M, mint megadás

Egy napsütéses nyári reggelen mindenki szeret elkalandozni. Sokan kilépnek a szürke hétköznapok unalmas körforgásából és a frissítő levegőbe szippantva elhagyják ezen világot. Lélekben aztán áthaladnak egy kapun, mely a felszínes, unalmas közegből egy csodaszép környezetbe vezet. Egy álomvilágba, melyről ugyan tökéletesen tudják, hogy nem tarthat örökké, mégis belelépnek. Csak önámítás volna ez? Csak önsanyargatás? Hiszen tisztában vannak vele, hogy nem húzódhat a végtelenségig és az elválás fájdalmas. Akkor miért kínozzák magukat? Nem volna egyszerűbb elfelejteni az álmokat? Eltemetni a vágyakat, melyek a mélyből törnek elő? Talán igen, talán mindenkinek így kellene tennie. Így is fel lehet fogni, viszont az letagadhatatlan, hogy mindenki szeret álmodozni. Az álmok hajtják az embereket előre. Ezzel töltjük meg lelkünket és arra várunk, hogy mikor felébredünk az álomvilág nem tűnik el szemeink elől. Valósággá válik, melyben az élet már nem szürke hétköznapokból áll. Miközben a napsütésben fürdőző madarak vidáman énekeltek ezen a szombat reggelen és szüntelenül fogócskáztak a fák ágai között, M egy vonaton ült, mely sebesen haladt előre a sínpálya mentén. Ütemesen zakatolt, miközben szerelvényeit maga után húzta és elhaladt egy napsütésben zöldellő rét mellett. A lágyan fodrozódó felhők között a napfény pedig kellemesen megvilágította az utastér ablakát.

A szinte üres kocsiban M egyedül üldögélt kabinjában. Lábait keresztbe rakva kényelmesen dőlt hátra és élvezte a kellemes időt. Fejét hátra billentve a napsütésben gyöngyöző nyakához engedte az ablaktól beszűrődő lágy szellőt és utazásán gondolkodott. Különös érzés járta át testét. Mintha valami magához húzná, ám ugyanakkor át is ölelné. Mintha végzete felé haladt volna a zakatoló vonattal. Miközben a sínpálya kellemesen ringatta testét, kecses karjával a táskájába nyúlt. Elővette a lezárt borítékot, melyet attól a férfitól kapott, akihez útban volt. A fehér papírtasak hibátlannak tűnt. Nem látszódott rajta sérülés, gondosan volt behajtva. Nem ragasztva volt, hanem viasszal lett lezárva. A cseppekben pedig egy lenyomat volt látható, melyen egyetlen betű díszelgett. Z. Se több, se kevesebb, mégis érezte, hogy ez éppen elegendő számára. Kíváncsian tartotta kezeiben. Kecses ujjai között forgatta, mintha valamiféle jelet keresett volna, melyből többet megtudhat küldője aktuális szándékairól. Már hónapok óta tartott ugyanis kapcsolatok. Mondhatni társakként tekintettek egymásra, ám mindkettőjüknek különálló élete volt. Csak hétvégén találkozhattak és ekkor volt idejük, hogy nem mindennapi vágyaikat, érzéseiket kiéljék egymással. M pedig ezen alkalmakkor mindig sokat tanult. Nem csak társáról, hanem önmagáról is. Ezen hétvégék jelentették számára az kis különálló világokat, melyekbe bátran belépett, hogy a megnyugvást és egyúttal önmaga kiteljesedését megtalálja. Ezek mellett persze partnere vágyait is igyekezett kielégíteni. Bár eleinte kissé szégyenlős volt és zavarba hozták a különösnek tűnő kérések, folyamatosan tanult, hogy odaadóan végezhesse feladatait. Az unalmas hétköznapokon pedig nem tett mást, minthogy várta a következő hétvégét. Nem véletlenül ábrándozott, hiszen társa mindig elvarázsolta érzelmekkel átitatott fantáziájával. Minden egyes alkalommal tanulhatott tőle újdonságokat, ám mégis tisztán érezte, hogy oly sokat nem tapasztalt még meg... Sokszor érezte magát tudatlan kislánynak hozzá képest, ám elfogadta ennek a sajátos varázsát, hiszen az életét megédesítő különös szerepek mellett megkapja azt a szeretetet és gondoskodást, amiről mindenki álmodik. A vonaton ellazulva becsukta szemeit és orrához emelte a lezárt levelet. Arcához, vállához