Valódi hála

A férfi elindult a lépcsőn lefelé. „L” egyedül maradt, a galériás lakás felső szintjén. Az ágyon hasal. Teste kinyújtva, átlósan a matracon, karjai a feje fölött, csuklói összebilincselve. Tekintetét oldalra fordítja, a férfi lépcsőfordulóban eltűnő alakja után néz. Párás tekintettel bámul utána. Vágy telepedett „L”-re, ami kitölt minden gondolatot. Ebben a pillanatban „L” maga a feltüzelt szexualitás. Egy perccel ezelőtt a férfi még az orgazmus határán táncoltatta. Hosszan, elnyújtva. A végtelenségig megközelítve a szakadékot és éppen nem belezuhanni. A férfi nem engedte meg, hogy elélvezzen, ott tartotta a határmesgyén. És egyszer váratlanul szó nélkül otthagyta „L”-t egyedül az ágyon.

„L”-ben csak most merül fel a kérdés, ahogy lassan tisztul a tudata, hogy miért kellett a férfinek lemennie.. És hirtelen beléhasít: a nádpálcák. Tudta, hogy a nap során kilátásban van egy fenyítés, de még nem számított rá. A nádpálcától fél. Arra fel kell készülni. „L” fenekében és a hátában akaratlanul megfeszültek az izmok. Érezte, ahogy hirtelen eluralkodik rajta a félelem. Tekintetét most elkapja, csak lopva mer odapillantani a lépcsőfeljáró irányába. „L” igényli a fájdalmat. Nélküle nem teljes az élmény. Az érzelmi kielégülés.. Mégis, amikor átéli, amikor éget, abban a pillanatban gyűlöli, ahogy a férfit is. Utána érzi csak a megkönnyebbülést.

A lépcsőfokok megdobbannak a férfi léptei alatt. Meztelen felsőteste feltűnik a fordulóban. Arca nyugodt, egykedvű. Bal kezében tartja a nádpálcát. A pálca függőlegesen áll a férfi teste mellett, nem leng ki oldalra. Az éjjeli szekrényre fekteti pálcát, és az ágyra térdel, „L” mellé. Gyengéden végigsimítja a haját, közel hajol hozzá. Meg akarja nyugtatni a nőt. Halkan beszél. Meghittség költözik kettejük közé a megpróbáltatás előtt.

- Jól viselkedtél, „L”, jókislány voltál. Ez most nem büntetés, csak a saját szórakozásomra pálcázlak meg. – Középső ujjával megérinti a lány arcát, végigsimítja a száját.
- Igen, Uram.
- Negyven ütést kapsz. – A férfi látja „L” arcán a rémületet. Kevesebbre számított. Jóval kevesebbre, talán csak a felére. Ebben a pillanatban „L” úgy érzi, nem lesz képes elviselni a 40 ütést. De a férfi tudja, hogy ez a félelem és a kétség elengedhetetlenül szükséges kelléke a végső katarzishoz vezető folyamatnak, így csitítón a lány ajkai elé emeli mutatóujját.
- Számold hangosan az ütéseket. – A férfi egyhangúan formálja a szavakat. Nem hangzik parancsnak. Sem nem kérésnek. Formailag ez egy kijelentés. Mintha azt mondta volna: „Hangosan számolod az ütéseket.” Egészen megkérdőjelezhetetlen.
- Igen, Uram.
- És azt akarom, hogy minden ütést külön köszönj meg nekem.
- Igen Uram. – a lány szája megrándul.
- Feküdj egyenesen, a homlokodat tedd a lepedőre.
- Igen, Uram.

„L” végrehajtja az utasítást, a férfi teste eltávolodik tőle, már nem látja a férfit, valahol a csípőjének vonalában lehet. A férfi bal tenyerét a lány derekára teszi, mintegy jelzésértékűen lefogva a testét. Egy rövid pillanatra suhintás szeli ketté a szoba levegőjét, melyet meglepett, bent szakadt jajdulás követ. A lány teste összerándul. – Egy, köszönöm. – A férfi bal kezével irányítja a lány derekát, újra egyenes helyzetbe hozza a testet. A lány szemei szorosan összepréselve, fenekében az izmok megfeszítve. Süvít a második ütés, melyet hangos nyögés követ, „L” teste összegörnyed, hosszan vergődik az ágyon. Vagy fél perc telik el, amíg megnyugszik. A fájdalom még most is égeti, bár teste már mozdulatlanul fekszik a férfi kezei alatt. Levegőt vesz. – Kettő, köszönöm. – „L” fenekének jobb oldalán két vörösen izzó csík virít egymás mellett. A csíkok kontúrja éles, egyértelműen elkülönül a környező ép bőrtől.

