Sorozási fantázia (2)

Mind az öten hasonló bevezető orvosi vizsgálaton estek át, amit csak kismértékben módosítottam, variáltam, ha kellett. Mert kellett néha. A negyedik srácnál például kiderült, hogy gerincferdülése volt gyerekkorában s teljesen mára sem nőtte még ki; vagy a legutolsónak pedig a hallásával voltak és sajnos vannak ma is még gondok, de nem annyira, hogy hallókészüléket kelljen viselnie, így elsőre nem lehetett észrevenni a hibáját.
A gerincferdüléses srác esetében akkor észleltem ennek nyomait, mikor előre hajoltattam derékból. Mivel jól látszott a gerinc vonala, a deformitása is. Így nem is tagadhatta le, bár erőtlenül megpróbálta. Felegyenesedett s megpördült felém. Látszott az aggódás a szemében.
- Tinédzser koromban túl hirtelen nőttem, az egyik évben 30 cm-t is. Akkor alakult ki nálam. Voltunk orvosnál, aki speciális gerinctornára küldött és sokat kellett és kell még ma is, úsznom is. – hadarta el egy szuszra.
- Szépen is javult, de ezzel együtt sajnos még sem vagy alkalmas katonai szolgálatra. Kár folytatnunk a vizsgálatot. – nyilatkoztam ki. A srác elkenődött nagyon ezt hallva.
- Uram, kérem. Tegyen velem még próbát. Ha fegyveres szolgálatra nem is lennék alkalmas, akkor is kell hadtápos a seregben, nem? Mindent megteszek, csak hogy a csapattal tarthassak. – kérlelt.
- Majd Te fogod pont a kondért cipelni, ezzel a gerinccel? – kérdeztem Tőle.
- Igen Uram azt is és tudok főzni is, hiszen szakács vagyok. Csicskáztathatnak engem s meglátja, bírni fogom. – győzködött tovább a srác. Ezt hallva a sorban állók közül az egyik megszólalt engedély nélkül és szemtelenül:
- Próbáljuk ki. Tegyünk egy próbát, hogy bírja. – szólt a hangja keményen. Ránéztem, mire kicsit összehúzta magát, de azért nem sütötte le a szemét.
- Lépj ki, előre! – utasítottam. – Hogy gondolod ezt a próbát? – kérdeztem meg tőle.
- Úgy Uram, hogy itt és most csicskáztassuk meg. Azaz ha már Ő végignézte a mi vizsgálatunkat, akkor mi is végignézhessük az Övét, legyen csak Ő is mezítelen előttünk, majd utána hajtsa végre, amire utasítjuk, s ha kiállta a próbát jöhessen velünk. Így gondoltam Uram. – fejezte be dacosan, felvetett fejjel.
- Rendben. Mivel elfelejtettél egy Uramat mondani az elején, ezért gatya le! Majd bokafogás és kapsz pálcával tízet a popódra itt és most. – szóltam s a gerincferdüléses kezébe nyomtam a nádpálcát, hogy végezze el az ütéseket. Az csodálkozva nézett rám, láttam a többiek is, de intettem:
- Ez is része a csicskáztatásodnak. Csak keményen, mert különben Te kerülsz a helyére.
A srác megfogta az odanyújtott nádpálcát, oldalt állva keményen kimérte a feszülő popóra. Meg is látszott a nyoma. Így érthető volt, hogy a végén - pár ütésnél - már el is mozdult, sőt sziszegett, nyögött közben. Az utolsó után felegyenesedett, megtapogatta a popóját, fájdalmas arccal rám nézett. Jó ideig szemeztünk, mígnem lehajtotta a fejét és megköszönte a büntetését.
Visszaállt a sorba, míg utasítottam a gerincferdüléses srácot, hogy vegye le a gatyáját, majd álljon kis terpeszbe, kezét tegye a tarkójára, húzza ki magát. Ott állt és „állt” már előttünk. A többiek el is mosolyodtak ezen, csak a megvesszőzött nézett rá mordan. Elvégeztem rajta a vizsgálat hátralévő részét, beleértve a gyertya-próbát és a helyben futtatást is. Konstatáltam, hogy erőnléte egyébként megfelelő lenne a szolgálatra.
- Kár ezért a gerincferdülésért, mert különben alkalmas lennék. – szólaltam meg. Mindenki várt, hogyan folytatom.
- De van egy esélyed, ha kiállod a próbát. Még bekerülhetsz a csapatba. – nyugtattam meg.
- Rajta, ki kezdi? – kérdeztem és néztem a többiekre kérdőn. A másik három srác vonakodni látszott kezdeni.
- Én is kezdhetem, Uram? - kérdezte meg és lépett elő a morc.
