Mester meg a Személyi edzők (3)

Nem nagyon kellett biztatni a lányoknak a pejeiket, azok maguktól is gyors trappban mentek a tanyai ház felé. Közben egy-egy szóval jelezték a másiknak, hogy milyen jó is lenne, ha a Mester megengedné a lányoknak a további idomításukat. Kaptak is pár korbácsütést a hajtó szöszitől az engedetlen beszélgetésért. Közben a másik homokfutón a Mester megelőzte Őket és hamarabb hazaérve, nem hogy eltette volna az eszközöket, hanem még gyorsan újabbakat is előhozott és szétszórta azokat az udvaron, közeli fák alatt. Lett erre ideje, mert a humán fogat jócskán elmaradt. Ugyanis a szöszi megállította a pejeket s nem elégedett meg az elfenekelésükkel, de mást is követelt. Akadt dolga a nyelveknek, s kezeknek. Így eléggé megkésve futottak csak be, de akkor nagyon iparkodtak.
Ahogyan megálltak az udvarra érve, a bakon a lányok szeme elkerekedett látva a sok, szertehányt eszközt az udvaron, fészer előtt, távolabbi fáknál. Találgatták sustorogva, hogy mi, mire való, mire használatos, mi célt szolgál. A pejek is elgondolkoztak, mert eddig maguk sem látták ezeket, de sejtették azonban, hogy végül is rajtuk fogják azokat használni, kipróbálni. A csodálkozás után a lányok lekászálódtak a bakról és elindultak a Mester felé, aki azonban összevonta a szemöldökét rosszallásképpen s durcásan megkérdezte: - Mi tartott ilyen sokáig? Hol voltatok? A lányok megtorpantak, röstelkedve lehajtották fejüket. Nem akarták elmondani. – Ha nem, nem. Nem kell válaszolnotok, majd a pejek fognak! – mondta végül a Mester fenyegetően a lányoknak.
Ekkor a Mester a lovakat a kocsi elől kifogta, kicsit megcsutakolta, majd hátukra pokrócot terítve kikötötte azokat egy távolabbi fához. A lányokra nézett szúrósan. A lányok és még a pejek is, egymásra néztek. Majd a pejek arca felderült, széles mosolyra váltott, ahogy ott álltak a kocsi elé befogva a hámjukban. A lányok is megértették lassan a példát. Kifogták a pejeket s elkezdték lecsutakolni azokat az odadobott szalmával. A pejek örömükben viháncoltak, nyihogtak, ugrándoztak a csutakolás alatt, de akkor már elkomorultak, mikor a Mester intésére a lányok másik irányban vezetve, az ottani fákhoz kötötték ki azokat. Ők ottmaradtak kikötve, a Mester a lányokkal a gádorba leült. Míg a lányok megitták a frissítőket, a Mester alaposan megitatta a pejeket is. Visszamenve jóízűen elbeszélgettek, bár néha-néha a lányok elcsendesültek, komolyabban néztek, hallgatták a Mester által elmondottakat, majd felnevettek újra s ilyenkor a kikötöttek felé is néztek pajkos szemekkel.
Nem kellett a pejeknek sem sokáig várniuk sorukra, mert egyszer csak felálltak a gádorban lévők és elindultak feléjük. A szöszi jött elől s kezében már nem lovaglóostor, vagy lovaglópálca, de korbács volt, hosszú szíjú, több ágból font. Nem is lépett nagyon közel, de ütött is csattanósan mindkettőre, beosztva, hogy minden testrészüket eltalálja. A pejek forgolódtak, vonaglottak, hogy kitérjenek a csapások elől, de nem sok sikerrel. Bár nagyon szorították össze a fogaikat, de mégis ki-kicsúszott egy-egy felszisszenés a szájukon. Most már a fekete is bekapcsolódott a korbácsolásba. Mikor a pejek már erősen sziszegtek és fel is kiáltottak a Mester leállította a lányokat és a pejekhez lépett. Jól a szemükbe nézett és kérdezett:
- Miért nem tudtatok időben hazaérni? Mi történt közben?
- Kicsit meg kellett állnunk öööö műszaki szünetre – bökte ki Sub1 halkan.
- Igazán? Mindkettőtöknek? – kérdezte szúrósan. A Sub2 is kényszeredetten bólintott a kérdésre. A Mester hátranézett a lányokra, de azok is lesütötték a szemeiket.
- S hogy sikerült elvégeznetek hámba kötve? - kérdezte már megvidámodva a Mester, majd megtoldotta a kérdését újabbal: - Kiengedtek a hámból titeket? Félrevonultatok?
- Nem, nem dehogy. – sietett a válasszal Sub1, mert érezte a csapdát a Mester kérdésében. - Csak oldalra állhattunk és ööö úgy.– tette hozzá gyorsan Sub2.
- Aha, értem. Dicséretes, hogy nem szégyelltétek magatokat a lányok előtt. Az igazi pejek sem tennék, azaz így tették volna. – szólt a Mester s újra a lányok felé fordult.