simította, mintha az volna álmai férfijának keze. Érezte, amint megérinti őt. Átöleli a különös érzéssel együtt. Forró leheletével kényezteti nyakát és erős kezével a hosszú, selymes hajába túr. M lassan elkezdte lefelé csúsztatni a borítékot. Formás melleit megsimította a papírral. Mellbimbói köré kis karikákat rajzolgatott, majd ruháján keresztül megcsiklandozta vele köldökét. Teste aztán kissé összerándult mikor öléhez érkezett. Elképzelte, amint a rejtelmes férfi benyúl rövid szoknyája alá és belső combját megmarkolja. Majd elengedi és újra megfogja, de már közelebb hatolva legrejtetettebb testrészéhez. A boríték hegyével finoman karcolgatta bőrét, míg végül vörös csipkés bugyijához érkezett. Ekkor száját összeszorította, ajkát megharapta, majd két lábával magához nyomta kezét és a benne lévő levelet. Nagyot sóhajtott, hiszen gondolatban álmai férfija már javában simogatta őt lábai között. Hol gyengéden, hol néha kissé erősebben markolta meg, hogy változatosan izgatóvá tegye amit csinál. Aztán a vonat hirtelen megugrott, a szerelvény nagyot kattant, M pedig ijedten visszazuhant ábrándjából a valóságba. Zaklatottan nézett körbe, mintha attól félne, hogy a zárt kabinban valaki megláthatta őt. Ijedten forgatta fejét, majd felemelte kezét a benne lévő borítékkal, mely meglehetősen gyűröttnek tűnt. Sőt, még egy nedvességfolt is látszódott rajta. A francba! - szólalt meg idegesen. Elképzelni se tudta, hogy miként fogja ezt megmagyarázni, ha kérdőre vonja a férfi. Talán hazudjon? Rontsa el ezzel a találkozásukat? Mert ha ezt teszi, biztos ezen fog rágódni egy ideig. Akár hetekig, hónapokig, vagy élete végéig is. Mondja azt, hogy leejtette egy pocsolyába és a táskájában gyűrődött össze? Orrához emelte az átnedvesedett levelet, majd megszagolta. Finoman megrázta a fejét. Ez nem utcai pocsolya - gondolta magában. Idegesen, szinte remegő kézzel vett elő egy papír zsebkendőt. Elkezdte vele dörzsölni a foltos részt, hátha az elég lesz az eltüntetéshez. Hamarosan azonban azt is abba kellett hagynia, mert a telefonja megcsörrent. Mindössze egyetlen dallamot adott ki magából, melyről azonnal tudta, hogy SMS üzenete érkezett. A borítékot az ölébe rakta, a készüléket pedig kapkodva vette elő. Szíve heves dobbanását azonnal megérezte, mikor meglátta az üzenet küldőjét. Z volt az és mindössze két rövid mondatot írt: "Most nyisd ki a borítékot és olvasd el a levelet. Az állomáson várlak." M hirtelen az ablakhoz fordult. A hosszú, elnyúló kanyar végén már jól láthatóak voltak a kisváros épületei és egyre csak közeledtek, ahogy a vonat szüntelenül zakatolt előre. Tudta, hogy nincs sok ideje, így hozzálátott feladatához. Miután telefonját visszarakta táskájába, körmeivel felnyitotta a borítékot és belenézett. Egy aprócska papírt látott benne, rajta ismételten csak két rövid mondattal. Mindig tetszett neki a férfiben, hogy ilyen volt. Céltudatos, lényegre törő. Nem akaratos, nem erőszakos és legfőképpen nem állandóan fecsegő. A papírlapot aztán maga elé tartotta és elolvasta. "Vedd le a bugyid és rakd a táskádba." M ijedten nézett le ölére, melyet nem olyan régen még a borítékkal szorongatott. Egyik kezével lenyúlt és megtapintotta a csipkés fehérneműt. Teljesen elázott. Ezt már tényleg nem lehet kimagyarázni - gondolta magában. Fejét ismét az ablak felé fordította, hogy lássa a kisvárost. A vonat már közel járt hozzá, így alig egy-két perce maradt cselekedni. Idegesen nézett körbe a kabinon. Felállt ülőhelyéről, majd gyors gondolkodásba kezdett. Most mit csináljak? - kérdezte magától egy helyben állva. Kezeivel idegesen fogta meg fejét. Kétségbe esve túrt hajába ujjaival, majd végül mély levegőt vett és elhatározásra jutott.

