Cikkek idő szerint
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Úrnők úrnője 5. - Heni

Törölt felhasználó
2013. 02. 24. 19:13 | Megjelent: 947x
Aznap az irodában alig tudtam a munkámra koncentrálni. Végig az aznap délutáni, illetve inkább kora esti programom járt az eszembe, nevezetesen, hogy találkozok az első saját szolgámmal. Egyik percben féltem tőle, és teljes őrültségnek tartottam, aztán mindig felülírta ezt a vágyakozás. Vágytam rá, hogy ott térdeljen valaki előttem kiszolgáltatottan. Ez elvégre így természetes, a társkeresőn is látszott...
Már délután háromkor elszabadultam a munkahelyemről, hazamentem, lezuhanyoztam, finoman kisminkeltem magam (persze közben elhatároztam, hogy szolga miatt most tettem ilyet utoljára), aztán már csak vártam, hogy megérkezzen.

Fél ötkor pontban csengetett. Szerencséje, hogy pontos volt. Beengedtem, majd vártam, hogy felérjen a lépcsőn.
Mikor felért az előszoba padlóján rögtön letérdelt, a lábaim előtt megcsókolta a földet, majd köszöntött:
- Üdvözlöm Ön, Henrietta Úrnő!
Szerencséje, hogy betartotta a játékszabályokat. Három nappal korábban a vacsoránk alkalmával néhány dologra felkészítettem. Először is nem csókolhatja meg a lábamat engedély nélkül, de mindig alázatosnak kell lennie. Ha a lábcsók nincs engedélyezve, akkor a földet kell megcsókolnia a színem előtt.
- Vetkőzz le, kutyuskám!

Néztem, ahogy sietve ledobálja magáról a ruháit. Elégedett voltam, hogy nem akar megvárakoztatni. Amikor úgy láttam, hogy már elkészült, elindultam a nappali felé, s közben hátraparancsoltam, hogy kövessen. Hallottam egykét cuppanást a hátam mögül, s halványan elmosolyodtam. Milyen alázatos teremtmény. Leültem a fotelba, s láttam, hogy egy kicsit lemaradt, valószínűleg a lábnyomaim csókolgatása miatt. Gyorsan csettintettem egyet, mire ő felgyorsította lépteit, s a lábaim előtt állt meg térden, egyenes háttal, kezeit tarkóra téve. Ez volt az utolsó szabály, amit előre elmondtam neki, ez az alapállás, amelyet csettintésemre a lábaim előtt fel kell vennie.

- Milyen érzés a lábnyomaimat csókolgatni? - kérdeztem csábítóan.
- Csodálatos - felelte.
- Csodálatos, Úrnőm - javítottam ki. - Van egy büntetésed, ezt tartsd észben!
- Elnézést! - vörösödött el. Annyira kis szánalmas volt. Ott térdelt előttem, kisportolt testéve, tarkóra tett kézzel...
- Elnézést, Úrnőm - javítottam ki újra. - Ez már kettő - nevettem.
- Esdeklem a bocsánatáért, Úrnőm! - Előrehajolt és megcsókolta a földet a lábaim előtt körülbelül öt centivel. Közben végig a tarkóján tartotta a kezét, nem bizonytalanodott le az állása, erős hasizma volt.

- Nem vagyok olyan ember, aki csak úgy ad hoc jelleggel megbüntet másokat - kezdtem. Csupán a szolgámat szeretném megbüntetni, s csupán hű szolgámnak engedélyezem azt is, hogy megcsókolja fenséges lábamat. - Annyira alázatosan nézett rám, majdnem kinevettem, de csak fölényesen mosolyogtam le rá. - Még nem döntöttem el, hogy szolgámmá fogadlak-e. Szeretnél az lenni?
- Igen, Úrnőm.
- Nem is tudom... - húztam egy kicsit. - Forogj körbe!
Ez érdekes látvány volt, ahogy a térdein megfordul. Jó teste volt, azt meg kell hagyni. Végignéztem alaposan. Odasétáltam, és kicsit megfogdostam. Először az arcát, adtam neki néhány apró, finom pofont. Aztán beletúrtam a hajába is. Majd a mellizmát kezdtem el nyomkodni.
- Nézz rám alázatosan! - figyelmeztettem. Aztán megkarmoltam a mellét, pompás műkörmeimmel. Először csak finoman játszadoztam velük a testén, majd egyre durvábban, mint az öt ujjammal belekaptam egy kicsit, piros csíkot hagyva. Közben a szemét figyeltem. Ahogy feltűnik benne a fájdalom, majd elnyomja az alázat. Milyen szánalmas volt...
- Köszönd meg mindet csókkal! - emeltem a szája elé a kezem. Odatartottam egyenként mind az öt ujjamat, és megcsókolta rajtuk a hosszú műkörmöt, amivel az előbb fájdalmat okoztam neki. Ez nagyon beindított.
Újra kezelésbe vettem a mellkasát, ezúttal azonban csak egy ujjal. Egy H betűt faragtam bele.
- Ez az egyik jele, hogy az enyém vagy - mosolyogtam rá.