- S Ti kicsit azért kíváncsiskodtatok? Tetszett, amit láttatok? – kérdezte huncut mosollyal. Azok nevettek s a vállukat vonogatták. Most újra a pejekhez fordult:
- Akkor rajta, igyatok még! – szólt és újra megitatta bőven azokat a korsóból vízzel. Majd kis idő múlva abbahagyta a társalgását a lányokkal és megszólalt: - Tegyétek meg itt is, újra! Had lássam én is! A lányok is élvezni fogják biztosan az ismétlést.
- Itt, így, most? – sorjáztak a kérdések a pejektől s látszott igen nagyon zavarban vannak. – Még nem is kell. – tették hozzá. – Kibírjuk egy darabig.
- Jó, akkor még egy korsóval igyatok! S majd kell! – nevetett a Mester, de most a lányoknak intett, hogy itassák a pejeiket. Beszélgettek tovább, de a Mester félszemmel a pejeket figyelte s látta, már van hatása a sokadik korsónyi víznek. Azok tétován emelgették és próbálták összeszorítani a lábaikat. A mester ezt látva még egy itatást rendelt a lányokkal és hamarosan megkérdezte érdeklődően:
- Még most sem kell?
- De igen, most már kellene – nyögte ki a két pej zavarodottan s még jobban szorították össze a combjaikkal a csüngő farkincáikat.
- Akkor rajta, csak úgy, mint ott az út mellett! – nevetett a Mester bíztatva a pejeket.
Hamarosan nem bírták tovább és bíborvörös arccal, de elvégezték vastag sugárban a lecsapolást a pejek. A lányok elfordultak, a Mester pedig beindította a motort és slagot húzva maga után tért vissza. Alaposan végig slagozta a pejeket az erős vízsugárral, majd a lányok kezébe nyomta a slagot, hogy folytassák és elment a ház felé. Először a szöszi fogta a slagot és irányította a pejekre. Alaposan meglocsolva a hátukat, oldalukat, lábukat, majd a fekete kikapta a kezéből durcásan és oldalt lépve már a pejek mellét, de inkább hasát és farkát célozta meg a vízsugárral. Azok forogtak, tekeregtek, amennyire tudtak és így védték magukat a vízsugártól, azonban ha néha így is talált. A meglepetéstől s talán a fájdalomtól is, ekkor felkiáltottak. A kiáltásokat hallva a Mester leállította a szivattyú motorját. A fekete dühösen fordult a Mester felé s kiáltotta:
- Nem kell sajnálni a hazudozókat! Megérdemelnek még egy kis vizet!
- Rendben, akkor megy még! – kiáltotta a Mester s indította a motort, de közben a másik slagra kapcsolt át. Abból már a lányokat is verette a vízsugárral, nem csak a Subokat, azaz pejeket. Nagy sikongatás lett erre a lányoknál, de a pejek élvezettel nézték a csuromvizessé váló lányokat. Volt is mit nézni, hiszen a vizes, testhez tapadó topok kimutatták az alattuk lévő idomokat valóságukban.
- Csupa víz lettünk. Meg fogunk fázni így, a vizes ruháinkban. Nincs másik nálunk. – méltatlankodott a fekete.
- Megszárad a napon! – szólt nevetve a Mester a feketének. Az értetlenül nézett rá, de a szöszi már mozdult is, lekapta a vizes topját, meg a forró nadrágját is lecibálta magáról a falatka tangájával együtt és odébb lépve kiakasztotta a szárítókötélre. Majd odalépett az egyik pejhez, eloldozta, a hajába markolva térdre nyomta maga előtt és utasította:
- Szárazra nyalsz, egy csepp víz sem maradhat rajtam! A pej nem kérette magát, hanem tette a dolgát mindenhol, de persze leginkább a puncija környékén dolgozott élvezettel. Nem is sok idő kellett ahhoz, hogy élvezettel nyögdécseljen a szöszi, míg a pej a csiklóján dolgozott. Körbenézett, egy közeli asztalhoz húzta maga után a Sub1-t. Ott ráhasalt s intett, hogy kefélje meg alaposan. Hamarosan mindketten a kéjtől felkiáltottak, de a szöszi kilökte magából Sub1-t így az a hátára spriccelt bőven.
- Most nyald le onnan a gecidet! – utasította a szöszi.
A fekete állt, bámulta a jelenetet, de maga nem lépett. Így Sub2-t a Mester oldozta fel, s az odalépve a feketéhez, kezdte simogatni, majd a forrónadrágját lehúzta s nyalakodott már Ő is. A fekete kezdetben húzódozott, de végül mégis kezdte már élvezni. Hagyta, hogy vele is megtegyék, ami a barátnőjével megtörtént.
A Mester csak állt karban tett kezekkel és várt. – Szóval majd nem ez történt az úton. –szólt s nevetett.
(folyt. köv.)