Cikkek idő szerint
2022. 06. (60)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Hegyek Ura-verbális tisztelgés Vallejó világa előtt

Törölt felhasználó
2008. 07. 16. 11:02 | Megjelent: 657x
Hegyek Ura apró mozdulattal,de határozottan meghúzta a gyeplőt,Pegazus
így is értette szándékát.Szárnyait felszegve ágaskodva fékezte meg
röptét,majd olyan lágyan ereszkedett a kiugró sziklapárkányra,hogy patái
szinte nem is koppantak.Aranypatkói csak a kedves hátas díszei,nem
koptatásra,földhözragadt baktatásra készültek.
Gnóm,a mindenes szolga már csendben ott is termett,hogy hangtalan
viselje ura súlyos vértje,fegyverzete terhét-míg nem kérdik,nem
szólal,csak kitalálva gondolatát-kívánságát,némán teszi azt.Egész
lénye háláról és alázatról árulkodott,és ezt csak tetézte görnyedt
tartása,púpos háta,mely arra emlékeztette mindhalálig,nyomorult létét
kinek köszönheti.Soha meg nem értheti,hogy mi vitte rá a birodalom
urát,hogy a javait tizedelő sárkánygyíkkal küzdve,torkát szorongatva
fél kézzel se életével,se győzelmével nem törődve,a hüllő lábaira
sújtott kardjával,megmentve porban kúszó életét az okatalanul rossz
helyen lábatlankodó rabszolgának...tettéért cserébe a fenevad penge-éles
villás nyelve karikásostorként csapott végig alkarján.A fájdalom még
nagyobb erővel töltötte el,nem jajdult hozzá méltatlan módon,csak
sziszegve mint a kígyó,oly rettentő vicsorgással,hogy mint Medusa
főtől,melynek látásától gyarló halandó szörnyet hal
félelmében,farkasszemet nézett a szörnnyel,míg a hüllő-szemekben kihunyt
az élet szikrája a nyakát elroppantó marok rettentő szorításától.
Karján a sebhely máig tanúskodik az esetről,Gnóm ha fel is emelte
tekintetét,csak eddig tette,fétisként tisztelte a soha nem
érinthető,lopva,mennyei ajándékként megtekinthető heget,mely
emlékeztette,agyába véste,ki ő,mi a léte-sorsa,ami örök hűségre,hálára
kötelezte.
-Sínea...?-kérdezte szolgáját,miközben lágyan megdögönyözte hunyászkodva
hátukon hempergetődző farkasait.
-Senki sem háborgatta termében,Ő is csendben viselte
sorsát...-válaszolta a szolga,majd ura apró intésére elsietett.
-Síva,Cerberus!Elég!-csettintett,mire az ordasok helyükre kullogtak,ő
pedig elindult fel a Száz lépcsőn a Fellegvár magányos tornyába.
Félúton suhogást hallott maga mellett,megcsapta orrát a gyógyfüvek,rózsa
és méz illatának bódító keveréke.Agyában bizsergető zsongás üzte szét a
gondolatokat,szeme lecsukódott,már szinte érezte izmos testét szinte
alig érintő simogató kezeket,egy kívánatos-kívántatott?-nő test rejtett
ízeit...mi ez?!Mágia,boszorkányság!Akarata utolsó foszlányába
kapaszkodva,megacélozva azt kiűzte magából,tudta,erős akaraton nem fog a
varázs.
-Mit akarsz,Médea?!-szólt hátra,meg sem fordulva,csak megállva várva a
választ.
-Az én Uramat várom...-susogta szinte csak lehelve,csábítóan a tarkója
mögött.A férfit most bosszantotta a nem kívánt csáberő,ami a testére
akar hatni,akarata ellenére...egyszer besétált a csapdába.Botor módon
egymást megtisztelő ajándékok cseréjének hitte,de csak sáfárkodás
volt,amit ez a boszorkány művelt.Mindent rideg céllal tett,és csak
beférkőzni,elvenni akart.
-Urad?Fogant-e már e sártekén ki képes reá?Te-ha nem segítenek vak
istenek-csak veszthetsz,de nem hódolsz be soha...hogy lehetne néked urad?
