A kutyavásár V.

A Nő egy sajátos állatfajta! Még nem volt két perce sem, hogy B igencsak keservesen, nyüszítve elszenvedte a cicijét ért atrocitásokat – ám most, hogy aktív szerepet kapott a játékban és ezzel persze egyfajta hatalmi pozícióba került, arca kipirult, szeme csillogni kezdett és hetykén nézett a szemembe.

- Most én szabom meg a feltételeket! – üzente a tekintete.

Ez persze nem volt egészen így és ő sem volt teljesen biztos a dolgában, de pillantását a szemembe fúrta, kezeit a vénuszdombjára helyezte, és kéjesen lassú mozdulattal végighúzta a hasán, egészen amíg a cicik aljáig nem értek.
B vékony alkat volt, nem mondhatnám telt keblűnek (cca. 85-ös lehetett a mérete) – de a cicijei igazán szépen álltak és a bimbói az izgalomtól megkeményedve meredtek előre.
Kiszámítottan lassú mozdulattal megnyalta a száját és ezzel összhangban megemelte a jobb cicijét – mintha át akarná nyújtani nekem.

Az egész előadás talán ha tíz-tizenöt másodpercig tartott, de annyira erotikus volt és annyira mesterségesen elnyújtott, hogy teljesen elvesztettem az önuralmamat és keményen rásuhintottam a felkínált cicire. A lovaglópálca bőr fülecse hangos csattanását B keserves jajdulása követte – vélhetően nem számolt azzal, hogy a kis előadása ilyen átütő sikert arat …
Valahol a tudatalattim mélyén a lelkem empatikusabbik fele halk hangon megjegyezte, talán figyelmeztetnem kellene B-t, hogy kérje és számolja az ütéseimet – ahogy megparancsoltam – de ezt a halk hangot teljesen elnyomta a vér dobolása a dobhártyámon, no meg az ugyanott albérletben lakó vadista szandál, aki kéjelegni akart B szenvedésében és cseppet sem volt ellenére, hogy a hibáért újra meg lehet majd büntetni …
B felhős szemmel kínálta fel a bal cicijét is a barbár támadásnak, ami legalább olyan pontos és heves volt, mint az előző.
A bimbók megduzzadtak és bíbor vörösre váltottak, mutatva fájdalmas érzékenységüket – egyidejűleg kéjes előérzettel töltve el a vadista szandált. A pálca újra és újra lecsapott az egyre félénkebben kínált cicikre. Én sasszemmel figyeltem B szemét és amikor felhősödni láttam, abbahagytam a pálcázást egy pillanatra.

- Azt mondtam, kérd az ütéseket és számold! Most ahogy ígértem, megduplázom a büntetésed!

B, aki a szünet láttán abba az optimista hitbe ringatta magát, hogy vége a cicik gyötrelmeinek – most olyan tekintetet vetett rám, amilyet Jeanne D’Arc vethetett a máglyára, de megadóan a jobb cicije alá nyúlt és már emelte volna is felkínáló gesztussal, amikor így szóltam.

- Kiválthatod, ha akarod – de én mondom meg, midet pálcázom és milyen erősen!
- Testem az Öné Uram – de kérem, kímélje meg a cicijeimet! – Mmmm … B láthatóan nem volt tisztában azzal, milyen aljas tudok lenni …
- Feküdj az asztalra!

Újra az ismerős, hanyatt helyzetben rögzítettem az asztalon, de most úgy, hogy a térdei még az asztal sarka elé essenek – így meglehetősen széles terpeszbe kényszerítettem a combját, – mögé álltam és diszkrét ráutaló magatartással, hajánál fogva a megfelelő helyzetbe emeltem a fejét.
B hamar rájött, mi a dolga és egyetértően kéjes nyöszörgés mellett gyönyörteljes oboa koncertbe kezdett.

Magam is helyeslő morgással fejeztem ki tetszésemet, aztán – úgy a nyitány vége felé járhattunk – a még mindig a jobb kezemben tartott lovaglópálcával csuklóból jó csípőset suhintottam – egyenesen az ingerlően kitárulkozó puncijára.
B a meglepetéstől és a kíntól hatalmasat sikított, ám én számítottam erre és tövig döftem belé a dárdámat, ami csírájában fojtotta el a sikolyt, aztán pedig, a félreértések elkerülése végett újabb suhintást mértem ki az ölére, ám ezúttal szándékosan kisebbre és rövidebbre vettem a csapást, így a leffenytű most a szeméremdombján csattant – nagy zajjal, de annál kevesebb fájdalommal.

Így játszottunk az önuralmam végső határáig, hol fájdalmas, hol csak látványos csapásokkal felfedezve a punciját – de jó gazda módjára a combtöve belső oldaláról és a hajlatról sem feledkeztem meg …
A vadista szandál egyre kegyetlenebbül és egyre aljasabban követelte a magáét, ennek nyomán a suhintások is egyre fájdalmasabbak lettek, B hangja – már amennyire a száját eltorlaszoló hangtompítótól hallani lehetett – pedig egyre magasabb hangnemekben szólt, jelezve, hogy pálca suhogtató buzgalmam nem maradt hatástalan.
Ám ami jó, az sajnos nem tart örökké, pár perc után már hiába szorítottam el, hiába tartottam szünetet, az egész agyamon egyetlen őrjöngő kívánság hatalmasodott el … végül a gyönyör egyik lokális csúcspontján egy tényleg kegyetlen, őrjítően fájdalmas – és végtelenül aljas – mozdulattal, úgy nyújtottam meg az ütést, hogy nem a leffentyű, hanem a pálca vékony legvége sújtott le B fájdalomtól elgyötört csiklójára …
B ezúttal nemcsak hogy felsikoltott, de könnyekre is fakadt – én pedig kirántottam férfidíszemet sírásra görbülő ajkai közül, két rántással kioldoztam a bokáját fogva tartó köteleket, a lába közé álltam és térdhajlatánál átkarolva egyenesen magamra húztam. Puncija az átélt gyötrelmek ellenére – vagy talán éppen ezért?! – csodálatosan nedves volt és ahogy befogadott, úgy éreztem, mindig is itt volt a helyem …
Azonnal abbahagyta a sírást és kéjes sikoltozásra váltott, én pedig eszemet vesztve döftem minden erőmmel, egyre mélyebbre és mélyebbre, mígnem mindkettőnket elborított a gyönyör szökőárja és félig öntudatlanul B-re zuhantam.

Eltelt néhány perc, amíg magunkhoz tértünk. Az asztal kezdett kicsit kényelmetlenné válni B számára, ezért átvonultunk a fekvőhelyre, ahol összebújtunk, hogy kipihenjük a fáradalmakat.
Amikor egyáltalán képes voltam normális hangon megszólalni, kéjes önelégültséggel felsóhajtottam és megkérdeztem:

- És mikor érsz rá legközelebb?
- Soha többé – felelte B – Mondtam, hogy nem fekszem le nős férfiakkal. Egyszer volt Budán kutyavásár!