- Gyere közelebb és állj fel! - parancsoltam, miután visszaültem a fotelba.
Odajött, felállt, én pedig kézbe vettem a férfiasságát. Egész méretes volt, ápolt, igényesen borotvált. Jól kézre állt. Egyre csak merevedett a parancsaim közben, és ahogy hozzáértem, elérte a teljes méretét. Húztam rajta párat, kicsit izgattam, aztán kicsit megkarmolgattam azt is. Picit felszisszent, de alázatosan nézett rám továbbra is, és a merevedése sem múlt el.
Újból izgattam egy kicsit, aztán megragadtam a heréjét, és jól megmarkoltam, hogy fájjon neki. Majdnem hátrahőkölt, elmúlt a merevedése, és nehezen varázsolt arcára újfent alázatos kifejezést.

- Nem szeretem, ha ilyen sokáig nélkülöznöm kell az alázatos kiskutyatekinteted - mondtam tárgyilagosan. - Ezért ezt újra megpróbáljuk.
Megint ingereltem egy kicsit a nemiszervét. Szegény semmit sem tehetett, pár perc alatt megint teljes volt a merevedést
- Nehogy elhúzódj! - figyelmeztettem. Aztán először csak megkarmolgattam a heréjét, azt még talán élvezte is. Utána hirtelen rázúdítottam a fájdalmat. Most ügyesebb volt, alázatos maradt, bár nagyon fájt neki.
Én szó nélkül újra elkezdtem játszadozni a farkával, megint szép lassan felingereltem. Mély lélegzeteket vett. Próbálta leküzdeni a fájdalmat, közben rettegett is. Talán már meg is bánta, hogy alávetette magát nekem. Ezúttal azonban nem okoztam neki fájdalmat. Felkaptam az asztalról az odakészített alkoholos filctollamat, és ráírtam a farkára:
"Henrietta Úrnő"
- Tudod, ráírom a nevem arra, ami az enyém - magyaráztam. - Nem érdekel, hogy odahaza mit csinálsz ezzel, de amikor a színem elé járulsz, legyen rád írva, kihez is tartozol. Itt fent is - mutatottam a még mindig piros H betűre - és itt lent is - mutattam a farkára. - Most pedig, mivel már a szolgám vagy, megcsókolhatod egyetlen egyszer imádott úrnőd lábát.
Hátralépet kettőt, letérdelt, és hosszú csókot lehelt a lábfejemre. Kicsit beleborzongtam, olyan jó érzés volt. Elkaptam a tekintetében a vágyakozást, hogy újabbakat is lehelhessen.
- A lábamért meg kell dolgoznod, kutyus - mondtam neki.

Ezután elküldtem dolgozni. Azt tette, amire vágytam: vacsorát készített, takarított, majd amíg én vacsoráztam, ő vágyakozó szemmel térdelt mellettem. Pár falatot ledobtam neki a földre, de sokkal többet nem. Vacsora után pedig elmosogatott.
Aztán csettintettem, és már ott is térdelt tarkóra tett kézzel a lábaim előtt.
- Azt szeretném, ha megcsinálnál annyi fekvőtámaszt, amennyit csak tudsz. Az én szolgáim csak a legkisportoltabb kutyuskák lehetnek.
Hogy egy kicsit izgalmasabb legyen számára, a lábaim előtt kellett nyomnia őket, és minden tizedik után megcsókolhatta úrnői lábamat. Láttam rajta, ahogy fárad, de küzd tovább.
- Ma már nem engedélyezek több lábcsókot, úgyhogy annyiszor érhet hozzám az ajkad, ahányszor tíz fekvőt nyomsz - motiváltam.
Végül 140-ig jutott.

- Már csak egy dolog maradt hátra, kis szolgám, mielőtt kidobnálak. Van két büntetésed.
- Igen, Úrnőm.
- Szerintem a fájdalom a legjobb nevelő eszköz a te esetedben, úgyhogy kétszer fogok neked fájdalmat okozni, hogy tanulhass belőle.
- Értem, Úrnőm.
- Igazából a herédet eleget kínoztam már, de úgy gondolom, oka lehet annak, hogy a férfiaknak ez ennyire fáj. Ezzel tudják őket nevelni jogos úrnőik. Úgyhogy terpeszbe!
Kétszer is tökönrúgtam, ő pedig mindkettő után alázatos csókot lehet a lábaim elé a földre, hiszen tudta, hogy több lábcsókra nem adtam neki engedélyt, majd alázatosan megköszönte a büntetését.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.