Első
2009. 04. 27. 15:32 | Megjelent: 1434x
Először a megjelenése lepett meg. Sokkal rosszabbra számítottam. Vékony, nem túl magas, szőke hosszú hajú, határozott, meglehetősen fensőbbséges megjelenésű nő volt. Végigmért, ahogy az ajtóban álltam, és így szólt:
- Most utoljára elnézem, hogy elkéstél, de csak mert először vagy itt.
- Ne haragudj, nagyon nehezen találtam meg a házszámot itt a panelrengetegben. Máskor nem fordul elő!
Olyan hatással volt rám, hogy alig mertem ránézni. Lopva azért megnéztem Őt. Ettől még izgatottabb lettem. Igen magas tűsarkúja kihangsúlyozta a leheletvékony harisnya által takart formás bokáját és izmos vádliját. Mindig is bolondultam a szép, nem piszkafa lábakért. A combján finom ívet vetett az ápolt izomzat, és feszült rajta a fekete harisnya csakúgy, mint a pimaszul kihívó fekete lakk miniszoknyája a kerek fenekén. Kora ellenére (kb. 40-45-re becsültem) elég karcsú volt, és a lakkszerűen csillogó szűk - szintén fekete - blúza jól kihangsúlyozta melleit. A sötétvörös rúzs érzékien csillant ajkán, ahogy a vékony szálú cigarettájának füstjét fújta felém. Látszott, hogy minden porcikájában uralkodó típus.
Végre beengedett, és helyet parancsolt a széken. A szobában semmi különös nem volt, a diszkrét félhomályban csak a fémszerűen csillogó ágytakarón akadt meg a szemem. Furcsa, de egyáltalán nem zavart, hogy nyíltan méreget, és nem a külsőmet, hanem a viselkedésemen keresztül próbálta felmérni milyen vagyok. Lassan kissé gunyoros mosolyra húzta ajkát, ahogy az ágy szélén ülve a keresztbe tett lábait lóbálta. A gyomrom teljesen összeszorult és leblokkoltam a fenséges látványtól.
- Gyere ide! Térdre, és üdvözöld Úrnődet!
Nem beszéltünk meg semmit, de tudtam, cipőjét és lábait kell megcsókolnom. Tiszta volt és illatos. Ahogy elkezdtem simogatni is és nyelvemmel egyre feljebb haladni, rám förmedt:
-Senki nem engedte meg, hogy kalandozz! Csak azt teszed amit mondok, különben véged!
Hogy jobban megértsem, csípőset húzott a hátamra lovaglóostorával. Ezt kifejezetten utáltam, úgyhogy visszatértem a tűsarkú és a boka kényeztetéséhez. Felemelte lábát, hogy a tűsarokhoz jobban hozzáférjek. Számba adta, és én kéjesen nyalogattam, szopogattam egészen a tövéig. Tetszhetett neki a látvány, mert elmosolyodott és simogatni kezdte az arcom ostorával.
-Tetszik mi, ribanc? - kérdezte és felszólított, hogy közben kezdjem el levenni a nadrágom. Aztán az ingem, és az alsóm következett.
- Lassan jöhetsz följebb! – de izgasson ám, mert most vizsgázol. Ha nem jól „dolgozol”, nem láthatsz többé! Ha jól látom az nem esne jól neked – pillantott meredező farkamra.
Meztelen fenekemen jártatta ostorát, minden pillanatban vártam a suhintást. Tartottam tőle, de elmaradt. Felhúzta lábát, kivillant szoknyája alól a combfix széle ez, ha lehet még tovább izgatott.
-Gyerünk, a combomat itt belül! – és kesztyűs ujjaival vezette nyelvemet, egészen a harisnya széléig, de sajnos nem tovább. Felállt, az ágy felé fordult, feltette bal lábát az ágyra és ujjával mutatta az utat a szoknyája alá, a feneke felé.
-Mire vágysz ribanc, halljam!
- Bármit kérhetsz tőlem Úrnőm. Mindenre képes vagyok érted. Tégy próbára!
