Sárkányt vagy királylányt? - 2. fejezet

Kéjes fantázia tündérmese, avagy bdsm és fétis a sárkányok és lovagok korában.


2. fejezet

Az álom roppant furcsa volt, olyasféle, ami túl buta ahhoz, hogy rémálom lehessen, de mégis kellemetlen és már már irritáló. Álmában repült, nem érzett talajt a lába alatt, és mindezt meztelenül tette, hisz lábát, hátát és fenekét folyamatosan hűvös, már-már dermesztő léglöketek simították végig, libabőrt varázsolva egész testére. Kellemetlen érzés volt így megrázta magát. Azt ezt követő, a füle mellett felrikoltó éles hang olyan rémítő volt, hogy felpattantak a szemei.

"Ne ficánkolj már te átkozott tuskó, maradj nyugodtan!” sikoltotta Alessandra Hercegnő egyenesen a lovag arcába. Sir Blackwood elképedve gyűjtötte össze érzékelésének szilánkjait ahogy megpróbálta felfogni, mi is történik. Meglepő gyorsasággal sikerült felmérni a szituációt, de az olyannyira extrémnek és elképesztőnek bizonyult, hogy másodpercekig tartott, mire valóban képes volt elhinni, amit lát. És amikor az érzékelés képlékeny pudingja végül a valóság kemény formáit vette fel és a lovag meggyőződött róla, hogy szó szincs többé álmokról csak nyers igazi realitásról, mindennél jobban megrémült. Ezek után bizonyos, hogy ki lesz végezve. Ha nem a sárkány végez vele, akkor a Király parancsára fogják kerékbe törni. Elvégre meztelenül szorosan hozzásimulni a szintén mezítelen Hercegnőhőz minden tekintetben kimerítette a felségárulás büntettére vonatkozó törvény tucatnyi passzusát.

Egy kiálló sziklapárkány felett lógtak lábujjaikkal majdnem érinte a simára csiszolódott követ. Kezeik a fejük felett gabalyodtak egymásba, csuklóiknál fogva lógtak melyek megszilárdult sárkánynyál béklyójában. Mikor Sir Blackwood megpróbálta megmozdítani az ujjait az is hamarosan világossá vált, hogy a két emberi lény négy keze odafennt elég rendszertelenül helyezkedik el, ugyanis hosszú körmöket és túl karcsú, törékeny kacsókat tapintott.

"Hagyd abba, hogy képzeled?!” érkezett a következő hisztérikus sikoly és éles körmök vájtak azonnal a lovag egyik kézfejébe. Csuklóiknál összeragasztva, szemtől-szembe lógott a hatalmas termetű lovag és a törékeny testalkatú Királylány, mivel a nő karjai jóval rövidebbek voltak így a férfi álla tulajdonképpen a csupasz mellek közötti íves mélyedésben nyugodott. Orra a lány nyakához dörzsölődött, és ahogy aprót horkantva kifújta a levegőt egy formás de hegyes térd csapódott egyenesen a köldökébe, kiszorítva a levegőt a férfi tüdejéből.

"Ne szuszogj, csiklandoz! Legközelebb lentebb célzok!” mozogtak a vérvörös, vékony ajkak és kicsi, hegyes nyelv türemkedett elő a hófehér fogok között, éppen a férfi szemei előtt. A királylány szája ugyanis éppen szemeivel volt egy magasságban, a férfi csak remélni merte, hogy mélységes megvetésében az elviselhetetlenül kényes Hercegnő nem fog egyet köpni. Bárhogy is, azok a hegyes cicik melyek a vállainak feszültek nagyon is bizsergetőek voltak, és bár a lány ugyanúgy izzadságtól nedves testtel illatozott mint saját maga, a férfi határozottan kellemesnek találta a nő mindennél természetesebb aromáját. A kimondottan selymes, szőke fanszőrzettel határolt punci valamivel a köldöke felett dörzsölődött a hasához, és mire idáig eljutott a felismerésben ijedten vette észre, hogy ernyedt lábaihoz hasonlóan lógó szerszáma éledezni kezdett, és lassan de eltökélten emelkedett fel, szó szerint a Hercegnő formás lábai között. Ha a nő ezt észreveszi tucat sárkány sem fogja megakadályozni abban, hogy térdeivel ripityára zúzza a golyóit mint malomkerék a búzaszemet, így Sir Blackwood saját elemi érdekében beszélni kezdett.

