Esztendő múltán...

...Szindbád a déli parton szállt sebesvonatra, naftalinszag járta körül a pézsmagalléros télikabátot, amint a gardrób börtönéből derűs lélekkel kiszabadították.
Ismeretlen konduktor kezelte jegyét: tour-retour aznapra; eltávoztával a kései őszben egyetlen nyomot hagyott az északi parton, kutyája sírját az elárvult kert bástya szegletében.

Óbudára dirigálta most a konflist, mert Liáné odaköltözött:
- Ne sajnálja Verpeléti úti kínzópalotámat, itt is feláldozom majd élveteg, kegyetlen szenvedélyeimnek,- mondta Liáné odaköltözéskor, belekarolt a férfiba, álmaik promenádja lett a szűk előszoba.
- Állj a kereszt elé, megkóstolhatod újdonat arabs korbácsomat, eddig háremhölgyek hátán parádézott, most a szultán fog kínban vonaglani,- szemből mért ki rá száz csapást Liáné, hogy szeme villanásaival is megkínozza áldozatát, ha már sokadszor felkínált, de mindig elérhetetlen, káprázatos testét most vastag, puha köntös takarta, arasznyi derekán megkötve erősen, meg ne nyílhasson a korbácsolás lendületében.

- Hozzon nekem friss dióbelet a Szentlélek piacról, a fűszerestől rúd vaníliát,- Liáné magához vonta a keresztről térdre roggyant, őszülő embert:
- Nincs kedvem felöltözni utcai ruhába, talán még bundában is fáznék. De el ne feledkezzék a vásárban rólam, felrakom magára a két, legkegyetlenebb csíptetőmet, amin ólom tobozok lógnak, így kínozom távollétemben is,- mielőtt meleg, fekete ingét visszavette volna Szindbád, bimbóit poklot idézőn megragadták az ezüst csipeszek, lassú kínnal ölő skorpiók ólom potrohától fájt minden rezdülése.
- Öltözzön, sipirc!,- Liáné csókra nyújtotta szépséges, imádott lábait.

"Ma nem kínozlak, Karácsonyra készülődvén hóhérod helyett angyalod leszek, megkínozatlanul elbocsájtlak, ma megelégszem a végtelen alázattal, ahogy talpam alá hajtod arcodat", esztendeje még így rendelkezett Liáné Karácsony havában, tán még félannyira szerelmes szolgája felett.

Kínok cseppje, szenvedés fagyöngye világlott Szindbád homlokán, lehajolván egy marék dióbélért, hogy megvizsgálja azt.
- Jól van, tekintetes úr?,- testes, tót asszony riogatta a vékák mögül,- meg ne haljon itt, mielőtt bévásárol! Karácsony előtt azt nem lehet!
- Lázra kinint vettem,- ígérte Szindbád az örökkévalóságot és jónak ítélvén a dióbelet, egy kilót kiméretett.
- Szerelem lázára az nem való,- horgadt fel lelkében az orvos:
- Másfél éve éget a láz, eszedben sincs azt csillapítani.
Megindult a hószakadás, megvizesedett a nagykabát: vasszűz öleléssé lett a melleken csüngő skorpiók harapása.

- Megszabadítom,- mondta Liáné otthon; mielőtt nekilátott volna finom ujjacskáival, térden állva Szindbád megnyitotta arasznyira a köntöst, csókkal köszöntve az arany köldököt: álmai ujjbegynyi kútját, talán szerelmi csakrát érzett abban, ahol kulccsá lehet a perzselő vágy.
- Jaj, hideg az orra!
Elhajtotta rögtön a fejét onnan, hisz' Istennőjének az kellemetlen; kijózanodva, hazafelé már megbánta e heves visszavonulást, mert Liáné nem mozdult, maradhatott volna még ajka a kút peremén, nyelve a kút mélyében ama kulcs után búvárkodva.
- No adja csak vissza a csipeszeimet!

- Vigye el ma az ajándékom, de csak Szenteste bonthatja fel,- Liáné nagy, puha csomagot varázsolt elé, szépséges díszpapírban bujdosott a karácsonyi titok.
- Ezt a dobozkát szintén csak Szenteste szabad felbontani,- mint egy értékes ereklyét, felmutatta Istennőjének Szindbád a maga meglepetését.
Liáné lábujjhegyre állt, hogy a felső polcon sereglő, színes csomagokhoz besorakoztassa. Mögé osont őszülő rabja, hátulról karjaiba zárta, Karácsony áhítata bújt a selyem haj illatába, áldott ünnep ízét kóstolgatta, amint megcsókolta a fiatal, szépen ívelő nyak bársony szegletét. Mámor és melegség bolyongott benne, forróbb és édesebb, mint a siófoki vásár fűszeres forralt bora.

Nem bírta kivárni a parancsolt másnapot: hófehér párnára hímezte Liáné saját képmását egész alakban, ragyogó hűen, mint a legkiválóbb festmény. Kísérő levélkén az imádott nő-betűk gyöngysora:
- Szolgácskám, így minden éjszaka átölelhetsz.
Nem bírt aludni Szindbád a párnán:
Istennő ajándéka ez, olyan, mint Ő maga: gyönyörű és kegyetlen.
Vergődött szerelmes lázban, rázta a láz még reggel is a mólón: karácsonyi, kóbor lélek fürdette frissen hulló hóban égbe tekintő, imádságos arcát.
Csak a sirályokat bírta még a Balaton jege.