- Igen, természetesen. De ez próba, nem büntetés! – tettem még hozzá vigyorogva.
A delikvenst egy kézmozdulattal az ajtóhoz küldte, míg a többihez lépve valamit súgott nekik. Azok két sorba álltak, kettő-kettő jutott minden oldalra s kezükben már a nadrágjukból kihúzott derékszíjaik voltak.
- Indulj el, kiegyenesedve közöttünk! Lassan sétálva, kezeid a tarkódon! – hangzott a morc utasítása.
- Igenis öööö Uram. – hangzott a delikvenstől és elindult közöttük. Látszott a szemén a félelem. Én is kíváncsian vártam, mi következik, készen arra, ha durva, beavatkozzak.
A srác elérte az első párt. Az egyik rávágott a combjára, de nem vészesen, a másik a popóját célozta meg, az is csattant. Most a második pár jött. A harmadik a hátát célozta meg, de felül, míg a morc a nádpálcával a feneke alá csapott, kényes helyre, így a srác megugrott az ütést érezve, de nem szólt semmit, még csak vissza sem nézett a morcra az ütésért. Díjaztam.
- Fordulj, vissza! – hangzott az utasítás a morctól.
Megint végig ment, de sem kényes helyre, sem erős ütés nem történt. A morc arca megrándult ezt látva és utasította, hogy újabb kört tegyen. Az ütések már változatosabb helyeket értek. Visszafelé a morc a nádpálcával a farkára ütött, amitől előre hajolt, felszisszent, de kiegyesedett nehezen és lépett tovább. Még a két utolsó is ütött, majd a delikvens kiérve fordult, de ekkor leállítottam.
- Állj ott meg! – utasítottam. – Én más próbának tennének ki, vetnélek alá. – szóltam s kicsit gondolkoztam, majd folytattam: - Te, menj ki és hozz be egy kancsót és vizet másikban! Találsz egy egyik fiókban vastagabb spárgát is, azt is hozz! – mutattam az ajtóhoz legközelebb állóra.
- Te pedig, találsz a konyhaasztal alatt egy összehajtogatott fóliát, azt hozd be és terítsd ki itt a szobában! – intettem a másiknak.
- Te pedig, hozd a konyhaszekrény tetején lévő mérleg súlyait, de legyen egy-kétkilós is közötte, a kicsiken túl! – szóltam a harmadikhoz.
Mikor mind kiment végrehajtani az utasításaimat, a bent maradókhoz fordultam: - Most nincs itt a rivalizálás ideje. Megértve? – néztem nyomatékosan reájuk. Azok lesütötték a szemüket és bólintottak. Ekkor jöttek vissza a többiek, hozva a kért dolgokat. A fóliát leterítették, elsimították, majd újra visszaálltak a szekrény elé, sorban.
- Uram, megtettük, amire utasítottál. –harsogták egyszerre.
- Jól van. – nyugtáztam, majd magam elé hívtam a delikvenst.
Szembe fordítottam a srácokkal, alaposan végig cirógattam az oldalát, mire meg is volt a hatás, mert felállt a szerszámja, mereven, előre. Ekkor oda léptem s rátettem egy olyan kis bőrbilincset, vékonyat, ami egyrészt elszorította a faroktövet, majd a kis lánc szétválasztotta a heréket és a rövidebb szíjat összekapcsoltam a merev farok alsó végénél. A láncra kis S kampót is akasztottam, majd terpeszbe állíttattam a srácot, kezeit tarkójára tetettem.
- Állj egyenesen, mindig! – utasítottam: - Nem lesz könnyű. – tettem hozzá még.
Odaléptem s elvéve a súlyokat a kisebbekkel kezdtem, de egyre többet tettem fel az S kampóra. Jól megnyúlt a lánc és kezdett lehajlani a farka is.
- Tarts és tartsd ki! – szóltam a srácra, akin látszott, erőlködik.
A csüngő súlyokat a morctól elvett nádpálcával megütögettem, mire sziszegés volt a válasz a delikvenstől.
- Tűrd! – szóltam.
Most kicseréltem a sok kis súlyokat egy egykilósra. A srác feljajdult, de újra megerősítette a tartását és szívta a fogát, hogy ne jöjjön ki hang azon. Ezt is meglóbáltam kissé, ekkor már sziszegett is halkan. Most a kancsó következett, amibe folytonosan töltöttem a vizet, így egyre nehezebb lett. A delikvens elég nehezen bírta, de állta, még ha néha remegett is a lába az erőlködéstől. Egyszer csak a sok csurgás hangjára „ihletet” kapott és maga is pisilni kezdett nagy ívben. Ezt látva kitört a felszabadult röhögés a csapatból.
- Alkalmas vagy! – jelentettem ki s levettem a kancsót.
(folyt. köv.)