A kezelés

Gábor némi szorongással lépdelt az orvosi szoba felé. Most először küldték "kezelésre", és amiket hallott erről, az alapján volt is oka az aggodalomra. Az iskolában a testi fenyítést nevezték "kezelésnek", talán azért is, mert az orvosi szobában került sor a végrehajtásra, a végrehajtó pedig az iskolaorvos, pontosabban orvosnő volt.
Dr. Mangay Ilonának hívták, a neve kint volt a névtáblán a rendelő ajtaján, ami előtt most tétovázott a fiú. A doktornő 40 éves volt, testalkatából és nevéből adódóan a Mangalica gúnynevet kapta a növendékektől, akik háta mögött sokszor obszcén vicceket engedtek meg maguknak, de mesélték, hogy bent a rendelőben a végzősök is nemegyszer sírva könyörögtek kegyelemért. Fiatal korában dobóatlétaként sportolt, és ez a múlt még most is meglátszott, nemcsak erős, széles hátán, de karjainak erején is.
Gábor végül nagy lélegzetet véve bekopogtatott, majd várt. Kisvártatva nyílt az ajtó, és a nővér, Emese nézett ki rajta. Emese jóval fiatalabb volt a doktornőnél, alig néhány évvel volt csak idősebb az iskola érettségiző osztályainak tanulóinál. Emese vékony, szemüveges lány volt, szolid külsejű, de csinos testalkatú. A fiúk egymás közt úgy is tettek rá megjegyzéseket, hogy tudták, a nővér minden szavukat hallja. Gábor is benne volt ezekben a játékokban, de most egyedül állt a rendelőben, nem voltak vele társai, így az önbizalma is kisebb lett.
A doktornő az íróasztala mögött ült, szemüvege fölött pillantott a fiúra, majd megkérdezte mit akar.
- Morvay tanárnő kezelésre küldött... - felelt Gábor, és átadta a tanárnő által írt levelet.
A doktornő feltépte a lezárt borítékot, és gyorsan átfutotta a levél tartalmát.
- Úgy... Házi feladatát nem készítette el, majd pimasz hangnemben adott választ.... Tudja hogy a tiszteletlenség az egyik legsúlyosabb vétség?
- Most már ezt is tudom... - felelt Gábor, kissé erőltetett pökhendiséggel. Azt akarta mutatni, hogy egyáltalán nem feszélyezi a helyzet, ezért igyekezett lazának tűnni.
Azt várta, hogy a doktornő dühösen felcsattan, de a nő ehelyett elmosolyodott.
- Úgy... egy újabb keményfiú... Láttunk már ilyent párat, igaz, Emese?
Emese bólintott a doktornő pedig immár mosoly nélküli szigorral nézett a fiúra.
- Ugye nem volt még nálam kezelésen?
- Nem... - felelt Gábor, de most tényleg felcsattan a nő hangja.
- Nem, mi?
- Nem, doktornő... - felelt kényszeredetten Gábor.
- Ezt többé ne felejtse el hozzátenni, megértette?
- Igen, doktornő. - bólintott Gábor.
- Nem maga lesz az első, aki tisztességet tanul nálam. Ugye tisztában van vele, miből is áll a kezelés?
- Hallottam róla...
Gábor rájött, hogy elfelejtette a megszólítást, de úgy érezte már késő, és különben is dacolni támadt kedve. A doktornő nem szólt semmit, csak felállt, és a fiú elé lépett, majd hirtelen hatalmas pofont kevert le neki. Nem egy figyelmeztető taslit, hanem olyat, amitől égni kezdett a fiú arca.
- Tudja miért kapta? - kérdezte a doktornő.
- Igen- felelt Gábor, és mikor rájött a hibára, már lendült is a nő karja, és villámgyorsan megkapta a pofon párját, mely cseppet sem volt gyengébb az elsőnél.
- És ezt?
- Ezt is, doktornő! - felelt gyorsan a fiú.
- Helyes. Gyorsan tanul. Tehát, tisztában van vele, miből áll iskolánkban a hibás viselkedés kezelése?
- Igen doktornő, a kezelés testi fenyítést jelent.
- Úgy van. Mégpedig nádpálcával. Kapott valaha nádpálcával fenyítéket?
- Igen doktornő, az előző iskolámban.
- Úgy vélem nem lehetett nagyon szigorú a fenyíték, ha ennyire nem tanult tiszteletet.. Igaz?
