Szerelmes megrontás

Az ablakon beáradó késői napfény az arcára sütött, apróra szűkítve a pupilláit, megvilágítva természetes-vörös ajkait, smaragd színben csillogó szemeit, fakó bőrét. Talán most, ezen körülmények között és állapotok alatt látszott igazán, hogy kislányból lassan nővé formálódik. Szellemi érettsége és a teste fejlődése lassan utolérték egymást.
Ő is épp valami hasonlóra gondolt, mikor hirtelen mozdulattal a szemébe omló haját a kilátás érdekében hátrasöpörte. Felsóhajtott. Nem könnyed, felszabadult sóhaj volt ez, sokkal inkább feszültséggel teli, aggodalmas közlés-foszlány. Beleszippantott a négy fal közé zárt, megdermedt levegőbe, ami most kifejezetten bántotta az érzékeit. Különös emóciót vélt felfedezni a láthatatlan gázfelhőben. A félelem szaga, a rettegés mély, zsibbasztó érzése szállta meg egyetlen lélegzetvétel alatt.
– Készen állsz? – tudakolta egy dörmögő férfihang. Olyan lágy volt és durva egyszerre, hogy megint úgy érezte; az eszét veszik.
Nem adott választ. Képtelen volt szavakat formálni, nem tudta egyszerűen, közérthetően kifejezésre juttatni a vágyait. Talán azért, mert nem is voltak. A saját óhajait, az egyéni akaratát már a másik fél tudhatta magáénak. Birtokban tartotta, s nagyon úgy tűnt, egy jó ideig nem is szándékozik visszaadni azt, amit sikeresen elvett. Immáron az övé.
– Minden rendben? Hahó! Hol jársz, báránykám?
– Ühm… Tessék?
A férfi felnevetett, majd közelebb lépett hozzá, és átkarolta a derekát. Majd’ elalélt az érintésétől.
– Ne görcsölj – suttogta. – Megóvlak magamtól, ne aggódj.
Ismét az a könnyed, felszabadult nevetés szakadt fel a férfi torkán. Egyértelműen látszott, hogy mindent megpróbált megtenni a lány nyugodtságának megőrzéséért, és az aggodalommentes hangulatának fenntartásáért.
– Gyere… Zuhanyozzunk le.
Szótlanul követte a férfit. Olyan természetes volt ez neki. Menni utána. A nyomában járni, ha szeretné, elkísérni, ha arra vágyik. Puha, biztonságos érzést nyújtott a számára, mintha nem is a padlón, sokkal inkább felhőkön járna, vagy kitömött, gyapjas párnákon.
Ahogy a tágas fürdőbe léptek, a férfi azonnal megszabadult az ingjétől. Természetes mozdulattal kapta le magáról, és dobta a radiátorra. A nadrágjához nyúlt (volna), mikor megakadt a szeme a tükör előtt ácsorgó lányon.
– Cica, az nem fair, ha levetkőztetsz egy férfit, de te ruhában maradsz… Vagy azt szeretnéd, hogy én tépjem le rólad azt a vacakot?
A meg nem várt válasz elhangzása előtt a férfi a lány felé kapott, aki zavart mosollyal az arcán kitért az érintés elől. Látva, hogy szeretett emberének eszében sincs feladni a „harcot”, hátrálni kényszerült. Mikor egy kar ismét a dereka felé indult, meggörnyedt, és nevetve hagyta, hogy fogságba ejtsék, akár egy elszabadult házimacskát.
– Megeszlek – nyögte a férfi, és egyetlen erős mozdulattal magához rántotta a lányt. A fejét finoman oldalra billentette, hogy szabad utat teremtsen a nyaka felé. Felhevülten, a túlfűtött vágyak hatására a lány nyakába harapott, aki az ingerre szinte azonnal válaszolt, egy elcsukló nyögés formájában.
– Finom vagy. Akarlak.
A lány szemére ismét köd borult. Sűrű, átláthatatlan ködfátyol, ami nem enged át magán se érzést, se helytálló, logikus gondolatot. Mindent magába szívott és elvett; józan észt és szerelmet egyaránt.
