Egy talpnyaló rabszolga története

Peti és Szandra osztálytársak voltak, de soha nem jöttek ki jól egymással. Szandra magabiztos, született győztes személyiség volt, míg Péter inkább (a nagy dumája és hihetetlen népszerűségére ellenére) a lelke mélyén behódolóbb típus. Gyakran beszólogattak egymásnak a tanórák szüneteiben, táborokban is megszívatták egymást néhányszor, rivalizáltak a népszerűségért, rajongótáborokért. Utolsó évesek voltak az iskolában, néhány hónappal álltak már csak az érettségi előtt, amikor is közös projekt munkára kerültek történelemből. Egyiküknek sem tetszett a dolog, hogy hétvégén együtt kell dolgozniuk, de nem volt más választásuk, az év végi jegyük múlott rajta.

Hétvégén így Péter átment Szandrához, aki unottan, arcán undorral nyitott ajtót.
„Már meg is jöttél? Még lett volna 3 nyugodt percem…”
„Oh bocs, ha gondolod el is mehetek, és megírhatod a házidolgozatunkat egyedül…”
„Hogyne, persze… nahh mindegy gyere be.”

Már órák óta ment a tanulás, amikor Szandra kiment készíteni néhány szendvicset. Peti eközben a kezébe akadó tárgyakat nézte, és az egyikkel véletlen leverte a tollát. Lehajolt, az asztal alatt pedig egy pár használt, koszos zoknit talált. Ahogy a kezébe vette, finom illat csapta meg, valamiért késztetést érzett, hogy jó mélyet szippantson belőle. Meg is tette, teljes tüdőkapacitásával beszippantotta a zokni számára meglepően kellemes illatát, ám nem vette észre, hogy Szandra eközben már az ajtóban állt a szendvicsekkel…. És már kattant is az okos telefon fényképezője.
„Te meg mi a fenét csinálsz?!?!?!” – ordított Szandra.
„Én csak…”
„Pfffffffff hát ezt elmesélem mindenkinek!” – nevetett gonoszul. „Erről mindenki hallani fog, hogy az edző zoknimat szagolgattad mint egy kiskutya. Te szerencsétlen” – tette hozzá megvetően.
„Szandra…. kérlek ne. Kérlek!”
„Kérlek ne, jaj kérlek ne… Hát pedig deeeeeee. Hehe.”
„Könyörgöm… bármit megteszek… nem akarom a ballagást közröhej tárgyaként tölteni, hogy minden osztályteremben ahova bemegyünk rajtam röhögjenek.”
„Bármit?”
„Bármit!”
„Akármit?”
„Akármit.”
„Na jó, kapsz egy esélyt, hogy kitöröljem a képet és ne nyomjak rá a megosztás gombra.”
Peti megkönnyebbült arccal sóhajtott fel, de öröme nem tartott sokáig.
„Térdre.” – mondta ellentmondást nem tűrően Szandra.
„Tessék?”
„Mondom térdre!!! Közel az ujjam a megosztás gombhoz”
„Jó jó bocsi, már csinálom is, látod térdelek előtted”
„Nagyon helyes, na húzz arrébb innen, le akarok ülni a kanapéra, te pedig masszírozni fogod a talpam.”
„De…”
„Mondom kuss, és masszírozol, csicska”
„Csicska?!”
„Úgy van, csicska. Vagy kutya, porban csúszó talpnyaló, féreg, rabszolga… ahogy kedvem van úgy hívlak, kutya. Te pedig nem Úrnőnek, Istennőnek, esetleg Hercegnőnek… a jelzőim pedig legyenek mondjuk… kegyes, mindenható, felséges, fényességes… ezeket kombinálhatod kreatívan, kutya, de ha nem tetszik. vagy nem vagy elég lelkes,… tudod mi a sorsod” – mosolyodott el gonoszul Szandra.

Peti már 1 órája masszírozta Szandra talpát, aki eközben a laptopján beszélgetett barátaival.
„A lábujjaimat is kutya… van egy kis szösz a lábujjaim között a zoknitól”
„Fúj… nem fogom a szöszöket szedegetni a lábujjaid közül”
Puff… már csattant is a lábfej Peti arcán…
„Mondom kussolsz és engedelmeskedsz, a közvetkező ilyennél nem fejbe rúglak, hanem a sexy fotódat osztom meg facebookon. Hány ismerősöm is van a suliból? 800? Biztos nem fog hamar híre menni.”
„Igaza van, bocsásson meg, Fényességes Úrnőm! Esedezem bocsánatáért.”
„Na így már mindjárt más… most pedig láss hozzá a zokni szöszök eltüntetéséhez… a nyelveddel” – nevetett gonoszul saját ötletén. „Nem csak az illatát, az ízét is ismerd a lábamnak :D” – kacagott tovább. „Látod, szó szerint talpnyaló kis kutyus leszel, jó is volt, hogy ellenkeztél, így nem csak fejbe rúghattalak, hanem még eszembe jutott, hogy van számomra mulatságosabb és számodra megalázóbb módja is a lábam megtisztításának” – villant gonoszul Szandra szeme.