Gyötrelmek Háreme - I. rész

Az egész csarnokot erőtlen viháncolás töltötte be. A díszes bejárattal szemben hosszú vánkos terült el, rajta a vén sejk feküdt vékony, fehér selyem köntösében, amin át jól látszottak hurkái. Két oldalt mellette egy-egy fiatal, izmos, kreolbőrű szolga legyezte őt méretes pálmalevelekkel. Mezítláb, a derékkötőtől eltekintve ruhátlanul álltak. Tekintetük mereven maguk elé szegeződött, véletlenül sem néztek mesterük felé, láthatóan féltek tőle. Olajozott bőrükön megcsillantak az ovális ablakon beeső fénysugarak. A bizonytalan, néhol felcsendülő nevetgélést mintha nem is hallották volna. A sejk húsos ujjaival beletúrt a szőlővel és fügével teli tálba. Miközben kotorászott a szemek közt a nevetés felerősödött. Végül letépett egy fürtöt és kiemelte a tálból, a kacarászás megszűnt, csak valami fáradt pihegés szólt helyette. A kövér úr befalta az ételt és ismét a tálba nyúlt. Lassan, megfontoltan válogatott, közben szétpréselt jó pár szemet, ekkor már a nevetgélés újra visszhangzott a teremben. A sejk mélyen belemarkolt a tálba, vaskos ujjai vadul mozogva eltűntek a gyümölcsök között. A nevetés hangos röhögésbe csapott át, egy fiatal férfi hangja volt. A kövér úr egyre elszántabban turkált a tálban, nyelvével izgatottan nyalogatta szája szélét. Az asztal remegni kezdett, fügék gurultak le a márványpadlóra.
//Nem adom meg, amire vágyik – gondoltam, és összeszorítottam a fogaim. Abbahagytam a nevetést. A kövér ujjak csiklandoztak ugyan, de önfegyelemmel vissza tudtam tartani. Behajlítottam a lábujjaim, majd vissza. A szőlőszemek levet fakasztottak, éreztem, ahogy az ujjak összeragadnak, aztán cuppanva szétválnak.//
A sejk tokás arca elégedett vigyorba fordult át, mintha csak erre számított volna. Kihúzta kezeit a tálból, majd a vánkos melletti kis szelencéért nyúlt. Gyengéden felnyitotta, akár egy kincses ládát. Benne egy fehér párnán sorakoztak a papagájtollak, tűk, kefék, olajak, gyertyák, tésztaszelők, fésűk, pihés zsinórok. Ezek a normál esetben hétköznapi tárgyak voltak kedvenc kínzóeszközei.
//Már ismertem a folytatást, de azért megpróbáltam ellenállni. A hegyes, hideg fémkarom érintéséből rájöttem… Ez a gyűrűje, amit kifejezetten erre a célra csináltatott. A fejem vertem a földbe, de így is kiszakadt belőlem a hangos nevetés, ahogy körözött a sarkam peremén.//
Legalább kéttucat apró karikát rajzolt a talppárnára és a boltozatra, mire elért a lábujjakig. Az asztal úgy dobálózott, hogy annak is egyértelművé vált mi történik, aki eddig nem jött rá a zaj forrására. Bár a hosszú terítő takarta a férfit, kivehető volt a hánykódó test az asztal alatt.
//Ömlött rólam a víz. Kezeim hátra voltak kötözve, így hason fekve, sötétben nem tudtam csinálni mást, mint nevettem, röhögtem, néha könyörögtem (bár tudtam, hogy fölösleges). Visszasírtam a kényes szemezgetést, utólag belegondolva még kellemes is volt, ez viszont pokoli kín.//