Egyik és a másik oldalon (1)

Már ismertük egymást egy társkereső oldalról, leveleztünk is. A leveleinkben nyíltan írtunk vágyainkról, álmainkról és tabuinkról, de még nem sikerült a találkozásunk egyeztetése, mikor egy társaságban összetalálkoztunk. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban, hogy itt látja a másikat, de biztosan tudtuk a látott képeink alapján, hogy ki a másik. Gyorsan túltettük magunkat a meglepetésen, ámulaton, hogy mások észre ne vegyék ezt. Sikerült. Egy idő múlva –szinte véletlenül – összefutottunk az egyik szobában, ahol az italok és ételek voltak kirakva az asztalra. Látványosan bemutatkoztunk egymásnak, és mint akik így már ismerik egymást, kiszolgáltuk magunkat az asztalról. Megrakott tányérjainkkal, poharunkkal felszerelkezve levonultunk a kertbe és egy szabad, de távolabbi asztalhoz telepedtünk. Jól körülnéztünk, megállapítottuk, hogy szabadon beszélhetünk, ha halkak leszünk.
Szinte egyszerre buggyant ki belőlünk a kérdés: - Te mit keresel itt? Ezt hallva elnevettük magunkat és ki-ki elmesélte, hogyan került ide. (Eddig is gondoltuk a levelezésből, hogy a másik társasági lény, de mégis más gondolni és más, hogy már nem képen, nem virtuálisan és nem is verbálisan beszélgetve, de valóságosan is látjuk egymást, beszélgethetünk szabadon.)
Óvatosan, de kitárgyaltuk a jelenlévőket, a nekünk szimpatikusakat és azokat is, akikkel biztosan nem akarnánk közelebbi ismeretségbe kerülni. Megállapítottuk, hogy azonos, vagy erősen hasonló az ízlésünk. Majd arra terelődött a szó, hogy ha már így alakult, kihasználhatnánk az alkalmat, hiszen mindkettőnknél úgy tudják, hogy e party sokáig tart, így van, lenne időnk eltűnni és kedvünk szerint közös szeánsszal tölteni a „szabaddá tett” perceket, órákat. Nem is töprengtünk sokat, mivel hely is adódott a szeánszra, külön-külön téve egy kört a villában, feltűnés nélkül távoztunk és távolabb vártuk csak be egymást a kocsikkal. Hamarosan leértünk a szeánsz helyére és belépve már alakult is a szereposztás: Ő a Sub és én a Dom. Bementem előre a szobába, ahol előkészítettem az eszközöket. Hallottam a kopogtatását, amellyel jelezte, hogy készen áll szeánszra. Engedélyt kér a belépésre, s jött be.
Én állva, karba tett kezekkel vártam a szoba közepén. Belépve már négykézlábra is ereszkedett és úgy jött felém, majd elérve megnyalogatta a cipőimet és várta parancsaimat. Hagytam, hogy maradjon ott a szoba közepén és kimentem. Vittem magammal egy nyakörvet és pórázt, amit letettem a kinti asztalra, majd visszatértem. Újra elé állva utasítottam, hogy engedelmes kutyuskaként kerüljön a szemem elé. Láttam kicsit hezitál, majd megfordult, kiment és hamarosan kopogtatva már a nyakörvben, a pórázt a szájába fogva jött vissza. Láttam most már semmi sincs rajta. (Megértette a parancsomat.) Elém érve feltérdelt és odakínálta a pórázt, amit el is vettem, majd megsétáltattam a szobában körbe-körbe pórázon. Leültem a forgófotelembe és hagytam, hogy elém üljön a parkettra, ahol egy ideig ült, majd elheveredett. Egy idő múlva rám nézett s én mutattam, hogy kapcsolja be a TV-t, mert nézni akarom. Megtette, majd visszajött, de most már négykézlábra állt elém, hogy kényelmesen rá tehessem a lábaimat, míg nézem a TV-t. Egy idő múlva felálltam, majd hoztam a kutyuskámnak vizet egy tálban és a másikban összetördelt kekszdarabokat. Letettem elé és intettem: egyen-igyon, míg én néztem tovább a műsort. Közben kezembe vettem a lovaglóostort és időnként egyet-egyet csaptam a fenekére, vádlijaira, oldalára. Kicsit mindig elmozdult, de azért visszatért a tartásába. Mikor láttam, mind elmajszolta a kekszeket és nehezen bár, de el-/fellefetyelte az innivalóját is, vártam mit tesz ezután. Egy ideig semmit. Majd körbenézelődött érdeklődően, végül megtalálta, amit keresett. Rám nézve engedélyt kért s mikor kapott, elszaladt a meglátott labdáért, amit odahozott s mutatta, dobjam el. Jó ideig eljátszottunk ezzel. Láttam elfáradt, kitikkadt, ezért hoztam még innivalót neki a konyhából, amit boldogan eltűntetett. Ekkor úgy gondolta, hogy megteheti, ezért nem négykézlábra állt, hanem elheveredett előttem a szőnyegen. Vártam, néztem. Végül észrevette, hogy nézem, de nem mozdult, csak pimaszul nézett reám. Szinte provokált.
Azonnal felrántottam a pórázánál fogva és hangosan megdorgáltam szemtelenségéért. Láttam elkomorult, egy ideig összehúzta magát, ahogy előttem ült. Majd felderült a tekintete és megint nézelődni kezdett körbe-körbe s már halkan morgott is. Felfigyeltem, s mivel nem értettem, így mutattam mehet, keresheti, ha akarja, amit akar. Végig is nyargalt a szobán körbe, többször is, mire megtalálta, amit keresett. A sarokban álló sporttáska elé leült és onnan nézett, pitizett. (- Mit akarhat? Nem értem. – gondoltam s ezért beleegyezően bólintottam.) Megörült, azonnal a táskába nyúlt és kis keresés után kihúzta, szájába fogta és elém hozta szerzeményét: egy kartonlapon lévő fa csipeszeket. Kivettem a szájából a csipeszeket, de még pontosan nem tudtam, mit is szeretne, ezért egyenként letettem elé a szőnyegre. Örömmel riszálta magát és egyet szájába véve felén kínálta, majd lenézett a mellkasára, majd újra rám. Megértettem. Fel csipeszeltem sorban a csipeszeket a testére, főleg a mellkasára, hasára, de jutott a hónalja felé is. Összesen úgy egy tucat volt már rajta. Ekkor már nem adott többet, hanem elém ült, de úgy, hogy ráült a sarkaira, majd kihúzta magát, szinte kidüllesztette a mellét és megint kérlelve nézett rám és a lovaglópálcára, majd a csipeszekre. Megértettem, azt szeretné, ha sorban leverném a testéről. Kezembe véve a lovaglópálcát el is kezdtem, de viszonylag nagy svunggal ütöttem, hogy biztosan lerepüljenek a facsipeszek az ütés erejére. Kezdetben nem, de az utolsó kettőnél már sziszegett. Kicsit pihentünk, majd újra kezdte, mert adogatta a csipeszeket, amiket feltettem és levertem. Ekkor az órára néztem s megállapítottam elszaladt az idő. Kiparancsoltam fürdeni, majd mikor visszajött megállapodtunk, hogy mikor tudunk újra találkozni.
Elkísértem a kocsijáig és ott váltunk el. Ő elment haza, én is a kocsimhoz mentem és hazafelé vettem az irányt.
(folytatás következik)