A kabin ajtajához lépett, majd ellenőrizte azt. Oké, be van zárva – mondta magában mikor megmozgatta a kilincset. Az egyre csak lassú, állomásra megérkező vonaton lágyan lengedezett az ajtó kis ablakát eltakaró függöny. M igyekezett lefogni azt kezeivel, hogy még véletlenül se lásson be valamelyik elhaladó utastársa. Két tenyerével lenti sarkait az ablakocska sarkaihoz szorította. Így hát kecsesen bedőlve egyensúlyozott, miközben a vonat teljesen megállt. Jobb kezével elengedte a függönyt, majd két formás combja között bugyijához nyúlt. Basszus, milyen nedves – szégyenkezett halkan, mielőtt elkezdte leráncigálni magáról. Combjaival rásegítve lökdöste, formás fenekével billegett a lezárt kabin rejtekében. Mikor a nedves fehérnemű már térdénél lógott, jobb lábát felemelte, hogy először azzal bújjon ki belőle. Tudta, hogy nincs sok ideje, ezért idegesen kezdett mocorogni, ám a bugyi beleakadt cipőjének sarkába. Fejével hátra tekintett, hogy megnézze mi is a probléma, azonban nem várt látvány fogadta őt. Ez a felismerés nem a lábai közül, hanem feneke mögül, konkrétan a külső ablaktól fogadta. Csak a vonat belső folyosójára koncentrált. El is felejtette, hogy mi fogja őt várni az állomáson. Az ablaknál, fenekével szemben három fejet pillantott meg. Három gyereket, akik szinte az ablakra tapadva figyelték bugyis mutatványát. M szinte sokkot kapva akarta azonnal lerakni lábát és felegyenesedni, de magassarkú cipője rosszul érkezett a talajra. A gyenge sarkocska egy koppanás után a cipő egész talpával kimozdult helyéről, a bugyi hangos szakadó hangja átjárta a kabint, M gyöngéd testének puffanása az ülés szélén és ebből fakadó jajdulása után pedig a leskelődő tekintetek fejvesztve menekültek az ablaktól. Mindössze izgatott vihogásukat és az ablakon egy-egy párás foltot hagytak hátra. M elkeseredve ült a koszos földön, először szinte felkelni se akart. Karját nézegetve pihent az ülés előtt, majd szomorúan tekintett előre szakadt bugyijára, mely továbbra is nedvesen hevert bal lábán és tönkrement cipőjére, amiben már reménytelennek tűnt a járás. Nagyszerű – szólalt meg a fejét rázva, majd nagyot sóhajtott. Nyöszörögve húzta fel magát az ülésre, majd levette mindkét cipőjét. Egyiket úgyis muszáj lett volna elhagynia, hiszen abban lépkedni már nem lehetett. Gondolatban búcsút intett lábához tapadó vékony harisnyájától is, mely várhatóan szintén tönkremegy majd az állomáson gyaloglástól és lehámozta magáról igencsak érdekesen festő nedves, szakadt csipkés bugyiját. Arról fogalma se volt, hogy miként fogja ezt kimagyarázni, ezért inkább nem is töprengett ezen. A fehérneműt táskájába rakva, a cipőit pedig kezében fogva leszállt a vonatról. Igyekezett mit sem törődni az őt kíváncsian figyelő utasokkal és próbálta úgy felfogni a helyzetet, hogy a kellemes nyári időt élvezi ilyen egyedi viseletben. A nagyobb szemétdarabokat kikerülve, a szurkáló apró kavicsokon szinte végigsuhanva sietett a felüljáróhoz. Gyorsan szedte lábait, hiszen nem szerette volna megváratni álmai férfiját. Nem törődött a talpát csipkedő fájdalommal és meg se állt egészen addig, míg végül meg nem pillanthatta a parkolóban várakozó alakot. Sötét zakója és még sötétebb autója mindig komollyá tette szemeiben. Határozott kiállása az ajtó előtt pedig mindig azt juttatta eszébe, hogy ő csak egy egyszerű kislány hozzá képest. Ezúttal is türelmesen várta őt, idegességnek még egyetlen találkozó során se látta nyomát férfias arcán. Miután leszaladt a lépcsőn, majd felé kezdett sétálni, M képtelen volt letagadni érzéseit. Ugyan próbált másfelé nézni, illetve cipőit tartó kezével eltakarni arcát, a vak is látta, hogy száját mosolyra húzta és ezzel egy időben aranyosan pirosodni kezdett. A férfi elé érve aztán megállt és elkalandozó gondolataiból gyorsan visszazökkent a valóságba.

- Minden rendben van? - kérdezte a férfi furcsállóan szemlélve, majd mivel M csak ártatlanul mosolyogva állt előtte, tekintetét lefelé fordította. Lábaira, az eséskor kissé összekoszolódott szoknyájára és a karján megjelent foltra nézett.
- Jaj... igen. Persze... csak elestem. Időnként olyanok ezek a vonatok, mint egy táncparkett – vallotta be M nevetve, ám valójában már meglehetősen kínosan érezte magát. Nem akart leszerepelni társa előtt, igyekezett megfelelni neki. Tudta, hogy partnere szereti az ügyes, talpraesett nőket, ezért próbálta viccesen előadni a történteket. Mikor aztán végre beülhetett az autóba, szoknyáját leporolta, bizsergő talpait pedig megmasszírozta. Már éppen az övét csatolta be, hogy végre elindulhassanak a házba, ahol várhatóan sok kéjes pillanatot fog átélni, ám a férfi még várt valamire. Kérdően, határozottan figyelte őt.
- Valamit elfelejtettél – mondta higgadtan, majd szája egyik sarkában egy kis mosoly jelent meg. Kezét kérően kinyújtotta M felé, aki már sejtette, hogy mit szeretne.
- Ó... igen.. szóval azzal volt egy kis nehézség – magyarázkodott idegesen.
- De levetted?
- Igen, ahogy mondtad – felelte, majd ajkát finoman megharapta, hiszen már tudta mi fog következni.
- Akkor add ide – hangzott el az utasítás, aminek M meg se próbált ellenállni. Kissé ugyan szégyenkezve, de táskájába nyúlt. Lassan előhúzta a bugyira már szinte nem is emlékeztető összecsavarodott, szakadt rongyot, mely kissé még mindig nyirkos volt.