"Őszintén sajnálom, Felséges úrnőm! Nem is értem hogyan történhetett mindez, higyje el, nem állt szándékomban...” lehelte mentegetöző szavait a lány szegycsontjára, amikor a nő minden eddiginél hangosabbat sikoltott, és a lovag méginkább fokozódó döbbenetére hirtelen két nyurga láb fonta körbe a derekát, ahogy a Hercegnő, mint egy feltüzelt szerető, valósággal összeroppantotta a férfi altestét háta mögött kétségbeesetten egymásba kulcsolódó lábaival.

"Jaj! Valami hozzámért! Valami van mögöttem!” sikoltotta a hisztis szépség és a férfi fájdalmában felnyögött, mivel azok a karcsú lábak olyan erősnek bizonyultak, hogy nagyon roppant a férfi gerince. Másodlagos hatásként ugyanakkor a hirtelen összefonódástól bátorságot merített ágaskodó farka, és az izzadságtól fényesen csillogó dorong úgy nyúlt felfelé a nem is túl messze remegő szöszi punci irányába, mint ahogy a napraforgó törekszik az életet adó tűzkorong felé egész életében. ’Ebből nagy balhé lesz.’ konstatálta a tehetetlen férfi és már éppen nyitotta volna a száját, hogy valahogy megnyugtassa a Hercegnőt és felkészítse kontrollálhatatlan pénisszel való szembesülére, amikor valami megérintette az előbőréből már kicsusszant, nedvesen csillogó makkját.

"Bassza meg!” üvöltötte fel ő is és előre rúgott, ezzel alaposan meglengetve a két öszefonódott testet egészen addig, hogy a most már felfelé meredő farok kétszer is nekinyomódott a lengedezés közben óhatatlanul is fel-le csúszkáló Hercegnő puncijának.

"Megint! Jaj! Ne ott, ne ott!” sikoltotta a lány megint és összefonódott sarkai a férfi fenekébe vájtak, ahogy még szorosabban magához kulcsolta. A lovag rekedten nyögött, egyfelől mert tényleg nem bírt levegőt venni, másfelől pedig mert a titkozatos érintés miatt rémülettől függetlenül a királyi punci közelsége megrészegítette.

"Édesek vagytok. Azt hiszem remekül fogunk szórakozni.” hangzott fel egy harmadik személy hangja a Hercegnő háta mögül, és hiába volt az egy kellemesen alt, huncuttsággal fűszerezett női hang, lovag és Hercegnő együtt sikoltott fel és kezdett el rángatózni, melnyek eredményeképpen a lovagi farok számos alkalommal siklott végig a szétnyiló királyi szeméremajkak között.

"Úristen! Ez a faszod!” világosodott meg Alessandra végül és hangjából annyi szemrehányás és hitetlen borzadalom sütött, hogy még az amúgy teljesen ártatlan lovag is elszégyellte magát.

"Nagyon sajnálom, Felség, én igazán nem...” kezdett a második körös mentegetőzésbe, de egy gúnyos és mégis felszabadult már-már ördögi kacaj szakította félbe fantáziátlan próbálkozását.

"Ez hihetetlen, micsoda álszemérmes komédia! Ti emberek igazén megérdemeltek egy kis helyreigazítást. Az úgynevezett civilizációtok és ostoba szabályaitokat kezdhetitek elfelejteni. Itt az ÉN törvényeim uralkodnak." közölte a testetlen hang majd furcsa, süvítő hang hasított a levegőbe. A lovag hangos csattanást hallott majd több dolog történt egyszerre.

Előszőr is két királyi térd egyenesedett ki majd hajlott vissza visszacsapó íjakat megszégyenítő erővel, melynek eredményeképpen két sarok ütközött a lovag izmos fenekének olyan erővel, hogy a férfi csak tátogni tudott. Másodsorban éles körmök vájtak a kézfejébe vért serkentve, miközben a karcsú női test úgy elkezdett reszketni és rázkódni, mintha egy szélviharral dacoló nyárfa. Harmadsorban Alessandra Hercegnő olyan hangosat sikoltott, hosszan és élesen, hogy a lovag túl közeli hallójáratai érzés szerint minimum megsemmisültek.

"Wyvern bőrkorbács, a kedvencem." hangzott a buján jókedvű magyarázat ahogy újabb surranó hang töltötte be a levegőt.