- Valóban nem, doktornő, könnyen ki lehetett bírni.
- Ki pálcázta magukat, és hogyan?
- Minden esetben az igazgatónő elé kellett járulni, doktornő.
- Folytassa!
Gábornak egyáltalán nem volt ínyére ez a párbeszéd, különösen, hogy a fiatal nővér jelenlétében zajlott, de azért válaszolt:
- Az iroda közepére kellett állni, és bokafogásban helyezkedni. Aztán az igazgatónő kimérte a pálcaütéseket.
- Úgy érti hogy még a nadrágjukat sem kellett letolniuk?
- Igen, doktornő, nem kellett letolni.
- Hány ütést kaptak?
- Legtöbbször hatot, vagy tizenkettőt, ha nagyos súlyos hibát követett el valaki, akkor tizennyolcat, doktornő.
- Ez sok mindent megmagyaráz. Nos, tudnia kell, hogy nálunk egész más a fenyíték menete.
- Először is minden esetben a meztelen ülepükre kapják a növendékek a fenyítést.
Gábor érezte hogy elvörösödik az arca, és ez nemcsak a pofonok következménye volt. Már azt is elég megalázónak érezte, amikor a régi iskolában az igazgatónő előtt kellett lehajolnia, most meg a meztelen fenekét kell majd odakínálni a doktornőnek! Abba már bele sem mert gondolni, hogy mindezt vajon a nővérke is végig fogja nézni...?
De a doktornő folytatta:
- Ezenkívül az ütések száma minimum tizenkettő, de annyiért elő sem veszem a pálcát! A gyakorlat az, hogy általában huszonöt kiadós ütést mérek a felsős növendékek hátsójára. De olyanokat ám, hogy még a nadrágon keresztül is hurkát csípne a bőrére! Elképzelheti, milyen érzés ez a meztelen ülepén... De nem kell elképzelni, hamarosan érezni fogja a fiatalúr, igaz Emese?
- Igaz, doktornő! - felelt a nővér, és bár Gábor nem mert rápillantani, tudta hogy a lány őt nézi mosolyogva.
- Hány éves? - kérdezte most Ilona.
- Tizennyolc múltam, doktornő.
- Úgy, szóval már nagykorú! De ez nem menti meg magát a pálcától, amíg az iskolába jár, addig az iskola szabályai vonatkoznak magára! Megértette?
- Igen doktornő!
Ilona most felemelte a székét, és a vizsgálóasztal elé helyezte, úgy, hogy támlája az asztal végéhez került, majd folytatta:
- Mint említettem, a pálca rendkívül fájdalmas, mondhatnám elviselhetetlenül csíp. Éppen ezért, hogy elkerüljük a fenék túlzott mozgását, és az egyéb nemkívánatos kísérleteket, melyek a fenyíték elöli szabadulásra irányulnak, a vétkest mindig az asztalra szíjazom. Tapasztalni fogja, hogy ez bizony szükséges a fenyíték zavartalan végrehajtásához. A póz, amelyben rögzíteni fogom, egyrészt biztosítja, hogy csak minimális mozgástere legyen, így az ütéseket mindig oda tudom majd mérni, ahova előre eltervezem, másrészt pedig a bőr megfelelő feszessége is biztosítva lesz, ami jótékonyan járul hozzá a fájdalomérzet növeléséhez. A doktornő teljesen nyugodt, higgadt hangon magyarázta el mi fog történni, mint egy kereskedő egy műszaki boltban, de éppen ez a könyörtelenséget sugalló szenvtelen hidegvér volt az, amitől Gábornak félelmében kiszáradt a szája.
A doktornő most a szekrényhez lépett, és kivette belőle a rettegett nádpálcát, melyről Gábor már hallott pár dolgot ahhoz, hogy önkéntelenül is tisztelettel tekintsen rá.
A nő most megsuhogtatta a pálcát, és így szólt Gáborhoz:
- Amennyiben felkészült, hozzá is láthatunk.
- Igen, doktornő... felelt Gábor, de nem tudta mit kellene tennie.
- Mit mondtam, hova kapja a fenyítést? - Kérdezte a nő.
- A meztelen fenekemre, doktornő. - felelt Gábor.
- Pontosan! Tehát most leveszi szépen a nadrágot, inget, gatyát!