– Add nekem magad.
– Félek – szakadt fel a torkából.
A férfi engedett a szorításból, de még mindig erősen magához vonva tartotta az elernyedt lány-testet. Érezte, milyen forró és izgatott.
– Mitől? – kérdezte halkan.
Csak elgyengült vállrántás volt a felelet. – Nem tudom.
– Ha nem szeretnéd, akkor nem fogom erőltetni. De ezt már mondtam, igaz? Haza szeretnél menni, elvi…?
A lány meg se várta a mondat végét, rögvest heves fejrázásba kezdett. Epedezett a férfiért, nemkülönben a teste és a lelke, s álmok réme lett volna számára, ha el kellett volna mennie. Innen. El… Őtőle.
– Akkor mit szeretnél?
Megcsókolta. Hogy melyikük mozdult a másik ajka felé először, az talán örök bizonytalanságban marad. Annyi viszont biztos, hogy mindketten őrülten szomjaztak a másik csókjára. Szinte itták egymást. A férfi a lány ajkába harapott; pontosan tudta, hogy ez az apró gesztus mennyi buja gondolatot indít el a gyengébbik fél fejében.
Óvatosan a pólója alá nyúlt, és szinte a tenyerével könyörgött, hogy vesse végre le. A lány erőtlen volt, így nem állt ellen (hisz’ nem is akart igazán) a férfi azon mozdulatának, ami a ruhadarabot lehúzta a fejéről, és a padlóra hajította.
– Szép vagy – duruzsolta a fülébe a kedves szavakat, s a testét a lányéhoz nyomta, aki azonnal megérezte a férfi kőkemény ágyékát a hasának feszülni.
Az érzékiség lassan őt is megfertőzte, habár koránt sem úgy, ahogy a társát. Őt – még – csak a szerelem hajtotta, a bűvölet, amit a másik iránt érzett. Ugyan ő is kívánta, ő is vágyta a másikat, de ezt az érzést képtelen volt megfogalmazni magában. Csak azt a megfoghatatlan bizsergést érezte a teste minden porcikájában.
A férfi elhátrált tőle, és a nadrágja felé nyúlt, kigombolta, majd lehúzta magáról, együtt az alsónadrágjával. A lány nagyot nyelve figyelte; még sosem látott meztelen férfit maga előtt, pláne nem ennyire közelről. Az erotikus filmek messze nem hozták vissza azt az élményt, amit ez jelentett a számára. Érezte, ahogy megmozdul benne valami.
– Na, mi lesz a te nadrágoddal?
– Én nem…
– Vetkőzz – a férfi hangja határozottabban csengett, mint a nap folyamán bármikor máskor. Tele volt férfias erővel és el nem nyomható szenvedéllyel. Engedelmeskedett.
Együtt álltak a zuhanyzóba. A lány akarva-akaratlan takargatta magát a kezeivel, s megpróbált mindig olyan szögbe fordulni, hogy a férfi az esetleges testi hibáit ne tudja azonnal kiszúrni. Megmosták magukat és egymást is.
Mikor a férfi keze a lány lábai közé kalandozott, elégedett mosoly jelent meg az arcán. – Nagyon nedvesnek tetszik lenni, kisasszony – viccelődött, majd mélyen a lányba nyúlt.
– Á, az csak a víz lehet, uram.
A közös nevetés kissé megtörte a lány görcsös feszültségét.
– Kóstold meg… a víz nem lehet ilyen finom.
– Mi? Mit csináljak?
A férfi elmosolyodott. – Mikor maszturbálsz… mesélted, hogy lenyalod az ujjaidat a végén, igaz? Akkor most nyald le az enyémeket is – s a kéjnedvtől ázott ujjait a lány ajkaihoz érintette, amik azonnal készségesen szétnyíltak.
Élvezte. Megkérdőjelezhetetlenül élvezte, mikor a nyelvéhez tapadtak az ujjak, s az ízlelőbimbók munkához láttak.
– Finom?
– Ühüm – dünnyögte kislányos zavarában.
