Szép új Világ ?! 8.

A MyLady körbesétál és a te fenekedre simítja a pálcát.
- A Néma Levente! Lássuk mennyire lesz néma! Számold! – dörren a parancs és keményen csípve mar farodba a pálca.
- Egy! – kiáltasz fel. Majd a harmadik után megszűnik a környezet. Csak arra vigyázol, nehogy elrontsd a számolást, mert akkor újra lecsap, ráduplázva tán. Arcodon kínkönnyek mire végez.
- Köszönöm…MyLady! - nyekkened és ő csak a fenekedre simítva lép tovább. Kilences már falfehér arccal húzza össze magát. Ám a nő nem kíméli őt sem.
Könnyeiden át látod és érzed tested kínjaiból a vergődését. Kilences hogyha eddig bírta is, most kínjában megnöveli alant a tócsát. Üvöltve viseli el az utolsó csapásokat, de számol, rettegve számol ő is!
Majd hüppögve köszöni meg a leckét.

Kettes sírva fakad az elszenvedett fájdalomtól és a látványtól. A pálca még le sem csapott, ő máris könyörög kegyelemért.
A MyLady keze finoman simogatja a hátát, míg megnyugszik.
- A büntetés az büntetés! Számolj! – csattan a hangja és rögtön utána a pálca is. Kettes felsikolt és köteleit kíméletlen rántja meg. Ám ha lassabban is, de ő is megkapja az adagját. Elhalón köszöni meg és úgy látod, az ájulás szélén jár.
A nő a szekrényhez lép és egy puha anyaggal végigtörli az izzadtságotoktól nedves pálcát, majd elrakja.

Visszalép mellétek, vigyázva kerülgeti a földön folyókázó vizeletfolyamokat.
- Mára azt hiszem annyi elég! Hamarabb fejezzük be, afféle belekóstolás gyanánt! Negyed nyolc van! Kilenckor várlak benneteket a gyakorló teremben! – ezzel kivonul a helyiségből.
- Rohadt ribanc! – sziszegi Harry.
Kettes felnyüszít.
- Ne csináld Harry! Meghallja és megint szorulunk miattad! – kéri kínfintorogva kilences.
- Gyávák vagytok! – villant feléd egy pillantást a lázongó, tán azt várva, hogy helyeselj.
Dühösen nézel rá és csak azt tudod, ha nem lennél megkötözve most megütnéd.

A beszélgetést a nyíló ajtó szakítja meg. A segédek jönnek vissza. Egyikük a padló egy lapját emeli ki és egy slagot húz elő. A szekrénynek hátat fordítva, a padlót lecsapatja a kemény vízsugárral, majd kíméletlenül lemos benneteket is. Kettes már megállíthatatlanul sír. Harry és kilences megvetően nézi. Benned szánalom ébred.
A segédek szabadjára engedik nemesb részeitek. Nem durvulnak, óvatosan érintik meggyötört lényegetek. Lekerülnek a zsinórok, leszedik a terpesztőrudat a bokáitokról. Majd felkerülnek az erényövek. Kettes kiabálva, a sírástól fuldokolva tiltakozik. Mit sem ér a vergődése, a segédet nem érdekli.

A láncokat leengedik és kis híja, hogy nem rogysz a földre. Harry összeszorított szájjal próbál talpon maradni. Kilences is küzd, ám Kettest nem érdekli semmi, a földre rogyva húzza magát a farka köré. Hisztérikusan zokog.
A segédek kifelé indulnak. Egy marad bent, aki a kezelőtáblán lévő gombokkal eltünteti a láncokat. Majd kimegy. Nem telik bele egy perc sem, Kísérőd érkezik a másik három kísérővel és két orvossal tán. Egyikük kezében fecskendő, a másik megpróbálja kibogozni az összegömbölyödött férfit, ám sikertelenül. Kettes zihálva sír. A tű, a karjába szalad és végre elernyed. Hárman kapják fel és viszik ki a teremből.

Kísérőd megindul kifelé. Beharapott szájjal, óvatos mozdulatokkal követed.
- Mi lesz vele..Uram!? – kérded halkan az ajtód előtt.
- Kettes? – néz rád vissza kis mosollyal – már fizettek érte. Majd megedződik.. – de érzed, azért ebben nem oly biztos.
Kinyitja előtted a szobád ajtaját.
- Most fél nyolc van. Háromnegyed kilencre érted jövök. – mondja komolyan. Értőn bólintasz. Belépsz, ám hangja megállít.
- Huszonnyolcas! – keményen pattogósan ejti. Megfordulsz s egy feléd nyújtott kulccsal találod szembe magad.
- Ha visszajöttem visszaadod! – közli röviden. Miután elvetted, szó nélkül távozik.

