Sorozási után katonai kiképzés fantázia (1)

Miután mind az öten - a sorozási vizsgálat eredményeképpen - alkalmasakká váltak a katonai szolgálatra megbeszéltük, hogy itt és most csak pár alakizási gyakorlatot végzünk a lakásban, a többit, az igazi kiképzést már a szabadban végezzük el. Itt és most a rajkeretben elvégezhető gyakorlatokat tesszük meg, de a szabadban, a Pilisben, az ottani erdőben, nem csak egy raj, hanem több raj együttes mozgatásával fogjuk végrehajtani a gyakorlatokat és kapják meg az alapkiképzésüket. Ezt hallva igen izegtek-mozogtak s ezért engedélyt kaptak kérdezni:
- Akkor nem csak ennyien leszünk, hanem többen is? – jött az első evidens kérdés. Nem is válaszoltam, csak bólintottam.
- S a többiek is átestek már a sorozási vizsgálaton korábban? – érdeklődött egy másik srác. Megint csak bólintottam.
- Hány rajra való katona-jelölt van? – kérdezte a lényegre térve a rajparancsnok.
- Összesen 19 fő alkalmas jelölt van eddig, de biztosan nem fog tudni mind egyszerre eljönni a kiképzésre. Három rajt alakítunk csak, melyek 5-6 fősek lesznek legfeljebb.
- Lesznek még sorozások is? – jött az újabb kérdés.
- További sorozási vizsgálat is lesz még, kettő, vagy három, attól függ, hányan jelentkeznek. – feleltem. – De azok nem bonyolíthatóak mind le addig, míg az első alapkiképzésre sor kerül.
- De jó lenne belesni egy másikra is! – sóhajtott fel és mondta ki vágyát hangosan az egyik srác. Kitört a nevetés. Mikor elállt, megszólaltam:
- Igen, biztosan, érdekes lenne…., mert lesz közöttük egy-két különleges is. – szóltam, de nem fejeztem be teljesen. Mint a huszárló a trombitaszóra úgy kapták fel erre a fejüket és füleltek, de nagyon a továbbiakra, ami így hangzott:
- Mert lesznek veletek katonanők is, akik ugyanúgy fognak szolgálni, katonáskodni és nem Titeket kiszolgálni! – folytattam az ujjamat felemelve – s még más érdekességek is lesznek. – csigáztam tovább az érdeklődésüket.
- Folytassa Uram, ne hagyja abba! – kérleltek figyelve rám. – Mi lesz még érdekes?
- Tudjátok, ott nem csak nemzeti hadseregünk tagjai, azaz Tik lesztek, hanem gyakorolni kell a más hadseregekkel való együttes műveletek végzését is, ezért máshonnan érkezettek is lesznek közöttetek. – folytattam, de nem egyértelműen kifejezve magamat. Az egyik nem bírta, közbekotyogott:
- Csak nem arra céloz Uram, hogy külföldiek lesznek ott? A többiek lehurrogták, így elhallgatott, de én megdicsértem s így folytattam:
- De igen, arra céloztam, hogy lesznek külföldiek, a saját egyenruháikban, viszont nem csak fehérek, de lesz fekete, sárga és más náció is. –fejeztem be a csigázásukat. Többen lelkesedtek, de a törzsőrmester elhúzta a száját és majdnem ki is köpött.
- Talán tán, nem tetszik? Nem szereted a faji keveredést, vagy? – kérdeztem tovább. Mereven ránéztem, mire kissé összegörnyedt, majd mégis megszólalt:
- Nem szeretem, ha a rajomban nem egyformák vagyunk. Nincs bajom velük, de ne közvetlenül mellettem, velem legyenek. – nyögte ki nehezen. Rácsaptam:
- Most csak a más bőrszínnel, fajjal, vagy a nőkkel van gondod, vagy saját, magyar nemzetiségű társaid ellen is volna kifogásod? – kérdeztem szigorúan tovább is Őt.
- Igen, azaz nem. Nem szeretem a női katonákat sem, mert nem katonáknak valók! – jelentette ki fölényesen, majd még töprengve, de hozzátette: - Nem vagyok rasszista, de azért ne keveredjünk!
- Világosabban mondd! – utasítottam. Sóhajtott, végül megszólalt vontatottan:
- Ha lehet, ne legyen a közelemben se cigány, se néger, de még sárga sem!
- Mert akkor mi lesz?- nyaggattam tovább szememet összehúzva egyre dühösebben.
Látszott egyre kényelmetlenebb számára a helyzet, de már nem tágíthatott. Végig kellett játszania az elkezdett játszmáját.
