Tibi fantázia

Alig pár levélváltás után – érzékelve az azonos hullámhosszt – meg is beszéltük a személyes találkozót egy délutánra. Meglátni és elfogadni egy pillanat műve volt, így semmi akadályát nem láttuk, hogy a tettek mezejére lépjünk. Ugyan Ő elmondása szerint Sub volt, de …..
Mikor belépett a lakásba, még kicsit elfogódott volt. Ismerkedett a helyszínnel, de inkább a helyzettel. Láttam kíváncsian várja a folytatást is. Hát még én! Abban állapodtunk meg idejövet felé, hogy én nem Subként szeretnék tekinteni Rá, hanem Mesterként, azaz dominánsként fogadnám el. Nehezen, de beleegyezett. Viszont, ahogy keményedett már a hangja, a hanghordozása és váltott a hangszíne, rám bízta, hogyan oldom meg a kezdeti nehézségeket, határozottan elvárta, hogy a kinyilatkozás egyértelmű legyen részemről-felé.
Beérve a lakásban, az ajtót becsukva, alázatos testtartásra váltottam és a hangom is a szolgáé, nem a Domé volt, mint eddig:
- Uram! Arra találja a mellékhelyiségeket, a WC-t és a fürdőszobát, valamint a konyhát is, ha szükséges. – mutattam. - Kis türelmét kérem még, rövid időn belül visszajövök. – folytattam s magára hagytam. Beléptem a szobába, de rögtön utánam szólt:
- Sokáig nem várakoztathatsz szolga, büntetés nélkül! – csendült s pattogott a hangja, ütött is határozottan. Én pedig iparkodtam, ahogyan tudtam s elterveztem.
Bent lekapkodtam mindent magamról a szobában s egy szál faszban indultam újra ki elé. Már feltettem a nyakörvemet a pórázzal a nyakamba, aminek a végét a számba vettem s a kezembe vittem a lovaglópálcát is, de a végénél megfogva, hogy odanyújthassam Uramnak. Az ajtón kilépve azonnal négykézlábon folytattam már utamat egészen elé érve. Ott megálltam, majd nem felnézve, jobb kezemmel nyújtottam fölfelé a lovaglópálcát fogantyújával felé és már felemelkedve térdelésbe a bal kezemmel a fogaim közül kivett póráz végét is felé kínáltam. Ekkor néztem csak fel Rá. Láttam a csodálkozását, de az elismerést is az arcán, mely eltűnt s helyette a hangja már újra keményen csattant:
- Ki engedte meg szolga, hogy Uradra nézz? – dörrent rám. – Ezért tízet kapsz itt és most rögtön! – hallottam és már éreztem is, ahogy újra négykézlábra érkeztem a lovaglópálca csapódását a fenekemen. Nem volt szívbajos, ütött, alaposan. – Számolj!
- Igen, Uram! Egy, kettő,… tíz. – nyögtem ki az utolsót s igen csak szorítanom kellett a fogaimat, hogy más ne jöjjön ki azon.
- Befelé a szobába! – reccsent rám s talán mutatta is, de én nem néztem fel, hanem megindultam befelé előtte. Túl gyorsan is, mert éreztem, hogy a pórázzal visszarántott kicsit, miközben a talpával meg gyorsabb mozgásra nógatott, talán (?). Bementünk, én ott a szoba közepéig mentem, majd megálltam a póráz rántására.
- Kaptál parancsot a megállásra szolga? – kérdezte dühösen s már végig is vágott rajtam, de most a hátamra célozva többször is. – Gyerünk körbe-körbe! – hangzott. Tettem, amit mondott s jártam körbe, de éreztem a póráz húzását és engedését is. Párszor élvezettel a talpaimra is csapott s nevetett, ahogyan próbáltam elkapni azokat.
- Nem vagy igazi jó kutya! – állapította meg, miután több szekrénysarok mellett is elhaladtunk. – Nem jelöltél. – jegyezte meg. Így hát a legutolsónál felemeltem a lábamat és hangot adtam, mintha tenném, majd a következőnél megismételtem. Mikor a sarokban álló fotelhez értünk, megállított és beült a fotelba, maga elé húzva. Megsimogatta a hajamat, megvakargatta a füleim tövét, majd megszólalt:
- A jó kutya, szereti a gazdáját, s ezért megmutatja neki kedvenc játékszereit. – mondta atyáskodóan. Kicsit talán bambán nézhettem rá, mert felnevetett s megismételte nyomatékkal. Most már megértettem, Ő meg a hátamra tette a póráz végét jelezve, hogy szabad az utam. Elindultam a másik szoba felé, kinyitva az ajtót megálltam s visszanéztem hívogatón rá. Szinte azonnal felállt, utánam jött, majd az ajtónál megállva benézett. Láttam elcsodálkozik. Tétován belépett, majd hátrafordulva a póráznál fogva engem is behúzott a szobába maga után. Levette a pórázt a nyakörvemről és - jól végigvágva azzal a hátamon - így szólt:
- Eddig humanoid kutya voltál, most légy engedelmes szolga!