- Igen doktornő! - felelt a fiú, és vetkőzni kezdett. Érezte, hogy arca még vörösebb, mint amikor a pofont kapta. Most már mereven a padlóra szegezte tekintetét, miközben lassan gombolta az ingét. Nem akaródzott neki sietni, de hamarosan így is végzett a gombokkal, és az ing után kénytelen volt a nadrágot is kigombolni. Ezután kioldotta a cipőfűzőket, majd kibújt a cipőiből, és levetette a nadrágot. Pár pillanatig várt, hátha a doktornő megkegyelmez neki, de az nem szólt semmit. Gábor ekkor nagy levegőt vett, majd letolta az aslónadrágját is, és kibújt belőle. Ott állt csupaszon a két nő előtt, és nem tudta hova pillantson szégyenében. Emese közömbös tekintettel nézett át rajta, de a fiú némi kárörvendő gúnyt érzett pillantásában, és tudta, azokat a megjegyzéseinek köszönheti, melyekre a nővér pontosan emlékezett.
A doktornő néhány másodpercig hagyta feszengeni a fiút, majd beszélni kezdett:
- A házi feladat elmulasztásáért tizenöt pálcát kap. A tanárnőjével szembeni tiszteletlenség súlyosabb bűn, azért még huszonötöt fog kapni. Mivel azonban új nálunk, ezért kivételesen csak a hiányzó házi feladatért fogom megbüntetni, azzal a feltétellel, hogy büntetés végén bocsánatot kér, és megígéri, hogy a jövőben nem pimaszkodik tanáraival, valamint szépen megkér, hogy engedjem el a pimaszságáért járó büntetést. Ha ezeket elmulasztja, vagy úgy érzem nem elég őszinte a bocsánatkérése, vagy nem elég szépen kér, kíméletlenül ki fogom mérni a huszonötöt is! Megértette?
- Igen, Doktornő! - felelt a fiú, és tudta, hogy a megalázó könyörgésre késztetés is a büntetése részét képezi.
- Akkor ismételje el!
- Tizenöt pálcát kapok a házi feladat elmulasztásáért, ezután bocsánatot kell kérnem, és megígérni, hogy többet nem pimaszkodok, valamint meg kell szépen kérnem a doktornőt, hogy ne büntessen meg a tiszteletlenségemért!
- Helyes. Most pedig térdeljen fel a székre, és hajoljon rá a vizsgálóasztalra! Combokat szorosan a szék támlájához! Emese, a szíjakat!
Gábor engedelmesen rátérdepelt a székre,majd ráhajolt az asztalra. Feneke így a lehető legjobban kifeszült, és a pózt, amelybe került, különösen megalázónak érezte. A nővér közben elővette a külön erre a célra tartott szíjakat, egy hosszabbat, és két rövidebbet. A hosszút átadta a doktornőnek, aki gyakorlott mozdulatokkal vetette át a fiú térdei mögött, és szorosan a szék támlájához szíjazta a combokat. A nővér ezalatt Gábor kezeit erősítette a vizsgálóasztal lábaihoz a két rövidebb szíjjal.
Ily módon a fiú valóban tehetetlenül várta a továbbiakat, mostantól nem volt beleszólása az eseményekbe. Megalázó helyzeténél is kínosabb volt a várható fájdalomtól való egyre növekvő félelem, valamint a kétség, hogy hogyan bírja majd ezt a minden bizonnyal komoly kínt.
A doktornő most kezébe vette a pálcát, és párszor megsuhogtatta a levegőben. Az élesen szisszenő hangra Gábor fara önkéntelenül is összerándult, és szíve vadul kalapálni kezdett. A gondolattól, hogy a kegyetlen pálca hamarosan lesújt kiszolgáltatott fenekére, szinte remegni kezdett a teste. A doktornő jól látta Gábor rettegését, és szükségesnek látta megjegyezni:
- Figyelmeztetem, hogy a büntetés első részét mindenképpen megkapja, tehát semmiféle könyörgés, rimánkodás nem használ. Remélem végzőshöz méltóan fogja elviselni a büntetést, és nem nyivákol majd idő előtt kegyelemért!
- Nem fogok, doktornő! - felelt a fiú, de csak reménykedett benne, hogy teljesíteni tudja majd ígéretét.
- Készen áll?
- Igen doktornő! - felelt Gábor, és összeszorította a fogait.
