Cs. története XXXIII.

Furcsa módon, bármilyen zord arckifejezéssel adtam is ki ezt az utasítást, nagy megkönnyebbülés fogadta. A hölgyek rövidtávfutókat megszégyenítő sebességgel, valósággal repültek a lakás biztonságába. Magamban mosolyogtam …

- Ha tudnátok, hová szaladtok, kedveskéim … de hát, ami késik, nem múlik.
Odabent újfent elővettem a Zord Úr maszkot – és némi nehézség árán felerőltettem a vonásaimra.

Az egész eseménysor alatt lassan megfogalmazódott és egyre inkább formát is öltött bennem egy gondolat.

A Kedves kissé mintha nagyobb arcot öltött volna, mint ami a helyzetéhez illett. Úgy gondoltam, itt az ideje egy kis plasztikai sebészeti beavatkozásnak.

- Hölgyeim, a kacsókat, ha kérhetem!

A hölgyek – nem túl lelkesen - nyújtották a kezüket, én pedig mindkettőjükére felcsatoltam a bőr bilincseket.

- És most, ahogy az igazi hölgyekhez illik, öleljék át egymást!

Igazán aranyos látvány volt. Mondhatnám, magában is étvágygerjesztő. Cs. karjai könnyedén körbe fonták Suzyt – ugyanez fordítva már nem volt elmondható … a két meztelen, kívánatos női test azonban gyönyörűségesen simult egymáshoz.
És most érkeztünk el a lényeghez.

- Hölgyeim! Az iménti közjáték során az a szomorú felismerés alakult ki bennem, mintha Önök között nem lenne minden súrlódástól mentes a szeretet és az elfogadás. Ez roppant szomorú. Nincs más hátra, ezen a helyzeten változtatnunk kell!

Volt még egy eldöntésre váró dilemma. Cs. haja – mit haj, sörény – mindig is izgatott. És most nagyon adta magát, hogy a kettőst annál fogva (is) rögzítsem, de ez elég hosszadalmas előkészületeket igényelt volna, így aztán lemondtam róla.

Kicsit hatásvadász módon odaléptem az eszközökhöz és válogatni kezdtem köztük. Sok illúziójuk nem lehetett az elkövetkezendő eseményeket illetően, de azt akartam, hogy legyen idejük elmélkedni a dolgon.

Végül, meglehetősen hosszadalmas válogatás után a sjambokot vettem elő a készletből. Ez egy kb. két méter hosszú, egy ágú, fonott korbács. Első ránézésre felettébb durva eszköznek látszik.

Bármibe lefogadtam volna, hogy Suzy még csak nem is látott hasonlót.

Nagy kár, hogy épp nem akadt egy szolgálatkész bukméker, komoly pénzeket kereshettem volna … Suzy olyasféle képet vágott, mint Jeanne d’Arc tehette a máglya előtt – bár neki alighanem több ideje volt ráhangolódni …

A sjamboknak (ez az afrikaans neve, angol nyelvterületen bullwhipnek hívják) ugyanaz az előnye, ami a hátránya is: a hossza. Meglehetősen technikás eszköz, ám aki jól tud bánni vele, annak a subbie hamar lehozza a csillagokat is az égről.

Valójában nincs durva, vagy finom eszköz, mindent a használója dönt el, csak hát a dolog optikája, a delikvens fantáziájával kiegészítve csodákat művel.

Megfelelő távolságba felállva barátságosan megszólítottam a „Meztelen Szüzek Laokoon Csoportját”. (A „szűz” szó a költői fantázia terméke, kéretik nem komolyan venni!)

- Hölgyeim, Önök most egészen egyedi élményben részesülnek és egyidejűleg különleges lehetőséget is kapnak egymás iránti szeretetük és odaadásuk bizonyítására. Én ugyanitt fogok állni és innen osztom ki Önöknek a megérdemelt … hm … JÓL megérdemelt csapásokat. Ám, hogy azokat melyikük fogadja és melyik alkatrészével – azt Önök döntik el!
- Köszönjük a lehetőséget, Uram. Suzy, te nyomorult kis ribanc, tudod a dolgod! – a Kedves, hiába ismert már régóta, újfent töretlen optimizmusról (és nem kevés naivitásról) tett tanúságot.

Felemeltem a karom és a közepesnél kicsivel erősebben meglendítettem a korbácsot. (folyt. köv.)