Veronika Tanárnő 16

Nem töltöttem sok időt térden, egyszer csak valaki csengetett
- Gyerünk állj fel és nyisd ki az ajtót!
Ahogy kinyitottam meg pillantottam Bea Úrnőt és Nórát. Mind a ketten nagyon elegánsan voltak felöltözve mintha az operába készültek volna, csodálatosan néztek ki.
Lesegítettem róluk a kabátot majd a nappaliba kísértem őket ahol Veronika várta őket. Ameddig ők beszélgettek én addig Veronika mellett térdeltem, érdekes volt a helyzet hiszen egy nappal ezelőtt még Nóra kezei között voltam most pedig Vera mellett vagyok. Ahogy beszélgettek egyszer csak Veronika megkérdezte Nórától hogy hogyan teljesítettem tegnap és hogy jól viselkedtem-e.
- Az eleje döcögősen indult mivel ez a kis féreg nem akart nekem szót fogadni és vacillált még azon is hogy feljöjjön hozzám.
-Igen? nocsak nocsak szóval nem fogadtál szót az Úrnőnek?
Szegezte a kérdést hozzám Veronika.
- Elnézést Úrnőm de nem tudtam mi a helyes
- Neked nem az a dolgod hogy gondolkozz hanem hogy teljesítsd amire utasítanak!
- Bocsánat, elnézést többet nem fordul elő ígérem
- Bocsánat,bocsánat ez nagyon megy neked de ma sem tudtad teljesíteni a parancsomat, nekem kellett befejeznem a vacsorát helyetted mert nem voltál képes időben elkészülni, Ezért ma még csúnyán kifogsz kapni...

Elérkeztünk a vacsorához. Furcsálltam a dolgot hogy még nem kaptam meg a büntetésem úgy voltam vele hogy majd akkor vacsora után fognak rajtam elszórakozni az Úrnők. Aztán nem lett igazam. Miután befejezték a vacsorázást én elmosogattam és be lettem zavarva a szobámba. Vártam már a büntetést már agyilag tisztára ráhangolódtam és csak ezen járt az agyam, hogy most elleszek fenekelve vagy talán valami új dolog lesz, de aztán nem történt semmi. Megpróbáltam elaludni de túlságosan is fel voltam a-hoz izgulva és az erényövem is már nagyon szorított aztán valahogy sikerült elaludnom. Másnap reggel vártam hogy nyíljon az ajtóm de az valahogy nem nyílt. A pontos időt nem tudtam mivel nem találtam a telefonomat és az órám is eltűnt a szobába pedig nem volt ablak, igazából azt se tudtam milyen napszak van éppen, itt kezdtem sejteni hogy ez lesz az én büntetésem. Ahogy telt az idő úgy tűnt mintha a percek órák lennének és én csak ott feküdtem az ágyamon. Szólni nem mertem, nem akartam hogy Veronika felébredjen mivel nyilván alszik mert semmi mozgást nem hallottam kintről. Egyre jobban kezdtem kétségbe esni hogy mi is történik mivel már nyilván dél is elmúlott.
Egyszer csak hallom nyílik a bejárati ajtó. Hallom a magassarkú közeledő kopogását és ahogy egyre hangosabb lesz úgy lesz egyre nagyobb a remény is bennem hogy végre kiszabadulhatok, de ez nem következik be hallom ahogy tovább sétál egészen a hálóig.
Ismét vissza fekszem az ágyba és várok.
(folyt. köv)