Smaragdrózsa 7. rész

A kimerítő nap után csak egy könnyű vacsorához volt kedvük, aztán egy gyors tusolás után aludni tértek. Ada Ákos biztonságot adó karjai között aludt el. Az álom és ébrenlét határán jóleső borzongással gondolta végig a mögötte álló nap eseményeit. Mosollyal az ajkán úszott át az álomba. Nem tudta még mi vár rá.

Hűvös szellőt érzett, megborzongott, libabőrösnek érezte a testét. Csukott szemmel próbált a takaró után nyúlni, nyilván lecsúszott. De a karját nem tudta mozdítani. Egyiket sem. Ijedten nyitotta ki a szemét. A lélegzete is elakadt, ahogy körülnézett. Mintha több száz évet ment volna vissza az időben. Hatalmas teremben volt. Csupa kő, rideg sivárság. A magasan levő, csúcsíves ablakok mögött sűrű sötétség. Éjszaka volt. A falakon kovácsoltvas tartókban fáklyák adták a derengő világosságot. Szemben kényelmes, párnázott ülőalkalmatosságokat látott, egyelőre nem ült rajtuk senki. Elszórtan gyertyatartókat, oszlopnyi, karvastagságú gyertyákkal. A fal mentén nehéz, rusztikus tölgyfa komódok, rajtuk – ahogy meg tudta ítélni- kínzóeszközök. Négy alakot látott mozogni, látható előkészületeket tettek valamire, amiről Adának fogalma sem volt, hisz azt sem tudta, hogy került oda. Négy nagyon magas, testes férfi, feszes, fekete nadrágban, meztelen felsőtesttel. Arcukat maszk takarta. Ada szólni próbált, de a szájában szájpecek volt. Hogy került oda? Teljesen meztelen volt. A karjai a mennyezetről lógó, a bokái a padlóba rögzített lánchoz voltak bilincselve. Kitárt karokkal, nagy terpeszben, X alakban. Oldalra fordította a fejét, mellette ugyanilyen helyzetben egy lányt látott. A húszas éveiben járhatott, karcsú, nyúlánk, csodás idomokkal, feszes, telt, mégsem túl nagy mellekkel. Vállig érő, dús, sötét haja rakoncátlanul keretezte arcát. A tekintetében Ada a saját, egyre fokozódó kétségbeesését látta tükröződni. Beszélni egyikük sem tudott, így a tekintetükkel próbáltak kommunikálni. Láthatóan egyikük sem tudta hogyan került ide, és mi vár rájuk, de a környezet kellően könyörtelen volta nem hagyott kétséget afelől, hogy nem kedélyes, beszélgetős teázásra gyűltek össze.
A négy férfi lassacskán elvégezte az utolsó simításokat. A párnázott kerevetek mellé kis asztalokat hoztak, rajtuk bor és poharak. Két asztalka, két üveg bor, két pohár. Közönség is lesz? Ekkor, mintegy végszóra két férfi vonult be, ügyet sem vetve a láncra vert nőkre. Elmélyülten beszélgettek egymással, aztán helyet foglaltak. Ada lélegzete is elakadt, amikor az egyik férfiban Ákosra ismert. Kifogástalan eleganciája az operában is megállta volna a helyét. A másik férfi nem különben. Ő nyilván a másik lány ura lehetett, legalábbis erre következtetett abból, ahogy a lány ránézett. Befejezték a társalgást, koccintottak a borral és előreszegezték a tekintetüket. Ekkorra a négy, maszkos férfi elfoglalta a helyét, ketten-ketten közrefogták Adát és a másik lányt. Ada nem tudta levenni a tekintetét Ákosról. Próbált magyarázatot találni a pillantásában, vagy legalábbis erőt meríteni belőle. De a férfi szemei most furcsán, idegenül fénylettek és valamiféle várakozást tükröztek. Aztán a másik lányt is szemügyre vette, ahogy Adát is a másik férfi. Egy intéssel jelt adtak a kínzóknak, mert Adának immár kétsége sem volt afelől, hogy itt kínzás lesz. A másik lány volt az első. A férfiak kezében korbács volt. Színpadias mozdulatokkal körbejárták a lányt, akinek homlokán izzadtság fénylett és egész testében remegett. A korbáccsal végigsimogatták a testét, jelezve ezzel, hova fognak lesújtani. Fenekét, mellét, combjait, csupasz-bársonyos ölét. Aztán ütöttek. Ada ösztönösen becsukta a szemét, csak a lány nyöszörgését hallotta. Félve újra kinyitotta és látta, hogy felváltva korbácsolják. Egyik a combját elölről, másik a fenekét hátulról. A lány nyüszítve próbált kitérni az ütések elől, de a bilincsek feszesen tartották, és ha lehet mondani, vergődésével még kiszolgáltatottabbá tette magát. A kínzói nem kímélték, ő pedig egyre