Csönd volt egy pillanatra a fürdőszobában, csak a víz folyamatos zuhataga keltett megnyugtató zajt maga körül. A lány a férfi mellkasára döntötte a fejét, és lehunyta megfáradt szemeit. Már most kimerítette az ismeretlentől való félelem, habár rettegésének valós tárgya még csak el sem jött igazán.
– Nem szeretnél engem is megkóstolni?
Felnézett a férfire, s halványan mosolyogva bólintott. Nem ez jelentette volna az első alkalmat a számára – legalábbis ezen a téren nem. Nem volt ellenére a kéjnek. Akarta, és tudta, hogy a férfi is akarja.
Szótlanul térdelt le, a karját végighúzva a férfi combján. A szeme épp egyvonalban volt a meredező férfiassággal, ami – még ha maga előtt tagadta is – de vágykeltően hatott rá. Tetszett neki a látványa, a mérete, a keménysége, s az íze is.
Mikor lassan az ajkai közé fogta a férfi makkját, az a kellemes érzéstől felsóhajtott, és végigsimított a lány összetapadt haján. Finoman belemarkolt, és szinte észrevétlenül maga felé húzta… A lány buzgón dolgozott, lehunyt szemmel, sok nyállal, ahogy a férfi szerette. Olykor-olykor felpillantott, hogy megbizonyosodjon arról, a másik fél valóban élvezi, amit adni tud.
– Nagyon finom a szád… Ne hagyd abba, kicsi.
A lány egyik keze gondolkodás nélkül a lábai közé kalandozott, a másik pedig a férfi farkát fogta körül, és ütemesen verni kezdte. Jutalomra vágyott a férfitől, a férfiből.
– Mindjárt – sóhajtott. – Nyisd a szád. Nagyra.
A forró, édes sperma a lány nyelvére spriccelt, hogy az minden cseppjét kiélvezhesse. Miután lenyelte a fehéres ajándékot, elégedetten nyalta körbe az ajkait.
– Köszönöm.
Hálás volt. Elmondhatatlanul hálás azért, hogy tehetett a szerelméért.
– Gyere – szólt a férfi, és segített felállni a lánynak. – Gyere, az az ágy azért kényelmesebb, mint itt térdelni, nemde?
Bólintott. Kiléptek a zuhany alól, megtörölköztek, és átvitték a levetett ruháikat a hálószobába. A lány lehuppant az ágy szélére, és végigsimított a még mindig kissé nedves combjain. A padlóra szegezte a tekintetét, mint ahogy oly’ sokszor szokta, és hagyta, hogy a göndör hajzuhataga az arcába omoljon.
– Hozok egy óvszert – hallotta meg hirtelen a férfi hangját, aki válaszra sem méltatva; azonnal a nappaliba baktatott, mert kint felejtette az egész doboz gumit.
– De én…
A lány a halk, lassan megszűnő, majd felerősödő léptekre koncentrált. Megtörölte az arcát, és kétségbeesetten felsóhajtott. Nem tudta igazán, hogy mit akar. Egyetlen dologgal volt csupán tisztában; a szüzességét még nem akarja odaadni. Most nem. Ma még nem. Gyöngének érezte magát, elveszettnek és gyávának.
– Előröl szeretnéd? – kérdezte a szobába visszatérő férfi, felkészülve, a kőkemény szerszámjára húzott sárga kotonnal.
– De én nem… Kérlek...
Szinte egyszerre sóhajtottak fel.
– Nem akarom még… én…
– Nyugi, kismacs. Vigyázok rád. Ha nem jó, nem folytatjuk, rendben?
– De… Hát… jó.
A férfi kedves mosolyt intézett a rémült lány felé, majd az ágyra hajolva lágy puszit lehelt a kiszáradt ajkaira. Legszívesebben végigcsókolta volta az egész testét, hátha azzal sikerülne megnyugtatnia, viszont ebben az őrülten-felizgult állapotában már nem bírt magával. Akarta. Most. Ma.
– Feküdj hanyatt. Ha a feneked alá raksz egy párnát, akkor mélyebbre tudok menni.