- Hm – kezdte partnere, miközben ujjain azonnal megérezte a nyirkosságot. Finoman megdörzsölte az anyagot, hogy lássa, tényleg nem téved, majd kissé gúnyos mosollyal folytatta. - szóval így táncoltál azon a táncparketten – mondta viccelődve, amitől M szinte azonnal elsüllyedt ülésében. Arca égett a vörösségtől, szemeit pedig becsukta. Nem mert visszanézni a férfira még akkor sem, mikor az finoman megfogta egyik combját. Lehunyt szemekkel várta, hogy induljon a kocsi és ne kelljen bővebben kifejtenie a nem mindennapi táncával kapcsolatos részleteket. Majd mikor a kéz határozottságot éreztetve belemarkolt húsába, lassan felnyitotta szemecskéit és a különös érzések közepette társára tekintett. - Akkor induljunk. Ma még nekem is táncolnod kell – szólt a férfias hang, majd kezével megsimította M haját és az autó kigurult a parkolóból.

M szerette a kisváros nyugodt hangulatát és mindig izgatottan figyelte a környéket. Akárhányszor a férfinál járt, hogy kapcsolatukat építsék, valamint egymást boldoggá tegyék, mindig magával ragadták a város szépségei. Mégis, egyszerre gondolt ezekre és izgatottan fantáziált arról, hogy milyen dolgokat, milyen érzéseket fog megtapasztalni. Mit tervezett partnere ezen alkalomra és mely vágyait lobbantja majd lángra. Ennyire ugyanis már kiismerte. Tudta, hogy mindig alaposan megtervezte találkozásaikat és ez tetszett neki. Imádta, mikor a kocsi megérkezett vágyai kapujához, ők pedig begurulhattak azon. Magával ragadták őt egész testén átfutó érzései, mikor a férfi határozottan megragadta karját és bevezette házába. Szinte függővé vált, mikor társa beállította őt a tágas, meleg hangulatú szoba közepére és vele szemben leülve figyelte, amint leveti ruháit. Megadta magát vágyainak, mikor a puha szőnyegen letérdelve sarkaira fektette fenekét, kezeit pedig combjaira ereszthette. Végül pedig felszabadulva újjászületett, mikor a finom bőr hozzásimult puha nyakához és a nyakörv, valamint a hozzá kapcsolódó póráz álmai férfijához kötötték őt. Mély szívdobbanásai közepette figyelte a férfi kezeit, amint azok körbejárták testét. Először finom arcát simogatva mélyítették el őt ezen világban, majd fejét félrehajtva nyakát tették szabaddá, hogy megérezhesse bőrén a forró leheletet és az utána következő finom csókot. Az irányítást átadva halkan nyögve jelezte érzelmeit, miközben a határozott kéz megragadta melleit. Egyiket a másik után vette birtokába. Mellbimbóit először csak lágyan simogatva, majd erősen megszorítva húzta magához a sóhajtozó M érzéki testét, mely egyáltalán nem is akart ellenállni. Lábait szétnyitva, legféltettebb kincsét kitárva készült aztán fel a formás pocakja mentén lefelé simuló tenyérre, mely még mielőtt végleg magával ragadná, eljátszadozott köldökénél és megszorongatta csípőjét. M türelmetlenül, magában szinte már sikítozva várta, hogy végül eljusson lábai közé. Az erős tenyér gyengéd simogatásától aztán szemeit lehunyva lassan vonaglani kezdett. Élvezte, hogy nedvesedő ajkait Ura kezébe, a biztonságot és gyönyört jelentő helyre helyezheti. Kéjesen dörzsölte hozzá, majd mikor az ujjak fokozatosan erősödve szorongatni kezdték, még inkább végigfutott testén az izgatottság. Önfeledten sóhajtozott és közel járt már a beteljesüléshez. Magával ragadták kitörésre készülő érzései, csípőjét kéjesen mozgatta, ám a gyönyört nem érhette el.

- Nem! - ütötte meg füleit az egyetlen szó, melyet ilyenkor nem szívesen hallott. Szinte visszapofozta őt a valóságba. Szemeit kinyitotta, majd ledöbbenve nézett Urára.
- Kérlek – felelte mélyen a szemeibe nézve, kétségbeesett tekintettel. Már annyira beleélte magát a helyzetbe, hogy bármit megtett volna az elélvezésért. Ajkait harapdálva bízott Urában és tovább mozgatta testét az immáron teljesen nedves tenyéren.
- Azt mondtam, hogy nem! - hangzott a kegyetlen ítélet, majd épphogy felfogta szomorú sorsát, a férfi két kezével megragadta M csuklóit. Határozottan nyugalomra kényszerítette őt. Megvárta, míg a csalódott, elszomorodott arcú játékszere teljesen abbahagyja a mozgást, majd folytatta. - Nézd meg a kezem – felemelte a nedvességtől csillogó tenyerét, majd közvetlenül M arca elé nyújtotta. - Nézd meg... milyen?
- Hát... olyan – felelte halkan, leszegett fejjel.
- Olyan, mint a bugyid? - kérdezte a férfi, miután bal kezével felemelte az asztalról a még mindig kissé nyirkos, összecsavarodott, szakadt rongyot.
- Igen – mondta szégyenkezve. Már nem is mert a férfira nézni, ismét eltörpülve érezte magát, elsüllyedve helyzetében.
- Szerintem is – állapította meg a bugyit forgatva. - Ugyanolyan mocskos. Ez pedig azért van, mert a vonaton... mit is csináltál? - M szájából akarta hallani a választ. Tudta, hogy szégyenkezik, de tudatosítani akarta benne ennek okát. Tanítani, nevelni kívánta őt. - Mondd csak ki.