-Hát nem az voltam-é neked?Ki elomlott lábaid előtt,erős tested előtt
teste megadta magát?
-Nem!Te sosem adtad meg magad,sosem vesztél bele az öntudatlan
gyönyörbe,csak az én agyam delejezted meg vele,hogy tegyem,amit
szándékozol...de az én váramban csak egy úr lehet,s míg élek,s míg
eszerint legyőzetlen,addig csak én!Erre törtél
orvul,boszorkánysággal...barátot,de ellent főképp tartsd magad
mellett:csak ezért váram vendége!Értem légy boszorkány,semmint
ellenem...megmondtam,ha egy irányba tartunk,fogjuk lovaink egy szekér
elé,de én fogom a gyeplőt!
-Testemmel,lelkemmel,erőmmel Téged szolgáltalak,óh,Uram,fáj,hogy nem úgy
tettem,hogy úgy is érezd...
-Ne alakoskodj,céda!Tudok üzelmeidről!Vendégem vagy,szolgáim
rendelkezésedre állnak...ha leszboszi tűz fűt,hát férfi nem érintette
rabszolgalányok kényeztetnek,én nem török pálcát feletted,de nem úgy
igaz e,hogy inkább csak minden nemű lényen uralkodni akarsz?Gyötörsz,és
fájdalmat osztasz,még a gyönyörért cserébe is,bűntelen?A hatalom,rend és
engedetlenség okán eszközöm nékem is a fenyítés,de te visszaélsz a
vendégszeretetemmel...szolgáim férfierejét és életerejét hajnalra
elapasztod-ez talán szolgalélekre vall?Vigyázz magadra,megkóstolhatod az
ostor másik végét is!
Eldörögve szónoklatát az agyából elillant csábítástól szinte
másnaposan,feldúltan folytatta útját sasfészkébe,hová ember nem
követhette,ahol csak egy dísztelen kerevet és medvebőr várta,ablakaiból
letekinthetett birodalmára,melynek széles párkányán naponta megpihent
Ezeréltű,a főnix.Nem háziállat,jelkép volt,akivel elfogadták,tisztelték
egymást,mint a föld-és az ég ura.Az év utolsó hetében elrepült a nagy
tűzhányó felé,hogy megfürödjék benne,mint verebek a porban.Egy ország
várta böjtölve,hogy visszatérjen,és ünnepelje az újjászületést és az újévet.
Köszöntötte a Megújulás Hírnökét,megosztotta vele egyszerű
vacsoráját,majd nyugovóra tért.

Nyugtalanul ébredt az éj közepén.Érezte,valami nincs rendjén,a falakon
átsütő haragot...felpattant,és Síneához sietett ösztönösen.Nem
tévedett,bár nem látta a bosszúálló tekintetet,amivel szinte hátbaszúrta
a faképnél hagyott Médea,akinek gyűlöletet sugárzó szemei világítottak
a sötétben,ahová visszavonulót fújt,kivárandó,kitervelendő
bosszúját.Érezte,ez az új fogoly inogtatta meg helyzetét,miatta pereg le
a férfiről minden csábereje.

Sínea díszes háremteremben volt fogvatartva,ki nem léphetett,de mindent
megkapott.Csuklóján és bokáján bilincs és láncok,melyek nem akadályozták
a mozgásban,inkább csak súlyukkal jelezték rab voltát.Egy szomszéd
tartomány királyának lánya volt,akit megkíméltek a gondoktól,hedonista
fásultságból fakadó elégedetlenség,gőg,elkényeztetettség
jellemezte.Külsőre férfi nem kívánhatna különbet-de szemét nem vethette
rá senki büntetlen.A ruháját összekötő kapcsokat,kebleit tartó
kosarat,teste formáit aranyba foglaló mesterművet készítő ötvösök önként
itták ki a szemük világát kioltó méregpoharat,választva.hogy egy élten
át élvezik remekükért járó jussukat,vagy halállal lakolnak,mert közben
megpillantották...
