Balaton
2009. 05. 09. 08:50 | Megjelent: 1201x
Sosem felejtem el azt a balatoni hétvégét. Az egész úgy indult, hogy egyik ismerősöm említette, hogy ugorjak le hozzá, nézzem meg azt a kis faházat, amit nemrégiben vett. Persze tudtam, hogy valami munka vár rám, kertrendezés, házfestés…nem csak haveri lazítás.
Szombat reggelre beszéltük meg a találkozót a ..i vasútállomásnál. Pechemre (talán szerencsémre) már csak pár km-re voltam a megbeszélt helytől, amikor hívott, hogy nem jön, én se menjek, mert valami közbejött. Először mérges voltam rá, de aztán azt gondoltam, ha már itt vagyok, eltöltök egy napot a tónál. És utólag nem is bántam meg, mer ez volt életem egyik legklasszabb hétvégéje. Hála neki, hogy nem jött el!
az autómmal találtam egy nemfizetős(!) parkolót, nem messze a vízparttól. Fogtam a fürdőgatyám, a törülközőm és lementen a partra. A parton nem voltak sokan. Bementem a vízbe, ami így 9 felé még nem volt túl meleg, de legalább még nem is volt felkeverve. Ahogy egyre beljebb mentem éreztem, ahogy a farkamat elérte a víz. Ettől kicsit megborzongtam, jól is esett, de a hideg víztől kicsit fázott is. Úsztam pár percet, aztán kifeküdtem a partra. Először a hátamon feküdtem. Éreztem a meleg napsugarakat és a simogató lágy szellőt. Lassan visszatért a farkamba is az élet és már nem fáztam. Behunytam a szemem és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha… Ajaj, kicsit nagyobb, mint kellene!
Hasra feküdtem és kéjesen éreztem, hogy a keményedő farkam jólesően nyomja a hasamat. Szinte azonnal felállt és nem is akart elernyedni. kb 5 percig feküdtem így, amikor észrevettem, hogy egy 40 év körüli, csinos nő telepedett le tőlem nem messze.
Rám mosolygott és a törülközőjére feküdt hason, szemben velem. Pár másodperc múlva feltolta a fejére a napszemüvegét és megkérdezte:
- Baj van, látom muszáj volt hasra feküdnie. Pedig épp meg akartam kérni, hogy segítsen bekenni a hátam, mert erős lesz a nap ma.
Szóhoz sem jutottam elsőre. Mit is kérdezett? Mit is mondjak erre, hiszen egy szép nő hátát bekenni jó dolog.
- jöjjön már kérem, kenjen be.- mondta.
Ilyen kényelmetlen helyzetben még nem voltam. Áll a farkam, megkérnek ismeretlenül egy erotikusnak is felfogható hátkenésre. De mit szól, ha látja az álló farkamat?
- Jaj ne vacakoljon már! tudom miért fekszik így és hogy mi jár a fejében. mondta. Láttam a nadrágját, ahogy helyet kerestem magamnak. és ezért jöttem ide!
Na en már sok volt! de mit lehet tenni? feltápászkodtam, próbáltam az álló farkam leplezni, de nem ment. oda mentem mellé és elvettem a tubust tőle. Ahogy nyújtotta, a kezéhez is értem, ő megfogta az ujjam egy pillanatra.
- Ússzunk előbb egyet!- mondta.
Bementünk a vízbe, én persze siettem.
- hova rohan?- kérdezte. Várjon meg és nehogy összemenjen addig. –nevetett rám. Odajött, kezet nyújtott: Éva vagyok – mondta.
Én is bemutatkoztam. Erre kezével a nadrágomhoz nyúlt és azt kérdezte: - Őt hogy hívják?
Azt sem tudtam hova legyek. Beljebb mentünk, még mindig az ágaskodó farkam simogatta. Szembe állt velem és a víz alatt a nadrágomba nyúlt.
- Hú de finom és imádom, hogy sima!
Erre én is megfogtam a fenekét és kezemet előre csúsztatva a tangájába nyúltam. Éreztem a sima punciját és láttam, hogy a teste megremeg, az ajka szétnyílik. Megcsókoltam és ezzel együtt a csiklóját is megszorítottam és utána rögtön beletoltam az ujjam a puncijába. Nedves volt és forróan szűk. Eközben ő letolta a nadrágom és lágy mozdulattal verni kezdte a farkam. Már majdnem kész voltam, mikor abba hagyta, de a pinája még nem eresztett és hirtelen hozzám bújt.
- Na ennyi elég! Nem ezért jöttünk a vízbe. – és úszni kezdett. Ott álltam ágaskodó fasszal. Visszanézett rám és azt mondta:
- Mi lesz semmit nem csinálsz? Nem vered ki? Vagy szeretnéd ha belém nyomhatnád hátulról? Látod ott az a pár minket néz és irigyel!