Ott állsz döbbenten a nyitott ajtóban, ujjaid közt az erényöved kulcsa. Percek múlva döbbensz rá, hogy az ajtó még mindig nyitva. Gépiesen csukod be és a szobába mész. Öröm jár át. Remegő kézzel szeded le magadról a korlátozó eszközt. A pántokat és a nyakörvet is lecsatolod. A fürdőbe mész. A kisszekrényeden a friss törölköző mellett, két új dolgot fedezel fel. Egy flakont és egy tubust. Mindkettő nyakán kis cédula. „Testápoló” a flakonon, tubuson meg „Az ágyékodra!”
Hitetlenkedve forgatod meg a két jeltelen, mindennemű feliratot nélkülöző tartót. Majd sóhajtva a zuhany alá állsz. Jólesne a melegvíz, a hideg leslagozás rossz emlékét nyomná el, ám a bőröd erőst tiltakozik ellene. A korbács szálainak hangja még szinte füledben sivít és csattan, a fájdalomra bőröd emlékeztet. Kezed a fenekedhez ér. Kemény hurkák borítják az egész felszínét, a csípődtől a combhajlatodig.

Így csak langyos vízben fürdesz le. A puha törölközővel leitatod magadról a vizet és óvatos mozdulatokkal bekened a tested minden elérhető felületét, a flakon tartalmával. A bőr hálásan szívja magába a tejfölszerű, illatmentes anyagot. Majd a kád szélére leülve felkiáltasz és kell pár perc, míg a fájdalom már nagyjából elviselhető. A farkad veszed szemügyre. Minden kis érintésed fájdalommal jár. Sziszegve engeded el és bár többször a tubusra nézel, mégsem nyúlsz érte.
Kínlódásodba csenget bele az étellift. A reggeli érkezett meg. Kínnal állsz talpra. Most még a hűvös padlóval való érintkezés is kellemetlen érzékeny talpbőrödnek.

A konyhába mégy és kiveszed a szépen elrendezett ételt a liftből. Nem ülsz le, mégegyszer nem akarod átélni a hurkák tiltakozását. Állva tömsz a szádba néhány falatot. Leöblíted egy pohár tejjel. A „reggeli torna” meghozta az étvágyad. Három zsömle és némi hidegsült paradicsommal, paprikával pont jólesett. Visszarakod a maradékot a liftbe és az halk surranással lemegy.

Főzöl egy kávét, mert már nagyon hiányzik a szervezetednek. Kitöltöd és belekortyolsz, mikor kopogtatás nélkül nyílik az ajtó és kísérőd lép be. Végignéz rajtad. Zavarba jössz, kezedben megáll a csésze.
- Csak nyugodtan még korán van. – pillant az órájára.
- Nem..kér? – próbálkozol kedvesnek lenni – most főtt le épp! – kapacitálod kis mosollyal.
- Két cukor pici tej – pillant a csészéd méretére.
Elfordulsz, hogy megcsináld, ő pedig mire megfordulsz, hogy kínáld, eltűnik a konyhaajtóból. Két perc és visszatér.
Kezében a krémes tubus a fürdőből. Úgy néz rád, hogy kérdeznie sem kell.
- Roppant érzékeny Uram! – sóhajtod kis fintorral.
- Nem dísznek tettem oda! – derül ki szavaiból a gondoskodás.
- Igen Uram, értettem Uram! – mondod azonnal beletörődőn.

- Dőlj a pultnak, ha már ott állsz! Lábakat terpeszbe! – pattognak a szavai. Teszed, ám ajkad is beharapod az aggodalomtól. Egy széket rak eléd és leül Térdeit a lábaid közé rakja, hogy ne tudj zárni. Kezére krémet nyom és kézbe veszi a farkad. Nem törődik a kínjaiddal. Sziszegsz, majd nyüszítesz, a visszafojtott kinyilvánítás egyre nehezebben megy. A pultra feszülsz és fenekedbe vágó széle sem fáj jobban, mint amit a férfi művel. Határozottan, pontosan dolgozik. Nem a kímélet, a segítségnyújtás vezeti. Meggyötört zacskódat is bekrémezi. Mire végez könnyek folynak az arcodon, ujjaid kifehéredve kapaszkodnak a pult szélébe.
- Reggelre meg sem fogod érezni, ha rászorítasz se..- mondja fejcsóválva. Majd a fürdőbe viszi a tubust. Hallod, kezet mos.
Még mindig ugyanott állsz, az enyhülést várva mikor visszatér.
- A kávém? – kérdezi, mintha mi sem történt volna. Remegő lábakkal lépsz odébb és az asztalra teszed elé a csészét.
- Minden reggelünk ilyen lesz? – kérdezed bátortalanul és a kávédba kortyolsz.
Ő felveszi a csészéjét és megkóstolva, két nagy korttyal eltűnteti. Látod neki is jólesett a kora reggeli frissítő.
Kajánul pillant rád.
- Megnyugtat, ha azt mondom, hogy ez csak a kezdet volt? Mire a gazdához kerültök sok mindenen mentek még keresztül. – mosolyodik el. Tekintetében mintha emlékek villannának, de aztán csak sóhajt és feláll.

folyt.köv.