Egy érzés
2009. 04. 29. 23:09 | Megjelent: 818x
Egy érzés
Megbeszéltünk egy találkozót egy parkolóban. Pontosan érkeztem, de félreértettük egymást így egy kis várakozás után egymásra találtunk.
Nagyon vártam a pillanatot, amikor újra láthatom azt az édes arcodat és érezhetem az érintésedet. Vágytam rá, hogy veled lehessek. Sétáltunk egyet és megbeszéltünk mindent. Sokat tudtál meg rólam és te sem voltál szótlan. Minden pillanat maga volt a szenvedély és kicsit talán könnyebb lett. Visszamentünk a kocsihoz, ami jó tágas volt. Tudtam, hogy most rajtam a sor. Ki kellett elégülnöm. Forrt a vérem 1000 fokon. Ahogy lecsatoltam rólad az erényövet és a kezem a bőrödet simította… szebbet el sem képzelhettem volna. Csókolni kezdtél és én viszonoztam. Bekentem magam síkosítóval és kezedbe adtam kedvenc játékszerem: a fekete műfasz, ostorral a végén. Végig simítottad az egész testem. A mellbimbómat kényeztetted és elmerült bennem a műfasz. Lassan kezdted mozgatni bennem, majd egyre erősödött az ütem. Élveztem, hogy míg a puncimat kényeztetted a kezeddel és a nyelveddel, addig a másik kezed sem tétlenkedet. Mintha a lelkem simogattad volna, többször eljutottam a csúcsra és bár te nem érezted a szádba élveztem. Ahogy körkörösen a mellbimbómat nyaltad úgy éreztem, most megkaptam azt, amire olyan rég vártam. Majd éreztem, hogy nem bírom sokáig nélküled, érezni akartam a farkad. Tudtam mennyire kívánsz és szinte velem együtt élvezted, az élvezetemet.
Tudtam nem fogod sokáig húzni, felhúztam neked a gumit. Megfordultam neked, hogy minél mélyebbre dughasd a farkad. Ha most ezt olvasod tudni fogod, hogy igaz. Szóval a farkad bedugtad az összeszűkült puncimba és egyből el is élveztem. Tudtam, hogy neked is ennyi volt és telelőtted a gumit, de ahogy a hátam puszilgattad és a csípőm szorítottad, még egyszer a csúcsra jutottam.
Régen vágytam erre a napra és rájöttem, hogy a szolgálni máshogy is fogsz, bárhogy legyen is.
Vágyom a következő alkalmat, hogy az ostort megint használd bennem én meg rajtad. Ugye tudod, hogy ez egyedi és megismételhetetlen eset volt, mert a legközelibb alkalomkor nem leszek ilyen megértő !
Addig is várom, hogy teljen az idő és minél jobban közeledjen a következő alkalom.
Hozzászólások (0)