– De én nem akarom, hogy mélyre menj.
A férfi felnevetett. Könnyed, magabiztos hangja körülzengte a szobát.
– Nem akarom, hogy fájjon neked. Azt akarom, hogy jó legyen. Érted, dilis?
Bólintás volt csupán a válasz. Úgy tűnt, a mai nap folyamán a szókimondó, határozott fél-nőből bizonytalan, csöndes kislány vált.
Legnagyobb akarata ellenére, mégis tette, amit a férfi tanácsolt; az egyik párnát a csípője alá tömte, és megpróbált kényelmesen elfeküdni az ágyon. A tekintetét egy pillanatra a plafonra szegezte, s a mai nap folyamán most érezte leginkább kiszolgáltatottnak és elesettnek magát. Mint egy sebesült a háborúban. Vesztett, mert nem volt ereje harcolni, s most a halált várja.
Ideje sem volt kifújni a pillanatokkal ezelőtt mélyen beszívott levegőt, mert a számára világot jelentő férfi fölé térdelt, és a férfiasságát a lány hüvelyéhez érintette. A fekvő test megrándult.
– Fájni fog? – szakadt fel hirtelen a magában régóta megfogalmazódott kérdés.
– Óvatos leszek. Nem lesz baj.
A nyomás egyre erősödött a lány lábai között. Felszisszent, habár még igazán semmit sem érzett. A férfi arcát fürkészte, a megránduló izmokat, és a végre valahára megszerzett kéjtől egy pillanatra üvegessé váló tekintetét. Ez a vágytól üres szempár felért neki mindennel… Még egy másodpercre a kellemetlen nyomást is sikerült elfelejttetni vele, amit szüntelen a teste legféltettebb pontján érzett a behatoláskor. Fájt.
De talán fizikálisan koránt sem volt olyan elviselhetetlen, mit lelkiekben. Mintha egy bomba robbant volna fel a gyomrában, porrá aprítva a belsőjét. Valami újat kellett volna magáénak tudni ezáltal, mégis úgy érezte, mintha örökre elvesztett volna valamit. Hiányzott neki, amit elvettek tőle. Megfosztották és kiraboltál. Üres lett és szegény. Nincstelen. (…)
A férfi lassan, finoman mozogni kezdett a lányban, végig figyelve annak jelzéseit, gesztusait. Mindent úgy akart csinálni, hogy az kellemes csalódássá váljék mindkettőjük számára.
– Élvezed? – kérdezte megtörve az ütemes szuszogás zenéjét.
A lány bólintott. S ez volt az első hazugság, amit azért tett, hogy a férfi jól érezze magát.
S el kell ismerni… a későbbiekben ő is épp annyira kezelte az erotika világát mámoros gyönyörnek, mint a férfi (ha nem jobban), de mégis… mégis hiányzott neki ezek után mindebből valami. Valami leírhatatlan, valami igazi.
A férfi lehajolt, és érzékien beleharapott a lány nyakába. Tudta, hogy imádja.
A szűziességét elvesztő lány pedig felsóhajtott, és lehunyta a szemeit. Még mindig kellemetlen volt az idegen érzés a hüvelyében, de már nem foglalkozott vele. Itt és most csak a másik számított. Az, hogy őneki jó legyen. (…)
De a félelem szaga ismét megjelent a levegőben. Vagy talán még mindig ott volt? A lényeg, hogy kristálytisztán érezni lehetett. Körüljárta a szobát, beleitta magát az ágyneműkbe, a szőnyegbe, a falak mögé bújt. És nem szándékozott távozni.
Ugyanaz a félelem volt, mint amit a lány az új élmények megtapasztalása előtt érzett. A rettegés, ami görcsbe és könnyekbe fulladt. Csak most mástól tartott ennyire intenzív erővel. Nem a fájdalomtól és a csalódástól félt… Hanem a szűnni nem akaró vágytól, és az önmagát feláldozó szerelemtől. A gondolatait megfertőzte az iszonyat;
Ha mindennek vége lesz, vajon ő is együtthal a szerelemmel?