Erőszakos barátnő
2009. 05. 01. 14:18 | Megjelent: 1031x
Mentem haza, éppen edzésen voltam, és a korai sötétedés miatt, már sötétben volt. Egyedül voltam egy szűk utcában, amikor egy furgon, hirtelen, szinte a semmiből előtűnve lefékezett mellettem, és páran kiugorva belőle, betuszkoltak a raktérbe. Hosszú ideig zötykölődtünk, és fogalmam sem volt, mi tévő legyek, mert az első pár percben, már meg próbáltam, minden lehetséges módon kijutni, de nem sikerült. Beletörődötten rogytam le a padlóra és kétségek között vártam a folytatást. A folytatás sem volt sokkal biztatóbb. Megérkeztünk! A lefékezés oly váratlanul ért, hogy teljes erővel nekivágódtam, a raktér első falának, és erőteljesen megszédültem. Kicsit szétszórt lettem az ütés hatására, ezért az sem nagyon érdekelt, hogy két ember jött be a raktérbe, kezemet hátrakötötték, és a fejemre egy zsák került, majd pedig, kilöktek a földre. Próbáltam lábra állni, de valaki, azt hiszem, hogy egy tűsarkúban, a nyakamnál visszanyomott a földre. Határozottan megkérdezte: „Megismered a hangom?” Igen, megismertem, és már azt is tudtam, mire megy ki ez az egész. A volt barátnőm volt az, aki azért szakított velem, mert elutasítottam, hogy Domináljon rajtam. Már tudtam, hogy mire megy ki ez az egész, és tudtam, hogy most kíméletlenül be fog törni. Szóval, remegve válaszoltam, hogy tudom ki Ő. Majd hallottam távozó lépteit, és visszaszólt: „Hozzátok utánam!” Egy ajtóhoz értünk, amit az Úrnő, előttünk bevágott, és a többiek mondták, hogy vetkőzzek le, és ha bemegyek, ne számítsak semmi jóra. Remegve levetkőztem, majd a kezemet ismét hátrakötötték, és elindultam be zsákkal a fejemen. „Ugye tudod, miért vagy itt?”-„Igen tudom” Régebben is az volt a mániája, hogy seggbe baszhasson, majd elfenekelhessen. Tudtam is hogy ez fog következni, de nem számítottam rá, hogy ekkora méretű felcsatolhatóval fog nekem esni. Mivel a zsák még a fejemen volt, úgy hozta tudtomra, hogy letérdeltetett, és a hajamnál fogva, belehúzta a műfaszt a számba. A szám majd szétrepedt, és tudtam, hogy a seggemben sem lesz kellemesebb hatása. Az Úrnő, kopogós tűsarkújában, jól halhatóan a hátam mögé sétált, és majd egy órán keresztül baszta a seggem. Öt perc után, már nem tudtam semmire se gondolni, csak arra, hogy bármit megtennék, csak húzza ki belőlem, és legyen vége, de a tortúra, ezzel még nem ért véget. 1 óra hosszat tartott, de több napnak is tűnt, abban a bizonyos zsákban. Mivel előre nem mondta meg, hogy mennyi ideig fog tartani, nem tudhattam, vajon mikor hagyja abba, amikor egy hirtelen mozdulattal kirántotta belőlem a faszt és közölte hogy készen vagyunk. Megkönnyebbülve húztam össze a seggem és nem tudtam, hogy milyen szörnyűség vár még rám. Az Úrnő a zsáknál fogva húzni kezdett, és egy fenekelő bakhoz kötözött. Nem árulta el, hogy hány ütést fogok kapni, és milyen eszközzel. „Szenvedj csak, én is szenvedtem, amikor elutasítottál, és nem voltál hajlandó játszani, velem. Akkor még kíméletes lettem volna veled, de most már nem!” Hangosan kellett számolnom az ütéseit, és ha eszközt váltott, az elő ütésnél megnevezni, hogy mi az, ha nem tudtam, addig ütött, míg rá nem jöttem. „Majd megtanulsz minden eszközt ne félj! Lesz alkalmad rá elég, mert nem most találkoztál utoljára ezekkel, azt ugye tudod!” Csak nyöszörögtem, és igyekeztem számolni az ütéseket. Nem tudom, összesen hány ütést kaptam, mert az Úrnő nem akarta elárulni, én pedig nem emlékeztem utólag már rá. „Ne kíváncsiskodj annyit, ha én tudom, és látom, hogy alázatos vagy, az éppen elegendő” A verés után eloldozott levette a fejemről a zsákot, és nyugodtan elbeszélgettünk. Közölte, hogy jó lesz hozzám, és visszafogad, ha ezután is akarom, ha nem akkor itt tar éjjel egy pincében, és 1 hónap után elenged, de a hónap minden napján, ugyan ez lesz a program, mint ezen a napon, de a ha nála maradok, akkor pedig a kutyája leszek, akinek, hűségesnek kell lennie a gazdájához, és ha az ösztöneimet megszegem, akkor is egy ilyen nap vár rám!
Végül is, beleegyeztem, és a kutyája lettem és vagyok, Önnek!
Hozzászólások (1)