kétségbeesettebben vonaglott. Ura szemében Ada némi bosszúságot vélt felfedezni a feszült figyelem mellett. Mintha nem lett volna egészen elégedett azzal, amit látott. Hosszúnak tűnő percek után, amikor a lány testét tűzvörös, izzón tekergő kígyók ölelték körbe, abbahagyták a korbácsolást. A lány mellére ejtett fejjel csendben sírdogált, könnyei lecsorogtak a mellén, egy könnycsepp meggyötört mellbimbója hegyén hintázott. Ada – dacára annak, hogy tudta, rá is ez vár – nem tudott megszabadulni a látványtól. Varázsosan izgatónak és csodálatosan szépnek találta. Egy őrült pillanatig arra gondolt, szívesen lefotózná.
A szeme sarkából látta Ákos jelt adó intését, és ez visszazökkentette a valóságba. Ez volt az a pillanat, amikor fény gyúlt az agyában. Próbára teszik őket uraik. De ilyen kegyetlen módon? Talán még fogadást is kötöttek, ezért a feszült várakozás a tekintetükben? Ezt képtelen volt elhinni Ákosról, aki eddig olyan féltőn vigyázta.
Ugyanazzal a jóleső, de kínt ígérő simogatással kezdték az ő testén is. Aztán az ő bőrébe is belemart a korbács. Sikítani akart a fájdalomtól, de a szájpecek miatt nem tudott. De még a száját sem tudta összeszorítani. És sorban jöttek a korbácscsapások, egyik a másik után, izzó tűzpatakokat marva a testébe. Hátravetette a fejét, hogy legalább leomló haja tompítsa a hátára mért ütéseket. De észre kellett vegye, hogy a haját gondos kezek a feje búbjára tűzték fel. Érezte a könnyeit végigfolyni az arcán. Egyik utolsó világos pillanatában Ákos tekintetét kereste. Végre erőt meríthetett belőle. Büszke elégedettséget vélt benne felfedezni, míg a másik férfiéban némi csalódottságot. Aztán összeszorította a szemét és csak arra tudott gondolni, hogy ki kell bírnia. Mert Ő ezt várja tőle. Aztán vége lett. A kínzók ismét elfoglalták eredeti helyüket a két lány mellett. Uraik felálltak, és hozzájuk léptek. Ada csak Ákosra tudott figyelni, kétségbeesetten vágyott az ölelésére, de azért érzékelte, hogy mellette, a másik lányt megszidja a férfi. Ákos magához húzta, és végigsimított lángoló testén. – Jól csinálod! – mondta, és visszaült a helyére.
A férfiak most letették a korbácsokat, és két keskeny, hosszú asztalt hoztak. Éppen befértek a két lány combja közé. A kezüket kioldozták, hanyatt az asztalra fektették őket és a fejük fölött az asztalhoz rögzítették újra. Az asztal vége a csípőjük alatt volt, így széttárt lábuk teljesen hozzáférhetővé, kiszolgáltatottá tette őket. A lábuk maradt a padlón, de az asztal magassága miatt elég kényelmetlen módon feszítette az izmaikat. Ada legalábbis úgy érezte, menten kettéhasad. Ám ebben a helyzetben még Ákos pillantásából sem tudott erőt meríteni, hiszen csupán a homályba vesző magas mennyezetet látta.
A férfiak égő gyertyákat hoztak. Kettő a lányok feje mellett, a másik kettő a csípőjüknél állt. A forró viaszt csepegetni kezdték a testükre. Ada teste megfeszült, ahogy az első cseppeket érezte a mellén és csupasz szeméremdombján egyidejűleg. Próbált felkészülni, ahogy figyelte a férfiak mozdulatát. A mellbimbóját különösen égette és tompán felnyögött, amikor egy kis patak a csiklóján csorgott végig. Furcsa érzés volt. Égette meggyötört bőrét, de ahogy hűlt, izgatóan rádermedt és minden mozdulatra húzódott a bőre. Érezte ahogy nedvesedik. Egészen felizgatta ez a bizarr játék. Öle lüktetni kezdett.
A forróság lassan langyossá szelídült a bőrén, kapkodva lélegzett és elöntötte a gyönyör.

Hirtelen fény vakította el. Hunyorogva nyitotta ki a szemét. A rideg terem, a négy férfi, a másik lány urával együtt eltűnt. A fény az ablakon szűrődött be, langyos, melengető napsugár volt. De az orgazmusa valós. Felkönyökölt. Mellette Ákos aludt, nyugodtan, egyenletesen lélegezve. Hát csak álom volt….
Ada élvezte, hogy ő ébredt előbb. Ráérősen nézte a férfi kisimult arcát. A hosszú pillájú csukott szemét, klasszikus metszésű orrát, markáns, de mégis kölykös vonásait, a bőrén kiütköző borostát.
Próbálta elképzelni, mi vár rá az előtte álló napon……