Szolgaság II.
2013. 03. 31. 18:22 | Megjelent: 1135x
Judit egyre nagyobb vágyat érzett, hogy Ő irányítsa kedvesét. Gábornak nem volt ez ellenére, elég volt neki a saját beosztottjai előtt kemény főnöknek mutatkozni. Otthon inkább mint egy nagy kamasz úgy viselkedett. Judittal akkor már 3 éve éltek együtt és mindig is igyekeztek szexuális életüket valamivel feldobni. Gábor is érezte, hogy a debreceni kirándulásuk alkalmával valami más sokkal erősebb izgalmat élt át mint máskor. Judit szakorvosi gyakorlatát töltötte egy klinikán és gyakran ügyelt. Ilyenkor Gábor gyakran bement hozzá este 10 után és hatalmasakat szeretkeztek az orvosi szobában. Imádta amikor kedvesén nem volt más csak egy orvosi köpeny, alatta pici kis tanga és melltartó, nyakában pedig az elmaradhatatlan fonendoszkóp.
Judit épp ügyelt és mondta kedvesének most ne menjen be hozzá mert másnap lesz egy fontos vizsgája és még van mit átnéznie. Gábor persze nem fogadta meg kedvese kérését és azt gondolta ki, hogy vacsorával lepi meg kedvesét. Judit először bosszankodott majd megenyhült és kellemes hangulatban megvacsoráztak. Mivel este 10 is elmúlt már a betegeknek villanyoltás volt és tudta a nővérek sem fogják zavarni előállt egy kéréssel kedveséhez. Ha már nem vette figyelembe a kérését akkor most segíteni fog neki. Ő lesz a páciens. Gábor ezt is úgy fogta fel, hogy nagy kaland és biztos megkívánja majd kedvese.
Ez valóban benne volt a levegőben, de Judit akkor már elhatározta, hogy megleckézteti az ismét engedetlen fiút. Mondta, hogy vetkőzzön le meztelenre. Magasság, súly mérés ami amúgy is része lenne a vizsgálatnak. Aztán arra kérte kedvesét, hogy álljon elé zárja össze a lábait. Elővett egy vonalzót és megmérte a hímvesszőket. Kicsit fitymálva mondta, csak ennyi? Aztán megtapogatta a nyirokcsomókat a hónalj tájékán, a nyakán, lehúzta a szemhéjakat majd kérte kedvesét, hogy had nézze meg a torkát is. Spatula helyet azonban két úját nyomta a kedvese szájába és erősen leszorította a nyelvét. Gábor meglepődött de nem ellenkezett. Miután itt mindent rendben talált kérte dőljön rá a vizsgáló asztalra mert a herék állapotát is ellenőrizni akarja.
Kesztyűt húzott és egymás után kitapogatta a heréket, érezve Gábor hímtagjának emelkedését huncut fény villant a szemébe. Marokra fogta a golyóit és vékony gézzel jó szorosra kötözte. Aztán mondta a prosztatákat is meg kell vizsgálnia, de nem szeretné ha valami baleset lenne így előbb egy beöntést fog kapni Gábor. A fiú akkor hevesen tiltakozni kezdett de egy pofon helyre rakta . Judit mindent előkészített, langyos vizet engedett és egy kukát is odatett mert látni akarta ahogy előtte ürít a párja. Gábor szorította össze a fenekét mert nagyon nem akarta ezt a megalázó procedúrát végigcsinálni. Judit, hogy valamivel ösztökélje, hogy bizony ezt Ő komolyan gondolja elkezdte a kezével fenekelni. Ez neki sem volt kellemes de más nagyon nem volt kéznél, hacsak nem a táskája szíja. Amit szerencsére le lehetett csatolni. Nem sokat teketóriázott, már csattant is a szíj Gábor hátsóján. Amikor kellően piros volt a popsi a kezével széthúzta és óvatosan elkezdte simogatni Gábor ánusát. Lassan bedugta egyik majd másik úját és mire Gábor észbe kapott már érezte, hogy a víz tolul belé és feszíti. Judit mondta sóhajtson nagyokat akkor könnyebb lesz és addig nem engedheti el magát amíg Ő nem szól. Judit tapasztalatból tudta, hogy az elsőt nem lehet sokáig bent tartani és odatolta a szemetest Gábor alá és ráparancsolt, hogy ürítsen. Gábor megszégyenülve de engedett mivel amúgy sem bírta magában tartani. Ezt még kétszer megismételték mindig több vízzel és tovább kellett bent tartania. Harmadszorra már tiszta víz jött a fenekéből és kellően meggyötört ábrázattal állt párja előtt. Judit ránézett majd mérgesen ráparancsolt, hogy menjen a szeme elől, tisztálkodjon meg rendesen és mossa ki a szemetest is. Ha kész akkor várja meg a szobában meztelenül amíg ő vissza nem tér az éjszakai körútjáról.
Gábor már bánta, hogy miért nem fogadott szót és maradt volna otthon, de tudta kedvese ennyivel mára még nem éri be.
Hozzászólások (7)