- El... elkalandoztam és akkor történt... mert a borítékkal oda... de sajnálom.
- Tehát elkalandoztál? Méghozzá a borítékkal! - szólalt meg hangosan, amitől M már végképp elsüllyedt szégyenében. Mintha világgá kürtölték vagy legalábbis a vonat többi utasával tudatták volna, hogy mi is történt a zárt ajtó mögött. - Méghozzá úgy, hogy nekünk volt egy megállapodásunk, igaz? Megállapodtunk abban, hogy csak akkor „kalandozhatsz el” és csak akkor maszturbálhatsz, ha én megengedem. Egyszerű megállapodás volt, ezt nem lehet félreértelmezni – rázta meg fejét csalódott tekintettel.
- Igen, igaz. Ezért is tényleg sajnálom – mondta kissé nedvesedő szemekkel Urára nézve.
- Tudod, hogy ezért mi jár, ugye? Ezt is megbeszéltük a legelején.
- Tudom – felelte fejét leszegve. Nagyot sóhajtott, hiszen társának igaza volt. Tényleg megbeszélték, alaposan kitárgyalták ezen dolgokat még kapcsolatuk elején. Még akkor, mikor M semmit nem tudott ezen különös, mégis magával ragadó világról. Érezte, hogy mit kell tennie. Először is tényleg ki kell fejeznie sajnálatát. Mindig érezte, hogy Ura nem pusztán bántani akarja őt. Nem az a célja, hogy találkozásaikkor elverhesse. Nem egy dühöngő őrült, aki beérné egy zsákkal is, amit kedvére rángathat. Egészen másnak ismerte őt meg. M tisztában volt azzal, hogy büntetést fog kapni, ám afelől se volt kétsége, hogy ez az ő érdekét szolgálja. Azáltal, hogy belátja bűnét, hibáját, majd elviseli az erre kiszabott büntetést, lehetőséget kap. Eséllyel ajándékozza meg őt álmai férfija, hogy bizonyítson és ezáltal jobbá váljon. Lehetőséget ad neki a fejlődésre, hogy máskor már ne kövessen el hibákat és tovább fejlődjön. M hitt benne, hogy ezen leckék az ő formálódását, kibontakozását segítik és így odaadóbb, kielégítőbb partner lehet. Így hát fejét továbbra is leszegve, szégyenkezve hagyta el száját kérése. - Szeretném, ha megbocsátanád a hibámat és szeretnék büntetést kérni. Ígérem, többször nem tévedek el és még jobban fogok igyekezni, hogy neked megfeleljek – mondta, majd csöndesen várakozott. A férfi lábainál térdelve hallgatta saját lüktető szívét, melyet akármikor kész lett volna odaadni a megbocsátásért.
- Rendben – hangzott el a szó, melytől megkönnyebbülés járta át M lelkét. - Állj arccal a falhoz – mondta határozottan, majd felállt és kisétált a szobából.

M ekkor már sejtette, hogy mi fog történni. Nem félt, nem aggódott. Megbízott a határozott hangban és őszintén gondolta, amit mondott. Hibáját készült jóvá tenni és kétsége se volt hite felől, mely szerint ez az ő fejlődését szolgálja. A falhoz sétálva megnyújtóztatta végtagjait, nehogy begörcsöljön valamije. Nyakörvét és pórázát megigazította, hogy a hosszú bőrdarab pontosan két formás melle között lógjon le. Kezeivel finoman a falnak támaszkodott, majd előre dőlt. Akárhányszor ilyen pozícióban helyezkedett el, a férfi mindig erre utasította. Nem szabadott takargatnia magát. Fenekét kecsesen megemelve, lábait kis terpeszbe rakva kellett megmutatnia testének egyébként rejtett zugait. Kitárulkoznia, hiszen ez volt a kötelessége. Ebben egyeztek meg, erre esküdött fel szóban és lélekben is. Önmaga, teste és lelke teljes odaadására, valamint a bizalomra, a hitre, mellyel behódolt Ura kívánságainak. Türelmesen várt és az igazat megvallva szeretett is így tenni. Tudta, hogy büntetést fog kapni, mégis megnyugodott. Tisztában volt vele, hogy fájni fog, mégse aggódott. Társába vetett bizalma már felbukkanásuk előtt elfojtotta ezen borús gondolatait. Mikor aztán a férfi nyugodt léptei fülébe jutottak, M igyekezett oldalra nézve leskelődni. Nem azért, mert aggódott volna. Sokkal inkább csak kíváncsisága hajtotta. Nem ez volt első, ám nem is második büntetése. Többször hibázott már és a férfi mindig új dolgokat talált ki tanulása érdekében. Ezúttal is új dolgokat látott kezében egy már ismerős mellett. Utóbbit a fekete bőr korbács jelentette, mellyel már többször is nevelte őt. M, bár fenekén érezte a fájdalmat, melyet az utolsó alkalommal alaposan megtapasztalhatott, nem félt. A két ismeretlen tárgy viszont egészen másként nézett ki. Noha nem tűntek ijesztőnek, büntetésekkor ezidáig nem kerültek elő. Két darab mécsest látott a férfinél. Bár nem voltak nagyok, sőt, meglehetősen kicsik, a lángok jelentették talán legnagyobb gyenge pontját. Tovább azonban nem leskelődhetett.