Mikor a Hegyek Ura várába hozta erővel,hisztérikus tombolást
rendezett,ilyen sértés töredékéért is fejek hullottak azelőtt...de rá
kellett döbbennie,nem váltságdíjat hajszoló rablókirály kezébe
került.Üzleti érdekből olyannál még jobban lesnék óhajait,mint
otthon,hisz óvni kell a drága portékát.
Hisztériázott,replikázott,visítva-toporzékolva parancsolgatott,de
hasztalan.Fogvatartója egykedvűen szó nélkül hagyta,intésére ételt,italt
hoztak díszes börtönébe a szolgák,majd távoztak.
Akkor a férfit vette célba dühkitörésével.Földhözcsapkodta az
edényeket,palackokat,az Úr megvárta,hogy végezzen vele,majd felállt,és
mielőtt távozott,az ajtóból csak annyit szólt:
-Nem ismerem országotoknak e tálalási szokását,de tégy kedvedre!
Sínea egy napig fortyogott magában,és valami ismeretlen új érzés kelt
benne:éhes lett...de a szolgák nem hoztak semmit...némán hajlongva
bejöttek,és eltakarították a romokat.
Újabb napot kellett várnia,megtapasztalva ezt az ismeretlen
gyötrelmet.Nem hitte volna,ilyen vágyakozva fogja várni barbárnak
tartott fogvatartóját.Mikor kattant a zár,nyílt a vastag vasveretes
tölgyajtó,remény és öröm áradt szét benne-ezt sem ismerte addig.De nem
tudta még levetkőzni régi énjét,a hangsúly még nem idomult lelkiállapotához.
-Követelem,hogy a rangomhoz méltóan bánjatok velem!És véget vessetek
éheztetésemnek!Felháborító!
-Az én váramban csak én követelhetek,más csak kérhet.-jött a
válasz,halkan,de határozottan és ellenkezést nem tűrően.Sínea maga is
meglepődött,hogy beléfojtotta ez a halkszavú erő a panaszáradatot.Egy
percig némán néztek egymás szemébe,majd a férfi a kilincs után nyúlt és
zárni kezdte az ajtót.A lány nézte,hogy záródik be újra
börtöne,valószerűtlenül lassúnak tűnt,úgy száguldoztak fejében a
gondolatok.Tudta,érezte,nem szabad megvárnia,hogy bezáruljon...résnyire
volt,mikor megszólalt:
-Kérem...!-az ajtó megállt,lassan újra kinyílt,és újra a férfi átható
tekintetével nézett szembe.Nem szólt,csak várt.
-Kérem,hozasson számomra ételt...-nyőgte ki halkan,a számára idegen
szót.A férfi félreállt az ajtóból,és szolgák sereglettek be.De csak
fatálakat hoztak,se palackok,se poharak...széles peremükön volt egy
lyuk,melynél fogva a hálót a tartózkodó részt elválasztó vas-rács aljához
lakatoltak.Értetlenül nézte,és mire eszmélt,már mind távoztak.Fel sem
akarta fogni,hogy a földre tálaltak neki,mint egy kutyának...ordítani
szeretett volna...de már nem mert.Talán ezt is elvetetik tőle...egy
darabig küzdenie kellett önmagával,hogy négykézlábra kucorodjon,először
még dacolni akart éhségével,hogy ne alázkodjon meg,de teste ellene
volt,győzött,rábírta,bebizonyítva,ő sem különb,ő is olyan földi
halandó,mint más...újabb pofont kapott méltósága,mikor a tál fölé
hajolva rájött,még egy ócska kanala sincs...ismeretlen volt az
étel-talán a jobbágyok esznek ilyet?-valami főzelékféle,némi
hússal,orra-álla beleért,úgy kellett kiennie.Teste követelésének engedve
szörcsögve tömte magába,s mikor épp feloldódott a teste kényszere,ami
feledtette vele lealacsonyodását,nyílt újra az ajtó...és ott állt előtte
a férfi,ő a földön,térdepelve,mint a vályúból zabáló disznó,arca meg
ragacsos a zsíros szafttól,mely most lassan a nyakára
csorgott...nem,erre még nem volt felkészülve,ezt nem bírta
elviselni,hogy ilyen mocskosan legyen köz-szemlén...elborult az
agya,elfeledte,nem marad megtorolatlan az engedetlenség.Felugrott,és
nekitámadt elrablójának.Dühödten kezdte ütni a mellkasát,de nem sokra
jutott,megragadva a bilincseit összekötő láncot,félkézzel felemelte,és
így szólt a rúgkapáló vadmacskához:
-Se rabság,se rang nem ment fel a vétséged alól.SENKI a világon nem véd
meg a büntetésedtől.-odavitte a vas-rácshoz,két kiálló kampóra
felakasztotta a láncainál fogva.Ekkor már nem ellenkezett a lány,dermedt
rémülettel várta a hihetetlent.Érezte,hogy a férfi erős keze a hátán
megmarkolja a ruha szövetét,majd egy rántással letépi róla.Csak a
melleit és szemérmét takaró aranydíszek maradtak a testén.
