Tom Úr kisbabája 15.

- Még egy hang és kitalálom, mitől lehetsz még hangosabb! – nézett fenyegetően a könnyes szempár mélyére.
Gretában felmerült, hogy a kézbe harap, de aztán csak biccentett egy aprót.
Tom még kivárt, majd elengedte a szájat, mely szorosan vonallá zárva jelezte a nő kínjait.
- Nah, most hogy a rend helyreállt, foglalkozhatunk az érdemi dolgokkal is. – lépett a falhoz és leemelt egy sokágú korbácsot.
- Mivel gyönyörű rabnőm nem vállalta a büntetést, így saját magamnak kell beteljesítenem.. – sóhajtotta szinte bánatosan Tom. Fred elé állt, de vigyázott arra, hogy Greta elől ne takarja ki a látványt.
- Ne Uram kérem ne! Soha soha többet még csak rá sem nézek a rabnőjére..kééérem! – könyörgött Fred, de Tomon láthatóan nem fogott az ígéret.

- Nem kell számolnod csak emlékezz arra, amit most ígértél! – és kemény határozott mozdulattal lendítette meg a suhanó hangot adó eszközt és a szálak sokasága mintha ezer tű lenne, oly érzéssel csaptak le Fred ölére.
A férfi felordított. Majd újra és újra! Teste megfeszült, karjai feszesen tartották, lábai majd eltépték a köteléket kínjában.
Greta nem bírta megállni és a csapások alatt folyamatosan azért kiabált, könyörgött, hogy a férfi hagyja abba, ám hatása nem volt szavainak.
Fred a sokadik csapás után adta fel és zokogva ereszkedett tövig a seggébe feszülő műfarokba. Tom csak ekkor hagyta abba a büntetést. Mély levegőt véve, azt lassan kifújva rendezte össze a korbács zilált szálait és akasztotta vissza a helyére az eszközt.

Intett Sallynek, aki eddig csendben álldogált a fal mellett, mintha ott sem lenne. A lány értette a jelzést és Fredhez lépve kioldotta annak kötelékeit és segített lábra állnia. A szédült, elkínzott férfi, rogyadozó lábakon, megtört tartással állongott Ura előtt.
- Húzd ki magad! Aki a kertben úr, az a büntetés után is legyen az! – vágta hozzá a kíméletlen szavakat Tom.
Egy tubus krémet nyújtott Sallynek, aki engedelmesen nyomott belőle a saját kezére és óvatos mozdulatokkal igyekezett Fred seggének fájdalmát enyhíteni vele.
- Köszönöm..- suttogta a férfi.
S ha Great azt hitte vége a megaláztatásnak hát tévedett. Sally végzett és Tom a kezében egy erényövvel lépett Fred elé. Ellentmondást nem tűrően helyezte el a meggyötört testrészt a szerkezetben. Fred halkan nyögött az érintés okozta kín miatt.
A kulcsot végül Sallynek nyújtotta.
- A sorsod a kis rabnőm kezében van. Ha elveszíti vagy eldobja, így jártál. Hogy mikor kerül le rólad az öv, nos ez annak függvénye, hogy mikor lesz kedvem magamhoz szólítani újra Sallyt. – válaszolt a fel sem tett kérdésre.
Fred beletörődően bólintott.
- Megtanultam a leckét Uram! Köszönöm Uram! – nézett fel elkínzottan Fred.
Mivel nem kapott engedélyt a távozásra, így ott állongott rogyadozva, szenvedőn továbbra is.

Tom Greta elé lépve, annak szemébe nézett.
- Arra kértelek hallgass! Igaz? – dörögte vádlón.
- Igen Uram! – nézett Greta rémülten Tomra.
- Ismét csak hibáztál! Meg kell hogy büntesselek, de lehetőséget adok arra is, hogy elégtételed is meglegyen. – lépett a falhoz elgondolkodva Tom és egy gomb megnyomásával beindítva a csörlőket, Greta lábait a plafon felé emelte. Épp csak annyira hogy a teste hanyatt fekvő helyzetben lógjon.
- Van még egy órácskányi dolgom vacsoráig. Fred addig a gyönyör kertjébe viszi a szolgáló lányomat! Kézzel szájjal, ahogy akarja, de az élvezete folyamatos legyen! – pattant a parancs Fred felé és Tom Greta felkínált testére mutatott.
- A csengők maradnak, hadd kísérje kis muzsika a kéjt! – tette hozzá mosolyogva.
- Mint a kulcs őrzőjére, Sallyre bízom az ellenőrzést. Ha bármi kivetni valót talál a parancsom végrehajtásában, akkor sajnos nekem, el kell gondolkodnom a továbbiakon! – nézett Fredre, mire az értőn bólintott.
Ezzel az Úr hátat fordítva a kis triónak, határozott léptekkel indult, hogy elhagyja a szobát.
- Uram! Kérem! Ne! Kérem! – kiabált Greta, de hiába, Tom hajthatatlan maradt, még csak vissza sem fordult. Az ajtó halkan záródott mögötte.