- Előre nézz! – hangzott el a határozott utasítás, aminek M azonnal engedelmeskedett. Nem kívánta ismét, még büntetését megelőzően újabb hibába sodornia magát. Türelmesen, a falat bámulva várta, hogy mi fog történni. Hallotta a férfi mocorgását, miközben az lerakta a korbácsot az asztalra, majd feltehetőleg a mécsesekhez és egy gyufásdobozhoz nyúlt. Mikor aztán a közeledő lépteket érezte formás feneke mögött, fejét lehajtva lábai közé tekintett. A férfi már határozottan állt mögötte és elmondta mit fog vele tenni. - M, most jól figyelj. Behoztam a korbácsot, amivel már megismerkedtél múltkor. Jól nyomd ki a seggedet, mert azzal oda fogsz kapni – épphogy kiejtette szavait a száján, M már hozzá is látott, hogy még jobban megdöntse magát és még inkább felkínálja magát. - Előtte viszont meggyújtom a mécseseket. Lábujjhegyre kell állnod és nem teheted le a sarkadat a földre. Nem mozgathatod a lábaidat, nem igazíthatsz rajtuk. Nem léphetsz odébb. A mécseseket egészen a talpadig fogom tolni, így ha lentebb engeded a sarkad, az fájdalmas lesz. Megértetted?
- Igen – felelte M, miközben a feladatot hallva egy gyengéd sóhaj hagyta el száját. Igyekezett összeszedni egyensúlyát és amint ez sikerült neki, azonnal lábujjhegyre állt.
- Rendben – felelte Ura, majd a gyufa lángra kapott. Meggyújtotta a földre, M mögé rakott mécseseket, majd a lágyan ringatózó kis lángocskákat előre tolta. Egészen M csupasz talpához érintette a tartók szélét, mire az kissé megrezzent, majd még inkább összeszedve tudását igyekezett még magasabbra emelni sarkait. Az égbe nyújtózkodott és örült neki, hogy egy gyengéd melegségen kívül nem érzett mást. Megkönnyebbülve hallgatta, amint a férfi hátrébb lép, majd kezébe veszi a korbácsot. Mikor ezzel megvolt, ismét közeledni kezdett, ám M legnagyobb meglepetésére nem hallott suhanást a levegőben. Párja egészen közel, hátához simulva állt, miközben ő továbbra is a falnak támaszkodott. Mintha csak újabb, nagyobb lángoszlop került volna hátához is, úgy érezte a férfiból áradó melegséget, mely átjárta testét. Megremegtette őt a két kéz, mely átölelte és a korbács, mely finoman simogatta lágy bőrét. Jobb vállán egy apró, ám annál inkább megindító puszit érzett, majd a forró leheletet, mely nyaka mentén lassan vándorolt be lelkébe. Míg aztán az egyik kéz melleit kezdte markolászni, a másik lassan haladt lefelé lábai közé. M nagyot sóhajtott és érezte, hogy megint oda tart, ahol előbb már majdnem járt. A kielégülésben reménykedve kissé elgyengültek lábai. Sarkait lentebb eresztette, szinte meg is feledkezett a mécsesekről, melyekre majdnem rálépett. Szisszenve szorította össze magát a lángocskák egy pillanatnyi érintésétől és ismét magasra emelkedett. - Ügyesen – súgta fülébe a férfi. - Kész vagy folytatni?
- Igen... kérlek folytassuk – felelte izgatottan és remélte, hogy tényleg ügyesen fogja megélni büntetését.
- Rendben. Csukd be a szemeidet és figyelj a hangomra – súgott fülébe ismét, majd finoman megcsókolta nyakát. - Először ötöt fogsz kapni a korbáccsal. Három kicsit... és két nagyot. - Elengedte M testét forró simogatásából, majd oldalra kilépett mögüle. Kissé megrázta korbácsát, kezében megigazította azt, majd ahogy megígérte, kis lendítések következtek. Meglehetősen lágyan, szinte csak gyakorlásképpen szelték át a levegőt a korbács bőr szálai. Az első, a második, majd a harmadik is. M mindháromnál kissé kinyitotta száját, ám hang nem jött ki rajta. Mindegyik alkalommal kissé a fal felé közelített ölével, ám egy-egy kéjes sóhajtás után visszatolta fenekét, mintha csak odaadóan kérné a következő suhintást. Lába között ekkora már ismét benedvesedett. Nem tagadta, nem csak a férfi forró ölelését élvezte, hanem jelenlegi helyzetét is. Szerette a kiszolgáltatottságot, izgatta a hangulata. Pár pillanatnyi szünet után aztán megérkezett a negyedik csapás is. Immár erősebben, útjából akaratosan söpörte el a mécsesek illatával átitatott levegőt. M azonnal kiegyenesedett, szinte az égbe nyújtózott és kéjesen jajdult fel a fájdalomtól. A plafont nézve, tátott szájjal állt, majd érezte amint Ura szabadon maradt keze határozottan megragadja. Két lába között alányúlva, majd hátrahúzva állította őt pozícióba, hogy megkapja az ötödik csapást. M nagy levegőt vett, hiszen tudta, hogy nem várakoztathatja meg a suhanó bőrdarabokat. Rövidesen ismét belé hatolt a fájdalom és ismét kiegyenesedve szisszent fel. Sarkait már eszébe se jutott lerakni, inkább egyenesen az égbe szökkent volna velük a fenekét bizsergető érzéstől. Aztán mégis inkább visszaszállt. A férfi ismét mögé lépett és magához szorította. Melleit és nedvedző lábai közét ismét erősen megragadta. Forró leheletével újfent megtalálta puha nyakát, majd a fülébe súgott. - Nagyon fáj?
