Fenyítésre várva

Ági már vagy fél órája térdelt az emeleti hálószobában arccal a fal felé, kezeit a tarkóján összekulcsolva. Hangosan szólt az ilyen alkalmakra tartogatott zene a CD lejátszóról, ami elnyomta az egyéb zajokat és egyben része volt a rituálénak, miként a sima fehér rövid ujjú póló mely alatt nem volt más, a fehér short és a fehér zokni is. A franciaágyon ott vártak a gondosan egymásra rakott párnák, melyek majd kellően kiemelik a fenekét amikor rájuk hasal, a hosszú, egyenes hátú ruhakefe és a nadrágszíj. A szíjon csat már nem volt és kissé el volt rongyolódva pár helyen. Hordani nem lehetett, de Gábor megtartotta az ilyen alkalmakra. Mindkettő fájdalmas nyomokat tudott hagyni és jó ideig emlékeztette a történtekre. Remélte, Gábor el fogja fogadni a választását és nem a hurokba hajtott, kemény műanyag borítású villanyvezetéket fogja elővenni, melyet ugyanott tartott a többi eszköz mellett a tolóajtós szekrény polcán, a pulóverek mögött. Egyszer kapott csak vele párat bemutatónak és azt sem teljes erővel, de ez elég volt ahhoz, hogy féljen tőle és megpróbálja elkerülni. Hogy ma sikerül-e, abban nem volt biztos.

Múlt vasárnap az anyósáéknál voltak ebédre, amihez semmi kedve nem volt. Nem mintha különösebb baja lenne a férje szüleivel, de éppen rossz passzban volt és nehezen viselte anyósa ismétlődő faggatózását, hogy mikor lesz már unoka. Megmondta, hogy semmi köze hozzá, mindezt durván és néhány nemkívánatos jelző kíséretében. Az elmérgesedő vitát Gábor közbelépése állította le. Hazafele menet végig hallgattak az autóban és azóta sem kerültek szóba a történtek, egészen mostanáig. Öt órakor a mobilján hívta Gábor és határozott, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy ma este rendezni fogják a hétvégén történteket és hét órára legyen készen. Nem volt kétsége, hogy mit kell tennie, és hogy mi fog következni. Már csak azért sem, mert házasságuk elején ő maga javasolta, hogy hasonló esetekben keményen fenyítse meg. Igaz, előtte is előfordult többször, hogy Gábor a térdére fektette és kézzel elfenekelte a popsiját, miközben ő úgy tett, mint aki szabadulni akar és akinek nagyon fáj az egész. Valójában nagyon is szerette ezeket a fenekeléseket. Felizgatta, ahogy érezte Gábor ágaskodó férfiasságát, a gyengéd erőszak, amivel lefogta és nem engedte felkelni, az ütések csattanása és ahogy a szünetekben Gábor keze az ölébe tévedt vagy ujjai a két félgömb közötti vájatva csusszantak. Utána pedig mindig hatalmasat szeretkeztek.

A fenyítések, mint a most következő is teljesen mások voltak. Ezek nem a szexről szóltak, és nem okoztak szexuális izgalmat a számára. Ezekre a lelkének volt szüksége. Éreznie kellett, hogy van valaki, aki odafigyel rá, aki gondoskodik róla és ha letér a rendes útról, visszatereli, amire önmaga nem lenne képes. És azért is, hogy legyen ami legközelebb megfékezi, hogy hasonló ne történjen. Önmagában a fájdalom, akármilyen erős is volt, ezt nem tudta elérni. Arra volt jó, hogy rögzítse a szégyen érzését, amikor a verést megelőzően Gábor előtt áll lehajtott fejjel, deréktól lefele meztelenül és neki kell elmondani, hogy miért is kapja a büntetést, beismerve annak jogosságát és megmondva, milyen mértékű büntetést kér ezért. Izgult, férje elfogadja-e azt vagy súlyosabbat ró ki rá. Nem a nagyobb fájdalom izgatta elsősorban – persze annak sem örült – hanem az, hogy nem sikerült megfelelni az elvárásnak.

Ezért volt az is, hogy miután átöltözött és előkészítette az ágyat a büntetéshez, a sarokba térdelt. Mire közeledett a hét óra, keze kellőképpen fáradt már, térdét nyomta a parketta és többször elátkozta magát, amiért annak idején megkérte Gábort az ilyen fajta nevelésre. Hülyének érezte magát, amiért felnőtt nő létére egyedül térdel tarkóra tett kézzel az üres lakásban arra várva, hogy hamarosan elverjék a fenekét és ahogy telt az idő, egyre jobban utálta magát. Felkelhetett volna bármikor, mégsem tette.

Vívódásának a hírtelen csend vetett véget, amikor Gábor kikapcsolta a lejátszót. A hangos zenétől nem hallotta, mikor jött haza és azt sem tudta, mióta figyelte őt, mielőtt elzárta volna. Hátranézett, Gábor pedig szavak nélkül, a mutatóujjával jelezte hogy ott kell hagynia a sarkot.

A fenyítés elkezdődött…