Interjú Bartók Lindával

Egy hetekkel ezelőtt szerkesztőségünkre érkezett megkeresés alapján léptem kapcsolatba Bartók Lindával. Előzetesen mindössze annyit tudtam róla, hogy Linda a közelmúltban részese volt egy több napig tartó BDSM élménynek, melynek szívesen Olvasóink elé tárja részleteit. A találkozóra a belváros egy kávézójának a félreeső szegletében került sor. Bartók Linda lenge nyári öltözetben jelent meg a találkozón, magabiztos viselkedése, testtartása nőies és kacér személyiséget tükrözött.
- Tisztelettel üdvözlöm Bartók kisasszony.
- Jó napot.
- Ön megtapasztalt, egy bizton mondhatom, rendkívüli BDSM élményt. Közel 4 napig volt bezárva, megkötözve, teljesen magatehetetlenül. Most erről az élményéről fogunk beszélgetni. A beszélgetésről írott formában jegyzőkönyv készül Olvasóink számára. Elmondaná pontosabban, hogy mi történt ezekben a napokban?
- A játék azzal indult, hogy rögzítettük a szabályokat. Pl. hogy nem szólalhatok meg, amíg erre külön engedélyt nem kapok. Ettől azért megijedtem. Elég sokat szoktam beszélni.. Azért ebben a későbbiekben engedékenyebbnek bizonyult a partnerem.
- Ezek szerint a szabályokat nem beszélték meg előre? Nem is tudta pontosan, hogy mire vállalkozik?
- Nagy vonalakban megbeszéltük. Azt tudtam, hogy végig ki leszek kötözve, négy napig. És hogy be lesz kötve a szemem. De a ’részleteket’, azokat már ott tisztáztuk a lakásban, a helyszínen. És így azt hiszem nagyobb is volt az élmény, mintha ezekre is felkészülhettem volna előre.
- Mik voltak a szabályok?
- Egyáltalán nem beszélhetek. Engedelmes jó kislány leszek és nem élvezek el. Volt biztonsági szó arra az esetre, ha baj van. Ezeket első este beszéltük meg. Aztán a partnerem pórázon körbevezetett a szobában és rögtön ki is kötözött. Azért voltak időszakok amikor elengedett egy rövid időre. De végig rajtam volt a szemmaszk, így az ágyból nem nagyon tudtam felkelni.
- Négy napig be volt kötve a szeme, ez önmagában nehéz lehetett.
- Az volt, és egyben izgalmas is. De helyesbítek, a szemtakarót egyszer levettük pár percre, akkor nagyon túlterhelődtem. Előre tudtuk, hogy a partneremnek a második nap reggelén több órára el kell mennie. Ez idő alatt egyediül voltam. Ettől féltem, de azért ott volt mellettem a telefon. Másfelől pedig felügyelet nélkül voltam, elgondolkodtam hogy csalok egy kicsit és megpróbálom kioldozni magam. De aztán inkább betartottam a szabályokat. Élveztem, hogy engedelmeskedem.
- Mennyi önállósága maradt a játék alatt? Mit volt képes elvégezni és mit nem?
- Lényegében semmit. Végig ki voltam kötözve, nagyrészt teljesen mozgásképtelenül, vakon. Öt centi mozgásterem ha volt mind a négy végtagomnál. A partneremnek kellett etetnie is. Semmire nem voltam képes egyedül.
- Amikor először felvetődött Önök között a több napig tartó játék és a teljes magatehetetlenség, mi volt az első gondolata?
- Először csak kíváncsi voltam, izgatott. Eredetileg én nem gondoltam, hogy ennyire végletesen kiszolgáltatatott leszek.
- Kiszolgáltatottság, ezt élte meg a legmélyebben. Milyen érzések voltak még Önben a játék alatt?