- Igen – felelte a fenekét fájlaló M.
- Nem kell folytatnod, ha nem akarod – súgta halkan.
- Nem? - kérdezett vissza furcsállóan. Ez nem volt jellemző Urára és M komolyan gondolta, hogy ez az ő fejlődését szolgálja. Eszébe se jutott a meghátrálás.
- Nem kell, ha nem szeretnéd. Haza is mehetsz, ha úgy érzed, hogy nem vagy erre kész – kínálta fel a lehetőséget és teljesen komolyan gondolta. Nem volt célja, hogy kínozza őt. Nem szándékozta akarata ellenére bántani.
- Nem! - szólalt meg határozottan, szinte már ijedten. Nem akart elmenni és elválni a férfitól. Kötődött hozzá és érte szenvedett. Ilyet pedig nem tenne akárki kedvéért. - Kibírom.
- Csak kibírod? - kérdezte, majd erősen megmarkolta amúgy is fájdalommal átjárt fenekét. - Vagy át is érzed? Ne csak szenvedj... értsd meg a szenvedés okát és úgy add magadat nekem – súgta fülébe és azonnal meghallhatta M válaszát.
- Megértem, érzem – felelte sóhajtozva. - Kérlek folytasd. Szépen kérlek.
- Akkor most öt nagyon erős következik – vázolta fel szándékát, majd ismét kilépett M mögül. Nem várt sokat, mindössze addig tétlenkedett, míg felkészült a suhintásra és látta, hogy M egy mély levegőt vesz. A korbács aztán lecsapott. M ismét az égbe nyújtózott a fájdalomtól, ám ezúttal elszántabbnak tűnt. A beszélgetés segített összeszedni bátorságát. Céltudatosabb volt, jobban összpontosított, ezért hamarabb ereszkedett vissza felkínálkozó helyzetébe. Így várta a következő csapásokat, melyektől a végén már nem egyszerűen bizsergett, hanem lángoktól égett hátsó fele. Nagyokat sóhajtozva, a fájdalomtól megizzadva, kissé remegve engedte aztán magához a férfit. Ismét karok ölelték át testét. Magához szorította őt, M pedig örömmel adta magát neki. Imádatát nem is próbálta leplezni. Csukott szemmel, kéjesen nyögött, mikor érezte, hogy a férfi ismét őt markolássza. Lassan vonaglott, mikor a férfi lábai közé nyúlt és ujjaival ajkainál kalandozott. Igyekezett úgy helyezkedni, hogy Ura tökéletesen hozzáférjen. - Ügyes voltál – súgta fülébe, majd finoman nyakába harapott.
- Kö... köszönöm – felelte M nyögdécselve.
- Már megint teljesen mocskos vagy, de most nem baj. Most megengedem. - Két ujját mélyen, kérdezés nélkül felnyomta. Mélyen belenyúlt tulajdonába, majd lassan, de ütemesen mozgatni kezdte ujjait.
- Köszönöm – hagyta el a szó M száját, miközben kellemesen ringatózott teste. - Kérlek csináld még – szólt és megkapta, amire vágyott. Az ujjak szüntelenül mozogtak benne, miközben ő szinte elárasztotta kéjes nedveivel. A falat továbbra se engedte el kezeivel, de lenézett lábaira. Belső combjai szinte csillogtak a nedvességtől, foltokban folyt le izgatottsága lábain, majd egy nagyobb nyögés hagyta el száját. Egy újabb, a harmadik ujj hatolt bele. Nem kérdezte, nem várt engedélyre. Feszítő érzés fogta el, ám nem ellenállt. Élvezte, amint kitöltik őt az ujjak és minden igyekezetével azon volt, hogy még inkább rájuk csúszhasson. Önfeledten mozgott, szinte magába küzdötte az ujjakat és remélte, hogy megleli majd a kielégülést. Szája aztán nagyra nyílt a meglepettségtől. Mozgása lelassult, majd a feszítő érzés kis fájdalomba csapott át. - Jaj! - szólalt meg hirtelen. Érezte, amin még egy, már a negyedik ujj kalandozik benne, ám továbbra se ellenkezett. Kissé lelassulva igyekezett folytatni mozgását és alkalmassá tenni magát a férfi vágyának. Odaadóan, engedelmesen viselkedett, miközben a négy ujj gyorsabban kezdett mozogni testében.
- Ügyes vagy – szólt a férfi, mely szavaktól azonnal boldogság járta át M testét.
