Szerepcsere (3)

Mire visszaértem a kávéinkkal és a frissítőkkel, ült a bakon. Erősen gondolkozott valamin. Nem zavartam, csak odanyújtottam a kávéját, amit elvett, megitta, majd frissítőt is kért. Hagytam gondolkozni, így mindent kivittem újra a konyhába és közben kimostam magamat alulról a fürdőszobában. Beérve már állt és várt karba tett kezekkel, dühösen.
- Végre kegyeskedett visszatérni őurasága a szeánszra. – szólt haragosan. – Büntetést is kapsz ezért, de később. Most adj, ha van neked, akármilyen láncot!
- Láncom, milyent? - kérdeztem meglepetten. – Milyen célból, ha kérdezhetem?
- Nem kérdezheted. Van, vagy nincs? – sürgette a válaszomat.
- Láncom nincs, de csigám van, ha függeszteni akar Uram. – szóltam s elő is varázsoltam a sarokból azt. A csiga végét - egy létráról állva - a plafonról lógó kampóra akasztottam és a kezelő billentyűzetet a kezébe adtam. Majd megalázkodva térdre, utána négykézlábra álltam előtte, fejemet egészen lehajtva. A kezébe vett lovaglópálcával vígan ütött párat a megfeszülő popómra, nem erőseket, de szaporákat.
- Feküdj a hátadra itt! – utasított.
Majd előhúzott egy terpesztő rudat az egyik szekrény alól és a bokabilincseimet erősen meghúzva hozzákapcsolta karabinerekkel azokat a terpesztő rúd végeihez. Ekkor megnyomta a gombot és kezdte a csiga segítségével az emelésemet. Addig emelt, míg csak már fejjel lefelé nem lógtam. A fejem sem ért a padlóhoz, de a kinyújtott kezeimmel még le tudtam támaszkodni a parkettra. Most odalépett mögém és a hátam mögött a csuklóbilincseimet is összekapcsolta egy karabinerrel úgy, hogy a karjaim mögöttem könyökből behajlítottak voltak. Körbejárt és élvezettel méregetett. Én éreztem, hogy kezd a vér a fejembe tódulni, Ő meg láthatta ezt. Párat csapott a kidudorodó fenekemre az egyik korbáccsal élvezetből, megsorozva, forgatva, majd megfordított. A farkamat, golyóimat is megcsapdosta párszor. Láthatóan élvezte, én kevésbé. Ekkor odalépett s most Ő kezdte szopogatni a farkamat, míg csak már mereven nem állt. Ekkor újra feltette a korábban már alkalmazott bőrpántokat a farkamra és golyóimra, elválasztva azokat egymástól. Jól meghúzta, így külön kötözte azokat.
Megint megfordított és elengedte a karjaimat összekötő karabinert, de a lecsüngő karjaimat a csuklóbilincseimnél fogva összefogta és elhúzott a bakig, majd azt átölelve a felső gerendán túl összekapcsolta. Így már nem függőlegesen, de közel vízszintesen lógtam, erősen homorítva, ami nem volt kellemes érzés. Most egy derékszíjat tett a derekamra és azt egyik részről a csigának a kampójához kötözte, másik részről az András kereszt tetején lévő karikához. Már meg volt támasztva a derekam is. Élvezettel nézte művét, szemlélt, több oldalról is, át- átbujkálva alattam, meg- megkerülve. Ekkor valami eszébe juthatott, mert levett egy zárt csuklyát a falról, feltette a fejemre s megnyugtatott, hogy csak pár percre teszi fel. Így is történt. Mikor levette a csuklyát, megmutatta a rólam így készített képeket.
Most körbe járt és láthatóan valamit keresett, még az eszközös dobozt is feltúrta, de csak nem találta meg, így megkérdezte:
- A tűs kereket hol tartod?
- Ott, Uram, a második fiókban. Van az egy kerekes, amivel már találkoztál, de már beszereztem olyant is, amin három kerék van egy tengelyen. – adtam meg a kért felvilágosítást Neki. Kivette onnan, ahol mondtam mindkét tűs szerkentyűt, de közben megjegyezte kajánul:
- Büntetésed megnőtt, mert még mostanáig sem tanultad meg, hogy sohasem tegezheted az uradat! – utalt az elkövetett hibámra.
Azzal kézbe fogva az egy tűs kereket jártatta, húzogatta meg rajtam. A hátamon is, de alulról is a mellemen, hasamon, sőt a széttett lábaim közén is oda-vissza. Majd vette a háromtűs kereket és azzal is megismételte ezt. Azt már jobban odanyomta a bőrömhöz a húzás közben. Izegtem-mozogtam, próbáltam kitérni. Nem sikerült. Ekkor a terpesztő rudat fogta meg és azzal átfordított, így most a hátamon „feküdtem”. Láttam elvigyorodik, majd füléig ért a szája. Rosszat sejtettem. Be is következett, mert újra már mindkét kezébe egy-egy tűs szerkentyűt vett és azzal járt végig a testemen, de az egy tűs kerékkel most a farkamon is végig ment, még a hátrahúzódó bőrből kinyúló makkomon is. Igen érdekes érzés volt, még ha éreztem is, hogy ott érzéssel vezeti a tűs kereket.