-Vihetitek a tálakat és a rongyait!-hallotta a hangját a háta mögül,és
ha nem hallja,hogy serényen tesznek-vesznek körülötte,el sem hiszi,hogy
szolgák hada előtt van ilyen pőrén megszégyenítve.Mikor bezárult
mögöttük az ajtó,azt hitte,rosszabb nem lehet...mikor meghallotta a
hangot.Egy erősödő suhogás,és egy hihetetlen hangos csattanás...távolról
hallotta csak egyszer,mikor így büntettek valami szolgát,de az is
bántotta a fülét,két pofonnal is jutalmazta öltöztetőinek,hogy nem elég
gyorsan zárták be az ablaktáblákat...
És most itt volt az a hang,rettentő hangosan,rettentő
közelről,rettentően ijesztően...ez volt az első,ami a tudatáig
eljutott,aztán,hogy az erejétől feneke megremegett...és csak aztán jött
a fájdalom...ordított.Tudata szűkölő állaté,mélyre elbújt,a világ pár
benyomássá vált,érezte a könnye ízét,hallotta a suhogást,csattanást,a
saját üvöltését-mely az egész Fellegvárat betöltötte,felriasztva a
Főnixet,mely vijjogva szállt fel a torony csúcsára-érezte teste előtt a
hideg vas érintését...
Egy ideje nem jött újabb robaj,mikorra kezdett eszméletre térni.Ekkor
megfogták a kezek,megfordították,hogy szembe kerüljön a férfival.
-Hegyek Ura a nevem,szólíthatsz Uramnak is,soha nem emelhetsz rám
kezet,és csak engedéllyel érinthetsz.-oktatta ki,majd csettintésére
besietett két szolga.
-Mosdassátok meg,szedjétek rendbe,hogy olyan nőnek tűnjön,akire érdemes
tekintetet vetni...ne mint aki a disznókkal hált...
Letörölgették,majd rózsaillatú vízzel mosdatták,nem érintették,csak
nedves szivaccsal simogatták testét,és bár örült neki,hogy tiszta
lesz,kissé kiszolgáltatottnak érezte magát,ahogy szenvtelenül bejárják
egész testét,de lassan már nem is furcsálta,hogy ez nem éri
meglepetésként.Miközben a csukjás zsákruhába öltözött,felismerhetetlen
nemű szolgák rendbeszedték,a vas-rács minden mozdulatukra a hátához
ért,hol dörzsölve,felpezsdítve a fájdalmat,hol hűsen rátapadva enyhítve
azt.Képtelen volt eltalálni,mit érez legközelebb,de idővel bármelyiket
is hozta a véletlen,valahogy már nem volt kellemetlen,elbódították az
érzetek,és élmények.Éber álomban élte meg,hogy izzó hiányként égetve
teste mélyében első ízben támadjon fel benne a vágy,a kimondatlan
kérdés:miért nincs most itt?
A szolgák már mind eltűntek,mire magához tért.Rájött,a kampókról
könnyen leemelheti láncait,de nem értette,miért is nem tette
előbb...és honnan jött az a kérdés...?Volt min gondolkodnia,és kapott rá
időt,két napon át egy lelket sem látott,mindig álmában terítettek újra
számára.