Mit tehettem, kivertem. Egy perc sem kellett csak úgy dőlt a geci belőlem. Ő odajött és nézte. Láttam a szemén, hogy tetszik neki és sajnálja, hogy nem a szájában végezte a farkam.
Kimentünk a partra, egymás mellé feküdtünk. Beszélgettünk, de semmi komolyról. Hirtelen azt kérdezte:
- nem megyünk csónakázni:?
Volt ott két csónak, evezőkkel. Elkértem az egyiket és evezgettünk.
- menjünk ahhoz a nádashoz –mondta.
Odaeveztem és egy kis öbölben, ahol nem láttak minket megálltunk.
- Napozzunk!- szólt és ezzel levette a fürdőruháját. A melle plasztikázott volt, de szépen állt és a bimbói picit felálltak. A pinája tényleg szépen volt borotválva, csak egy kis pamascs volt a rés kezdete felett. - Te nem napozol?- kérdezte.
Persze erre le kellett vennem a nadrágom azonnal. Feküdtem és néztem a testét! érezte, hogy bámulom, mert mosolygott is csukott szemmel. Kezével lágyam megsimogatta a hasát, mintha a nem létező izzadtság cseppet kente volna el és közben a szőrőcskéhez is hozzáért. Nem bírtam parancsolni a faszomnak. Azonnal felállt és egy-két csepp is jött belőle. Tetszett neki, mert látta, és azt mondta: - Napozunk csak!
Majd az egyik ujját megnyálazta és a bimbóját kezdte simogatni vele. Kemények lettek és felálltak. Én a combját érintettem meg, de nem engedett feljebb. Simogatta a melllét, és kicsit kitárta a lábait. Láttam, hogy a pinája résnyire szétnyílik, nedvesen ágaskodott a csiklója.
Nem tehettem mást, elkezdtem verni a faszomat. Ő meglátta, hogy marokre fogom a faszom. Ekkor hirtelen masztizni kezdett, belenyúlt a pinájába is, a nedvességét lenyalogatta. Ismét felnyúlt magának és utána a nedves ujját a fenekébe dugta. Felnyögött és a feneét dugta magának. Mikor majdnem végzett, újra a pináját kezdet dugni, egyre vadabbul. Verd! mondta, látni akarom.
Nem sok kellett, kilőtt belőlem egy jó adag geci, rá az arcára és a mellére. Ekkor felnyögött, sikított egy kicsit és elélvezett. A z arcán folyó gecit ujjával letörölte és leszopta. – Finom! – mondta.
- A mellemről nyald le! – nem volt apelláta, éreztem a hangján.
- Most pedig menjünk hozzám, ott a házam a parton- mutatta. – Ott még van dolgom Veled!
Beértünk a házba, nem teketóriázott, lehúzta a nadrágom, elém guggolt és elkezdte szopni a faszomat. Először még nem állt fel, de ahogy szívta egyre keményebb lettem. Kezével a golyómat simogatta, majd felnyúlt a fenekembe is. Nagyon izgató volt!
Önmagával semmit sem csinált, de engem úgy szopott, mintha az élete függne tőle. Néha megszorította a szájával a farkam és ilyenkor a nyelvével körözött a makkom alatt. Majdnem szétdurrantam, annyira szorította.
Amikor érezte, hogy elkezd lüktetni a farkam, egészen bekapott és szívta, szívta a faszom. Mélyen a torkába lőttem a gecit! Úgy éreztem, legalább fél liter ondót nyelhetett le, mert csak jött, csak jött. Nem bánta szívta, szopta, nyelte, mint egy szomjas ribanc. Még szopta egy ideig, majd felállt és azt mondta: - Szia, örültem a találkozásnak.
Kikísért az ajtóig. Azt vártam, hogy velem jön, de becsukta utánam. Mit tehettem odamentem az autómhoz és elindultam hazafelé.
Útközben újra lepergett előttem a nap. Ez annyira felizgatott, hogy a pályán 130-as tempó közben még egyszer kivertem a farkam. Nagy és hatalmas volt, ahogy ott meredt ki a nadrágomból. A kiömlő geci friss és édes volt…
Otthon az ágyon fekve végig az elmúlt néhány óra járt az eszemben. Még a nevét sem tudom… De jövő héten megint lejövök, hátha ott lesz ő is. Hiszen én is szeretném kinyalni, megbaszni, a segget szétkúrni! De most nem engedett engem, csak ő csinálta azt velem, amit akart.
Bevallom, tetszett!
Hozzászólások (0)