Megállt, gondolkozott, majd oldalt lépett és egy égő gyertyával tért vissza hozzám. Jó magasan tartva, de bepöttyözte a hasamat, majd pár cseppet a farkam bőrére is cseppentett, de a makkra nem. Felszisszentem érezve az „ékszeremen” a meleg sztearint. Még magasabbra nyújtózkodott ekkor és egy-két cseppet cseppentett a makkom fölé tartott kézujjára is, de arról megdermedés előtt rácsorgatta a makkomra. Éreztem is, meg nem is, mert forró nem volt, csak meleg, de hamar megdermedt azon, mert fújta ezt elősegíteni. (Belül elmosolyodtam.) Észrevehette, mert Ő is elvigyorodott. Mikor már eléggé megdermedtek a sztearin cseppek a makkomon, megint az egytűs kerékkel ment végig azon, de most erősebben odanyomta, mégis kevésbé éreztem. Látta, hogy ezzel nem ért célt, ezért azt letette és most a hüvelykujján lévő körömmel kezdte lefejteni a sztearin cseppet a makkról. Ezt már éreztem, meg is vonaglottam, meg fel is szisszentem, de akkor már lent volt. Fellélegeztünk mindketten.
Valamin erősen gondolkozott, majd elővette a széles fa paskolót és a lábaim mellé állt. Azzal ütött pár gyengébbet, majd egyre erősebbet a csupasz talpaimra. Nagyot csattant az ütés, de alig fájt. Ezt észlelhette is, mert a fapaskoló helyett a mogyorófa bottal folytatta. Ez már fájt is, s mintha az ember agyát érné az ütés, úgy éreztem. Meg is vonaglottam ezért. Így csak kettő-kettőt ütött talpanként. Most újra a csigával felemelt függőleges helyzetbe, de előbb kioldozta a derekamnál lévő kötéseket, majd a kezeimet is a baknál és végül leengedett a parkettára. Ott hagyott elnyúltan feküdni egy jó darabig.
Mikor látta visszatért a színem az arcomba, megmozdult és felmordult:
- Elég a pihenésből, nem azért vagyunk itt, hogy Te itt pihengess!
- Igen, Uram, azaz nem. - hebegtem, mert nem tudtam mit is kellene mondanom most.
- Akkor talpra, állj oda a bak elé kis terpeszben, azaz minél nagyobb terpeszben! – javította is ki magát és az utasítását azonnal.
Ugrottam s tettem, amire utasítottak. Ott állva a bak előtt a kezeimet hátra tette és kis lánc segítségével összekapcsolta a bak felső gerendája alatt. A bokáimat is újra kikapcsolta a bak lábaihoz, majd ellépve kihúzott pár fiókot, míg megtalálta, amit keresett. Kézbe véve a dilatator sort a legkisebbel kezdte és tolta be a húgycsövembe, majd mozgatta, forgatta benne, míg csak nem sziszegtem. Ekkor kicsit simogatta, majd kicserélte az eggyel nagyobb átmérőjűre s így haladt sorban. Még kettőt tudott betenni és kivenni, mert a harmadiknál már nagyon sziszegtem, tekergettem a testemet, hogy elhúzzam a farkamat a kezei elől. Így visszatette a legutolsó már bent lévőt és most alaposabban kezdte a farkamon a bőrt húzkodni, majd mikor már mereven állt s kezdett a testem kicsit reszketni a közeledő kéjtől, abbahagyta egy időre, de később újra kezdte. Jó párszor eljátszotta, eljátszottuk ezt s bennem egyre nőtt a feszültség, míg nem felkiáltottam:
- Engedjen már elmennem, Uram!
- Szó sem lehet róla, míg nem könyörögsz ezért, szinte sírva. – válaszolta.
Élvezettel játszott a farkammal és a kéjemmel tovább. Ő is dacos volt, meg én is. Így sokáig nem jutottunk dűlőre. Nekem egyre jobban fájt a farkam, egyre jobban kívántam a kielégülést, de ezt nem akartam kérni Tőle, főleg nem sírva. Ő meg nem akarta a nélkül megtenni, megengedni. Hosszú küzdelem után, mivel én csak nem kértem meg erre, de látta már nagyon szenvedek, csurog rajtam és rólam a veríték, végre engedett. Az egyik kezével eloldozta a farkamat és zacsijaimat megkötő bőrszíjakat, míg a másikkal gyorsítottan verte a farkamat s hagyott végül kispriccelni. Alaposan jött is belőlem. Kiküldött megmosakodni.
(folyt. köv.)