Ilona ekkor rutinosan elhelyezkedett a megpálcázandó fenéktől az ideális távolságra és felemelte a pálcát, és egy másodperc múlva már le is csapott vele a fiú fenekére.
Gábor hangosan felszisszent, bár igyekezett felkészülni, a fájdalom erősebb volt a vártnál. Pedig a második ütés, mely elég gyorsan követte az elsőt, még erősebb volt. Gábor most valóban megérezte, miért van olyan rettegett híre a doktornőnek a fiúk közt. Ilona a végzősök esetében egyáltalán nem fogta vissza magát, és gyakorlatilag akkora erővel sújtott le, amekkorával bírt. Ez azt eredményezte, hogy az egyes csapások nyomán nem csak vörös sáv húzódott, hanem égő, és jól tapintható hurka is.
A doktornő nem sok szünetet hagyott a csapások közt, ütemesen csattant a pálca a fiú kifeszülő fenekén, és Gábornak minden csapás után egyre nehezebben sikerült fogai közé szorítani a kitüremkedő fájdalomkiáltásokat. Farpofái akaratától függetlenül heves vonaglásba kezdtek, amennyire ezt a kifeszülő helyzetük megengedte, és teste megfeszülve várta az újabb és újabb bőrrepesztően csípős pálcaütéseket. Most már nem törődött vele hogy a nővér is jelen van, eltorzult arccal, csaknem sírva nyöszörgött és vonaglott az asztalon. A hurkák párhuzamosan sorakoztak rángatódzó farán, a doktornő szakértelmét, és kíméletlenségét bizonyítva. A nő valóban hatalmas erővel, és gépies lelketlenséggel mérte az ütéseket Gáborra. Nem érzett haragot a fiú iránt, csupán feladatot hajtott végre, ez a feladat pedig most a büntetésvégrehajtás volt, és Ilona szerette tökéletesen végrehajtani a feladatait. Ezért akkor is ilyen kíméletlenül hajtotta volna végre a pálcázást, ha a fiú jajgat, és kegyelemért könyörög, mint ahogy ez gyakran előfordult az orvosi rendelőben. Ám Gábornak minden önuralmát összeszedve sikerült megállnia, hogy ha nem is némán, de hangos szó nélkül kiállja a szigorú fenyítést.
A tizenötödik ütés után Ilona hagyta, hogy a fiú teste elernyedjen, és zihálása lecsituljon, majd így szólt:
- Nos, megkaptad a büntetésedet. Hallgatlak!
Gábor úgy érezte, hogy bármit megtenne, csak megússza a további ütéseket, ám amikor meg akart szólalni, egyszerűen nem jöttek szájára a szavak. Annyira kínosnak, és megalázónak érezte a helyzetet, hogy a két nő előtt kell meghunyászkodnia, hogy képtelen volt a kíván szavak kimondására, ehelyett csak egy halk „bocsánatot kérek, doktornő”- t mormogott a fogai közt.
- Hangosabban! - kiáltott rá Ilona, mire a fiú most már érthetően kimondta:
- Bocsánatot kérek, doktornő!
- És?
- És ígérem, hogy a jövőben nem leszek tiszteletlen...
- És?!
Ám a teljes megaláztatással és megtöréssel járó kérlelést képtelen volt elmondani a fiú. Talán ha a fiatal nővér nem lett volna ott, beadta volna a derekát, ha egy férfi előtt kellett volna kimondania, akkor mindenképp. De most két nő előtt kellett volna kifejeznie feltétlen engedelmességét, alázatát, és behódolását, ezt pedig nem tudta megtenni.
Ezzel viszont valóban feldühítette a doktornőt, aki most már indulatból emelte fel ismét a pálcát.
- Úgy...! - mondta lassan, és fenyegetően.
- Szóval úgy érzed, megérdemled a teljes büntetést... Hát akkor megkapod!
