Karácsony előtt

Sirius és Grace, december 21-én.


Hideg, de fényes délelőtt, állok a buszmegállóban, a két falut összekötő elágazásnál. A busz már három perce elment, miután leszálltam. A tájat nem borítja be teljesen a hó, de azért vannak bőven fehér foltok, és a fákon is maradt még belőle. Pár nap múlva karácsony. Kezdek kicsit fázni, érzem, hogy hülye ötlet volt busszal jönni, de az autót épp egy másik családtagom több napra elvitte, így nem volt választásom.
És ekkor megérkezik. A fekete Mercédesz hirtelen bukkan elő a kanyar mögül, majd lefékez előttem. Kiszáll Ő. Ott áll karcsún, gyönyörűen, vágyakozva. A legszebb, legszexibb nő a világon. Az én drágám, az én kis húsz éves szubhercegnőm. Be sem csukja a kocsiajtót, már repül felém, a nyakamba ugrik, és hosszan megcsókol. Viszonzom a csókot, és közben megszédülök. Grace… vártalak drága, édes egyetlen szerelmem. Alig bírtam ki én is ezt a pár napot, amit az idióta vizsgaidőszak közénk állított. De nem számít. Most már semmi sem számít, mert itt vagy velem, és itt vagyok veled. Nehéz belekezdeni a mozdulatba, de eltolom magamtól. Megsimogatom a tökéletes arcot, majd kinyújtom a kezem. Rögtön tudja a dolgát. Visszaszalad az autóhoz, kihúzza a kulcsot, majd a kezembe adja. Közben mosolyog rám, látszik rajta, hogy ugyanannyira felizgatja az, ami történni fog, mint engem, és hogy ő se tudott semmi másra gondolni az elmúlt napokban.
- Szállj be. – mondom neki. Halkan, de parancsolóan, és már megy is, helyetfoglal az anyósülésen.
Beszállok én is, majd elindulunk. Körülbelül 10 perces út áll előttünk. Nem megyek túl gyorsan, habár így is túllépem a sebességhatárt. Kis szub mellettem ül, és szerelmes tekintettel nézi az arcomat.
- A lábaid. – mondom neki. – akarom őket… most.
Nem bírtam tovább. Mint egy állat, úgy vágyom rá. Szinte szubként szerelmes vagyok a lábaiba, vágyom rájuk, és imádom őket.
Grace lassan lehúzza a csizmáit, és a zokniját, majd keresztben ülve az ülésen, az ölembe teszi őket. Az egyik kezemmel elengedem a kormányt, és simogatom a tökéletes talpakat, lábujjakat, és bokát. Néha felkuncog, vagy megremeg. Imádom, hogy ennyire csiklandós. Hiába, ha valaki tökéletes, akkor tökéletes.
- Te vagy a legjobb, kicsim. – mosolygok rá.
Ezredszerre is elpirul a bóktól, odahajol, ad egy puszit, és a fülembe súgja:
- Mert te a legjobb pasi a világon. Szeretlek.

Lehajtunk a főútról, és a földúton megyünk tovább. Hamarosan elérkezünk egy tisztásra. Jó kis kirándulóhely, de december vége felé egy lélek sem jár erre. Kiszállunk.
- Elhoztad? Mert én igen. – kérdezem tőle, miközben előhúzok a saját táskámból egy bilincset, és egy összetekert, hosszú kötelet.
- Igen. A csomagtartóban. – és már hozza is a saját köteleit, amiket annyira szeret, és a közös korbácsot. – mit fogunk ma csinálni?
- Kikötözlek egy fához, és megduglak. Kb ennyit. Utána elmegyünk kocsival hozzátok, és elmeséljük anyukádnak, hogy még a téli erdőt is megnéztük.
Elneveti magát, és a szeme már a fákon van.
- Válassz egyet… az a része nekem mindegy. Addig is viszont, amíg nem végzek veled, szubnak hallgass a neve.
- Igen, uram. – és már megy is.
- Vetkőzz! – parancsolom, miután választott.
- Ilyen hidegben? – annyira édes ez a lány. Mindenkinél aranyosabban tud ilyen csodálkozó képet vágni. De a kis szub megint feleslegesen kérdez.
- Igen, és a kérdésért kapsz 25-öt a fenekedre. – És Grace már vetkőzik is.
Szorosan a fához kötözöm, háttal felém, hassal a fának, a karjait magasan felhúzom, összebilincselem, majd egy kötélell egy ághoz rögzítem. A bokáit széthúzom, és hozzákötöm két fa törzséhez. Alig tud mozogni.
- Kérd a büntetést. – mondom neki.
- Nem. – mondja. Sóhajtok. Néha ilyen. De nem baj, ezért is szeretem.
- Rendben. – majd a korbáccsal ráütök kettőt a fenekére, mielőtt újra megszólalna. Erőset ütök, azt akarom, hogy fájjon. Felszisszen, a korbács rögtön nyomot hagy a bőrén. – és most kérd a büntetést.
- Kérem uram, büntessen meg. – mondja halkan.
- Hangosabban!
- Kérem uram, büntessen meg!
- Ki vagyok én kicsim, hogy megtagadjam ezt a kérést? – igen, én meg néha szemét vagyok.
Grace csak az első ütéseket tűri némán. Utána rángatózik. Utána felszisszen. Az utolsó 3 alatt már könnyezik, és szipog. Már rettenetesen vágyom rá. Nem is húzom tovább az időd. Kioldom az övemet, letolom a nadrágot, az alsót, és masszívan belehatolok a már teljesen nedves puncijába. Az imént fájdalmas nyögéseket elégedett zihálás, majd kéjes nyögdécselés veszi át. Szorosan a fához nyomom, és fokozom a tempót. Egy kézzel befogom a száját, közben a nyakát harapom. Érzem, hogy néha felkiáltana a fájdalomtól, de most már teljesen az enyém. Azt csinálok vele amit akarok, ezt tudja ő is, és élvezi a helyzetet. Tökéletes kis szubhercegnő. Jól ismerem… tudom, hogy ha végeztem, direkt okot fog adni a büntetésre. Nem fogok ellenkezni. Ő meg nem fog majd tudni, de nem is akar. A hajánál fogva, erőből dugom abban a pillanatban, amikor elélvezek. Kihúzom a farkam belőle, de a játéknak még koránt sincs vége…


Igaz történet, 2012. december 21-e, leírva: 2012.12.27. Sirius.