Cikkek idő szerint
2023. 03. (68)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Végre - subom feljegyzései...

Törölt felhasználó
2009. 04. 16. 09:09 | Megjelent: 747x
Fájdalomba dermedve fekszem a földön, az ágy mellett. Néhány másodpercre elsötétül előttem minden, testemet kiveri a jéghideg veríték, miközben erős hányinger kerülget. Erőtlen, magatehetetlen vagyok. Már néhányszor éreztem ilyet életemben, de mindig csak olyankor, ha már igen-igen beteg voltam, és elfogytak lényem kimeríthetetlennek vélt tartalékai. Most azonban nem vagyok beteg. Egészséges vagyok, mégis szinte öntudatlanul heverek a padlón, és az ájulás ellen küzdök. Egyetlen gondolatom van csupán: össze kell szednem magam!
Szaggatottan veszem a levegőt. Nem kapkodva, inkább ijesztő kihagyásokkal, mintha csak beleharapnék egyet-egyet a szoba hűvösébe, hogy folytatni tudjam kínlódásomat. Mozdulatlanul nézem a hófehér falakat. Tudom jól, ha egyetlen pillanatig is elveszítem szem elől a fókuszpontul kiválasztott képkeretet, eszméletemet vesztem.
Fáj a vállam. Talán nincs is bőr rajta, - tűnődöm - csak egy darab nyers hús lehet a helyén, nem több… Ahogy a szőnyeg érdes felületéhez ér, pokolian ég; elviselhetetlen. Arra gondolok: milyen jó érzés. Ha fáj, akkor nem ájultam el.
Meg sem próbálom megmozdítani tagjaimat. Felesleges is lenne erőlködni, hiszen agyam most épp a lélegzetvétel súlyos feladatát szeretné problémamentesen megoldani, a többi alkatrész várhat a sorára. Pihenj, várj, ne félj… sose félj. - üzeni a bennem élő lélek, aki most olyan idegennek tűnik. Ki vagy Te ott legbelül? Nem ismerlek…
Újabb érzés: fázom. Miért van itt ilyen hideg? Gyűlölöm a hideget, teljesen kikészít. Most is azonnal leblokkolok, és törékeny porcelánbaba testem reszketni kezd. Képtelen vagyok felvenni a harcot a rám törő, számomra fagyosnak érződő léghullám ellen. Kétségbeesem; meddig kell még itt feküdnöm?
Ez a póz is, ahogy itt heverek, nos hát… nem a legkényelmesebb. A hajam belelóg az arcomba, igencsak zavar, és csiklandozza az orrom. Jó lenne kisimítani onnan, de nem tudom megtenni. Azon felül az egyik kezem beszorult a derekam alá. Máskor figyelek az ilyen apróságokra, - határozom el magamban, de rögtön azt is hozzáteszem gúnyosan: ha tudok.
- Gyere fel az ágyra! – hallom meg végre a hangját, ám nem tudok eleget tenni a parancsnak.
-… nem tudok… - lehet, hogy el sem jut hozzá a hangom; döbbenek meg, meghallva saját magamat, hiszen olyan elhaló.
- Miért nem tudsz? Gyere! – utasít újra ingerülten.
-… nem tudok… fel kell emelned…
- Micsoda?!
-… fel kell emelned… - ismétlem meg, és ez már hat.
Kissé dühösen mászik ki az ágyból, és ehhez mérten nem túl kedvesen ránt fel a földről. Kötelékeim megfeszülnek és bevágnak. Rádob az ágyra, mint egy zsákot, de aztán meggondolja magát.
- Gyere, állj fel, ide. – mutat maga elé a földre.
Megrázom a fejem.
- Nem tudok.
- Gyere!
- Nem tudok… oldozz el…
Szemembe fúrja tekintetét, és nem kell többször kérnem. Szó nélkül elkezdi letekerni rólam a kötelet. Bokámtól indul, és sietve halad, hogy megszabadítson látható szenvedésemtől. Csuklóimról már önmagam rázom le a kötelet, és fellélegezve nyújtózom ki az ágyon. Testem elgémberedett, és most zsibongva üdvözli a szabadságot. Látom, hogy a kötél mély nyomokat hagyott rajtam, helyenként fel is horzsolt.
Hátam alatt érdesnek érzem a lepedőt, végigsimítok rajta. Tenyeremre gyertyaviasz tapad. Rögtön eszembe jut, ahogy megkötözött testemen végigöntötte. Beleborzongok. Perceken keresztül, csepegett, folyt rám a forró viasz. Nem sikoltottam, hanem egyenesen üvöltöttem a fájdalomtól. Vonaglottam és próbáltam kitérni előle, de teljesen esélytelen voltam. Aztán mellém feküdt az ágyba, és kezével törte fel a mellemre és puncimra száradt gyertyaréteget. Tetszett neki, ahogy pereg le rólam a dermedt viasz, és nem elégedett meg azzal, hogy csak a kezével művelje ezt a kényes feladatot. Behozott egy kést, és mint halról a pikkelyt, akkurátusan lekapargatta rólam az egészet. Félelmetes volt....

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.