem. Nem is tagadhatnám. Épp a földre csöppen édes nedvem, amikor megválaszolom kérdését, hogy igen, erre nedves lettem. Az ölébe ültet, majd a fülembe súgva megkérdezi, akarlak-e téged látni. Egész meglepődök. Eszembe se volt, hogy ezen a helyen mi még találkozhatnánk. Lelkes igennel válaszolok. Megkérdezi szeretnék-e neked nagyon tetszeni. Igennel válaszolok erre is. Ekkor hirtelen csodás, vörös-fekete fűző-combfix-harisnyakötő kombináció teremtődik rajtam, és egy fekete magassarkú. A szárnyaim még megvannak, de valahogy úgy van rám szabva ez a ruha, hogy nem zavarja egyik a másikat.Mivel még mindig az ölébe ülök és illatától félbódult állapotban igyekszem megfékezni hogy rávessem magam, óvatosan és finoman hátra húzza kezeim, majd összebilincseli őket. Képtelen vagyok ellenkezni. Szédítően tökéletes ez a férfi. Tudja magáról, nem is nagyon titkolja. Majd a hajamnál fogva felállít és rám parancsol hogy kövessem. Eltűnik róla minden kedvesség. Mert ilyennek akarom látni.
Kivezet, majd egy nagy térre kísér. Ott letérdeltet. Ekkor egy gyönyörű ördöglányzó vezet be téged, majd szájon csókol és elmegy. Magunkra lettünk hagyva.
Sajnálatos módon nektek, férfiaknak nincs választási lehetőségetek. Azt leszámítva, hogy aki igényli az tökéletes fasszal lesz megáldva, nem igen választhattok, hogy nézzetek ki. Automatikusan kaptok szép éles szemfogakat, amik csak akkor tűnnek fel az embernek, amikor előveszitek az elragadó vigyorotokat, az ujjaitok kiereszthető karmokban végződnek. Még talán a testalkatotokról megkérdeznek, ha nagyon szimpatikusak vagytok Lucifernek. Téged megkérdeztek. Bár téged sem túl sok mindenről. A szemeid többé nem lesznek karikásak soha, izomzatod tömör gyönyör. A szemeid pedig…. Nos, azokkal bármire képes vagy. Parancsolni, kérni, csábítani, akármit. Nem sok, de elég. Így is a pokol legjobb férfiai közé tartozol. Valószínűleg ezt az előnyt annak köszönheted, hogy egy-két kapcsolatod itt is van.
Körbejársz. Megállsz mögöttem. Letéped a fűzőmet, mintha csak papírból lenne. Érzem hogy mennyire erős vagy most. És tudom, hogy minden érzésem sokkal intenzívebb lesz itt, a pokolban. Sokkal jobban fogok élvezni mindent. De a fájdalmaim is sokkal nagyobbak lesznek. Kapok egy nyakörvet tőled. Rám szólsz hogy álljak fel. Úgy teszek mintha meg se hallottam volna. Ekkor ingerültebben szólsz. Még erre se mozdulok. Kénytelen vagy belekarmolni a hátamba a szárnyaim közt. Felszisszenek, de nem mozdulok, csak azért sem.
Elém lépsz, szembe velem. Hajamba markolva kényszerítesz hogy a szemeidbe nézzek. Előveszed a legszikrázóbb tekinteted. Nem érsz el vele semmit. Édesen-gonoszul tekintek vissza rád. Elég határozott hangnemben sikerül megkérdezned tőlem hogy mégis mire várok. Meglepődsz a válaszomon. Csak annyit kérdezek, esetleg nem tartozol-e nekem egy bocsánat kéréssel. Értetlenül nézel rám.
A halálom felől érdeklődök. A kezdeti helyzeti előnyöd semmivé lett. Tudod, hogy ha most nem adsz megfelelő választ, amivel ismét fölényt szerezhetsz, akkor fújhatod az ördöglányod (vagyis engem), hiszen itt azért találok magamnak kandúrt eleget, aki elfenekel. Ha más nem, az édes drága Lucifert. Mivel erre nincs mentséged, kénytelen vagy alattomosabb módon engedelmességre bírni.
Ott hagysz a földön. És elmész. Csak annyit hagysz meg, hogy maradjak térden állva. Ezt teljesítem, eszem ágában sincs felkelni. Érdekes dolgokkal térsz vissza. Elsősorban csipeszekkel. Ezek láttán megilletődöm, de nem mutatom ki. Azonban akkor alig észrevehetően elkezdek remegni, amikor mögém lépsz velük. Igyekszem elrejteni előled hogy most félek, de a remek megfigyelőképességed most sem hagy cserben. Szabályosan érzem, ahogy kaján vigyorra húzod a szád ennek láttán. Szépen lassan elkezded a szárnyaimra tenni a csipeszeket. Erős csipeszek, nem jönnek le egykönnyen. A végükön karika. Átfűzöl rajtuk valami masszívabb kötelet és szétfeszíted velük a szárnyaim. Egészen új fajta és iszonyatosan kellemetlen érzés. Nem fáj, de nagyon kellemetlen. Még nem igen szoktam hozzá a szárnyaimhoz. Próbálnám lerázni őket magamról. Vagyis inkább lelegyezni. Sikertelenül. Minél jobban igyekszem, annál jobban érzem hogy feszít a kötél.
