Olimpia 5

Elkezdődött a verseny. Egy krétával már ki volt jelölve a két terület a trónteremként berendezett nappali túlsó végén, tudtuk hová kell ügetni, és mit kell megtisztítani.
Elkezdtük inni Istennőnk vizeletét a kutyatálból. Én még sosem ittam azelőtt vizeletet. Tudtam, hogy Istennőm bármikor megparancsolhatja, hiszen elvárja a szolgáitól, hogy bármit megigyanak, megegyenek, amit eléjük rak. Igazából szerintem a két barátnőnek köszönhetjük, hogy komolyabb elfogyasztani való nem került ebbe a feladatba.

Az íze is megütött, de ami miatt még lassan haladtam az a kutyatál volt. Nagyon nehéz volt lefetyelni belőle. Nagyon szánalmasnak is éreztem magam. Siettem, ahogy tudtam. A kezemet összekulcsoltam a hátam mögött, hogy még véletlenül se használjam. Csak a nyelvemmel ittam, mint a kutyák. Öt percbe is beletelt, mire kiürítettem a tálat, de ellenfelem sem volt sokkal gyorsabb. Mivel kicsit előttem volt, egyáltalán nem törődtem sajgó térdemmel ügetés közben. Csak úgy lobogtak a herezacskóim.

A padló tényleg tele volt alaposan beletaposott, jó pár napja használhatott rágógumikkal. Fogamat vésőként használva egyenként kapargattam fel őket a földről. Az ízük gusztustalan volt. Próbáltam egy nagy nyeléssel egyből a nyelőcsövembe juttatni, de azért eszembe jutott időnként, mit is eszek. Függetlenítettem magam a gondolattól. Istennőmre gondoltam, Ő várja ezeket el tőlem, és Érte megteszem. Hallottam a terem vége felől a folyamatos kuncogását szinte végig a rágókapargatás tíz perce során, de nem törődtem vele. Igazából mindig kemény dió megküzdeni azzal a megaláztatással, amikor Istennőm vendéget fogad a szolgálatom alatt. Kicsit olyan, mintha beengedné a külvilágot a szolgaéletembe. Mindenesetre a délelőtt óta a barátnői ismegszokták, hogy négykézláb közlekedünk és hogy meztelenek vagyunk. Akkor még minden alkalommal kuncogtak, amikor csak meglátták valamelyikünket. Most már csak a különösen megalázó szituációkban.

A rágókapargatás és evés több mint tíz percig tartott. Én fordultam előnnyel. Ügettem vissza a második adag vizeletért. Ezúttal már kicsit gyorsabban tudtam inni, a gyakorlat teszi a mestert. Nem túl üdvözítő gondolat, hogy fejlődök a vizelet kutyatálból történő lefetyelésében... Valahogy jobban megcsapott az íze és hirtelen kicsit hányingerem lett. Tartottam egy kis szünetet, de közben versenytársam szorgosan itta az arany nedűt úgyhogy nem lazsálhattam pár lélegzetnyi szünetnél többet.
Újra a tálba dugtam a fejem. Csak is Istennőmre gondoltam, hiszen Ő megérdemli minden igyekezetem. És elfogyott!
Nem mertem látványosan örülni, csak térdeltem, és néztem Istennőm felé. Megvárta, amíg a társam is megitta, aztán felém nyújtotta kicsit a lábfejét, én odahajoltam és megcsókoltam. Annyira szeretem csókolgatni gyönyörű lábait.

- Neked meg talán nem ízlett? - förmedt rá a vesztesre.
- De igen, Istennőm, fenséges volt. Esdeklem a bocsánatáért.
- Szóval imádtad?
- Igen, Istennőm.
- Szeretnél még? – a szolga habozott egy pillanatig, de aztán észbe kapott.
- Természetesten, Királynőm.
- Akkor idd meg a maradékot – mondta, majd felrúgta a korsót, amiben még elég sok nedű volt. Szétfolyt a teremben Istennőnk lábai előtt. A férfi kutyaként nyalta fel a földről, ahogy az rendjén is van egy ilyen világban. – Mostantól akármelyikünknek pisilnie kell, - mutatott barátnőire – te fogod azt meginni. A földről, természetesen.
- Óhaja szerint fogok cselekedni.
- De nem akarom egész este ezt nézni, a következőt a teraszon öntöm ki inkább…