Hangosan felnevetett és felém fordulva átvetette lábát a vállamon, majd szoknyáját alá nyúlva lakk kesztyűjével széthúzta szeméremajkait. Közben egyre hangosabban nevetett:
-Nesze egy kis próba! Azzal elkezdett spriccelni belőle az arany zuhatag. Sosem volt még ilyenben részem. Szinte forró volt, ahogy arcomba hullott, de nagyon izgatott. Lábával közben úgy magához szorított, úgyhogy esélyem sem volt elfordítani a fejem a zuhatag elől.
-Igen Úrnőm, igen! Tégy velem bármit!
-Fogd be a szád, és tedd a dolgod! Ha jó ribanc leszel, most megcsinálhatod a szerencsédet.
-Igen Úrnőm, a rabszolgád akarok lenni!
-Ne szövegelj, nyeljél –utasított, és nyomatékosítandó, hogy elege van a fecsegésemből kaptam egy nyaklevest. Kirázott a hideg.
-Most pedig letisztítod, amit nem nyeltél le! Szótlanul tettem a dolgom, de közben hevesen vert a szívem a kéjtől és az izgalomtól. Lassan maga alá gyűrt lábaival, fölém térdelt és kezével hátranyúlva ellenőrizte izgalmam fokát. Gúnyosan felnevetett. Megfordított, és a fejem fölött egy bilinccsel összekötözte kezeimet. Az ágy sarka alól előkerült egy lánc, ahhoz a lábaim kötözte és meghúzta, hogy ki kelljen nyújtóznom. Most leült az ágy mellé egy fotelbe, és keresztbe tette izgató lábait. Rágyújtott és kéjes elégedettséggel nézett végig rajtam:
-Nevetséges vagy tudod? Ti férfiak mind azok vagytok. Mindenre képesek vagytok egy kis szexért. Csakhogy itt most többet kell nyújtanod. Terveim vannak veled. A rabszolgám leszel. Azt csinálod amit mondok, nem csak akkor amikor itt vagy. Mostantól minden reggel felhívsz! Világos? Kiadom az aznapi parancsot, Te pedig teljesíteni fogod. Amikor magamhoz rendellek, egy órán belül itt vagy érted, Te kis ribanc? Látom mi kell neked, és ne félj megkapod, ha azt teszed amit mondok.
Azzal az ágytakaró alól elővett egy felcsatolható vibrátort. Tűsarkújával odanyúlt a meztelen fenekemhez, és finoman taposni kezdte, aztán meg az orrával egyre inkább a nyílásomhoz nyomakodott
-Tetszene mi? Mit adsz nekem érte, ha megteszem?
-Bármit úrnőm, bármit amit csak akarsz. Mindenem a tiéd!
-Még szép – mondta és azzal kezébe vette a földön heverő nadrágomat. Átvizsgálta, és sorra kivett belőle mindent. Egy tárcát, egy slusszkulcsot és készpénzt. A készpénzt azonnal a harisnyájába csúsztatta. A gúnyos mosoly nem tűnt el arcáról. A slusszkulcson csak másodpercekig időzött, aztán kezébe vette a tárcámat. Magam sem gondoltam volna, de izgatott a kiszolgáltatottság és az, hogy a sajátjaként bánik a dolgaimmal. Kiforgatta, és kivette belőle bankkártyáimat. Mosolyogva nézegette, láthatóan jártak a gondolatai, terveket szövögetett.
-Ez itt marad nálam zálogban – választotta ki az egyiket – hogy tudjam, biztosan teljesíted parancsaimat.
Eztán elvesztette érdeklődését dolgaim iránt, és az éjjeliszekrényről kezébe vett olajos flakonnal kezdte locsolni testemet. A fenekemből csöpögött az illatos olaj. Egy kendővel bekötötte szemem, innentől csak susogó, kopogó és csattogó hangokat hallottam majd meglazultak béklyóim. Éreztem, hogy a közelemben áll.
-Térdelj fel , és nyisd ki a szád!- Hirtelen azt éreztem, hogy rúzzsal kezdi kenni az ajkamat, körbe-körbe.
- Hogy olyan legyél, mint egy igazi ribanc – szólt és most egy vastag kemény valamit éreztem a számban.
- Szopjál ribanc, nem hagyod abba, amíg azt nem mondom!
Ki-be járt a felcsatolható a számban, egészen tövig nyomta, miközben kesztyűs karmaival a hajamba kapaszkodva kényszerített. Öklendezni sem tudtam, mert tele volt a torkom, de csak ki-be, ki-be. Könnybe lábadt a szemem a torkomban érzett kemény testtől.