- Igen, Uram, mindent megteszek, hogy jól szolgáljalak. – feleltem azonnal.
- Akkor mondd mik a kedvenc játékaid? – kérdezte, miközben alapos terepszemlét tartott, körbenézve. Meg sem vártam, míg befejezi a nézelődését, már válaszoltam:
- Nagyon szeretem a ki- és megkötéseket, paskolást, csipeszelést lightosan, no meg az elektrózást is.
- Megkapod ezeket, de én különlegesen szeretem. – hallatszott. – A sima kikötés uncsi, érdekesebben már kellemes érzést okoz nekem is, meg neked is. – állapította meg.
- Javasolhatok valamit Uram? – szólaltam meg engedély nélkül.
- Igen, hallgatlak szolga, de azért ötöt kapsz büntiként, tudod miért. – felelte azonnal és kíváncsian nézett rám.
- Igen, Uram, tudom, de megéri! Ott a sarokban, a legfelső fiókot kihúzva, érdekes eszközt fog találni. – válaszoltam.
Rám nézett, elindult, de visszalépve előbb a fejemnél fogva megfordított és már ki is mérte az ötöt a feszülő popómra, de úgy, hogy a lábaim között a golyóimat is kissé eltalálja. Majd úgy indult el megnézni a javasolt eszközt. Odaérve kihúzta a fiókot, belenézett, mindkét kezével kivett valamit. Megszemlélte azokat, majd elmosolyodott:
- Igazad van szolga! Érdekesek ezek az eszközök. – szólt és mutatta a kezében lévőket.
Az egyikre bólintottam, de a másikat meglátva megrémültem. Azt én is ritkán szoktam használni, csak nagyon mazóknál. Láthatta az arcomon a félelmet, ezért talán a másikkal kezdte. Az nem volt más, mint egy hajlított kampó, a végén egy fém gömbbel, másik végén karikával. - Gyere ide, de hozz síkosítót is! - intett maga elé. Bekente a végén a gömböt, majd bevezette az ánuszomba és már elengedve a pórázt, annál fogva állított fel maga elé. Körbeforgatott és a plafonról csüngő kötelek közül egyet kiválasztva, ahhoz hozzákötözte a karikát és húzta is meg, míg tudta. Én természetesen ezért előre görnyedtem s a végén már lábujjhegyen álltam. Most fogta a kötelet és mutatta tolassak hátra az András kereszthez. Ott feltette a csukló- és bokabilincseket és azoknál fogva X alakban rögzített, de a hajlított kampó a gömb végével az ánuszomba maradt. Ekkor keresett egy korbácsot és suhintva párat már le is csapott a mellemre, hasamra, majd a combjaimra is. Az utolsó rossz helyen érte a bőrömet, ezért felnyögtem. Ekkor forgatni kezdte a korbács szíjait s azzal kenegetett végig.
- Emeld fel a fejedet jobban, döntsd hátra! – utasított.
Majd abbahagyva a kenegetést az egyik dobozból csipeszeket vett elő és azokat a mellbimbóimra tette fel. Felszisszentem érezve azok szorítását. Szúrósan nézett rám, de hagyta rajtam. Most még párral végig csipeszelte az oldalaimat is. Egyre erősebben sziszegtem. Csóválta a fejét, de tette a dolgát. Majd végezve hátra lépett és elégedetten szemlélte művét. Valamit gondolhatott, mert megint a fal mellé lépett, valamit kereshetett, amit végül meg is talált. Azzal visszatért elém és a már mereven álló dákóm tövére csatolta fel a hosszabb részét, s a kis lánccal összekötöttet átvezette a golyóim között és a farkamon át csatolta a rövidebbet. Így már a golyóim bőre is megfeszült a lánctól s a farkam is mereven állt. Most egy szélesebb csipeszt vett elő s azzal a farkam alján akarta a bőrt összefogni, de az már nem sikerült, olyan feszes volt, hogy leugrott. Ekkor láttam elmosolyodik, oldalt lép, felveszi a letett lovaglópálcát, kicsit meglengeti, majd felemelve lesújtani készült. Megrémültem. Ha azzal lecsap a megkötözött farkamra, az eltörik. Meglendítette, csapni készült, de az utolsó centinél visszafogta. Ezt látva csak felsóhajtottam, elégedetten, hogy nem következett be, amitől tartottam. Újra nevetett s ennyit mondott:
- Mondottam, hogy nem vagyok gyakorlott Dom, de azért szadista sem! Subként is tudom, mit lehet, mit nem!
(folyt. köv.)