Az éj közepén szárnysuhogásra ébredt,riadtan kapta tekintetét az
ablakra,hisz ezen a kopár csúcson,a fellegek közt a madár se járt.Egy
holló telepedett a párkányra,ránézett,s mikor tekintetük
találkozott,csőrét eltátva hangosan rásziszegett...ijedten kapta arca
elé a kezét,de oly valószerűtlen volt a jelenés,hogy ujjai közt
kilesett.Akkor ijedt meg csak igazán:Médea állt előtte hollóasszony
képében...fekete hajkoronája csupa éjfekete toll,ahogy magas és karcsú
testét is az fedte ruha gyanánt,csupán aranyláncát és karkötőit
viselte.Ápolt körmei helyén vaskos hollókarmok meredeztek,melyek egy
pillanattal később a lány hajába markoltak.
-Szóval te vagy az a kis ártatlan bárányka,aki mit sem tudva a szerelem
művészetéről,mégis elcsábítod az én Uram!Had kaparom ki a
szemed,lássuk,úgy is megigézed-e?-sziszegte a rémülten sikoltozó Sínea
arcába.Gyűlölete meggondolatlanná és figyelmetlenné tette,így csak akkor
vette észre,hogy tettenérték,mikor hatalmas robajjal vágódott ki az ajtó.
-Figyelmeztettelek!Vedd sorsod!-menydörögte Hegyek Ura,hogy zsigereik
beleremegtek.Médea rádöbbent,elvesztette a játszmát,és talán az életét
is,ha nem menti sietve...felpattanva szárnyrakapott volna,de a várúr
kezéből villámként suú!-vezényelte,mire két fenevad vicsorogva,morogva
rontott a boszorkányra,mindhalig küzdeni készen falkavezérükért.A
csaholó és csattogó agyarakkal szinte már testébe maró ragadozóktól
Médeát elborította haláfélelem,melytől elillant a varázsereje,azzal
együtt a tollruhája és csábereje is.A farkasok juhászkutyaként terelték,míg
háttal a vas-rácsnak ütközött,s hogy nem volt hova tovább
meghátrálnia,felkucorgott rá.A férfi ekkor megragadta nyakláncát,áthúzta
a rácson,és a falról leemelt szekerce nyelét átfűzte rajta.Karkötöin
keresztül vízszintesen ugyanígy tett egy lándzsával.Miután így
rögzítette,a rács túloldalra sétált,szembe elárulójával.Nem kellett
szólnia,tekintete mindent elárult.Némán kinyújtotta tenyerét,és már
simult is bele a büntető korbácsának nyele-Gnóm újfent tökéletesen a
keze alá dolgozott,de ez most nem a dicséretek ideje volt...a három
körömben végződő ostor nem csak büntetett,de meg is bélyegzett,és a
rendkívüli esetre tekintettel számolatlanul bőkezűen mérte vele a
penitenciát.Nem a számokra hagyatkozott,hanem szívére,lelkére,míg nem
érzi,megtörte a lator lelke gonoszságát.
Sínea a támadástól felzaklatva,mikor megszűnt a veszély,halk
pityergéssel nyerte vissza lelkibékéjét,és kezdtek a gondolatai is
visszatérni,de egy új mederbe.Másképp tekintett az
eseményekre,megértve,Hegyek Ura őt akarja-és nem kedvtelésére szolgáló
rabszolgaként.Nem egy hirtelen ötlettől vezérelve hozta ide,őt akarta,de
ezért nem volt hajlandó megalázkodni,hajbókolva beállni a kalandor
kéregetők sorába...hogy aztán még tűrnie kelljen,hogy csak a reményért
az elkényeztetett dáma cicázgathasson vele...belátta,az ő hibája volt
minden,az ő hírhedten elviselhetetlen viselkedése miatt tett így,és
sosem élt vissza erejével,hatalmával.Erőszakot vehetett volna rajta
könnyedén,bár lelkében a dacot csak növelve,de tettlegességgel testét
meggyötörve rábírhatta volna akaratát-de nem tette,és ami büntetést
kapott,az is kegyes volt felség-sértő bűnéhez képest...valahol
érezte,gondolatait talán inkább érzelmek diktálják,mint logika-de jó
érzést keltett benne engedni a befolyásolásnak.