-Jól van, látom szereted. Szeretnél mást is ugye? Szeretnél egy igazit? Persze hogy szeretnél, tudom. Megkapod ne félj! Csak előbb igazi ribancot nevelek belőled! Dolgozni fogsz nekem. Én leszek a stricid! Gyerünk, fel az ágyra, és vedd fel ezt – parancsolta, és kezembe nyomott egy pár combfixet.
Elég gyakorlatlan voltam, de azért felküzdöttem a harisnyát. A selymes érzés lábamon ismét tűzbe hozta lankadni kezdő férfiasságom, amin cseppet sem rontott a torkomban érzett égető fájdalom. A rúzs is teljesen szétkenődött a számon.
-Jól nézel ki Ribi! Négykézlábra, de gyorsan, mert mindjárt elélvez a farkam! Alig tudta kivárni, hogy feltérdeljek, máris ott nyomakodott farkával. Az olajtól iszonyú sikamlós voltam, gyorsan elérte célját. Nagyon fájt egy pillanatra, de aztán fokozatosan átvette a fájdalom helyét a kéj érzése. Ritmikusan mozgott, nagyon gyakorlottnak tűnt. Fel-fel nyögött közben, tényleg élvezte a dolgot. Egyre gyorsabban, gyorsabban csinálta, és nekem is nagyon jó volt, izgatott fizikailag és az agyamban egyaránt. Végül kifáradhatott, mert hirtelen kihúzta, megfordított és ismét a számat tette magáévá. Először viszolyogtam, de nem volt semmi kellemetlen szag vagy íz, de maradt a tiszta kéj. Csak hallottam, ahogy megint elővesz valamit az éjjeliszekrény fiókjából, izgalommal vártam, mi következik. Ráhúzott a farkamra valami bőr fűző félét, és jó erősen megkötötte. Nem fájt, de éreztem, hogy a fűző egyre szűkebb lesz. Levette a kendőt a szememről. Furcsa, izgalmas látvány volt a „beöltöztetett” farkam, kis lezáró bőrszalaggal a végén. Úrnőm elém ült, széttette lábát és végigsimította kezével a saját és az én farkamat. Elkezdte izgatni az enyémet.
-Csináld, de az enyémmel is!
Verni kezdtem a két faszt, és egyre közelebb kerültem a csúcshoz. Hosszú körmével a bőrszalag alá nyúlt, félrehúzta és zihálva kiadta az utasítást:
-Verd rá az enyémre! 10-ig számolok, ha addig nem mész el, anélkül húzhatsz haza, hogy elélveznél – mondta, és a saját farka mögé nyúlva elkezdte lakk kesztyűjével izgatni csiklóját. Egyre hevesebben vertem, és a látványtól egyszerűen kirobbant belőlem minden feszültségem és lüktetve spriccelt rá Úrnőm farkára és harisnyájára. Közben ő is közel kerülhetett a csúcshoz, láttam rajta és hallottam kéjtől eltorzult nyögéseit. A szabad kezével megmarkolta a hajam, és kényszerített, hogy számba vegyem telespriccelt farkát.
- Nyald szépen tisztára! Úgy, mindenhol, ne maradjon egy csepp se! Azaz, nyald, nyald, még, a harisnyámat is, még, még …. – és lakk kesztyűjével erősen nyomva csiklóját, hangos sikoltással jutott a csúcsra úrnőm. A kéjtől kimerülten dőlt hátra az ágyban, csak sokára engedve szorításából. Én leültem az ágy mellé, és szintén belemerültem az elmúlt egy óra élményeibe. Bűntudatom és szorongásom lassan oldódott, bár a harisnya, amit életemben először viseltem, kezdett feszélyezni.
Úrnőm felült, átfogta fejem, és gyengéden odahúzta lába közé, egészen közel csiklójához. Melegség terült szét a mellkasomban, kedvem lett volna megcsókolni, de ekkor vékony csíkban csordult le egy kis aranyeső Úrnőm combján. Önkéntelenül utána kaptam nyelvemmel és aggódva nyalogattam az utolsó cseppig.
Úrnőm felnevetett. Tudta örökre az övé lettem!
Hozzászólások (0)