"Ne én... JAJ!" sikoltott Alessandra megint és legalább a lovagot átölelő lábait leeresztette a lendülettel meghintáztatva mindkettőjüket. Sikolyai megsüketítették a férfit és tehetlenségében rugdalózni kezdő lábai pedig érzékeny pontokon csattantak. A korbács megint lendült, és az elkényeztetett, aranykalitkában nevelkedő Hercegnő életében előszőr szembesült a fájdalom érzésével. A korbács szalagos vége eddig a kellemesen domborodó, kerek popsikat csókolgatta vörös csíkokat húzva a hófehér bőrre, de ahogy az egyre vadabb rugdalózás miatt a két összekötözött test elkezdett ide-oda fordulni az újabb csapások már nem voltak olyan precízen helyezettek.

“Felség, ne rugdosson… Ááá, ne ott, kérem… Óóó!” üvöltötte Sir Blackwood ahogy bokától ágyékig számos kék folt értékű rúgással és térdeléssel lett gazdagabb alig néhány perc alatt, miközben az izgató testű nő a kínok kínját átélve folyamatosan sikoltozott, és minden egyes ostorcsapás után úgy rángatózott, minta eltökélte volna, hogy kitépi vállait az izületükből.

Piff!

“Rohadéék! Nagyon fáj, elég! Nem bírom!”

Paff!

“Jujúj! Ne! Ezt ne! Ne a fenekeem!”

Puff!

“Mentsen meg! Meghalok!” visította, de a felvetése nem vált valóra és nem hogy nem halt meg, de minden egyes érkező csapásra méginkább élőként, még hangosabb üvöltéssel és erősebb rugdalózással válaszolt. A lovag kétségbeesetten próbálta felhúzni a lábait és védeni legérzékenyebb szerveit, a nő hisztérikusan gyors, lefelé rugdalozó talpai mindahány alkalommal visszaterelték az emelkedő combokat, míg térdei időnként ténylegesen betaláltak, lángra lobbantva a harcos alhasát és sugárzó kínt keltve annak egész testében.

Alessandra Hercegnő minden egyes csapást úgy élt meg, mintha tűzes vassal érintették volna királyi sejhaját, alabástrom combjait vagy ruganyos hátát, az ütések perzselő kínját semmi sem csökkenthette. Így mikor végül, talán harminc találat után a korbácsolás abbamaradt a lovag és Hercegnő együtt nyögve és nyöszörögve, lassan himbálózva, teljesen kinyúlva lógtak, és még a rakoncátlankodó farok is megjuhászkodott az után a pár rugás után, ami miatt a tövénél reszkető védtelen golyók kezdtek kicsit kékülni.

A Hercegnő elernyedt ajkai között szivárgó nyál a lovag orrára csepegett, de a férfinak ez volt a legkisebb problémája. Nem őt kínozták még, és mégis meg volt róla győződve, hogy többet szenvedett, mint a megkorbácsolt nő. A kérdés már csak az, hol van a sárkány, és ki volt aki a korbácsot tartotta? Lépések koppantak tőle jobbra és Sir Blackwood oldalvást kényszerítte a fejét csakúgy mint a félig elalélt királylány. Mindketten meglepetten kiáltottak föl. Egy nő, embernek kinéző nő két kézzel és két lábbal állt pár lépésre tőlük. Magas volt, igazán királynői, lábán combig érő Fekete bőrcsizmával és kezében egy hosszú, összetekert korbáccsal, mely szíját itt-ott vörös foltok tarkították.

A nő nem viselt semmi egyéb ruhát és alakja ellenére határozottan nem ember volt. A bőre világos és hosszú fekete haja dús és csinosan hullámos, de szemei vörösen izzó kígyószemek voltak, vörös ajkai közül villas nyelv villant elő rendszeres időközönként, hosszú ujjai végén a körmök karom jelleggel görbültek és minden bizonnyal élesek is voltak, mint egy kard pengéje. A lovag felnyögött ahogy eszébe ötlöttek a régi legendák melyekben a sárkányok nem pusztán kegyetlen szörnyek voltak, hanem emberi alakot felölteni képes intrikus csábítók. A királylánynak láthatóan nem esett le a csavar a történetben hisz hüppögő, halk de magas hangon jajdult fel.

“Ki vagy te? Miért teszed ezt velem? El kell innen mennünk, a sárkány bármikor visszajöhet!” nyávogta, utóljára akkor látta a bestiát amikor az a sziklaterem plafonjáról erre a félreeső párkányra telepített át őt és mellé erőszakolta a vesztes lovagot is. A korbácsos szépség szája gúnyos mosolyra húzódott, olyas fajta vigyorra, amit leginkább egerek látnak épp amikor egy macska játékba kezd velük.

“A nevem Draca.” mondta a nő. “Sárkány vagyok, ti pedig a játékaim. És most játszani fogunk. Nagyon hosszasan.”

Folytatás következik.