Úrnők úrnője 3. - Az átváltozás

Furcsa helyzet állt elő. A szolga kétrét görnyedve a fájdalomtól alázatos lábcsókkal köszönte meg Lillának a rúgást, majd térdelt tovább terpeszben, Lilla pedig felénk mosolygott.
- Na, megrúgjátok ti is? - kérdezte vidáman. - Megérdemli, ha egyszer csalódást okozott a Királynőjének - kacsintott Renire. Az említett fel is pattant.
- Kár, hogy az előbb levetettem vele a cipőmet - sajnálkozott.
- Ha akarod, már szalad is, hogy a lábadra adja.
- Á, hagyjad. Így legalább érezni fogom, ahogy összenyomódik az a valami a lába között - mosolygott gonoszul. Odament a szolgához. - Állj fel!
Az felállt, még mindig terpeszben volt.
- Kicsit szélesebb terpeszt kérek - csettintett Reni. Reni is részegítően gyönyörű nő volt. Hátközépig érő gesztenyebarna hajjal, formás fenékkel és hihetetlen dús keblekkel. Jobb kezével kicsit összenyomta a szolga arcát. Pár centi közelségbe hajolt hozzá, szinte összeért az orruk, úgy suttogta neki:
- Nem tolerálom a bénázást.
Szegény szolga, pont észrevettem, hogy a gyönyörű nő domináns fellépésének következtében kezdett megkeményedni. És ekkor érte a rúgás, térdel telibe. Összeroskadt szegény, de Reni még mindig fogta az arcát, és visszalökte.
- Mit tennél meg azért, hogy ne kapj még egyet - kérdezte Reni, vagyis abban a pillanatban éppen Renáta Királynő.
- Bármit, Királynőm - felelte a szolga szenvedő hangon. Reni újabb rúgás képében megint a poklok kínjaira ítélte. Megint nem hagyta igazán összeroskadni.
- Rossz válasz. Konkrét felajánlást kérek! - a szolga szemmel láthatólag pánikban volt.
- Megveszem Önnek azt a cipőt, amelyiket csak akarja - felelte végül kapkodva. Egy percre mind ledöbbentünk.

- Én valami sokkal kreatívabbra gondoltam, szolga - mondta Reni. - Mondjuk hogy az este során minden lábnyomomat megcsókolod, vagy megiszod a pisikémet vagy a lábvizemet, vagy a taknyom zsepimet tünteted el, vagy ha kevésbé vagy kreatív, akkor csak megmaszírozod a lábam. De végül is az új cipő se rossz - nevetett. Újra leült a kanapéra. - Fél óra múlva újra megpróbáljuk a lábujjas feladatot.
- Nekem bezzeg nem ajánlgatott új cipőt - tettetett sopánkodást Lilla. - Kis csicskám, ugye tudod, hogy amit ígértél, azt be kell tartanod?
- Igen, Istennőm - ismét lábcsókkal zárta a Lillához idézett mondatot.
- Helyes. Nos, ti is megrúgjátok? - fordult felénk.
Én következtem. Ott térdelt előttem, kicsit remegett a teste a fájdalomtól. A tekintetében félelmet láttam, próbált alázatosan nézni fel rám, de inkább csak a félelem tűnt ki belőle. Első pillanatban kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Tudtam, hogy megparancsolhatnám neki, hogy ne nézzen rám. Egyszerűen megrúghatnám úgy. De ahogy teltek a másodpercek, és éreztem, hogy alig képes állni a tekintetem, hirtelen elkezdtem élvezni. Éreztem, hogy hatalmas vagyok, ő pedig tőlem függ. Néhány másodpercig kiélveztem ezt. Egyre jobban remegett. Aztán beijesztettem, de nem rúgtam meg. Hihetetlen szánalmasan rándult össze, én pedig kinevettem.
Szép lassan felemeltem a lábam, és hozzádörgöltem a heréjéhez. Apró kis finom rúgásokkal ingereltem. Némely picit fájt neki, olyankor felszisszent. Élveztem azt a rövid kis pillanatot, amikor a fájdalom után egy tized másodpercig mérgesen néz rám, majd észbe kap, és újra alázatosra, illetve félősre vált. Ezt próbálgattam kicsit, nagyon élveztem.
Eszembe jutott pár gondolat, hogy kicsit még kínozhatnám, de egyenlőre nem akartam a többiek idejét húzni, úgyhogy én is jól tökön rúgtam egy váratlan pillanatban.
- Köszönöm Kegyelmes Úrnőm a jogos büntetést - csókolta meg a lábam fél perc görnyedezés után. Életem második lábcsókját még egy kicsit jobban élveztem az elsőnél is.

