A vallatás

A srác régóta figyelte már az emeleten két ajtóval mellette lakó hölgyet, aki egyedül nevelte két gyermekét, de minden egyes találkozásukkor pajkos tüzet vélt felfedezni szemében.
Gyakran látták egymást, mert a srác napjában többször kiment dohányozni a folyosóra, ahol csak egy ember fér el. A szomszéd hölgy gyakran járt ki-be, telefonálni, serénykedett, és a a srác minden alkalommal udvariasan félreállt és elengedte, sőt még a füstöt is igyekezett nem az iráynába fújni. Ekkor mindig egymás szemébe néztek, és ahogy elhaladt előtte, beleszagolt a finom, ápolt nő illatfelhőjébe, és hosszasan szemügyre vette formás fenekét. A hölgy tökéletesen tisztában volt mindezzel és minden alkalommal "odatette magát". A srác fantáziája sokszor elkalndozott, hogy vajon lehet-e valakije, és mivel szinte minden idejét gyermekeinek szenteli, biztosan hiányt szenvedhet szexuális élete. Vagy ki tudja? Ő maga is elég túlfűtött volt az utóbbi időben, mert kissé beleunt a randizgatásba, képmutatásba. De túl nagy volt a tisztelete egy családanya iránt ahhoz, hogy próbálkozzon, vagy puhatolózzon.
Egyik vasárnap sokáig heverészett, vissza-vissza aludt, mire végül úgy döntött, hogy elkezdi a napot. Ebéd után kiment rágyújtani, és hallotta, hogy a mellette második lakásban megszólalt egy pillanatra a kaputelefon. Ezt azt jelentette, hogy valaki a kapunál ennek a lakásnak a kódjával jött be. Ekkor meglátta a szomszéd hölgyet felfelé sietni a lépcsőn. Halványan emlékezett rá, hogy délelőtt félálomban hallotta, amint az apjuk elviszi aznapra a gyerekeket.
A nő felért az emeletre, és most volt alkalma először jobban szemügyre venni. Finom, fekete harisnyában, rövid szoknyában volt, kissé elegánsabban festett mint a hétköznapokon. Nem volt egy modell alkat, de nem is nevezhető molettnek, egy kétgyermekes anyuka létére elég jó formában volt. Elkezdődött a szokásos koreográfia: egymásra néztek, majd pajkos mosoly kíséretében elegánsan utat adott neki, és várta hogy a finom illat megcsapja az orrát. De ez a nap valahogy más volt. Valmi játékosságot vélt felfedezni abban, ahogy a nő ráköszönt, de mégsem mert beszélgetést kezdeményezni. A gyorsan elfodította a kulcsot a zárban, majd bement de az ajtót nyitva hagyta. A hangokból ítélve főzéshez készülődött, és konyhában sürgött-forgott.
A srácnak hirtelen elfutotta az agyát a vér. -Vajon mi lehet az oka ennek az extra "szellőztetésnek"? Ráadásul egyedül van... Mi lenne, ha bekukkantanék? Á, nem, nem kéne... De mégis tett pár bizonytalan lépést, és kinyújtotta a nyakát, csak egy pillantást is hadd vessen a nő "birodalmár". Kissé túl közel merészkedett, így természetesen szembetelálta magát szomszédjával, aki csípőre tett kézzel lépett elé. Mire kitalálhatott volna valami jó kifogást, már megelőzte a nő szokatlanul szigorú mondata:
-Na mi lesz, bejössz, vagy várjak estig?!
A srác belépett a konyhába még mindig szóhoz nem jutva a meglepetéstől. A nő folytatta.
-Régóta nézelődsz már utánam, és még a nevedet sem tudom! Hogy hívnak?
-Zoltán...
-Nos, kedves Zoltán, engem Annamarinak hívnak. Ha már ilyen kis érdeklődő vagy, gyere beljebb, és nézz szét nálam, ülj le.
-Köszönöm..., ezzel tett néhány lépést befelé és lehuppant a kanapéra. Hallotta, ahogy a nő becsukja a bejárati ajtót, sőt bezárja...