- Szerencsére nem én lettem a rajparancsnok, mert akként igencsak megfingattam volna ezen „urakat”, keményen, szadistán. – fejezte be büszkén, felkapva a fejét és a szemembe nézve merőn. Jó ideig néztük egymást, majd megszólaltam:
- Nem kötelezlek semmire! Ezt tudnod kell! Viszont, ha önként jössz, akkor ennek ismeretében ezeket – az eddig általam ismertetetteket - is vállalod, mert engedetlenséget, széthúzást nem tűrök! – fogalmaztam egyértelműen. Jó ideig nem szólt, hallgatott.
- Megértetted? – kérdeztem végre rá. Csak bólintott a fejével, de látszott rajta még nem döntött igazán magában a jövőről.
- Másnak is vannak ezzel kapcsolatban skrupulózusai? – kérdeztem meg körülnézve. A többiek néztek rám nyílt tekintettel és látszott rajtuk, hogy ez nem probléma nekik, náluk. Némelyik akaratlanul vállat is vont. Még hagytam egy kis időt a törzsőrmesternek, majd megszólaltam:
- Tudsz most dönteni? – kérdeztem meg tőle.
- Igen, azt hiszem Uram. – válaszolta szinte azonnal, majd nem rávágva. Mivel nem folytatta, így kérdőn néztem én is, de a többiek is rá.
- Igen, Uram. Maradok és vállalom, teszem a dolgomat. – nyögte ki végre, majd felsóhajtott. Mindenki megkönnyebbült, én is.
- Akkor kis türelmet kérek, mindjárt jövök. – szóltam, majd elindultam az ajtó felé, de visszaszóltam a rajparancsnoknak. – Alakizzatok addig is, míg jövök!
Kiléptem, telefonáltam, majd hamarosan csengettek, kimentem, beengedtem az érkezőt. Röviden felvázoltam az eddigieket számára és megkérdeztem, hogy így is vállalja-e. Igent intett a fejével. Mondtam addig vetkőzzön le s akkor lépjen be, ha hívom. Én visszamentem a szobába és nem tetszett, amit láttam. A srácok kvaterkáztak, de nem alakiztak. Ráordítottam a rajparancsnokra, hogy nem erre utasítottam, majd magam elé intettem és közöltem, hogy leváltom s a törzsőrmestert magamhoz intve utasítottam, vegye át a parancsnokságot és vezesse az alakizást. Így is lett. Én lassan vissza”csurogtam” az ajtóhoz és onnan dőlve néztem a kiadott parancsokat és végrehajtásukat. A törzsőrmester iparkodott és meg kellett állapítanom, hogy jobban csinálta. Szakszerűek voltak a parancsai. Egy idő után közbeszóltam és magamhoz intettem a hallássérültet. Valamit a fülébe súgtam, majd intettem menjen ki az ajtón, a törzsőrmesternek meg, hogy folytassa. Miközben az újabb utasításokat hajtották végre a bent lévők, nyílt az ajtó és belépett rajta az általam hívott srác. Szerencsére a főtörzsőrmester háttal állt nekünk. A rajparancsnok is háttal állt, nem fordult meg, bár hallotta az ajtónyitást, csak kiadta a parancsot:
- Állj a többiek közé és tedd, amiket Ők is!
Megtörtént. Éppen a főtörzs mellé állíttattam az újat. Már éppen új parancsot adott volna ki, mikor elakadt, mert meglátta a „visszatértet” a főtörzs mellett, aki utálattal odébb lépett.
- Hát Te ki a csuda vagy? – ordított rá.
- Én Uram, jöttem, mert parancsot kaptam, hogy alakizzak az itteniekkel. A múltkor kicsit nehezen tettem meg a kapott parancsokat, ezért gondolta úgy az Urunk, hogy gyakoroljak még most is itt.
- Itt, velünk? – horkant fel a rajparancsnok, de mérsékelte haragját és végre kiadta az elkezdett utasítását: - Helyben futás! Gyorsabban! Most magas térdemeléssel! Te is! – mutatott a főtörzsre, aki még meg sem mozdult. Majd végre igen. De látszott távolságot tart a cigány sráctól.
- Látom, ez megy Neked is. – állapította meg a rajparancsnok a cigány sráchoz szólva.
- Akkor most felveszitek az ottani seprőnyeleket, mint puskát és azzal fogunk gyakorlatozni. – közölte s úgy osztotta be, hogy a cigány srác a főtörzzsel legyen párban. Az tiltakozni akart, mire megkérdezte Tőle: - Büntetés, vagy gyakorlat?
- Gyakorlat. – válaszolta a főtörzs, miközben a másik kiment is visszatért és beállt már.
(folyt. köv.)