Andi következett. Odaállt ő is a szolga elé.
- Megérdemled a szenvedést, kutya? - kérdezte kifejezéstelenül. Andi egy kicsit másfajta szépség volt, mint Lilla vagy Reni. Világosabb, szintén nagyon finom bőre volt, szőkés barna haja, gyönyörű kék szeme. Farmert, szandált és egy toppot viselt, körmei pedig pirosra voltak lakkozva.
- Ha Ön úgy gondolja, Hercegnőm, hogy megérdemlem, akkor meg is érdemlem - felelte alázatosan.
- Egész jó válasz. Nekem igazából nincs kedvem megrúgni téged - nézett le rá gyönyörű szemeivel. - Úgy gondolom, elég csettintenem egyet, hogy te magadnak okozz kínokat, ha valóban megérdemled azt.
Reni és Lilla elismerően mosolyogtak.
- Szeretném ha megmarkolnád a herezacskódat. - A szolga ennek a finom parancsocskának is azonnal engedelmeskedett. Szemében a tömény borzalmat láttam. - Azt akarom, hogy ha csettintek, szorítsd össze teljes erődből.
- Igenis, Andrea Hercegnőm - dadogta a szolga.
Andi csettintett, a szolga pedig összenyomta a saját heréit. Kicsit megint összegörnyedt a fájdalomtól.
- Nem vagyok megelégedve - mondta tárgyilagosan Andi. - A rúgások után alig tudtál állva maradni, szinte sírtál a fájdalomtól. Ezzel a kis játékkal a rúgást akarjuk helyettesíteni, úgyhogy azt szeretném, ha tényleg teljes erődből összenyomnád a zacsid - itt mosolyodott el először Andi is gonoszul, mint előtte mindhárman. - Okozz magadnak minimum akkora kínt, mint amekkorát a rúgások okoztak.
Csettintett újra. Megint nem volt elégedett. Újból, újból, majd végül a hatodik próbálkozás után már valóban majdnem elsírta magát a férfi. Ekkora Andi is elégedettnek tűnt.
- Na akkor akár vacsizhatnánk is - javasoltam.

Lilla kifejtette, hogy nem kell a szolgának velünk ennie. Igazából ennie sem fontos, kibírja, de ha szórakoztat minket, akkor a maradékunkat is feleheti kutyaként a földről. Ezt választottuk.
- Szerintetek mit gondol rólunk? - kérdezte Andi.
- Renit szerintem őrültnek tartja - nevettem.
- Egy része biztos, de egy másik része valószínűleg totál oda van érte. Ezek a férfiak ezt érdemlik, és egy részük ezt tudja, ez a részül örül neki, hogyha valaki úgy bánik velük, ahogy érdemlik - magyarázta Lilla.

Vacsora után a nappaliban borozgattunk, beszélgettünk. Közben a szolgával valaki épp mindig játszott, hacsak nem adtunk neki épp valami konstruktív feladatot, például a poharak újratöltése.
Reni újra megcsináltatta vele a lábujjcsókolgatós feladatot, én is játszadoztam egy kicsit a péniszével, de még Andi is kezelésbe vette. Az biztos, hogy nem volt túl jó estélye. Persze lehet, hogy épphogy pont jó volt, ki tudja.
- Na hogy értékelnétek a teljesítményét? - kérdezte Lilla az este végén. - Egy tízes skálán mondjuk.
- 7 - felelte Reni.
- 8 - értékelt Andi.
- Szerintem is 8, jó kis szolga ez.
- Lányok, zseniális ötletem van - kezdte Reni. - Egy hónap múlva nálam lesz a szokásos lányvacsi, addigra szerezzünk be mind a négyen egy ilyet, nevelgessük, és a vacsira mindenki a szolgájával jöjjön.
Az este végére ez igazából már egyértelmű volt, hogy így lesz, úgyhogy bele is egyeztünk mindannyian. Még aznap este regisztráltunk a Lilla által mutatott oldalra.