A férfi megérinti a pálcával a lány fenekét, az előre beáztatott nád szárának selymes tapintása becézően simítja végig „L” bőrét. A lány kezei ökölbe szorulnak az érintésre és egész teste megfeszül. Fenekének formája egy pillanat alatt megváltozik, ahogy minden izom összerándul benne. – Azt akarom, hogy az ütések előtt lazítsd el a fenekedet, rabszolga. – A férfi rövid szünetet tart a beszédében, ahogy kimondja „…lazítsd el a fenekedet…” majd a lélegzetnyi szünet után élvezettel ejti ki ezt a szót: „rabszolga”. Kiélvezi minden hangját. Emlékeztetni akarja „L”-t, hogy mindig tudja, (a fájdalom pillanatában is tudja, amikor leginkább elveszíti önmagát), amikor kizárólag az élmény létezik, akkor is tudnia kell magáról, hogy rab. Az ő rabja. A férfié. És ez felizgatja „L”-t. – Igen, Uram. – És elernyednek a lány izmai, először a fenekében, a hátában, majd ökölbe szorított kezei is kiengednek. Elcsattan a harmadik ütés is. Hangos kiáltás, „L” teste összerándul. Arcát eltorzítja a szenvedés, oldalra fordul, egy pillanatra a hátára is. Vergődik. A férfi számára meglepő, hogy milyen hosszú idő telik el, amíg megnyugszik.

„L” fejét kicsit oldalra biccenti és kacér tekintetét a férfire emeli. – Három. Köszönöm. – Arcán a megvetés féloldalasan lesajnáló mosolya jelenik meg. Mintha győzött volna a férfi fölött. A férfi közelebb hajol „L”-hez, belemarkol a lány hajába, szorosan tartva ezzel a fejét. A lány fejének most semmi mozgástere nincs.

- Csak üres szavakat hallok tőled, rabszolga... Azelőtt, hogy bármit mondanál, magadban éld át a hála érzését! Azt akarom, hogy valóban hálás légy. Érezd át, hogy hálás vagy nekem az ütésekért. Amiért foglalkozom veled, amiért odafigyelek rád. Amiért nevellek. És ha ezt megérezted, akkor mondj köszönetet, őszintén! Ha továbbra is csak súlytalan szavakat ismételsz, sokkal nagyobb ütéseket kapsz. Érted?

„L” figyelt a férfira. Igyekezett befogadni, amit mond és azonosulni vele. A kezdeti ellenállása, az élc a hangsúlyban inkább játék volt. Ez az utasítás felizgatta. A férfi érzelmileg kondicionálja az engedelmességre. Amikor a nagyobb ütéseket kiejtette „L” szemei kitágultak és a félelemtől kicsit megint megfeszült a teste. Ennél nagyobbakat már nem visel el.. Egy pillanatra sem volt kérdés, hogy mindent megtesz, hogy a férfi kedvére tegyen.

- Igen, Uram.

A férfi kezei alatt „L” azonnal visszatalált a rendezett egyenes testhelyzetbe, homlokát a lepedőre tette és megadón várta az ütést. Az ütés hamarosan megérkezett, most a lány fenekének jobb oldalára. „L” mozdulatlan akart maradni az ütés után, de a fájdalom sokkal elemibb volt, minthogy kibírta volna, felnyögött, kis teste összerándult, és hosszan vonaglott az ágyon. Azután, hogy megnyugodott, sokáig hallgatott. A férfi már aggódni kezdett. Amikor „L” oldalra fordította fejét, szája sarkában egy leheletfinom mosoly érződött. – Négy. Köszönöm, Uram. – Úgy mondta, mint amikor egy gyerek ajándékot kap és örül. És igen, benne volt a hála. A férfi elégedetten megsimogatta „L” haját és visszatette arcát a matracra. – Jó kislány.

Az ötödik ütést követő hosszas vergődés és hosszas várakozás után ugyanez a gyermeki öröm volt a lány hangjában. – Öt, köszönöm Uram. A férfi megint közelebb hajolt „L” arcához.

- A számot mondd ki közvetlenül az ütés után. És ettől elkülönülten köszönd meg, amikor már meg tudod köszönni.
- Igen, Uram.

Elcsattan a hatodik ütés a lány fenekén. A szájából fájdalmasan hangzik: Hat. Nehéz volt egyből az ütés után kimondania, itt még nagyon intenzív a fájdalom. Következett a vergődés, „L” arcában minden izom megfeszül, szemei összepréselődnek. Lassan lecsillapszik, szuszog. Néma csend. – Köszönöm, Uram. – Most komolyan hangzik. Talán nem érzi át annyira, de elmúlt a játékosság.
A férfi arra gondol, hogy tíznél szünetet tart. És már szeretne ott tartani. Megterhelő számára a lány szenvedése. Sokkal inkább célja a fenyítéssel a lány érzelmi programozása, mint a saját pillanatnyi élvezete. Tízig valamivel kisebb ütéseket ad. „L” reakciója változatlan ezen ütések alatt. Átöleli a lányt, oldalvást fordítja testét és mellé fekszik. Mutató ujja „L” ajkaival incselkedik.

