Történet

Néma mosollyal, alig fordulsz felém,
elérem kezed, de meg nem tarthatlak én.
Éberen őrzöd, mit férfikéz tapinthat,
de nyitott szemed saját álmaidba ringat.

Idegen kalitkába záratnád be magad,
hogy össze ne roppanj saját súlyod alatt.
Elém térdelsz, s mozdulatlan várod,
bársony-kötéllel fogjak neked álmot.

De a kötél kender, a vékony bőrön át
a lelekedig hatol, amint húsodba vág.
A szabadság halott, de túlél az akarat,
saját súlya alatt az erős megmarad.

Fájdalom nélkül hazug felhők közt kerested,
ki elől menekülj, s ki az, ki szerethet.
De én a mocsarad mélyére merültem,
elhervadt mosolyból szabadságot szültem.