- Teljesen magatehetetlen voltam, egy gondozott. A partnerem gondoskodott rólam minden szempontból. A legalapvetőbb szükségleteimről is. Én úgy gondoltam előtte, hogy inkább majd én fogom szolgálni őt. De röviddel a kezdés után rájöttem, hogy ez most a magatehetetlenségről szólni, hogy ki vagyok kötözve egész nap és be van kötve a szemem. Az alvástól féltem, és a wc-től is féltem. A másik előtt elmenni wc-re, ez tabu volt számomra. Plusz belecsúszott a menstruációm vége az első napokba. Azt hittem, a partnerem megengedi majd, hogy az ezzel kapcsolatos tisztálkodást én végezzem egyedül, de nem engedte meg. Ez bizarr volt. Szégyelltem magam.
- Mi volt a legnehezebb?
- Amikor tartósan nem kommunikálhattam. Mellőzve éreztem magam, tárgyiasítva. Frusztrált, hogy hiába szeretnék valamit mondani, nem tehetem meg. Olyan kivetettséget éltem meg, tudtam hogy nem vagyok egyedül fizikálisan, de sokszor mégsem éreztem hogy van ott velem valaki lelkileg, azt éreztem hogy nem vagyok fontos. Csak egy teljesen mellékes, pótolható cserélhető tárgy vagyok. Eléggé hozzátartozik a személyiségemhez hogy folyton dumálok. Ha ettől megfosztanak, amivel a legtöbbet tudom magamról elárulni, azzal személytelenné válok. A szemem is le volt ragasztva, így még az arcommal sem tudtam kommunikálni. Ha ezt négy napra teljese elveszítem, tényleg csak egy tárgy lettem volna és ez ijesztő. De aztán ezeket nem tartottuk be teljes következetességgel.
- Vállalná újra?
- Gondolkodás nélkül.
- Az elmondása alapján tehát, a szabályok idő közben fellazultak.
- Igen. De nem is bírtam volna azt hiszem, ha mindent pontról pontra betartunk. Nem működött volna. Meg is fáztam közben. Talán az első két napot még el tudtam volna viselni, de utána nyűgös voltam, nem bírtam volna és semmiképp nem élveztem volna.
- És merev szabályokkal nem vállalná?
- Nem ilyen, hosszan, de lehet.
- Milyen időszakot tartana reálisnak?
- Egy-két nap esetleg. Egy éjszaka, mondjuk délutántól másnap délig. Az az elszigeteltség tényleg nagyon megterhelő.
- Élt meg olyasvalamit, amit korábban soha?
- Ilyen kiszolgáltatott nem voltam soha. Az egyik büntetés alatt összetörtem. Hiába sírtam nem maradtak abba az ütések. Igazságtalannak éreztem a helyzetet és meg is ijedtem. Azt végig tudtam, hogy biztonságban vagyok de közben azt éreztem, hogy semmilyen hatással nem vagyok az eseményekre. Minden kontrollt elvesztettem, totálisan kicsúszott a gyeplő a kezéből. Olyan beláthatatlan volt, már csak az időtáv miatt is, mintha ebben a helyzetben bármi megtörténhetne. Elveszett minden fogódzó.
Egyszer komolyan megijedtem. Este volt, elaludtam. Végig sokat aludtam a négy nap alatt. Felkeltem és éreztem hogy egyedül vagyok a szobában. Szólongattam a partneremet, de nem jött válasz. Tanácstalan voltam. Nem tudtam hogy mennyi ideje nincs ott, vagy hány óra van. Lehetett volna este nyolc vagy hajnali három is. És elkezdtem félni. Nem számítottam rá, hogy egyedül leszek amikor felkelek. Felébredni nagyon rossz volt egyedül. Olyan, mint amikor azt álmodom hogy ott van mellettem valaki én amikor felkelek nincs ott. Aztán pár percre rá bejött és minden rendben volt.
- Ki tud emelni valami, ami a legjobb pontja volt ennek a négy napnak?