- Köszönöm – felelte nyögések közepette, hiszen egészen megkönnyebbült. Ez volt az első alkalom, hogy négy ujj járt benne. Korábban, mielőtt a férfit megismerte, nem merte volna ezt megtenni. Ugyan élete során szeretett a határon mozogni, valami mindig visszatartotta. A félelem. Szerette megnézni, hogy mi van a határvonal túloldalán, ám megismerni nem volt esélye. Ehhez már nem volt elegendő bátorsága. Így viszont, erős kezek által szorítva volt miből lendületet merítenie. Boldog volt, hogy átadhatta magát vágyainak és közben valaki vigyázott rá. Biztonságban érezte magát és ez sok gátat omlasztott le benne.
- Szeretnél kielégülni? – kérdezte az ujjain vonagló M-től.
- Igen – sóhajtotta fokozatosan elgyengülő lábain állva. Érezte, hogy nincs már sok hátra a beteljesülésig, ám nem akart a mécsesekre lépni. – Nagyon... nagyon szeretnék. - Erre a férfi erősebben, gyorsabban kezdte mozgatni ujjait. M azonnal felnyögött az érzéstől, majd felvette a gyorsuló tempót. Ő is jobban az ujjakra lökdöste magát és legszívesebben könyörgött volna, hogy még erőteljesebben kényeztesse Ura.
- De itt vannak a talpaid alatt a mécsesek M. Ha elélvezel, biztos nem tudod majd tartani magad. Rá fogsz lépni a lángokra – figyelmeztette a veszélyekre, hiszen tudta, hogy ezt nem kockáztatná meg. Akármilyen odaadó is volt M, a tűztől félt. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy sarkaival, talpával lelépjen. Viszont azt is tudta, hogy engedelmes és nem fog odébb araszolni, így hát kíváncsian várta M szavait. Ujjaival viszont nem lassított. Ütemesen vájkált M-ben, aki képtelen volt leplezni izgatottságát és átszellemülten nyögött neki.
- Kérle – csuklott el hangja, miközben elélvezni nem mert, mégis egyre közeledett a pillanathoz. - Kérlek vedd el.
- Mit vegyek el? - mintha nem tudta volna, hogy a mécsesekre gondolt. - Az ujjaimat? Nem tetszik? Nekem nem úgy tűnik.
- De! Nem! - szólalt meg kétségbeesve, miközben a férfi olyan gyorsan, olyan erővel kényeztette, hogy egész teste annak hullámaitól remegett. - Ne az ujjaidat! A Mécseseket! Kérlek szépen, nagyon szépen – könyörögte odaadóan lüktetve.
- Azt nem lehet M. Így kell élvezned – felelte a férfi és nem lassított a ritmuson.
- Kérlek – hagyta el utolsó szava a száját, miközben szinte már patakokban folyt belőle nedve. Tudta, hogy másodperceken belül valami ki fog belőle törni, hogy aztán szétáradjon testében a boldog beteljesülés. Nagyokat sóhajtott, önfeledten vonaglott az erős karok ölelésében, majd lábai remegni kezdtek. Érezte, hogy eljött az ideje, így lenézett lábujjhegyeire. Talpa alatt még mindig látta a mécseseket, így nem tudta mi tévő legyen. Érezte a belőlük áradó forróságot, mely finoman megérintette érzékeny bőrét és látta a lábai közül folyamatosan hulló cseppeket. Nem bírta tovább és úgy döntött, megadja magát. Felkészült arra, hogy a kielégülés pillanatában a fájdalom is átjárja majd, mert bele kell lépnie a mécsesekbe. A férfi kezére nézett, mely nagyon gyorsan, ellenkezést nem tűrve, minden egyes lökésével közelebb juttatta őt vágyához. Hirtelen azonban megfeszült, átjárta az erő és belemarkolt. Ura magához szorította, hátradöntötte, majd megemelte őt. Épp csak annyira, hogy átemelje testét a lángokon. Azonnal megfordult vele, majd a földre engedte. Négykézlábra állította M remegő, patakzó testét, és mögé térdelve fejezte be, amit elkezdett. Ütemes mozgásától egy nagy nyögés kíséretében a test megfeszült. M önkívületben szorított össze combjait, mintha csak magában akarná tartani élvezése utolsó pillanatáig az erős kezet. Fejét aztán a parkettára eresztette és sóhajtozva omlott össze. Ereje elhagyta, átadta helyét a kielégülésnek.

Érezte, amint a férfi lassan elsétál mellette. Megkerüli őt, majd míg ő a földön, szinte eszméletlenül fekszik, leguggol hozzá. Nedveivel átitatott kezével hajába túrt. Megcirógatta sóhajtozó arcát, megmasszírozta nyakát. Elégedetten nézett végig a nyakörvet és pórázt viselő nőn, aki már teljesen az övé volt. A tulajdonává vált, testét és lelkét egyaránt neki adta. M örült annak, hogy megérthette, nem csak a birtoklás vágya létezik, hanem a birtokban levés vágya is. Felszabadultan, szerepétől átszellemülve csókolta meg aztán az arcát simogató nedves ujjakat, melyek percekkel azelőtt még benne jártak és boldogan vette tudomásul, hogy ismét megérezhette vágyai igazi ízét.

- Köszönöm – szólalt meg aztán halkan és élvezte, amint Ura finoman, lágyan cirógatja kipirosodott arcát.