Kezdett tisztelet ébredni benne a férfi iránt,hála,hogy felnyitotta a
szemét,megértetve,mennyire túlértékelte,túlbecsülte magát...bár nem
felejtette el,elrabolta,mégis érezte benne a
lovagiasságot,becsületet...és hogy mennyivel fölötte áll,vágya támadt
rá,hogy figyelemre méltassa,és...talán,ha kiérdemli,magához emelje...
Úgy érezte,ő tehet az eseményekről,az ő léte,hajdani önteltsége váltotta
ki,amiért most más bűnhődik...
Hallotta az ostor hangját,és furán otthonosnak,ismerősnek hatott,a rend
és igazság erejét érezte benne,ami biztonságot ad,mint egyetlen
megbízható támaszt a káoszban.Nem,nem felejtette el,hogy fájdalommal
jár,először...de aztán valami olyat nyújt,amit nem tudott még
megfogalmazni magának...és ettől hiányérzete támadt,hallani a
suhogást,csattanást-és aztán nem érezni semmit...valami nem volt így
teljes,mintha bűntudata lenne,lelkiismeret furdalás gyötörné valamiért...
Azt is érezte,hogy senki sem állhat a bűnös nő kínjai útjába,nem öncélú
a büntetése,a várúr nem a maga dühét vezeti le rajta,ütésről ütésre űzi
ki belőle a gonoszságot.Lelke megtisztulása után tudta,bűnös léte is
bevégeztetik,s bár rászolgált,nem bírta elviselni az érzést,hogy ő az
oka.Odakúszott és a férfi csizmájára kuporodott alázattal,úgy könyörgött:
-Uram,ne vedd miattam életét,had vezekeljek helyette én!-rájött,hibát
követett el,engedély nélkül érintette,de nem bánta,sőt,örömmel töltötte
el,hogy ezért máris kiérdemelte a büntetést.A férfi félrenézett,úgy
szólt hozzá,hogy senki ne észlelhesse arcán átsuhanó,kemény tekintetét a
pillanat töredékére lágyító érzelmeket.
-Kész vagy vezekelni helyette,törvényeim követni,szabályaim szerint
élni?-a lány elértette,ez már nem csak az a kérdés...
-Igen!-válaszolta épp ezért tétovázás nélkül.
-Elfogadom felajánlkozásod!De előbb rendeznem kell megváltott gyarló
sorsát.Gnóm!-szolgája hangtalan termett előtte.
-Nőül fogadnád-e bűnös nőt?
-Uram,szolgád méltatlan rangban ily magasan álló hölgy kegyeire...
-Tévedsz!Törvényen kívül helyeztem,ha asszonyoddá fogadod,e titulus lesz
egyetlen jogalapja létére...amiért örökké hálásnak kell lennie.
-Sosem tudom meghálálni végtelen jóságod,Uram!-hajbókolt a fel sem
fogható boldogság reményében,hogy árnyéklétébe,melyért így sem lehet
elég hálás,melegséget és fényt hoznak.
-Vedd nászajándékul ezt az ostort,s ha feledné szerencséjét,hogy nőd
lehet,nem becsülné kellően sorát,emlékeztesd rá!Menjetek!
Gnóm,miután leoldotta Médeát a rácsról,jelképesen feléje nyújtotta
kezét,amit ő kissé tétován,de sorsába nyugodva elfogadott,és hagyta,hogy
pőrén kísérje végig a felriasztott szolgák sora előtt a folyosók során
szerény lakjáig,egyrészt jelezve a rabszolgák kasztja alatti
státuszát,hisz azok is takarhatják szemérmük egy ronggyal,másrészt
büszkén az élet ilyen csodás ajándékára.
Mikor magukra maradtak Sínea nem várt parancsra-kérésre,ismerve a
járást,maga akasztotta láncait a rács kampóira,várva felvállalt
sorsát,és már akkor tudta,nem kényszerből,önszántából és boldogan fogja
odaadni magát a férfinak,ha elfogadja...és engedi.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.