Cs. története XXXVI.

Gondosan kiosztottam még néhány korbácsütést és élveztem a drágám toporzékolását.
Aztán – pfúúúj, de gonosz is vagyok – egy egészen extrém gondolat futott át az agyamon. hiába, a toporzékolás …

Először is el kellett altatnom Cs. figyelmét, így újfent Suzy hátsó felét vettem célkeresztbe.
Kifejezetten kedvemre való elfoglaltság volt.

Természetesen nem mutathatta be a Kedves látványos műsorszámait, de a szenvedése megható és izgató volt egyszerre. Ahogy a korbács csattant a bőrén, – lett légyen bármennyire mazo is – fojtott nyögéssel nyugtázta az égető fájdalmat, aztán, ahogy a kín enyhült, fokozatosan lazult el a teste és ismét tudott koncentrálni arra, ami láthatóan kifejezetten élvezetes volt a számára, nevezetesen arra, hogy meztelenül, szorosan össze van kötözve a Kedvessel. Valahogy olyan érzésem volt, hogy a bőrén keresztül „fájdalmat ad le” az úrnőjének. Hiába, a fizika …

Azt már korábban megfigyeltem, hogy Cs. nyafogása ellenére is, ami csak tőle tellett, mindent megtett annak érdekében, hogy a testével védje úrnőjét az én galád csapásaimtól. Átszellemült arccal mosolygott, amikor ez nagy néha sikerült.
Így aztán egy darabig hagytam még némi tért ennek a fajta élvezkedésnek, de hamarosan áttértünk egy újabb motívumra. Eloldoztam őket egymástól.

- Köszönöm, Uram, belátom, megérdemeltem, amit kaptam, – a Drágám itt egy pillanatra behunyta a szemét és az arckifejezése nagyjából így folytatta a megkezdett gondolatot: „ … ha belegondolok, tulajdonképpen jól is esett …” – itt az ideje, hogy átvegyem a kis szuka nevelését …
- Nos, Kedves, teljességgel megértem, mi több, őszinte híve is vagyok az elképzelésnek, éppen ezért … - itt egy rövid hatásszünetet tartottam – arra is sort kerítünk, rögtön azután, hogy a Magácska nevelését kiteljesítettük.
- Akkor kérem a ko … - nagy kár, hogy ide nem lehet egy videót beilleszteni az arcjátékával – de U …
- Igen, Kedves, egyelőre – fájdalom – Maga van soron.

Szinte megdöbbentett, hogy ezúttal sem toporzékolás, sem hiszti nem követte a döntésemet. Engedelmesen hagyta magát az asztalhoz vezetni, ahol igazán kellemes, mi több, érdekfeszítő helyzetben rögzíthettem.

A lábai az asztal lábaihoz, – ez éppen megfelelő terpeszt jelentett – a felső teste az asztal lapjára hasalt, a kezeit pedig a túlsó oldali lábakhoz rögzítettem.
Így a toporzékolásra sem maradt túl sok tér, viszont a száját előre látóan szabadon hagytam, hogy a toporzékolás verbális megfelelőlét azért zavartalanul élvezhessem.

- Suzy! Térdre!

Édes volt, ahogy odakuporodott úrnője terpeszbe kényszerített lába közé. El tudom képzelni, mi lehetett az elképzelése az elkövetkezőkről …

- Nem oda! Elém! És most ügyesebben tedd a dolgod, mint az imént! – tettem hozzá zordan.

Remegő kézzel, de szemmel láthatóan boldogan bontogatta a nadrágom elejét … kiszabadította a félszemű törpét és munkába is vette volna …

- A lovagló pálcát!- mordultam rá.
- Igenis, Uram!

Engedelmesen odahozta a pálcát és felém nyújtotta.
- Tessék, Uram.
- Akkor most tedd a dolgod!

Ahogy a Félszemű eltűnt az ajkai között, kéjesen felnyögtem.

- Addig fogom fenekelni az Úrnődet, amíg tökéletesen ki nem elégítesz. Ha ügyesen teszed a dolgod, megússza néhány csíkkal, – ezt azért nem gondoltam komolyan – ha nem, magadra vess …

Suzy úgy döntött, megpróbálja a rövidebb utat járni. Olyan kéjesen engedte ki-be az ajkai közé, hogy már az első néhány csúszás közben úgy éreztem, elvesztem az eszem.
Felemeltem a pálcát és a kéjes körülményeknek megfelelő csíkot helyeztem el a Kedves kívánatosan domborodó hátsóján.

Az eredmény magáért beszélt … (folyt.köv.)