- Tejesen egyértelműen, a legjobb az volt amikor utolsó nap végre elélvezhettem. Folyamatosan játszottunk, izgatott engem a partnerem de elélveznem nem volt szabad. Én azt hittem, hogy ez a négy nap arról fog majd szólni hogy orrba szájba élvezhetek. Az elején a szabályok rögzítésénél emiatt csalódott is voltam. Aztán a végére megértettem hogy így volt jó. Négy nap kínzás után, úgy, hogy sokszor egy hajszál választott el, úgy, hogy saját magamat kellett erővel visszafognom, amikor megkaptam az engedélyt és végre elélvezhettem az a megváltással volt határos. Felszabadító érzés volt. Négy napig gyűjtögetett feszültséget engedtem ki.
- Az orgazmus tiltása előtte milyen volt?
- Amikor nem élvezhettem? Mint amikor valaki éhezik és előtte az ötcsillagos szállodában, eszik a finom kajákat. Vagy amikor egy gyerektől elveszik a kedvenc játékát.
- Tehát, Önnek az orgazmus a kedvenc játéka.
- Igen. :) De azért hozzátenném, hogy ez nem volt egy ismeretlen szituáció. Nekem a hétköznapokban is tiltva van az orgazmus, máskor is csak akkor élvezhetek el, ha külön engedélyt kapok rá. Ami nem túl gyakori. De ez itt most nagyon kiélezett volt.
- És mi volt a legrosszabb?
- Volt egy pont, ahol nagyon túlterhelődtem. Büntetést kaptam, de nem is emlékszem, hogy miért. Talán megszólaltam. Jogos volt a büntetés ezt tudom. Kiérdemeltem. Minden ütést külön meg kellett köszönnöm. A partnerem azt mondta, hogy nem elég, ha csak gépiesen elrebegek egy „Köszönöm Uram.”-ot, hanem komolyan át kell éreznem, hogy hálás vagyok az ütésért. És ha nem valódi a hála, amit érzek, akkor nem fogadja el és új ütést kapok helyette. Volt egy olyan ütés, egy igazán nagy ütés, amit igyekeztem nagyon hálásan megköszönni, de a partnerem nem fogadta el. Újat kaptam helyette, egy másik hatalmast. És ezt akkor nagyon igazságtalannak éreztem.
- A hálát felidézni, átérezni, az milyen volt ebben a helyzetben?
- Azt az utasítást kaptam, hogy érezzem át hogy ez egy nevelés, hogy minden értem van. Hogy a büntetés a nevelés része és az én hasznomra történik. Ezért kell megköszönnöm minden ütést. Először nehéz volt. Nem is érezni volt nehéz, hanem inkább kimondani. Ez azért nagyon megalázó. És a legnehezebb, amikor egyben számolnom is kell az ütéseket, valóban nehéz követni, hogy hol tartunk és rögtön kimondani a számot, amikor ordítani szeretnék.
- Mi volt a leginkább megalázó élménye?
- Az, hogy nem tudtam egyedül tisztálkodni. Mindent a partnerem végzett. Betétet is ő cserélt. Készült rólam egy olyan fénykép, amin négykézláb állok és látszik a betét a képen. Ez nagyon lealacsonyító volt, itt nem tudtam szépnek látni magam. Ezt a képet visszanézni is nehéz volt.
- Volt olyan pillanat, amikor ki akarsz szállni? Amikor úgy érezte, hogy hiba volt belemenni ebbe a játékba?
- A legelején, a szabályoknál. Akkor döbbentem rá, hogy ezt most tényleg elkezdjük. Hogy tényleg négy nap lesz. Az egy fél hét. Akkor egy pillanatra elbizonytalanodtam.
- Milyen volt ez után a négy nap után visszatérni a hétköznapokhoz?
- Mintha nyaralásból mennék haza, nem találtam a helyem. Unatkoztam. Nem találtam a helyem. Megszoktam a partnerem állandó jelenlétét. Fura volt, hogy nincs ott. Aztán meg, hirtelen a nyakamba szakadt a nagy szabadság. Idegen volt, nem tudtam vele mit kezdeni.
- Bartók kisasszony, nagyon köszönöm a beszélgetést!
- Én is köszönöm.