G. és én 2.

Még mindig június volt.
G. menthetetlenül az eszemben járt, éjjel-nappal.
G. és ez az új világ... hogy is mondjam...teljesen a hatalmába kerített...

Körülbelül egy hét telt el az első találkozónk óta, mikor felhívott, hogy látni szeretne. Egyből igent mondtam.
Lenge kis szoknyában, feszülős topban, tűsarkú szandálban kellett megjelennem - bugyi, melltartó nélkül.
Délután ötkor ott is voltam a megbeszélt helyen.
Pontosan érkezett ő is.
- Szia, gyere ülj be - szólt ki a kocsi ablakán.
Bepattantam gyorsan.
- Üdvözlöm, Uram - köszöntöttem mosolyogva.
- Mehetünk?
- Persze, Uram.

Elindultunk. Nem szólt egész úton egy szót sem, igazából azt se tudtam, hova megyünk, mert nem mondta meg, én pedig nem mertem megkérdezni.
Megérkeztünk egy kis ház elé.
- Mögöttem jössz egy lépéssel mindig - utasított, mikor kiszálltunk.
Így tettem.
Gyorsan lépkedett, így nekem is kapkodni kellett a lábaimat, ami a választott tűsarkúban nem volt könnyű.
Mikor beértünk az előszobába, megállt.
- Várj meg itt.
- Rendben, Uram.

Nemsokára visszatért, kezében egy nyakörvvel.
Felhelyezte a nyakamra, és a egy pórázt csatolt rá.
Elindult, én pedig követtem.
Érdekes volt... Érdekes, és izgató érzés, amint a kezében volt a póráz, a pórázom másik vége...
Pici, sötét szobába vezetett, ahol csak egy mécses világított az ágy melletti éjjeliszekrényen.
- Letérdelni! - hangzott az újabb parancs.
Épp, hogy eleget tettem neki, máris a számban volt a férfiassága.
Olyan elemi erővel kezdte dugni a számat, hogy meglepődni sem volt időm, csak szopni és szopni...
Élveztem most is, ahogy birtokba vett, és éreztem, hogy kezdek nedvesedni.
Mikor "megunta", megrántotta a pórázomat, én pedig kénytelen voltam felállni.
Megfogta a karomat, és egy durva mozdulattal a szoba közepén lévő üres kis asztalkára lökött.
A szoknyámat lehúzta, a topomat feltűrte.
Az éjjeliszekrényből kivett pár kötelet, és szorosan az asztal lábaihoz kötötte a csuklóimat és a bokáimat.
- Félsz, kis ribancom? - kérdezte fölém hajolva, mikor végezett.
- Igen, Uram...
Elkezdte simogatni, masszírozni a fenekemet.
- Kimostad a segged?
- Mi...? - először nem is voltam nagyon tudatában annak, mire céloz.
Elém lépett, és lekevert egy akkora pofont, hogy a könnyeim is kicsordultak.
- Először is, nem mi, hanem tessék! A tiszteletet meg kell adnod, ha engem akarsz szolgálni! Azt kérdeztem, kimostad jól a segged, mielőtt elindultál?
- Uram, én...
- Legközelebb ide ne gyere úgy, hogy nem csinálod meg! Értve vagyok?
- I... igen, Uram...
Szégyenkeztem, amiért ennyire ostoba, felkészületlen voltam...
Megint az éjjeliszekrényhez lépett. Ezúttal nem láttam, mit vett ki.
A hátamat, fenekemet kezdte el cirógatni valamivel.
- Tudod, mi ez?
Némi gondolkodás után feleltem csak.
- Korbács, Uram?
- Pontosan. Most egy kicsit eljátszadozok vele rajtad. Csak hogy tudd, hogy legközelebb mit ne hibázz...

Gyengéden, alig érezhetően sújtott le eleinte a fenekemre, de nem sokáig volt ilyen kegyes: a hatodik után (számolnom kellett) már egyre erősödő csapásokkal büntetett.
Nem érte be a fenekemmel: kaptam a hátamra is bőven, és a combjaimra is.
A huszadiknál állt le.
A könnyeim addigra patakokban folytak.
Azt hittem, vége a büntetésnek...
Elkezdte a puncimat ujjazni.
Egy, kettő majd három ujjal.
A negyedik már fájt, akármennyire is be voltam nedvesedve.
- Au. ez...
- Fogd be a szádat!
- De ez fáj...

Kivette a kezét, és ellépett mellőlem.
Hamarosan egy szájpecek került a számra...
- Nem fogsz belehalni, ne aggódj.
Féltem... Sejtettem már, hogy ez nem lesz olyan kellemes, mint a múltkori, de úgy, kikötözve, felpeckelt szájjal már nem tudtam mit tenni. Meg amúgy sem akartam... Vágytam rá...
Újra ujjazott. Három, négy ujjal.
Már tényleg nagyon fájt, de az ötödik is bekerült. Lassan-lassan, körkörös mozdulatokkal addig tágított, amíg az egész öklét belém nem tolta.
Én sikítottam volna, ha tudtam volna, de nem tudtam. A szájpecek elnyomta a hangomat, a nyöszörgésemen kívül mást nem lehetett hallani.

Nem tudom, meddig csinálta, de egyszer csak eloldozta a köteleimet és leszállhattam.
Félretolta az asztalt.
- Feküdj a hátadra!
Úgy tettem.
A következő az volt, hogy Uram lábait az arcomon éreztem...
Nem volt éppen gyengéd hangulatában...
- Remélem, megtanultad a leckét! Nagyon csalódott vagyok, amiért ma nem használhatom a seggedet. Csukd le a szemedet!
Engedelmeskedtem ismét.
Nemsokára a melleimen égető fájdalmat éreztem. Akaratlanul is kinyitottam a szemeimet, és megláttam, hogy a fájdalmamat a mécses okozza...
- Neee - kérleltem remegő hangom Uramat, de ő csak fojtatta.
Hamarosan mellém térdelt, és szabad kezével a fejemet a farkára húzta, de továbbra se hagyta abba a viasz csöpögtetését...
Nem sok időbe telt, és éreztem is, ahogyan a torkomon csordogál lefelé Uram öröme.
Amíg az utolsó csepp le nem ért, nem engedte el a hajamat, a fejemet.

Kicsit megpihent mellettem.

- Mosakodj meg, és hazaviszlek - mondta egy idő után. - Balra van a fürdőszoba.
Felálltam, és kimentem.

Ott a fürdőszobában, csapzott hajamat, zilált arcomat elnézve tudtam jól, hogy jogos a büntetésem. Az is, hogy nem élvezhettem el.
Aznap szentül megfogadtam, hogy többet ilyenre nem adok alkalmat, és nem az elszenvedett fájdalom miatt, és nem is a kielégületlenségem miatt.
Hanem azért, mert jó ribanca akartam lenni az én drága Uramnak.
Jó, és engedelmes kis ribanca.