Alám nyúlsz. Elkezdesz nagyon durván ujjazni, hogy eszméletlen gyönyört okozz. Tudod, hogy amikor élvezem azt, hogy velem foglalkozol, minden izmom megfeszül. Most is erre alapozol. Ahogy lassan egyre jobban feszítem az izmaim, egyre jobban feszülnek megint a szárnyaim is. Amikor már nagyon nyögök a fájdalomtól, abbahagyod. Lehajolsz, eltűröd a hajam, majd megkérdezed hogy még mindig úgy gondolom-e, hogy tartozol egy bocsánat kéréssel. Nemet mondok.
Elengedsz, hogy most már igazán körbe vezethetnélek. Megteszem. Remekül szórakozunk, és csodásan udvariasan viselkedsz. Egyszer sem parancsolsz, mindig csak kérsz. Mivel ráérünk, nagyon hosszú ideig viselkedsz velem így. Olyannyira hosszan, hogy lassan a feledés homályába merül számomra, hogy oly orcátlan viselkedést mutattam fel veled szembe. Ezt a percet várod. Amikor már annyira biztonságban érzem magam a társaságodban, meglepetésszerűen átkapcsolsz rideg üzemmódba.
Épp előtted sétálok, és tornásztatom a szárnyaim, mert repülni készülök, amikor rám parancsolsz, hogy álljak meg. Nem érzem indokoltnak, úgyhogy nagy lendülettel megyek tovább, mire te a hajamba kapsz, lendületből visszarántasz és ezzel egyetemben magad felé is fordítasz. Kérdőre vonó tekintettel nézel rám, mire én nem tudok értelmes beszédet produkálni, csak hebegek meglepetésemben. Azonban nem tágítasz, választ akarsz az imént felmutatott viselkedésem miértjére. Kis mérlegelés után azzal állok elő, hogy nem viselkedtél dominánsan régóta, ezért nem éreztem, hogy nekem szólna a felszólítás. Annyival nyugtázod, hogy persze, érthető. Menjek csak tovább és vegyem meg nem történtnek a dolgot. Néha vannak fura dolgaid, nem akadok fenn rajta. Azt kéred, feküdjek le aludni veled. Nem értem miért kéred, hiszen nincs szükségünk alvásra itt, de beleegyezek.
Lefekszem, és már durmolok is jó mélyen. Mikor felkelek, te még alszol, én meg az ágyhoz vagyok bilincselve. Hasra fektetve, a kezeim a fejem fölött, a lábaim szétfeszítve. Te így is elférsz, hatalmas ez az ágy. Nem mellékesen rendkívül kényelmes és jó meleg. Nem merlek felkelteni, de aludni hagyni sem. Nem tudom szólnom kéne-e hogy ébren vagyok. Suttogva szólongatlak, mire kinyitod a szemeid. Úgy tűnik ez megfelelő döntés volt, mert ragyogó mosollyal köszöntesz. Szinte szabályosan kiugrasz az ágyból és egy övvel térsz vissza. Leülsz mellém az ágyra, félbehajtva végigfekteted a szárnyaim közt az övet és elkezdesz cirógatni. Zavarba ejtő kérdésekkel bombázol, melyek nagyrészt arra irányulnak, hogy én hogy gondoltam, hogy attól, hogy nem kaptam parancsokat több jogom van nem engedelmeskedni, mint amikor folyamatosan kapok. Nem túl összeszedettek a válaszaim, mert a gondolataim már rég nem ott járnak, hanem a következő órák gyönyörein. Ezt észreveszed rajtam, ezért is hibapontot kapok. Felhozod a kezdeti pimaszkodásaimat is, sok új rossz pontot írva a számlámra. Aztán megkezded a tortúrát.
Először csúnyán kikap a fenekem és a combom. Végigvered szíjjal. Nem kell számolnom, de a végén megkérdezed, mit gondolok hova mennyit kaptam. Mindkét testtájamra ötvenet mondok, de közlöd, hogy csak 35-35 volt, de ha ez minden vágyam, akkor megkaphatom a maradékot is. Előveszel egy gyertyát is, amit leteszel elém. Megkérdezed, hogy azt szeretném-e a puncimra vagy meglepetést. Nem tudom, mit takar a meglepetés, de kíváncsi vagyok, úgyhogy azt választom. Mint utóbb kiderül, egy kiadós dugás a meglepetésem. Kellemeset csalódok és nagyot élvezek, mikor hajamat tépve, fejemet hátrafeszítve durván, keményen, gyorsan és mocskosan megdugsz.