Fred a rabnő felé indult.
- Ne nyúlj hozzám, hagyj békén! – sikoltotta a nő és megpróbált valahogy kitérni a felé nyúló kezek elől, de a láncokon lógva ez lehetetlennek bizonyult.
- Ha nem lenne itt Sally, most megkapnád a magadét rühes kis szuka! – sziszegte Fred dühösen.
- Hagyj, ne érj hozzám! Takarodj a közelemből! – acsarkodott Greta kétségbeesve. Fred csak felnevetett gonosz örömmel.
- Lám lám milyen aranyos kis díszeket aggatott rád a szerető gazda! – húzkodta meg a combok közt csilingelő láncocskákat. Greta sikolya visszaverődött a falakról.
- Nem a kínzás a feladatod Fred! – morrant Sally közelebb lépve.
- Ugyan ugyan kicsi lány, csak irigyled a helyzetét! Ne mondd, hogy te nem élveznéd! – vágott vissza a férfi.
- De nem én vagyok a láncokon! Így is meggyötörte már eléggé! – simított végig kedvesen Greta testén. Az együttérzés kissé megnyugtatta a kiszolgáltatott nőt.
- Ne hagyd hogy hozzám érjen! – kérte Greta a lányt sírva.

Sally a füléhez hajolt és belesúgta.
- Hunyd le a szemed és gondold azt, hogy Ő csinálja! – simította ki Greta arcából a könnyáztatta tincseket.
- Nem fog menni..nem tudom megtenni! – tiltakozott hánykolódva a nő.
Sally halkan felnevetett. A szekrényhez lépett és egy puha szemtakarót erősített Greta arcára. Majd bedugaszolta az egyik fülét és mielőtt a másikkal is megtette volna csak ennyit suttogott.
- Bízz bennem!
A világ megszűnt Greta számára, csak az érzetei maradtak. Hiába figyelt feszülten csak az érintések elől próbálhatott kitérni, ám a tiltakozása hiába valónak bizonyult.
Fenekét valami hideg érintette és felcsusszant egy vékony kis rúd, mely rezegve izgatta, ingerelte. Két puha kéz simult melleire és lassú körkörös mozdulatokkal cserkészte be a meggyötört bimbót, de figyelve arra, hogy fájdalmat már ne okozzon csak kéjt.

Aztán hogy figyelme e két érzésre irányult a fájdalom hirtelen érte. Ujjak hatoltak belé és a kisajkakra meg a csiklóra harapott csipeszeket széttolva próbáltak beljebb jutni. Majd a fájdalom állandósult már nem erősödött, de mellé társult az ujjak majd a kéz okozta kéj. Már nemcsak a fájdalom sikoltásai hagyták el Greta ajkát. Testét elöntötte a forróság és egyik kéjhullám a másiknak adta át a helyét. Elernyedt, már nem tiltakozott. Ahogy a külvilág, úgy az idő is megszűnt számára. Aztán már csak azt érezte, hogy a talpán állong, ám igencsak bizonytalanul. Sally támogatta. Hálásan karolt a lány nyakába, aki Ura elé kísérte a kimerült nőt.
Tom elgondolkodva nézett fel az iratokból.

- Látom kielégítő volt a mai lecke, de még nincs vége a napnak! – mondta határozottan, miközben az órára nézett. A szerkezet szerint pontosan este hat óra volt. Aprót bólintott, mintegy csak magának és összerakta, dossziéba rendezte a papírokat. Aztán felállt és Sallyre mosolygott.
- Kérlek ültesd ide a kis társnődet! – adta ki az utasítást és a saját kényelmes bőrszékére mutatott az íróasztal mögött. Greta meglepetten próbálta összeszedni magát. Nem értette miért is ülhet oda, ahol csak a Ház Urának van jogosultsága ülni, de nem tiltakozott. Se mersze, se ereje nem volt hozzá. Halk kis nyögéssel ült le és próbálta meggyötört ágyékát kímélni az érintéstől. A csengettyűk diszkréten adtak hangot a fészkelődésének.
Tom megvárta míg elhelyezkedik és egy üres lapot rakott elé. Akkurátusan ráhelyezett egy gyönyörű golyóstollat is a szűz felületre.
- Na most a következő feladatod, hogy átgondold az egész napodat és az eddigi tapasztalataid szerint, összeírd nekem, hogy szerinted hol hibáztál és mivel. Ha befejezted a listát, akkor vacsora és alvás! – sorolta a hátralévő napirendi pontokat komolyan.
Greta hűdötten nézett a férfira, de engedelmesen a tollért nyúlt és látszólag elgondolkodva meredt az üres

folyt.köv.