- Mi vagy te, „L” hm? Mondd ki.
- Rabszolga, Uram. Az Ön rabszolgája. – és elégedettség ül az arcán.
- Mondd el nekem „L”, milyen egy jó rabszolga!
- Hát.. – a lány elmosolyodik, kissé kínosan érzi magát, de élvezettel ízlelgeti a szavakat.

Fegyelmezett és engedelmes és .. alázatos, megadó. Uram. – mosolyog, és mint a jól felelő diáklány, várja a dicséretet.

- Oké, jókislány. Most azon dolgozunk, hogy pont ilyen legyél, rabszolga.
- Igen, Uram. – egy pillanatra komoly eltökéltséget lát a lány vonásain.

Kicsit még időzik a lány arcában gyönyörködve, „L” szája szélén két halvány vöröses csík látszik, egy bohóc arcfestésére emlékezteti a férfit. A szájpecek szíjának nyoma a délelőtti játékból. Visszafekteti a lány testét, mellétérdel és következik az újabb tíz ütés.

A férfi kioszt öt ütést a megszokott ütemben, következetesen azonos erővel, figyelve rá, hogy mindig olyan felületre találjon, amit nem ért ütés korábban. A tizenhatodik gyengébbre sikerül. – Tizenhat. Hangzik. A vergődés azért nem marad el. A pihenő és a csend után a lány fölényes, provokáló mosollyal az arcán köszöni meg az ütést. Minta csak azt mondaná: „Nem volt ez olyan rossz.” – „L”, te megint lázadsz ellenem. – mondja elnézően a férfi. A lány jobbnak látja erre semmit nem válaszolni. A következő ütés irdatlan erejű, minden eddiginél fájdalmasabb. „L” ordít, – Tizenhét – hangzik elcsukló hangon. Hosszan, hosszan vonaglik. Majd amikor felemeli az arcát, megszeppenten néz. Mint egy bűnös, aki reménykedik a feloldozásban. Most érezte meg a kiszolgáltatottságot. Ez a pillanat. A férfinek most nem szabad gyengédnek lennie, túl könnyen adná meg a feloldozást. Három újabb ütés következik. Kemény ütések, nem kegyetlenek, de fájdalmasak. Tervszerűen, pont amennyire fájdalmasnak kell lenniük. Ezután minden mozzanat azt szolgálja, hogy fenntartsa, mélyítse „L”-ben a kialakult állapotot. Bűnösként tekint magára, igen. És megvan benne a valódi hála, hálás a férfinek, amiért egyáltalán foglalkozik vele, amiért neveli, tanítja, hogy elég jó szolgájává váljon. És közben reménykedik, hogy hátha a következő egy kicsivel kisebb, egy kicsivel elviselhetőbb lesz.

A húszadik ütés után a férfi a hátára fordítja a lányt, és végigcsókolja a combját. Majd a csiklóját kezdi izgatni. Össze akarja kapcsolni a szexuális vággyal ezt az érzést. Nem kell hosszú idő, míg a lányt újra az orgazmus határáig repíti, hogy aztán hosszasan a szakadék szélén táncoljon vele és lefojtsa. – Nem engedem meg, hogy elélvezz, rabszolga.

És rövidesen következnek az újabb ütések. Minden figyelme a lányon van. Az ütések pont akkorák, amiket a lány még el tud viselni, ami alatt nem roppan össze. „L” a „Köszönöm, Uram”-okkal, a hangsúlyokkal, az érzéseivel kérleli a férfit. Megalázkodik, könyörög a kegyelemért. Megérzi, hogy bűnös, hogy bármilyen büntetést megérdemel és csak a férfi kegyelmében bízhat. Közben a férfi „L” engedelmességéről és rab voltáról szóló mondatokat suttog neki. Kondicionálja a lányt. Közben a férfi időnként a lány lábai közé nyúl az ütések közt, hogy fenntartsa a szexuális vágyat. Hogy a vágyat „L” egyszerre élje meg a magatehetetlenséggel, a bűntudattal, hogy ezek összekapcsolódjanak benne.

Elérkeznek harmincig. A férfi megint szünetet tart. Megterhelő számára „L” szenvedése. Neki is fáj. És most nem adhat intimitást, nem vigasztalhat, mert megtörné a folyamatot. Tudja, hogy pontosan mekkorákat kell ütni, hogy milyen ütemben, hogy fenntartsa „L”-ben a kívánt állapotot. Az utolsó tíz ütést mindketten gyorsabbnak érzik. Ez már belátható, tudják, hogy közel van a vége. Az ütések intenzitása nem csökken, kíméletlen módszerességgel csattannak „L” fenekén. És egyszer sem marad el az ordítás. A „Köszönöm, Uram.” pedig alázatosabban hangzik, mint valaha. Mire elérnek a negyvenhez, mindketten megrendülnek. Katarzis van, nem kielégülés. A férfi szorosabban öleli „L”-mint korábban bármikor. Ez itt a feloldozás. Az intimitás pillanata. Már megnyugtathatja a lányt. És csendesen elerednek „L” könnyei. Közel egy óra telt el.