Menthetetlen vágyak

– Térdelj le – utasít halk, de szigorú hangján.
Szótlanul engedelmeskedem neki, amíg ő eltűnik egy pillanatra. A szoba néma csendben áll, csak az ütemtelen szuszogásom tölti ki az így keletkezett űrt. Az ablakokon a redőnyök lehúzva, hogy még véletlenül se szűrődjön be olyan fény, ami nem kívánatos.
Lassan pillantok végig a rázkódó, meztelen testemen. Fázom.
Hallom, ahogy ő odakint matat, ahogy a léptei a földet érik. S egyre közelednek… Amíg ismét be nem ér a szobába, gyorsan hátrarakom a kezeim, összekulcsolom őket és kihúzom magam, hogy a hátam teljesen kiegyenesedjen.
– Jól van – fordul felém mosolyogva. – Minden megvan, ami kell. (…) Minden rendben Adri? Mintha remegnél…
– Csak nagyon hideg van… és nincs rajtam semmi.
Ismét elmosolyodik. Nyugodt, határozott mosoly. Az őrületbe kerget vele. Mire gondol ilyenkor? Mi jár a fejében?
– Mindjárt adok rád valamit kicsim.
– Köszönöm.
Hátat fordít nekem, és a maga mögött álló szekrényt nyitja ki. Nem tudom, mit keres, csak annyit látok, ahogyan az egyik felső polcon lévő nadrágomat odébb löki, összegyűri és kivesz alóla valamit.
A nyakörv. A nyakörvem.
Felsóhajtok. Az a rengeteg érzés, ami ettől az egyetlen tárgytól lobban fel bennem, szinte gyomron vág. Megrogyok, amint kavarognak bennem a vágyaim. Hirtelen megérzem, ahogy a kéjnedvem odalent összekeni a combomat is.
Ő még mindig mosolyog. – Nem hagyhatom, hogy a kis ribancom ennyire fagyoskodjon, igaz? – Lehajol, és egyetlen mozdulattal félresöpri a hajamat. – Biztos vagyok benne, hogy ha rád kerül a nyakörv, elönt a forróság.
– Már késő – nevetek.
– Helyes.
Szuszogva, a nyakam körül a fekete bőrrel bámulok fel rá. Mélyen a szemeimbe néz. A tekintetében keveredik a vadság egy higgadt férfi pillantásával. A gyengédség a durvasággal. Az óvás a bántással.
– Felizgatsz, Uram.
– Tudom – suttogja, és még lejjebb hajol. Az ajkait az enyémekre tapasztja, míg a hajamat hátrahúzva billenti a fejem az ő irányába. Belenyögök a csókjába. A szabadon maradt kezét finoman végigsimítja az arcomon, és csók közben érzéki pofont ad.
Már ural. Az Övé vagyok. Testileg, lelkileg. Ha akarnék se tudnék mit tenni ez ellen. Amint az arcom égni kezd a kéjérzéstől, mintha meghalna a régi világ, s egy teljesen új kezdődne a fejemben. Tele vágyakkal, perverzióval, könnyedséggel, bizalommal. Tele megtörhetetlen hittel önmagam és a másik felé. Telis-tele alázattal, odaadással Őiránta.
– Használj – szakad fel a torkomból, amint elhúzódik.
– Hogy mondod?
– Használj! Kér… kérlek.
– Örömmel… Az enyém vagy. De ezt te is tudod. Kis kurvám.