A pálca tehát ismét suhogni kezdett, de az ütések lendületéből is ritmusából is érezni lehetett, hogy a doktornő higgadtsága elveszett. A pálca sem mindig a fenék középső részén csattant, egy- egy ütést szándékosan a fenék alsó részére, már- már a combokra helyezett el a nő, mert tisztában volt vele, hogy ott még nagyobb fájdalmat okoz vele. Ennek megfelelően a fiú ülepe az eddiginél is hevesebb vonaglásba kezdett. Elég volt 4- 5 újabb ütés, és máris megbánta, hogy nem alázkodott meg teljesen. Most már szívesen fogta volna könyörgőre a dolgot, de érezte, hogy a nő most már nem gyakorolna kegyet vele. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy végigállja a teljes huszonöt ütést, de a pálca olyan erővel és gyorsasággal mintázta az újabb és újabb hurkákat a fenekére, hogy már nem tudta magába fojtani a jajgatást. Kétségbeesetten próbálta elmozgatni farát a pálca elől, de a szoros szíjaknak köszönhetően ez semmi eredménnyel nem járt. Most már elérte a fájdalom azt a mértéket, ami nagyobb volt a megalázkodást gátló büszke önérzetnél. Először csak halkan nyöszörögte, majd miután hatástalan marad, hangosan is megismételte:
- Kérem doktornő, ne büntessen tovább!
Ám a pálca változatlan erővel és ütemben húzott egy újabb hurkát a remegő fenekére, majd követte egy másik, aztán még egy. Most már valóban minden méltóságát feladva, kétségbeesetten rimánkodott:
- Doktornő, könyörgök, ne büntessen tovább, nem bírom! Szépen kérem, ne büntessen tovább! Nagyon szépen kérem, ne tessék tovább verni! Ígérem engedelmes leszek, jó leszek, mindent megígérek, csak tessék abbahagyni!
A sírós hangú rimánkodás elégedettséggel töltötte el Ilonát. Érezte, hogy ismét tökéletesen hajtotta végre feladatát, a fiú a jövőben mindent meg fog tenni azért, hogy ne kelljen újból a pálcája alá hasalnia. Ugyanakkor a jól végzett munka feletti elégedett érzés mellé társult egy másik érzés, egy különösebb, melyet nem is igazán tudott magának sem megmagyarázni, talán nem is volt benne biztos, hogy valóban érzi, de az a tudat, hogy csakis tőle függ, kegyelmet gyakorol- e, vagy tovább folytatja a tehetetlenül, kiszolgáltatottan előtte vonagló és könyörgő fiú fenyítését, még a sikeres feladatvégrehajtásnál is kellemesebb, sőt izgalmasabb érzés volt számára. Most már csak ennek a különös örömnek a kedvéért mérte az utolsó néhány ütést a fiúra, aki már magából teljesen kivetkőzve ordított, és rimánkodott felváltva. Végül megkegyelmezett neki, pedig még vagy tíz ütés hátra volt a kiszabott huszonötből. De ez is, hogy ő döntött a kegyelemről, egy jóleső érzés volt. Ha akarta, volna tovább folytatta volna a verést, nem törődve a fiú jajveszékelésével. De most kegyelmet adott neki, mert ezt akarta.
- Köszönd meg szépen, hogy megkegyelmezek! - szólt a fiúra, mire az gyorsan, zihálva köszönetet mondott:
- Köszönöm szépen doktornő, hogy meg tetszett kegyelmezni! Ígérem többet nem leszek engedetlen!
- Emese, fertőtlenítse le az ülepét, és tegyen rá gézt!
A nővér tiszta alkoholt vett elő a szekrényből, és steril gézre locsolt belőle jó sokat, majd a fiú fenekére terítette a nedves gézt. Gábor felszisszent az égető fájdalomra, ami azt jelentette, hogy bőre felhasadt a kegyetlenül szigorú fenyítéstől. Ezután a nővér eloldozta, és felkelhetett a vizsgálóasztalról. Ujjai hegyével óvatosan tapogatta meg hátsóját, és elborzadt a dagadt, vérző hurkák érintésétől. Gyorsan fel akarta húzni a gatyáját, hogy minél kevesebbet kelljen pucéron állni a doktornő és a nővér előtt, de a hirtelen mozdulatra is égető kínnal felelt a hurkásra vert fara. A továbbiakban lassú, óvatos mozdulatokkal öltözött. Mikor végzett, a doktornő megkérdezte tőle:
- Mit kell mondanod a büntetés után?
- Köszönöm szépen a büntetést, doktornő! - felelt Gábor engedelmesen, majd Ilona intésére elköszönt mindkettejüktől, és óvatos lépésekkel elindult vissza az osztálytermébe.
Útközben végig azon gondolkodott, hogyan fogja a hátralevő óráit végigülni.