Cs. története XXXIV.

A Kedves egy (na jó, több) tekintetben (is) kiapadhatatlan örömforrás volt. A triviális funkciókat nem sorolnám fel, aki magától nem ismeri ezeket, az valószínűleg osztódással szaporodik.
Ott vannak viszont a kevésbé nyilvánvaló tulajdonságok, ezek egyikeként pedig a naivitás és az optimizmus egy sajátos, kizárólag rá jellemző keveréke.
Hiába ismert már egy ideje, mindig beleesett ugyanabba a csapdába: amit mondtam azt úgy vette, ahogy hallotta és csak a legritkább esetben vette a fáradságot arra, hogy aljas, mögöttes szándékokat próbáljon a szavaim hátterében felderíteni.

Pedig néha lett volna mit …
Azt ugyan teljességgel korrektül és hibátlan őszinteséggel közöltem velük, hogy én egy helyben fogok állni – de azt nem ígértem meg, hogy ugyanabból a szögből és ugyanúgy fogok lecsapni minden esetben.

Az első csapást Suzy rendkívül szolgálatkészen valóban felfogta a Kedves elől, de hát ez csak a kezdet volt, a sjambok pedig nem utolsó sorban éppen azért volt hosszú, hogy rugalmasan lehessen vele kevésbé kézre eső területeket is elérni.
Hogy hagyjak egy kis teret a reményhalnak is, - amely, mint azt mindannyian tudjuk, szemérmetlenül hosszú életű állat – az első néhány csapást ugyanazzal az iránnyal és lendülettel osztottam ki, hagyva némi tért Suzy önfeláldozásának.

Bevallom, némiképpen tesztelni is szándékoztam a hölgy tűrőképességét – a későbbiek érdekében.
Látványnak felettébb kellemes volt, amint a sjambok végének csattanását a leányzó fojtott nyögése követi és nem sokkal később étvágygerjesztő, rózsaszín csík jelenik meg az ingerlően gömbölyű hátsó fertályán.

Cs. becsületére legyen mondva, nem kívánta teljesen tétlenül végignézni, amint a szubját úgy korbácsolom meg, hogy a csapások jelentős részét – legyen mondjuk a fele – éppen helyette viseli el.

Suzy a harmadik csapástól kezdve – eddig tartott, amíg a megfelelő lendületet belőttem – meglehetősen látványosan szenvedett a kíntól, de ez még bőven belül volt a tűrőképességén. Kedvesem azonban, minthogy szorosan hozzá volt kötözve, részben átérezte a leányzó szenvedését és ez nem kevés élvezettel töltötte el. Megkockáztatom, hogy még jobban is élvezte a történéseket, mint amikor ő maga bünteti meg, egyszerűen azért, mert akkor nem áll módjában ennyire közvetlenül átélni a szenvedését.
Mosolyogtatóan kedves látvány volt, amint izgalomtól és élvezettől átszellemült arccal még szorosabban hozzábújt és fátyolos hangon suttogott a fülébe.

- Imádnivaló kis ribanc vagy! Ha ennek vége, úgy kinyallak, hogy lerúgod a csillárt …
- Váu … csak már ott tartanánk, Úrnőm – suttogta a delikvens is, meglehetősen kéjvágyó hangon.

Nem lehettem olyan barbár, hogy ezt a gyönyörűségesen bontakozó idillt megszakítom, így hát folytattam az ítéletvégrehajtó szomorú munkáját.
Idővel kialakult egy kifejezetten izgató ritmus:

- A sjambok csattan Suzy hátsó felén
- Az áldozat felnyög és egész testében megrándul
- A Kedves a fülébe susog, aztán vagy a fülecskét harapja meg, vagy belecsókol a nyakába …

Az események eddigi alakulása tulajdonképpen, azt mondhatjuk, az összes résztvevő megelégedésével találkozott.
Suzyt kéjes megpróbáltatásnak tettük ki, amit Cs. többszörösen is élvezett - és végül is, nekem sem volt kifejezetten ellenemre az események ilyetén alakulása.
Az egyetlen szereplő, aki elégedetlen volt, az nem volt más, mint a kisördög, aki arra szavazott, hogy a Kedves se ússza meg ilyen olcsón …

Be kellett látnom, hogy igaza van, így aztán, ígéretemhez híven, anélkül, hogy akár csak egy lépést is tettem volna az eddigi helyemről, változtattam a kézmozdulatomon és a korbács a „Meztelen Szüzek Laokoon Csoportját” mintegy körbefonva ezúttal a Kedves hátsóján csattant.
A hatás frenetikus volt … (folyt.köv.)